Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-17 / 63. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1997. március 17., hétfő Szentgyörgyön több a bevétel A balatonszentgyörgyi kép­viselő-testület a napokban döntött arról, hogy a vállal­kozók báljának 250 ezer fo­rint bevételét a község in­tézményeinek adják át. Az iskola 50 ezer, az óvoda 60 ezer, az idősek klubja 40 ezer és a művelődési ház 100 ezer forintot kapott. Az iskolába például székeket vásárolnak. A szentgyörgyi önkor­mányzat tavalyi mérlegét is elfogadták a képviselőit. Jó szívvel tehették, mert dr. Káldosi Rudolf könyvvizs­gáló alapvetően kedvezőnek értékelte a gazdálkodást. Az önkormányzat bevételei is bővültek, és a kiadások fi­nanszírozásához nem volt szükség vagyonának a fel­élésére. Ehhez hozzájárult az is, hogy a szentgyörgyi lako­sok fegyelmezetten befizet­ték a köztartozásaikat, és si­keres volt az adóbehajtás is. Szigorúan fogja Böhönyeapénzt Böhönye költségvetése 159,6 millió forinttal számol. Ebből csaknem 8,3 milliót elvisz az 1850 méteres kerékpárút épí­tése. Sokba kerül az egész­ségügyi központ kiépítése: a volt bölcsőde helyén két kor­szerű orvosi rendelőt alakíta­nak ki, 2,7 millió forintért. A lakosság igényei szerint a képviselők 300 ezer forintot szavaztak meg a kábeltévé működési feltételeinek javí­tására, munkagépekre pedig 900 ezer forintot. Nagy érvá­gás, hogy 1,7 millió forintot visz el a szennyvíz-beruhá­zási kölcsön kamata, s az in­tézmények működtetése 62,8 millió forintot. Az iskolára, a napközis konyhára 46,7 mil­liót kell fordítani, a segé­lyekre, támogatásra is mil­liók kellenek. így csaknem 4,6 millió forint hiánnyal kell számolni Böhönyének. Ezért szigorúan takarékoskodnak. Augusztusra felépítik a Ziehl-Abegg új üzemcsarnokát Német cég fejleszt Marcaliban Roland Haug a marcali Ziehl-Abegg Motor- és Ventillátor­gyártó Kft ügyvezető igazgatója büszke arra, hogy Künzelsau és Marcali partner kapcsolatának ötödik évfordulójára elké­szülhet az a 2200 négyzetméteres üzemcsarnok, amely cégének jelentős magyarországi fejlesztése. A városok barátsága és az üzlet szerencsésen összefügg, mert a Ziehl-Abegg két éve települt ide: azóta Marcaliban részegy­ségeket készítenek az anyacég­nek. Motorokat tekercselnek és védőrácsokat gyártanak, tavaly szám szerint 60 ezer darabot. Jövőre ezt szeretnék megkétsze­rezni. Magyarországon ez lesz az első cég, amely a francia és olasz iparral is versenyképes terméket állít elő. Nemcsak saját gyártásra, hanem külső megren­delőknek is szállít majd részegy­ségeket. Igaz, a legkorszerűbb berendezésekkel szerelik majd fel az új csarnokot. Csupán az automata drótkari ka-haj lító gép­sor 25 millió forintba kerül. Az ügyvezető igazgató meggyőződése, hogy augusz­tus végére áll a csarnok, ame­lyet a kecskeméti Baustar épít. Ügyelnek a környezetkímélő technológiára. A kompresszor­helyiség hangszigeteléssel ké­szül, a zaja nem lesz több, mint egy elsuhanó autóé. Az építkezésre egyébként 150 millió forintot költenek. Ma ötvenen dolgoznak a Zi­ehl-Abegg kft marcali üzemé­ben, jövőre pedig már nyolc­van-száz embernek is tudnak munkát adni. Roland Haug ki­számolta, hogy az elmúlt év­ben több mint másfél millió forint adót fizettek a városnak, lehet számolni, hogy a követ­kezőkben mennyivel nő a tár­saság hozzájárulása a közter­hekhez. Dr. Sütő László pol­gármester ezzel természetesen elégedett, de a száz ember fog­lalkoztatása és a korszerű iparte­lepítés a város számára ennél nagyobb érték. (Gáldonyi) Háromszobás otthon álma, alapásás és a kedvezmény Házat épít Kelevízen Reitmayer József: Kiveszi az erőt az emberből ez az agyagos föld fotó: kovács tibor Hatvan négyzetméteres, há­romszobás lesz a ház - mondta Reitmayer József, aki Keleví­zen építkezik. - Amit lehet, azt magunk csináljuk.- Kihasználok minden percet; jó az idő, dolgozni kell - mondta Reitmayer József. Éppen a le­endő ház alapját ásta. Három gyerekük van, s mint mondta, igénybe vették a szoci­álpolitikai kedvezményt. ' Úgy tervezték a munkákat, hogy a 2,2 millió forintos támogatásból kijöjjenek. Nem akarnak köl­csön kérni, saját erejükből akar­ják felhúzni a házat.