Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-18 / 41. szám
1997. február 18., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 5 Zalai szerződés közhasznú-foglalkoztatásra Megállapodást kötött a zalai önkormányzat és a tabi munkaügyi kirendeltség, s ennek alapján a kisközség vezetésének lehetősége nyílt arra, hogy a faluban közhasznú munkákon két munkanélkülit foglalkoztasson. Ez a lehetőség március 31-ig áll rendelkezésükre. Néhány napja már munkába is állt mindkettő. Kihasználva az utóbbi napok kedvező időjárását, a zalai temető nyugati részén már megkezdték a közmunkások a cserjék, bokrok irtását, az elhagyott sírok rendbetételét. A munkákkal - ha az időjárás engedi - még ebben a hónapban végeznek. Utána a bótapusztai bekötőút melletti vízelvezető árkot teszik rendbe. Önkormányzati mulatság zárt körben Tabon Első alkalommal tartották meg a tabi önkormányzat zárt körű farsangi bálját, a hét végén, az I. számú általános iskola éttermében. Az önkormányzat szakszervezeti vezetése szervezte, és a tabi polgármesteri hivatal dolgozói meg a városi képviselők mellett részt vettek Lulla, Sérsekszőlős, Torvaj és Zala képviselő-testületének a tagjai, a hivatalhoz tartozó intézmények vezetői és baráti körük; összesen mintegy százhúszan voltak ott a hajnali fél ötig tartó mulatságon. A vacsorával egybekötött bálon Diósi Béla és bandája húzta a talp alá valót. Hiányzik a körjegyző három településről Hetek óta betöltetlen a körjegyzői állás Kisbárapátiban. A megüresedett munkakörbe államigazgatási főiskolát vagy jogi egyetemet végzett szakembert keres a három kisközség. Bony- nya, Fiad és Kisbárapáti képviselő-testülete már pályázatot is kiírt a körjegyzői állás betöltésére, és az állást elnyerő pályázónak Kisbárapátiban szolgálati lakást is biztosítanak. Letörték a félsorompó csapórúdját Ismeretlen gépjármű vezetője nekihajtott Tabon a Szent István úti fény- és félsorompónak a napokban, és letörte annak csapórúdját; az eset a vonat áthaladása előtt egy-két perccel történt. Az ismeretlen autóvezető megszegte a kresz előírásait, egyúttal a sorompótöréssel több ezer forintos kárt okozott a vasútnak, súlyosan veszélyeztette az úton közlekedőknek a biztonságát is. A sorompótörés ügyében a tabi rendőrőrs folytat nyomozást. Lovakat vett Bonnyának az önkormányzat Munkanélküliséggel küszködik Bonnya is. A 358 lakosú településen sok a gyerek is. Ha a termelőszövetkezet tönkremegy, nagy bajok lesznek - mondta Mercz Konrád polgármester. A falu a munka nélkül maradtak alkalmazásával próbál úrrá lenni a foglalkoztatási gondokon. A szövetkezetben már felszámolták a lótartást, így az önkormányzat megvette a lovakat. Ezzel a két állattal sokat tudnak segíteni; a földek sem maradnak műveletlenül, s tavasszal felszánthatják a kiskerteket, sőt fuvarra is igénybe vehetik a fogatot. Szép ez a vidék, s vonzza az embereket; van a falunak néhány német lakója is. Nagy kár, hogy a község el van zárva a külvilágtól, a somogyi zsáktelepülések közé tartozik. E gondra kedvező megoldást az jelentene, ha megépítenék azt a néhány kilométeres útszakaszt, ami összekötné a falut a balatoni úttal. Felvételünkön Orsós Mihály (balról) és Horváth József a két lóval. Nyomós érvek választáskor, árnyékot vető árak és a támogatás Az idén még ingyen kapták a tankönyveket a kisbárapáti iskola tanulói is fotó: kovács Tibor Időben megkaptuk a könyvkiadók ajánlatát. A kínálat gazdag tankönyvekből - mondta Sétáló István, a kisbárapáti iskola igazgatója. Néhány könyv még a tavalyi áron is beszerezhető, de hallottunk már tíz-tizenöt százalékos emelésről is. A tankönyv nélkülözhetetlen az oktatáshoz. Többfélét is kínál a tankönyvkiadó; a pedagógusé a felelősség, hogy melyik könyvet választja — mondta Sétáló István, a kisbárapáti általános iskola igazgatója. — Elsődleges szempont, hogy a nemzeti alaptanterv követelményeinek megfelelően állítsuk össze a helyi pedagógiai programot, s ehhez kell igazítanunk a tan- köny vrendelést is. A választék nagy, s a tanárnak meg kell küzdeni a bőség zavarával is. Szeretné a legjobbat beszerezni. — Szinte biztos, hogy a tavalyi áron beszerezhető még Gyorsfagyasztott készételeket gyárt a családi vállalkozás, tabi Puru Bt. Termékeinek sikerét a minőség mellett az is indokolja, hogy percek alatt bármelyikből meleg étel varázsolható a mikrohullámú sütőben; valamennyit mikrózható edényben hozzák forgalomba. Készítenek halászlét és babgulyást, pacalpörköltet, hamburgert, bolognai spagettit és milánói makarónit. A gyors- fagyasztott ételeken kívül ruszlit is gyártanak, és csiperkéből gombakonzervet állítanak elő. néhány tankönyv, de 10-15 százalékos áremelést rebesgetnek. A használhatóság és a tartalom volna a legfontosabb szempont, de kénytelenek vagyunk figyelembe venni az árakat is. Az állami tankönyv- támogatást a három falu — Kisbárapáti, Fiad és Bonnya — önkormányzata eddig ki tudta egészíteni. így a nálunk tanuló gyerekek ingyen juthattak a könyvek hez. Ez sokat jelent, hiszen a nálunk tanulók nyolcvan százaléka hátrányos helyzetű. Az új tanévben azonban már nem a tanulók létszáma alapján álla pítják meg a tankönyvtámogatás öszTermékeiket — viszonteladókon keresztül — az egész országban terítik, hiszen nemcsak Somogybán egyedülálló ez a vállalkozás; országszerte kevesen foglalkoznak gyorsfagyasztott készételek előállításával. Ezeket vendéglőknek, büféknek szállítják, s emellett egyre több ABC- áruházban is árusítják. Egy volt üzemi konyhát alakítottak át gyártócsarnokká Tabon. Puruczky István, a bt képviselője elmondta, hogy a cég mintegy 20 dolgozója hagyományos szegét; ennek elnyeréséhez pályázatot kell benyújtani. — Jó dolog, hogy ma már több tankönyv közül választhatnak a pedagógusok — tette hozzá az igazgató — ;de nem biztos, hogy a tetszetős könyvek tartalmilag is jobbak a réginél. A magyar szakos kollégák, ahogy értesültem róla, továbbra is az eddig használt, jól bevált könyvek mellett tették le a voksukat. Fontos a könyv, bár manapság nem divat tanulni. Ezért a jó tankönyvnek az is feladata, hogy fölcsigázza a diákok érdeklődését. S mert nélkülözhetetlen — az ismeretek elsajátításához — sokféle igénynek kell megfelelnie. A legszomorúbb ugyanis az volna, ha a tankönyv kiválasztására is azt mondanák, hogy csupán pénz kérdése. Mák Péter módszerrel készíti az ételeket, s ezeket a gyorsfagyasztókban cirkuláltatott mínusz 30 fokon lehűtik. Fagyasztókapacitásukkal óránként 160 kilogramm készterméket tudnak tartósítani, s természetesen a nyersanyag és a késztermék tárolására is van külön hűtőkamra. A vevők által kedvelt, az ABC-kben értékesítendő készételek külalakjára is nagy gondot fordítanak. Ezeket a Puru Bt szállításkor díszes kartondobozba csomagolja. (Tamási) Tizenegymillió forinttal számolhat Miklósi, így négymillió forint a hiány. A képviselő-testület a napokban tárgyalta az önkormányzat az 1997. évi költségvetés tervezetét, s ebben a bevétel meg a kiadás épp 11 millió forint. Müller Miklós polgármester elmondta; a költségvetést négymillió forint hiánnyal fogadták el, ezért az önkormányzatnak szüksége van pályázati pénzek elnyerésére is, hogy feladatait zavartalanul elláthassa. Sőt, még hitel felvétele is szóba került. A lakosság azt kérte a település vezetőitől, hogy még takarékosabb gazdálkodással tartsák meg az önálló jegyzősé- get. A képviselőket azonban - a realitásokat is figyelembe véve - foglalkoztatja egy esetleges köijegyzőséggel való együttműködés is. K. J. Bábonymegyeri rablótámadás Békésen haladt a lovas kocsi Bábonymegyeren; hajtója semmiféle összetűzésre nem számított. A lehető legcsöndesebb, legbékésebb körülmények között hajtott végig a falun. Nyugodalmát azonban hamarosan igen furcsa esemény zavarta meg. Amikor fogatával a Ságvári utcába ért - minden kérdés és előzmény nélkül - egy ismeretlen férfi támadt rá; lerántotta a bakról, megütötte, a nyakát markolva fojtogatta, majd hasába térdelve „elkérte” a kabátja belső zsebében levő 150 ezer forintját. A fogat hajtója ezt - a fenyegetés hatására - át is adta. Rablás bűntette miatt a Siófoki Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el az ismeretlen tettes ellen. T. R. Bátraké a szerencse - még a családi vállalkozásban is Gyorsfagyasztott sikerpörkölt Száz család nagyboconádi kaptárakban, növekvő költségek és az apai hagyomány Már a tavaszra készül a méhész A bonnyai határon túl is híre van Végh Vendel méhészetének. Munkája egyben a szenvedélye is. Száz család telel a kaptárakban, és a méhész már a tavaszra készül. — Régóta foglalkozom méhekkel; a kaptárakat is magam készítem — mondta Végh Vendel. — A méhészet azonban az utóbbi években igen költségessé vált. El kell kerülnünk a bajt, de a szükséges gyógyszerek ára most ment fel. A cukorlepény például negyvenhatezer forintba kerül, a füstcsík is drága. Megelőzés nélkül - baj esetén - nagy lenne a méhpusz- tulás, nem éri meg kockáztatni. Jó évben sok mézet termel a száz család, de — mint elmondta — volt olyan esztendő is, hogy csak négy család maradt. — A vegyes virágméznek finom az illata, az akácnak viszont nincs párja; mindkettőt megveszik Bárdudvarnokon. Tavasszal, aztán ősszel igen sok munka van ezekkel a szorgos kis rovarokkal — tette hozzá Végh Vendel.- — A családunkban viszont hagyomány a velük való foglalkozás. A fiam, sőt már az unokám is mé- hészkedik. (Mák) Milyen a méz? Ezt vizsgálja Végh Vendel és felesége a húszkeretes kaptár előtt FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Két műszakra, negyven dolgozóval tervezte a munkát Varroda nyílt Tabon Két műszakban negyven dolgozónak tudok munkát adni Tabon - mondta Tengerdi Tünde vállalkozó. Felmérte a lehetőségeket, és erre alapozta a vállalkozást. A varrodát a piaci igények ismeretében indítottam, számítva a szabad munkaerőre — mondta Tengerdi Tünde. Januártól bérli a középiskolától az épületet. Régebben ez volt a nőiruha-készítő tanulók tanműhelye, s 11 gépet állított be az egyik terembe. Tízen dolgoznak most itt, próbaidővel. Legtöbbjük szakmunkás, a betanított varrónőknek két-három évi a gyakorlatuk. — Két műszakra, negyven dolgozóval terveztem a munkát, de nem tudott annyi varrónőt közvetítem a munkaügyi kirendeltség — mondta a vállalkozó. — Két műhelycsarnok van, és megfelelő hely a raktározásra, hogy kialakítsuk a kisüzemet. A kiszabott anyagot a dombóvári részleg adja, Tabon csak a felső- ruházati termékek, a blúzok, szoknyák, nadrágok, kosztümök varrását végzik, illetve a gyermekruházati cikkekét. A kész ruhák egy részét hazai piacon értékesítjük, de külföldi megrendelésre is dolgozunk. A napokban kezdtük meg a Budmil cégnek a sportruházati cikkek varrását. Az új kisüzemben szalagmunkát végeznek a dolgozók, egyéni teljesítménybérrel. Azt mondták, a minőségi munkától függően mintegy húszezer forintot kereshetnek. K. J.