Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-10 / 34. szám

Megyei körkép: Gátat az erőszaknak! # Elmulasztotta a segítségnyújtást _____(3-4. oldal) S omogyi tájak: Pamuk újabb társulása # Interneten a marcali diákok_________(5. oldal) S port: Újabb Balatel-bravúr Kecskeméten # Kaposváron az RSG-válogatott____(7-8. oldal) S OMOGYI HÍRLAP VIII. évfolyam, 34. szám Ára: 33 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1997. február 10., hétfő Kökény Mihály szerint riogat az orvoskamara Elég a pénz a bérekre Megkongatta a vészharan­got a Magyar Orvosi Ka­mara: elégtelen az idei egészségbiztosítási költség- vetés - ezt megírta szombati lapunk. Kökény Mihály népjóléti miniszter tegnap visszautasította az orvosi kamara állítását. Az intézmények korrekt, kö­rültekintő gazdálkodása mel­lett lehetőség van az egész­ségügyben a közalkalmazotti bérek átlag 18 százalékos emelésére. Az pedig február elején még nem dönthető el, hogy szükséges lesz-e idén az egészségbiztosításnak pót­költségvetést készíteni, hi­szen az új finanszírozási rendszer hatásai csak május körül lesznek felmérhetők - mondta a miniszter. A tegnapi tájékoztatón részt vett Gógl Árpád, a Ma­gyar Orvosi Kamara elnöke is. (Cikkünk a 9. oldalon) Légiósok csatája Szombaton este csak nagy küzde­lemben tudott győzni a bajnok Marc-Körmend kosárcsapata Kaposváron. Felvételünkön Filipovics és Edmondson harcol a labdáért. (Tudósításunk a 7. oldalon) fotó: kovács tibor Egyeztetett az Alpok-Adria Szakszervezeti Munkaközösség Dermesztő minimálbér Döbbent csend lett a terem­ben, amikor öt nemzet hetven résztvevője meghallotta az Al­pok-Adria Szakszervezeti Munkaközösség tanácskozá­sán, hogy Magyarországon a 17 ezer forintos minimálbér 170 német márkát ér — mondta Svajda József, a mun­kaközösség elnöke. Hozzá­tette: a fejlett régiókban az át­lagos munkabérek 1400 már­kánál jóval magasabbak. A minimálbér Ausztriában és Olaszországban meghaladja az ezer márkát, Szlovéniában a hat­százat. Az infláció az olasz régi­ókban 2,6 százalék, horvát terü­leteken 3,6 százalék, Szlovéniá­ban 8 százalék. Olaszországban az érdek- egyeztetés gyakorlatáról tárgyal­tak a szakszervezeti vezetők. Megyénket Végh István, a Ka- poscukor Rt szakszervezeti tit­kára képviselte. Trieszt polgár­Svajda József fotó: török mestere Ricardo Illy, akinek családja Olaszország legna­gyobb kávéfeldolgozójának a tu­lajdonosa, a munkahelyteremté­sek fontosságát hangsúlyozta. Azt, hogy adókedvezményekkel is kedvező feltételeket teremt a beruházásokhoz. — Kiderült, hogy a régióban a gazdasági és szociális helyzet, az érdekegyeztetés gyakorlata, fej­lettsége igen eltérő — mondta Svajda József. •— A magyar gazdasági mutatók rosszabbak a régió átlagánál. Azt is felvetet­tük, hogy korlátozzák a szervez­kedés szabadságát a multinacio­nális vállalatoknál, az informá­ciók áramlása hiányos a tulajdo­nosok és a szakszervezetek kö­zött. Elmondtuk, hogy nagy a fé­lelem a munkahelyeken, eseten­ként megtorlás is előfordulhat. A tanácskozáson az is elhang­zott, hogy a gazdasági fejlődés nem jár automatikusan a szociá­lis jogok bővülésével. Szinte minden országban erős a törek­vés, hogy reform címén lefarag­ják a már megszerzett jogokat. A munka világában is szükség van békés egymás mellett élésre, ezért a munkaközösség kiáll a szervezkedés szabadsága mel­lett. Lengyel János A Kaposcukor Rt-nél kétmilliárd forintos fejlesztést terveznek Jövőre alapoz a cukorgyár Néhány an gyanakodva fogad­tak. Ez természetes, mert az új vezetőt általában méricskélik. Remélem, mindenkivel jó kap­csolatot sikerül kialakítanom - mondta a Somogyi Hírlapnak Ulrich Schröter, a Kaposcukor múlt héten megválasztott új el­nök-igazgatója.- A kaposvári gyár kapacitá­sát növelni szeretnénk - mondja. - A hosszútávú műkö­dés egyik feltétele a fejlesztés. A kaposvári gyárnak van jö­vője: tervek szerint a következő öt évben több mint két milliárd forintot költünk fejlesztésre.- A kaposvári cukorgyár több mint 100 éves. Megér újabb száz esztendői is?- Nem lehet előre tudni, hogy mi lesz száz év múlva. A mos­tani fejlesztési elképzelések azt mutatják: várhatóan igen. Egy biztos: a cukorgyár bezárásával kapcsolatos pletykák alaptala­nok, s ez sok embert megnyug­tathat. Csakúgy mint az, hogy marad a csomagolóüzem.- Mit terveznek az idén?- Korszerűsítjük a cukorkris­tályosító állomást. A fejlesztés értéke mintegy 330 millió fo­rint, s a gépek mellett az épüle­tet is modernizáljuk. A műszaki beruházás mellett környezetvé­delmi feladatunkra is gondo­lunk. Erre az idén 6,5 millió fo­rintot költünk. Kiemelten fog­lalkozunk a zajvédelem mellett a szennyvíz tisztítással. 1998- ban cukorsiló építését tervez­zük. Ebben akár 25 ezer tonna ömlesztett cukor is elfér. A be­ruházás értéke várhatóan 700 millió forint lesz.- Számíthatnak-e béreme­lésre a dolgozók?- A szakszervezet és az üzemi tanács képviselőivel tár­gyalunk. Két héten belül egyez­tetjük az elképzeléseket, s azt követően várható megállapo­dás.- Az Agranának hét hazai cukorgyárban van részesedése. Ez jó vagy rossz a kaposvári gyárnak?- Előnyös. Számos nyugat­európai példa mutatja: az mindegyiknek biztonságot, egyfajta erősséget jelent. Egy csapathoz tartozunk, a jó ötle­teket egymástól átvesszük.- Nem fél a bukástól?- Hinni kell a sikerben. Sok fizikai munkással is találkoz­tam, s úgy érzem, tőlük is meg­kapom a bizalmat. (Harsányi) Helyreállt a vasúti teherforgalom Helyreálltak az eredeti köz­lekedési viszonyok tegnap délután a Magyar Államvas- útak nemzetközi vasúti te­herforgalmában - a csehor­szági vasutassztrájk befeje­ződését követően. Ezt estére jelentette be a MÁV Rt ve­zérigazgatóság. A nemzet­közi személyszállító vonatok már reggel 6 óra 50 perctől menetrend szerint jártak. Vadászati tilalom három hétre Országos vadászati tilalmat rendel el vasárnaptól három hétre a földművelésügyi miniszter. A február 9-én 24 órától február 28-án 24 óráig tartó korlátozásra a vadállomány védelmében van szükség. A rendelkezés alól csak indokolt esetben, a területileg illetékes megyei FM-hivatal engedélye alap­ján adható felmentés. Dél-Afrikába utazott Gál Zoltán Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke tegnap parlamenti delegáció élén hivatalos vi- szont-látogatásra a Dél-afri­kai Köztársaságba utazott. Hazánk küldöttsége a két ország gazdasági együttmű­ködésének bővítéséről is tárgyal ott-tartózkodása so­rán. Gál Zoltánt fogadja Nelson Mandela, a Dél-afri­kai Köztársaság elnöke. Magyarok szűkülő életlehetőségei Ungváron tartotta meg évi közgyűlését az ukrajnai ma­gyarság érdekvédelmi szer­vezete, az Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége. Sú­lyos gondot jelent, hogy a megyéből évente 600-700 magyar, elsősorban értelmi­ségi települ át az anyaor­szágba az egyre szűkülő megélhetési lehetőség miatt. Csecsemőgyilkosság - tudatlanságból, félelemből Új távlat a válságban Balaton-kedvelő befektetők Somogy egyike a legkedvel­tebb megyéknek a külföldi befektetők körében. Mintegy hárommilliárd forintért vásá­roltak ingatlant tavaly hatá­ron túliak, a legtöbben a Ba- laton-parton. A csaknem 1200 ingatlanszerzési kérel­met benyújtó külföldinek több mint a fele német, csak­nem 20 százaléka osztrák. A kérelmezők közül nyolcat utasított el a megyei köz- igazgatási hivatal - olyan esetben, amikor az ingatlan eladását a hatályos jogszabá­lyok nem tették lehetővé. A legolcsóbb somogyi telket 17 ezer forintért vette meg az új tulajdonos, a legtöbbet - kerek húszmillió forintot - egy siófoki villáért fizette. Magyarországon évente csak­nem 20 csecsemőt gyilkolnak meg - jóval többet, mint Európa más országaiban. S a többségét nem kegyetlenségből követik el, a valódi ok inkább az anyák tu­datlansága, félelme. Ezen a drámai helyzeten sokat javít­hatna, ha az Országgyűlés mi­hamarabb elfogadná a gyermek- védelemről szóló, a héten a Ház elé került törvényjavaslatot, és megkezdhetnék működésüket a gyermekjóléti szolgálatok - hangzott el az SZDSZ szociál­politikai tagozatának hét végi sajtótájékoztatóján. Béki Gabriella, a tagozat ve­zetője rámutatott: a gyermekjó­léti szolgálatok - amelyeket a törvénytervezet szerint a telepü­lési önkormányzatoknak kell majd létrehozniuk - nemcsak a válsághelyzetben levő anyáknak segíthetnek; alapvető feladatuk lesz a családok támogatása. - A javaslat legfontosabb elve, hogy csak végső esetben emeljék ki a gyermekeket családjukból - mondta. Új távlatot jelent a ter­vezet abban az értelemben is, hogy nemcsak új szolgáltatási formákat, hanem új pénzbeni el­látásokat is bevezet a családok megerősítésére. Ilyen lesz pél­dául a rendszeres gyermekvé­delmi, az otthonteremtési támo­gatás, amely az intézetből kike­rülő fiatalok életkezdését segíti. E két ellátásra az idén csaknem 5 milliárd forintot különítettek el a központi költségvetésben, ám a támogatáshoz csak a törvény ha­tályba lépése után adható ki. Leomlott egy házfal Kaposváron A Hársfa utcában egy tetőtérbeépítéses, elhanyagolt épület homlokzati térdfala omlott le tegnap. A fa födém már korábban beszakadt, s ajég olvadá­sával ledőlt az omladozó rész. Személyi sérülés nem történt. A tűzoltók lebontották az életveszé­lyes falakat, a gáz- és villanyszerelők a szomszéd házat óvták a további balesettől fotó: kovács

Next

/
Oldalképek
Tartalom