- Minden fillérnek megvan a helye - mondta a családfő. - Kemény munka ez az agyagos földben, kiveszi az emberből az erőt. Jó lenne minél előbb vé­gezni vele, mert igen sok még a teendő. Úgy számolom, ezzel is megtakarítok legalább tízezer forintot. A neheze azonban még hátra van; a falak felhúzása és a belső munkálatok kerülnek a legtöbbe. Ha minden összejön, talán már ősszel végzünk. A most kezdet ház lesz az első otthonuk. A telket 68 ezer forin­tért vették. Bíznak benne, hogy mihamarabb elkészül a ház is. Ottjártunkkor felesége és kis Jocó éppen ebédelni hívta a csa­ládfőt. Bableves volt az ebéd, a férfi kedvenc étele. (Harsányi) Fölvettek minden sámsoni diákot Valamennyi végzős somogy- sámsoni diákot fölvették. így szeptemberben már tizenkét ta­nuló folytatja a tanulmányait középiskolában és szakmunkás- képzőben. Fazekas £desámsoni iskola igazgatója elmondta: a ta­nulók zöme elsősorban valami­lyen szakmát szeretne elsajátí­tani, ezért legtöbben szakközép- iskolába mennek. A somogy- sámsoni tanulók elsősorban a közeli Marcaliba jelentkeztek, a szakmát tanulók pedig Sző­csénypusztára, de Kaposváron, illetve Csurgón is tanulnak. A falu iskolájába egyébként 143 gyerek jár és 19 pedagógus fog­lalkozik velük. Somogysámson- ban saját pedagógiai programot és helyi tantervet is készítenek. Emlékműavatás Mesztegnyőn az évfordulón Mesztegnyőn tegnap avatták fel Csináth Lajos amatőr művész millecentenáriumi szobrát, látványos kulturális program kere­tében. Ezen a helybelieken kívül fellépett a Kislelle és a len­gyelországi krempachi néptáncegyüttese is. Dr. Suchman Ta­más országgyűlési képviselő leplezte le az alkotást. Megyéspüspöki látogatás Somogyváron Balás Béla megyés püspök látogatott a napokban a somogyvári általános iskolába. A pedagógusokkal a gyermeknevelés idő­szerű problémáiról beszélgetett. Az általános iskolában tanórán kívüli foglalkozáson biztosítják a gyerekek hittan oktatását, Ba­logh Zoltán öreglaki plébános irányításával. Parázs-kisplasztikák a Bemáth galériában A negyedik marcali tavaszi fesztivál részeként rendezték meg a hét végén a Parázs művészeti csoport kiállítását. A kisplaszti­kákat a marcali Bemáth Aurél Galériában láthatja a közönség. A tárlatot Schéffer Anna keramikusművész nyitotta meg. A Marót völgyében is kihasználták a jó időt Kihasználták az eddig ígéretesnek mutatkozó tavaszelőt a so- mogysámsoni Marót Völgye mezőgazdasági szövetkezetben. A talajelőkészítést követően a tavaszi vetésű kukorica és cukor­répa földeket - 650 és 150 hektáron - műtrágyázzák. A kukori­caföld szervestrágyát is kap, és már végzik a 750 hektáron vetett ősziek fejtrágyázását is, illetve a gyomirtást. Tanulók házi versenyen, kőszegi bemutatón Tanulmányi versenyeket rendeztek a somogyvári speciális iskola tanulói számára. Az eredmény felülmúlta a tanárok várakozását; legjobb diákjaik a megyei vetélkedőn vesznek részt. A somogy­vári tanulók Ópusztaszerre is elutaznak, s a Feszty-körkép meg­tekintése mellett a környék településeivel is megismerkednek. Az iskola kultúrcsoportjának tagjai pedig bemutatóra készülnek: hamarosan Kőszegen az ének- és verstudásukról adnak számot. Dilheimi kórus a lengyeltóti fesztiválon Lengyeltóti testvérvárosából, Düheimből érkezett ötventagú vegyeskar vendégszerepeit a hét végén a tavaszi fesztivál len­gyeltóti kórustalálkozóján. A német vendégek műsort adtak Tabon is. Nagy sikert arattak a lengyeltóti Tavasz kórussal együtt a városi moziban rendezett hangversenyen. Elégedett gazda Gadányban a Felső-hegyen Szőlőt metszett a Felső-hegyen Balázs István gadányi gazda. Majdnem ezerháromszáz négyszögöles ültetvénye van itt, s ez nagyon sok munkát kíván. Ezért is töltötte munkával a hét végét; megmetszette a tőkék legnagyobb részét. Kevés rügy károsodott; a felső-hegyi szőlők - mint mondta - jól átvészelték a telet. Mióta Balázs István nyugdíjas, több időt szentelhet kedvenc időtöltésé­nek, a borászkodásnak is. S munka közben - ha megszomjazik - módjával a maga borát fogyasztja. Több mint négy akónyi ter­mett tavaly, időben lefejtette a bort. S amennyi most van a pincé­jében, reméli, hogy annyi az idén is terem. fotó: kovács tibor Melegvizű kutat fúrtak kétezer méter mélyre Táska mégis fürdőt akar Nagy család reményei az új házban - galócamérgezés után Nehéz boldogság Fajszon A Táska határában fúrt meleg­vizű kút műszaki átadása után mint Gadányi István polgár- mester mondta, kérték a 49 Celsius-fok hőmérsékletű víz ásványvízzé minősítését. Ez már folyamatban van, várha­tóan két hónapon belül megér­kezik a minősítés.- Az elmúlt hónapokban látszólag befagyasztották a táskái melegvizes fürdő ügyét.- A minősítés nem itt törté­nik. S a közeli jövőben ebben nem is várható látványos elő­relépés. Számos laboratóriumi vizsgálat szükséges ahhoz, hogy pontos képet kapjunk a táskái termálvíz kémiai össze­tevőiről. Csak ezeknek a pon­tos ismeretében határozhatjuk meg: kiknek és milyen javalla­tokkal ajánlhatjuk a majdani gyógyfürdő szolgáltatásait.- Ehhez tőkeerős vállalko­zók is kellenek.- Egy német céggel már alá­írtunk egy szándéknyilatkoza­tot. Most a valutakihozatali engedély megszerzésén dol­goznak. Amikor ezt megkap­ják, akkor aláírjuk a szerző­dést, és kezdődhet Táskán a fürdő építése.- Fürdó'építési terveiket nem zavarja, hogy Marcali­ban is elmozdult a holtpontról a gyógyszálló-építés ügye?- Egyáltalán nem, hiszen bizonyára más igényeket elégít ki az, mint ez itt, Táskán. In­kább remélem, hogy kölcsönö­sen jó hatással lesz egymásra a vendégforgalom. (Kun) Három kislány, két kisfiú - ez a rövid válasz, ha azt kérdezzük Téli Lászlótól és feleségétől, vajon ismerik-e a boldogságot. Itt van Dávidka, még csak há­roméves, Laci hat; Alexandra 13, Viktória 10, Marcellina 7 éves. ők öten a boldogság. S a szép új ház a reménységük. Az apa központifíítés-csőhá- lózat-szerelő, most munkanél­küli. Ha lejár a jogosultság ha­tárideje, előbb jövedelempótlós lesz, majd közhasznú munkás. A felesége főállású édesanya. Mindketten a harmincas éveik­ben járnak. „Bevándorlóként” jutottak hozzá a nagy, száz négyzetméter alapterületű, ga­lériás családi házhoz. Somogyfajszon Zsámbok István polgármester és a képvi­selő-testület igyekszik megra­gadni a lehetőségeket, amelyek a település gyarapodását szol­gálják. A nagycsaládosoknak az OTP által nyújtott építkezési támogatáshoz az önkormányzat ad telket, és munkásokat is biz­tosít. A Libickozma már egy új „külváros” fogadja. Téli Lászlóék Százhalombat­táról jöttek Somogyfajszra, a jobb élet reményében. A ház elkészült, de bútorra már nem futotta. Most a családi pótlék­ból és munkanélküli-segélyből él a család. Heten havi negy­venezer forintból. így is biza­kodóak. Igaz, ehhez egy sze­rencsés kimenetelű, de halálos veszéllyel fenyegető eset is hozzájárult: még az őskohó építkezésnél az egyik köz­hasznú, Téli László a déli pihe­nőben talált két szép gombát; fogta s megette mindkettőt, mert szereti nyersen is. Ez a gomba, mint kiderült, gyilkos galóca volt. Hihetetlen, de túl­élte. Ez az eset afféle szeren­csés jel lett a családban: egy jobbra forduló élet reménye.- Annyival már most köny- nyebb, hogy már nem kell fű­teni - mondták búcsúzóul. - Néhanap munka is akad. Téliék reméük, hogy az ő ta: vaszuk is beköszönt végre. Kun G. Tibor Többen kértek támogatást Sok családnak okozott gondot Marcaliban is ez a tél. Önkor­mányzati kimutatás szerint ok­tóbertói 213 kiskorút kellett át­meneti segélyben részesíteni. A 13 ezer lakosú városban negy­ven felnőtt kapott átmeneti se­gélyt - ez négyezer forint volt egyebek között a tüzelési költ­ségeik fedezésére. Olajfűtésre 30 marcali családnak juttattak - összesen másfél millió forint ér­tékben - központi támogatást. A lakásfenntartási költségek emelkedésével nőtt a támogatást igénylők száma, akik segítséget kértek a jövedelmükhöz mérten magas fűtési, villany- és víz­számlák, valamint albérleti díjak kifizetéséhez. Öt hajléktalant is segítettek. A családgondozási központ juttat naponta meleg ételt a leginkább rászorulóknak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom