Somogyi Hírlap, 1997. március (8. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-14 / 62. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. március 14., péntek Václav Klaus cseh miniszter- elnök hétfőn egynapos látoga­tást tesz Magyarországon. Bu­dapesten vendéglátójával, Horn Gyulával tárgyal, és fogadja őt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke, valamint Göncz Árpád köztársasági elnök is. A meg­beszéléseken a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való csat­lakozás, valamint a cseh-ma- gyar kapcsolatok aktuális kér­déseit vitatják meg. A német védelmi miniszter szerint a NATO keleti bővíté­sének első körét egy szűk cso­portra: Magyarország, Len­gyelország és Csehország fel­vételére kell korlátozni és a fel­vételi tárgyalásokat még az idén be kell fejezni. Volker Rühe a bonni szövetségi parla­ment védelmi bizottságának ülésén mérsékelt bizakodással nyilatkozott a Nyugat és Oroszország közötti tárgyalá­sok menetéről. Konkrét javaslatokkal uta­zik pénteken Washingtonba Jevgenyij Primakov orosz kül­ügyminiszter - jelentette be csütörtökön Gennagyij Tara- szov orosz külügyi szóvivő. A politikus a helsinki orosz-ame­rikai csúcstalálkozó előkészíté­séről fog tárgyalni az amerikai fővárosban. Csaknem kétezer diák tünte­tett csütörtökön a szlovák par­lament előtt. A főleg művészeti főiskolák sztrájkkészültségben levő hallgatói így nyilvánítot­ták ki, hogy azonosulnak a mű­velődési miniszter leváltását, és a tárca „kultúraellenes intézke­déseinek korrekcióját” követelő színházi művészekkel. Egyre erőszakosabb formá­kat ölt Gdanskban az elbocsá­tott hajógyári dolgozók tiltako­zása. Mintegy kétezer munkás csütörtökön három és fél órán át tartotta blokád alatt a város fő közlekedési csomópontját, valamint a vasúti forgalmat. Gránátot dobtak ismeretlen tettesek csütörtökön egy brit katonai járőrre az északír fővá­rosban. A merényletben egy ka­tona súlyoscin megsérült. A rendőrség a katolikus terror­szervezetet, az IRA-t gyanúsítja az akció elkövetésével. Észak-Koreában napi 100- 150 grammra csökkentették az élelmiszer-fejadagokat az el­múlt öt hónapban - közölte egy amerikai alapítvány illetékese. Ez az adag az egyhatoda annak a mennyiségnek, amit az ENSZ Menekültügyi Szervezete mi­nimálisan szükségesnek tart. Makovecz Imre építész mun­kásságát bemutató kiállítás nyílt a haifai műszaki egyetem építészmérnöki és városfejlesz­tési fakultásán. Elszabadult a pokol a balkáni országban Teljes a káosz Albániában, ahol egyelőre a feldühödött tömeg az úr - jelentették csütörtökön a helyszínről olasz tudósítók. A támadások miatt lezárták a forgalom elől Tirana nemzet­közi repülőterét és Dürres kikötőjét. A Külügyminisztérium intézkedéseket foganatosított az Albániában tartózkodó ma­gyar állampolgárok biztonsága érdekében. Baskhim Fino miniszterelnök, akinek kormánya délelőtt tette le a hivatali esküt, már csak ri- mánkodni tudott: „Isten ment­sen meg bennünket!” Hírügynökségi értesülések szerint Tiranában valamennyi laktanya a felkelők kezébe ke­rült. A legfőbb fővárosi börtön összes foglya kiszabadult csü­törtökön. Az elítéltek egysze­rűen felfeszítették a zárt ajtó­kat, és kisétáltak. A hatszáz szabaduló között van Ramiz Alia, Albánia utolsó kommu­nista vezetője és Fatos Nano, az Albán Szocialista Párt feje is. Nanót több millió dollárnyi olasz segély elsikkasztásának vádjával zárták be 1993-ban. Aliát népirtás és emberiség el­leni bűntett címén vetették tömlöcbe. Az ANSA hírügynökség je­lentése szerint Berisha albán elnök gyermekei elmenekül­tek az országból, s jelenleg egy olasz hadihajó fedélzetén tartózkodnak. A Palladio nevű hajó, amely Durresben vette FOTÓ: FEB fel őket, hírek szerint Bari felé vette útját. Az összes albán politikai párt együttesen kérte csütörtö­kön a Nyugat-Európai Unió tagállamainak katonai segítsé­gét a törvényes rend helyreál­lításában. A tiranai magyar nagykö­vetség információi szerint Al­bániában 22 magyar állam­polgár tartózkodik, mindany- nyian sértetlenek, közvetlen veszély nem fenyegeti őket. A Külügyminisztérium utasította a külképviseletet a helyzetnek megfelelő biztonsági rendsza­bályok megtartására, a magyar