Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

1997. március 14., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Az esélytelen nyugalmával Egész sor tanulsággal szolgált a Siófoki Bányász szakvezetése számára a legutóbbi Pécsi MFC elleni összecsapás. A tapasz­talatokat holnap délután fél háromkor az Újpesti TE ottho­nában kellene hasznosítani. Szó mi szó, nincs könnyű hely­zetben a Balaton-parti legénység. — Esélytelenül utazunk a fő­városba, s éppen a Pécs mu­tatta meg, hogy idegenben az esélytelen együttes hogyan le­het eredményes — mondta a tegnapi edzés után Készéi Fe­renc, a siófokiak szakvezetője. — Saját bőrünkön tapasztal­tuk mindezt, s éppen ezért azt remélem, hogy egyhamar nem felejtjük el. En legalábbis sok mindent tisztábban látok most már csapatommal kapcsolat­ban. — Milyen új „felismeré­sekre” jutott? — Az egyik: végérvényessé vált, hogy mi csak és kizárólag játékkal nem tudunk eredmé­nyesek lenni. Egy sereghajtó ellenfél is felül tud múlni ben­nünket határtalan lelkesedés­sel, s az ezzel párosuló fe­gyelmezett és szervezett já­tékkal. Ez a Siófokból leg­utóbb hiányzott, s Újpesten is kudarc vár ránk, hacsak nem vesszük át az említett „pécsi harcmodort”. Tény az is, hogy attól még nem lesz jobb a tá­madójátékunk, hogy öt-hat „csatárszem” futballistát állí­tok a kezdőcsapatba. Vagyis a tanulság mindebből: együtte­sem számára a zárt védeke­zésből indított játék hozhat eredményt. így például most az Újpesti TE otthonában is... — Ezek szerint változik az összeállítás... — Az biztos, hogy Perger három sárga lap miatt nem játszhat, s mivel amúgy is ke­vés a bal oldali játékosom, még gondolkodom a kezdő tizenegy végső összetételén. Várhatóan egyébként ez a csapat kezd majd a Megyeri úton: Posza — Kriston, Bimbó, Kolovics, Szabadi — Ördög, Virág, Bo- zsér, Juhász — Carajev, Fili- povics. Csak a mérkőzés nap­ján dől el, hogy a kispadra kik ülnek majd le. (Fónai) Törleszteni akar a Rákóczi Harmadik tavaszi forduló következik és a harmadik ranga­dóját játssza vasárnap otthonában a Rákóczi labdarúgó csa­pata. Ezúttal a tavaly még feljutási reményeket szövögető Matáv Sopron lesz az ellenfele. A soproni gárda jelenleg he­tedik a rangsorban, három ponttal lemaradva áll a Rákó­czi mögött, ugyanannyi győ­zelemmel mint a somogyi együttes. A vendégek egy nehéz he­tet tudhatnak maguk mögött, e héten ugyanis kupamérkő­zést játszottak a BVSC-vel. Bó'zsöny János a Rákóczi mes­tere megtekintette ezt a talál­kozót, s mint elmondta, az volt az érzése, hogy a sopro­niak nem törték össze kezü­ket lábukat a sikeresebb sze­replésért, mintha egy kicsit már a vasárnapi bajnoki ran­gadóra készültek volna. A Rákóczinak akad törlesz­teni valója, a Matáv a mezőny egyetlen csapata, amely eddig háromszor is megverte a ka­posvári együttest. A kaposváriak remek fővá­rosi gólzáporos győzelmük után kellő önbizalommal vár­hatják ezt az újabb rangadót. Mekszék minden bizonnyal szeretnék helyüket megszi­lárdítani az élcsoportban és szerencsés esetben az is elő­fordulhat, hogy ismét dobo­gós helyre ugranak előre. A Rákóczinál mindenki a „fedélzeten” van. Nincs sérült és sárga lapos sem, így kel­lemesek a gondjai az edző­nek. A cukorgyáriak ismét három támadóval rohamoz­nak majd, a szakvezető — a legutóbbi öt rúgott gól elle­nére — csatáraitól vár első­sorban javuló játékot. A vasárnapra tervezett csa­pat érdekessége, hogy várha­tóan Miovecz egy sorral hát­rább játszik majd a megszo­kottnál. Ez a tizenegy játékos kezd: Milinte - Meksz, Mezói, Miovecz - Kiss, Takács, Hor­váth, Szabó - Kádár, Waltner, Vajda. Csere: Házi, Novák, Virág, Potpara, László és Tóth A. (Jutási) Baiatel-remények Ma 17.30 órakor játszók Szegeden a városi sport- csarnokban a Medikémia- Szeged-Balatel SE Kapos­vár férfi röplabda Magyar Kupa-döntő első felvonását. A nagy csata előtt Demeter György edzőt kérdeztük a legfrissebb információkról. — A kezdőcsapatban öt em­ber helye biztos: Mészáros Péteré, Mészáros Dömötöré, Tomanóczy Tiboré, valamint a két bolgár légiósé, Viktor Scharalievé és Alekszandr Ju- rukové — mondta Demeter György, a Balatel SE vezető­edzője. — A hatodik játékos a Takács Gábor, Karmos Zol­tán, Gelencsér Balázs, Porko­láb Tamás, Zarka Péter ötös­ből kerül majd ki. Hogy végül melyikük kezd, az estik a meccs előtt a bemelegítéskor dől el. Koch Róbert mellett a szépen javulgató Hulmann Zsolt vagy Acs Tamás lesz a tizenkettedik emberünk. — Sérültek? — Hulmann mellett Takács és Mészáros D. sérülés, Kar­mos és Zarka pedig iskolai el­foglaltság miatt hagyott ki a héten edzéseket. — A Medikémia-Szeged négy remek külföldi „idegen- légióssal” rendelkezik. — A hírek szerint Szajfulin, Melnyicsuk és Nebotov játszik majd; közülük kerül ki a két kezdőjátékos. A negyedik lé­giósuk, Tolocsko a nézőtérről figyel(het)i a társait. (Fenyő) BMW 3-as sorozat - a választás szabadságával A BMW 3-as sorozata újabb hódításra készül a magyar piacon, s hogy ez nem üres szlogen bi­zonyítja, nem csupán megújulva, de a válasz­tás szabadságát is kí­nálva kanyarodik az igé­nyes vevó'k felé. A müncheni gyár leg­újabb „hármasai” kívül- belül eló'nyükre változ­tak, az alapfelszereltség része például az ABS, a dupla légzsák, a fűthető' visszapillantó tükrök, az elektromos ablakemelő, az indításgátló, a riasztó, sőt, a magyar importőr­nek köszönhetően ha­zánkban ködlámpával, Blaukpunkt rádiós-mag­nóval, krómozott kipufo­góvéggel kerülnek érté­kesítésre. S ez egyáltalán nem minden! A 3-as BMW-t vásárlók ugyanis eldönthetik, hogy az alapáron belül 500 ezer forintért extra felszere­lést, vagy ugyanilyen ér­tékű Kanári-szigeteki nyaralást öt csillagos szállodában, bérautóval, esetleg egy éves időtar­tamra szóló CASCO-biz- tosítást választanak. Ezt a nem könnyű dilemmát megkönnyítendő, az extra-felszerelések mel­lett voksolók részére há­rom „csomagot” - kom­fort, exkluzív és sport - is összeállítottak, ame­lyek értéke megközelíti az egymillió forintot. A 3- as BMW-k hathengeres motorral szerelt változa­tát sikeresen párosítot­ták az új fejlesztésű ASC+T II. rendszerrel, amely a futóművel és a fékekkel együtt hihetet­len stabilitást biztosít. A brit Rover háza táján is akad újdonság, neve­zetesen az a tavaszi kampány, amely április 15-ig tart: a klasszikus értékeket képviselő au­tókat ugyanis minden eddiginél kedvezőbb fel­tétellel, valóban kamat és kezelési költség felszá­mítása nélkül kínálják. A vételár 50 százalékának befizetése esetén 24 havi hitelt nyújtanak - egyet­len plusz forint felszámí­tása nélkül. Aki nem óhajt ezzel a lehetőség­gel élni, valamennyi tí­pust 10 százalék enged­ménnyel vásárolhatja meg. (A két konstrukció nem vonható össze!) Nagyvonalúságban a Land Rover sem marad le a másik két márka mö­gött: a Discovery típusú terepjárót vásárlók egy­ben egy afrikai szafarira is meghívást kapnak - természetesen a cég költségén -, hogy a Sza­hara homokjában is ki­próbálhassák ezt a nem minden napi járművet.(X) Schneider & Soós Autó Kft. BMW Csoport Területi Hivatalos Márkakereskedője 7630 Pécs, Buzsáki I. u. 1-3. Tel.: (72) 239-767, 239-890 Pénteken Szegeden, vasárnap Kaposváron a férfi röplabda Magyar Kupáért Hétvége a sportpályákon Munkában a Mészáros Péter, Tomanóczy Tibor duó. A két remek válogatott röplabdázó — és társaik —jó játékára ma este Szegeden és vasárnap a kaposvári visszavágón is ha­talmas szükség lesz fotó: török anett Röplabda Férfi röplabda Magyar Kupa-döntői (elsői mérkőizés): Medikémia-Szeged-Balatel SE Kaposvár. Szeged, városi sportcsarnok, 17.30 óra. Kosárlabda NB 1, férfi rájátszás a 9-16. helyekért: Matáv SE Pécs-Klíma-Vill Kaposvári SE. Pécs, városi sportcsarnok, 17 óra. III. Táncsics Kupa középis­kolás fiú kosárlabdatoma (hat csapat részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 8.30 órától. Meg­nyitó: 9.30 órakor. Eredmény- hirdetés, díjkiosztó: 18 órakor. Résztvevő csapatok: Oros­házi Táncsics Mihály Gimná­zium, Bajai III. Béla Gimná­zium, Zalaegerszegi Zrínyi Gimnázium, Pécsi Nagy Lajos Gimnázium, Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium és Kapos­vári Táncsics Mihály Gimná­zium. 111. korcsoportos körzeti diá­kolimpiái fiú kosárlabdadöntő. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás HR Büfé Kupa kispályás te­remlabdarúgó-torna. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 18 órától. SZOMBAT Teke Szuper Liga, férfi rájátszás az 5—8. helyekért — második forduló. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsamoka. Mérkőzések: 10 órától. Résztvevő csapatok: Ceglédi Germán Rt, Szolnoki MÁV, Szegedi Snowfox és Kaposvári Közút-Strabag SE. NB I (férfi): Kaposvári Épí­tők SC-Debrecen. Kaposvár, Építők SC tekecsamoka, 11 óra. Március 15-e Kupa amatőr tekeverseny. Nagyberki, tekevendéglő. Verseny: 13 órától. Kosárlabda NB I, férfi „B” csoport — rá­játszás a 17-20. helyekért (első mérkőzés): Szedeák-Akut­herm-Balatel-VIS Siófok SC. Szeged, 17 óra. Erdőgép Kupa '97 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A ” csoportos mérkőzések (Kaposvár, Eötvös Loránd Mű­szaki Középiskola tornacsar­noka): Titán KK-Autóscent- rum-Henger KK 8 órakor; Air­Max SZDSE-Cifa SE 9.20 óra­kor; Oázis SE-Fiat-Budai Team SE 10.40 órakor; Multip­ress KK-Anda-Barcs SC 12 órakor. (A Hurrikán KK csa­pata szabadnapos.) „B” csoportos mérkőzések (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme): Erdő­szél SE-ASC 8 órakor; Eötvös MDSE-Táncsics DSE 9.20 órakor; Somogyjádi SZK-So- mogy Rádió 10.40 órakor. (A Fonyódi Petőfi SE csapata sza­badnapos.) Kézilabda Radnotex Kupa férfi felké­szülési kézilabdatoma (nyolc csapat részvételével) — elsőjá­téknap. Csurgó, Eötvös József Álta­lános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzések: Csurgói KK II.-Barcs SC II. 8 órakor; Csurgói KK-Barcs SC 8.45 órakor; Kaposvári Gaz- dász-Nagykanizsa 9.30 órakor; BBSC-Szigetvár 10.15 órakor; BBSC-Kaposvári Gazdász 11 órakor; Csurgói KK-Szigetvár 11.45 órakor; Barcs SC-Nagy- kanizsa 12.30 órakor; Csurgói KK-Kaposvári Gazdász 13.15 órakor; BBSC-Nagykanizsa 14 órakor; Barcs SC-Szigetvár 14.45 órakor. Női kézilabdatoma. __ Siófok, Foki-hegyi Általános Iskola tornacsarnoka. Mérkőzé­sek: 9 órától. . Kéttusa Kéttusa felkészülési verseny. Nagyatád, Széchenyi téri park és gyógyfürdő. Korcso­portok és rajtidőpontok: úszás — újonc „B” és „A” 10.30 óra­kor; gyermekek és serdülők 11 órakor; ifjúságiak és juniorok 11.30 órakor; felnőttek, senio- rok és veteránok 12.30 órakor. Futás — újonc „B” 14 órakor; újonc „A” 14.10 órakor; gyer­mekek és serdülők 14.30 óra­kor; ifjúságiak, juniorok, fel­nőttek, seniorok és veteránok 15 órakor. Labdarúgás NB I: Újpesti TE-Siófoki Bányász. Budapest, Megyeri úti stadion, 14.30 óra. V.: Ha- nacsek A. (Hanyecz I., Hra- bovszky A.). NB I-es tartalék-bajnokság: Újpesti TE-Siófoki Bányász. Budapest, Megyeri úti stadion, 12 óra. V.: Saskőy Sz. (Kiss J„ Török K.). NB 11-es ifjúsági bajnokság: Siófoki Bányász-Paksi Atom­erőmű SE. Siófok — „A ” mér­kőzés 13 órakor; „B” mérkőzés 11 órakor. (Játékvezetők: Her­man, Előházi, Antal.) Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság. Északi csoport: Kaposúj- lak-Orci. Kaposújlak, 15 óra. Kispályás teremlabdarúgás HB Büfé Kupa kispályás te­remlabdarúgó-torna. Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 8 órától. VASÁRNAP Röplabda Férfi röplabda Magyar Kupa-döntő(visszavágó): Bala­tel SE Kaposvár-Medikémia­Szeged. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. NB I, női rájátszás a 13-18. helyekért: Kaposvári Női RC-Angyalföldi DRC. Kapos­vár, városi sportcsarnok, 11 óra. Kézilabda NB I, női „B" csoportos mérkőzések: Herz-FTC II.-Csurgó-Kon- zol. Budapest, 11.30 óra. (Ifjú­sági mérkőzés: 13.15 óra.) BHG SE-Fonyódi Petőfi SE. Budapest, 11 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 12.45 óra.) Teke NB 111-as mérkőzések: Siófoki VSE-Kaposvári Fák­lya. Siófok, 10 óra. Kaposvári Közút-Strabag SE II.-Dombóvári Spartacus II. Kaposvár, Közút-Strabag SE tekecsamoka, 9 óra. Labdarúgás NB II: Rákóczi-Kaposcukor FC-Matáv SC-Sopron. Kapos­vár, Rákóczi-stadion, 15 óra. V.: Juhos A. (Tompos Z„ Szabó A.). NB III-as mérkőzések: Marcali VSE-Balatonlelle SE. Marcali, 15 óra. (V.: dr. Rugási.) Beremendi Építők SK-Ka- posfüredi Vállalkozók SC. Be- remend, 15 óra. (V.: Dárdai.) Megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 15 óra): Csurgó-Juta (Nemes) — ki­emelten!, Lábod-Somogytar- nócai Satelit FC (Tukszár), Barcs-Szulok (Kovács Zs.), Babodplast-Nagyatád (Barna), Fonyód-Rákóczi-Kaposcukor FC II.-Kaposmérő (Joó), Bala- tonkeresztúr-Kőröshegy (Pá- jer), Balatonszárszó-Kaposvári Gazdász (Tabi), Lengyel­tóti-Nagyberki (Majdanics). A Balatonboglár-Balatonföldvár mérkőzést (játékvezető Pecsét) Szőlősgyörökön játszák szintén 15 órakor. Megyei II. osztályú labda­rúgó-bajnokság (az elöl álló csapatok a pályaválasztók, a kezdési időpont 15 óra). Északi csoport: Zamárdi-Ba- latonújlak, Tab-Horvátkút, Ba- latonszentgyörgy-Öreglak, Somogyvár-Mesztegnyő, An- docs-Somogy geszti, Táska-Pa- talom, Balatonszabadi-Karád. Déli csoport: Kadarkút-Ma- gyaregres, Tapsony-Nagysza- kácsi-Lakócsa, Somogyszob- Kaszó-Kaposfő, Homokszent- györgy-Vízvár, Inke-Csoko­nyavisonta, Nagybajom-Ka- posszerdahely; Kutas-So­mogysárd, Kastélyos­dombó-Tarany.

Next

/
Oldalképek
Tartalom