kolóniában lévő nők és gyer­mekek biztonságos hazautaz­tatása lehetőségeinek felméré­sére. Halál a Béke szigetén Egy jordáni katona lelőtt hét izraeli iskolás lányt, hatot pedig megsebesített csütörtökön a jordániai-izraeli határon. A gyerekek iskolai kiránduláson vol­tak a Béke szigetének nevezett településen, amikor a gyilkos ámokfutó géppisztolysorozatot adott le rájuk. Egy édesanya elájult, amikor értesült lánya haláláról fotó: feb/reuter HÍRHÁTTÉR Marad az osztrák hídszerep Jelzésértékű lehet, hogy beiktatása után alig néhány héttel Ausztria új miniszterelnöke - első kelet-európai útja során - hivatalos mun­kalátogatásra ma épp Budapestre látogat. Viktor Kiima, aki január végén vette át a stafétabotot elődjétől, Vranitzky kancellártól, a vi­zitet megelőző nyilatkozataiban leszögezte: a kormányváltozás nem hozott diplomáciai fordulatot, tehát nem kell tartani változás­tól Bécs kelet- és közép-európai politikájában. Kiima azt hangsúlyozza, hogy Ausztria továbbra is betölti a vál­lalt hídszerepet kelet-európai szomszédai és az Európai Unió kö­zött. Igaz, azt is mindig kiemeli, hogy a felvétel ügyében sem kivé­telezésnek, sem előjogoknak nincs helye, s a taggá váláshoz a je­lentkezőknek egy sor feltételt teljesíteniük kell. A pénteki, Horn Gyulával, Göncz Árpáddal és Gál Zoltánnal tervezett találkozók persze nem csak az integrációs problémákat érintik, bár a témakör meglehetősen szerteágazó: a Bécs schengeni csatlakozása miatt várható határátlépési nehézségektől a szabad munkaerő-áramláson át a beruházásokig teljed. Legalább ekkora figyelem kísérheti a kétoldalú együttműködés más területeit, bele­értve az immár 30 milliárd schillinget átlépő árucsere-forgalmat, a vegyes vállalatok örvendetesen szaporodó számát, s az egyre erő­teljesebb regionális kooperációs kísérleteket is. Budapest számára a hagyományos szomszédi viszony ápolása a közeljövőben talán még a korábbinál is fontosabb lehet, elvégre 1998-ban, amikor megkezdődhetnek Brüsszellel a tagfelvételi megbeszélések, épp Ausztria fogja betölteni az Unió soros elnöki tisztét. (Szondy) Ciorbea befektetésekre buzdítja a magyarokat Románia várja a tökét Victor Ciorbea csütörtökön felszólalt a magyar-román gazdasági fórumon és talál­kozott a hazánkban élő ro­mánok képviselőivel. A ro­mán kormányfő Székesfehér­várott fejezte be kétnapos magyarországi látogatását. Románia várja a magyar tapasz­talatokat és a magyar tőkét, a többi között közös vállalatok alapítása révén - jelentette ki a román kormányfő a Magyar Gyáriparosok Országos Szövet­sége által rendezett magyar-ro­mán gazdasági fórumon. Cior­bea hangsúlyozta: a kormánya által már bevezetett, illetve a kö­zeljövőben megszülető új gazda­sági szabályok tág teret nyitnak a magyar befektetők előtt Romá­niában. Elmondta: az idén több mint 3600 vállalat privatizáció­ját tervezik. Júliustól életbe lép a magyar árukra vonatkozó teljes kereskedelmi liberalizáció, így megszűnnek az eddigi diszkri­minatív szabályozások - fejtette ki a miniszterelnök. Victor Ciorbea a fórumot kö­vetően a budapesti román nagy- követség épületében találkozott a magyarországi román kisebb­ségi önkormányzatok képviselő­ivel. A megbeszélésen részt vett Tokay György, a romániai ki­sebbségvédelmi hivatalt fel­ügyelő miniszter is. Délután a vendég és kísérete fölkereste a székesfehérvári Vi­deoton gyárat, majd hazautazott. Kompromisszumot kötőit a Kohl-kormány Hazaindultak a bányászok A napok óta tiltakozó német szénbányászok szakszerve­zete csütörtökön megállapo­dott a kormánnyal az állami támogatás csökkentésének mértékéről és menetéről. Eszerint a bonni kabinet a terve­zettnél lassabban csökkenti a je­lenleg majdnem tízmilliárd már­kát kitevő évi támogatást. 2005-ben a Ruhr- és a Saar- vidék feketeszenet termelő bá­nyái 5,5 milliárd márka támoga­tást kapnak: ebből 4,15 milliár- dot biztosít a szövetségi kor­mány, a fennmaradó részt Észak-Rajna-Vesztfália tarto­mány vállalja. Bonn eredetileg csak 3,8 milliárdot adott volna. A német kormány múlt héten ismertetett elképzelése azt jelen­tette volna, hogy 2000-ig a jelen­legi 18-ból 8-10 bányát zárnak be, s a mintegy 85 ezer bányász­ból 60 ezer került volna az ut­cára. A megállapodásnak kö­szönhetően évente egy bányát kell bezárni és 2005-ig a felére csökken a bányászok száma. A szakszervezet és a munkáltatók szerint ezt nagy létszámú elbo­csátások nélkül is el lehet érni. A Saar-vidékről Bonnba érke­zett nyolcezer bányász csütörtök délben hazaindult. Még nincs fény az alagút végén Eladják-e a konzervatívok a londoni metrót? A brit kormány bejelentette, hogy privatizálni akarja a lon­doni metróhálózatot. Egyesek szerint a több mint 400 kilomé­teres földalattirendszer magánosítása a konzervatívok „utolsó nagy dobása” lesz, már ha egyáltalán sor kerül rá. A „Tube”, azaz Cső becenevű londoni metró állapota enyhén szólva is kritikus, ami az eszten­dők óta halogatott modernizáció következménye. Az első alagutat 1863-ban fúr­ták, a sínek, az elektromos veze­tékek és a szerelvények jó része fél évszázados. Szinte az összes vonalon megszokott jelenség, hogy áramkimaradás miatt hosz- szabb-rövidebb időre leállnak a vonatok. A forgalmasabb állo­másokon jóformán hetente válik üzemképtelenné valamelyik mozgólépcső vagy felvonó. A napi 2,5 millió utas teljes bizonytalanságban váltja meg jegyét: vajon odaér-e időben a munkahelyére? Merthogy a mű­szaki hibákon kívül az átlagse­besség sem lehet nagyobb, mint óránként harminc kilométer. Rá­adásul a nagy tömeg és a gyenge szellőztetés miatt még a leghi­degebb napon is izzasztó hőség uralkodik odalent. Felújításra nincs pénze a költ­ségvetésnek, azt legfeljebb csak magánforrásból lehetne előte­remteni. A szakértők úgy becsü­lik, hogy a jövőben évente leg­alább 1,3 milliárd dollárt kell a Cső karbantartására fordítani. Ez azt jelenti, hogy még ha a toryk- nak sikerül is vevőt találniuk, csupán árengedmény révén ad­hatják el az egyébként csaknem húszmilliárd dollár értékűre tak­sált metróhálózatot. Az ellenzéki Munkáspárt sze­rint a májusban tartandó válasz­tásokon a nép a konzervatívok­kal együtt leszavazza a metróp­rivatizáció ötletét. Az üzemelte­tés színvonalának javításához azonban mindenképpen szükség lesz némi magántőkére. A munkáspártiak szerint jel­lemző a jelenlegi kormányra a mostani kiárusítási kísérlet módja, hiszen hagyta, hogy „le­rohadjon” a metró. FEB A dohányipar és -kereskede­lem erőteljes tiltakozása sem hatotta meg az élelmiszer- és gyógyszer-ellenőrzési főhiva­talt (FDA), amely évek óta el­szánt hadjáratot folytat a do­hányzás ellen. A washingtoni központi kormányzat felkérte a szövetségi államok egész­ségügyi hatóságait, segítsék a szabályok megtartását. Első alkalommal 250 dol­lárra büntetik a bagót vásárló kiskorút, ám a visszaesőket akár 15 ezer dollár megfizeté­sére is kötelezhetik - jelentette be Mitchell Zeller, az FDA dohányzásellenes programjá­nak atyja. Nyártól újabb szigorítás vár­ható. A dohánygyárak, ame­lyek már jó ideje nem reklá­mozhatják termékeiket a tévé­ben, ekkortól már az általuk támogatott sport- és kulturális rendezvényeken sem hirdethe­tik gyártmányaikat. Nem árusíthatók, nem aján­dékozhatok olyan sapkák, pó­lók sem, amelyeken dohány­zásra utaló felirat, rajz látható. A cigarettagyárak legfeljebb fekete-fehér hirdetéseket jelen­tethetnek meg, plakátjaikat ki­tiltják az iskolák, a sportpályák és a játszóterek háromszáz mé­teres körzetéből. A kampány céljaival azono­suló Bili Clinton bejelentette: jövőre az idei 5 millió dollárról 34 millióra emelik az FDA do­hányzásellenes kampányra szánt költségvetését. Az amerikai valóságot isme­rők szerint veszélyes terepre lépett az elnök: az állam 11 mil­liárd dollárhoz jut dohányadó formájában, és a dohányipar 660 ezer embert foglalkoztat. A cigarettagyárak a múlt három évben megkettőzték forgalmu­kat. És végül: ki fogja igazol­tami az úton-útfélen fölszerelt cigarettaautomatákból vásárló gyerekeket? Kulcsár László Albániában a dühös tömeg az úr A külügy a magyarok kimenekítésének lehetőségét keresi Kétélű dohányzásellenes kampány az Egyesült Államokban Cigit akar? Igazolja magát! Az illetékes amerikai kormányhivatal rendelkezése értelmé­ben március elsejétől csak a 18. életévüket betöltött lakosok vehetnek dohányneműt az Egyesült Államokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom