Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-08 / 33. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. február 8., szombat A magyar kormány mintegy 2 millió forint értékű gyógy­szersegélyét adta át pénteken a baranyai magyarság képvise­lőinek Szalay Zsolt zágrábi nagykövet a még szerb ellenőr­zés alatt álló horvátországi Laskón. A segélyszállítmány 53-féle gyógyszert tartalmaz. Az amerikai külügyminiszté­rium meggyőződése, hogy Tö­rökország nem fogja megaka­dályozni a NATO keleti irányú kibővítését. Nicholas Bums szóvivő azt mondta: bizonyos abban, hogy a szövetség veze­tői ratifikálni fogják a kiszélesí­tésről szóló határozatot. Horvátország kiemelt külpo­litikai célja a teljes jogú tagság elérése a Közép-európai Sza­badkereskedelmi Társulásban (CEFTA) - nyilatkozta a horvát külügyminisztérium egyik tisztségviselője. Zágráb arra számít, hogy 1998 közepén csatlakozhat a szervezethez. Kancellári tevékenysége leglesújtóbb adatának nevezte pénteken Helmut Kohl a mun­kanélküliségi helyzetről előző nap közzétett hivatalos statisz­tikát. A Szövetségi Munkaügyi Hivatal szerint januárban 4,66 millió állástalant tartottak nyil­ván Németországban. Marosvásárhelyen ülésezik szombaton az RMDSZ „belső parlamentje”, a Szövetségi Kép­viselők Tanácsa. A tanácskozás napirendjén szerepel a választá­sok értékelése a koalíciós tárgya­lásokról, valamint a szövetség helyzetéről szóló beszámoló. Két aknagránátot lőttek ki csütörtök este a hercegovinai Mostar horvátok ellenőrizte nyugati felére a bosnyákok és a horvátok között megosztott vá­ros keleti feléből. A robbanás jelentős anyagi károkat okozott, de senkit nem sebesített meg. Kiszabadult Tádzsikisztán­ban a Nemzetközi Vöröskereszt két, az ország keleti felében el­rabolt munkatársa. A közép­ázsiai köztársaságban működő fegyveres banda - amelynek elkötelezettsége egyelőre isme­retlen - több ENSZ-megfigye- lőt, illetve orosz újságírókat is túszul ejtett. Járványszern méreteket öltött a gyermekek elleni erőszakhul­lám az Egyesült Államokban. Egy atlantai székhelyű szerve­zet felmérése szerint a 14 éven aluliak ellen elkövetett gyilkos­ságok háromnegyedét ebben az országban hajtják végre. Szakadékba zuhant csütör­tök este egy autóbusz az észak­nyugat-pakisztáni Kohat tele­pülés közelében. A járművön tartózkodó 53 ember életét vesztette. Indokolatlan aggodalmak Lapvélemény a magyar-szlovén-olasz együttműködésről Feszült figyelemmel kíséri az osztrák külügyminisztérium a határai mentén formálódó hármas együttműködést: Olasz­ország, Szlovénia és Magyarország kooperációját - írta a minap a Die Presse című osztrák konzervatív napilap. A lap szerint az osztrák dip­lomácia igyekszik rájönni, hogy mi lehet a célja ennek az új „tengelynek”, hiszen a há­rom országot látszólag csak az az egy dolog köti össze, hogy határosak Ausztriával. A Die Presse úgy véli, hogy így akaiják előkészíteni Ma­gyarország és Szlovénia NATO-csatlakozását. Taggá válásuk esetén ugyanis Eszak- Olaszországgal együtt NATO- beékelődés alakulna ki a tér­ségben: délen a nyugtalan Balkán, északon pedig a belé­pésre nem hajlandó vagy nem képes országok, Ausztria és Szlovákia. Az újság szerint a NATO-ban hónapok óta azon törik a fejüket, hogyan lehetne ebben a stratégiai helyzetben közlekedési összeköttetést ki­építeni Észak-Olaszország és Magyarország között. Az osztrák lap úgy érzékeli, hogy Magyarország kivételé­vel egyik ország sem mutatott érdeklődést Ausztria esetleges részvétele iránt.- A magyar-olasz-szlovén együttműködés az euroatlanti integráció elősegítését, az adott országok NATO-csatla- kozásának előmozdítását szolgálja - válaszolta lapunk­nak Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. Mivel Ausztria nem NATO-tag, úgy véljük, szá­mára érdektelen a részvétel ebben a kooperációban - tette hozzá. Ugyanakkor vannak olyan beruházási tervek, ame­lyek több ország, köztük nyu­gati szomszédunk bevonásá­val valósulhatnak meg. A tavaly életre hívott hár­mas együttműködés követ­kező állomása a február 15-én sorra kerülő államtitkári talál­kozó lesz, s a tervek szerint még az idén a kormányfők is tárgyalóasztalhoz ülnek. örült volt az elnök Az ecuadori törvényhozás csütörtök esti rend­kívüli ülésén megfosztotta államfői mandátu­mától Abdalá Bucaramot, és helyére ideiglenes megbízatással Fabian Alarcónt, a kongresszus elnökét választotta. A kongresszus rendkívüli ülésen „fizikai és szellemi alkalmatlanság” címén fosztotta meg az elnököt tisztétől, amelyet csak fél éve töltött be. Az erre vonatkozó indítványt a 82 tagú tör­vényhozásban 44-en szavazták meg, 34-en el­lenezték. Bucaram nyilvánosan is „őrültnek” mondta magát. Hol a csendes-óceáni Guayaquil kikötő­városban lévő rezidenciájáról, hol quitói lu­xusszállókból kormányozta az országot, mert - mint vallotta - fél az elnöki palotában szerinte kísértő szellemektől. A szavazatok 54 százalékával elnökké vá­lasztott politikus népszerűségét nem csupán rendhagyó kilengései ásták alá, hanem szigorú gazdasági és egyéb intézkedései, amelyeket az ökölvívó-mérkőzések, a bikaviadalok, valamint a pornográf filmek betiltása céljából tett. Az énekléssel is kacérkodott fotó:FEB/reuter Kis-Jugoszláviában még sokáig eltarthat az átalakulás Belgrádnak nincs Havelja Két belgrádi újságíró volt a vendége annak a budapesti ke- rekasztal-beszélgetésnek, amelyen külpolitikai újságírók a várható jugoszláviai fejleményeket boncolgatták. Tito birodalmának felbomlása után a világ az utódállamok fegyveres konfliktusára figyelt - fejtegette Radomir Diklics, a független BETA hírügynökség igazgatója. „Csak a legutóbbi fejlemények irányították rá a figyelmet a jugoszláviai rend­szer antidemokratikus voná­saira.” Radomir Licina, a Nasa Borba című napilap fő- szerkesztője megmutatta új­ságjának azt a példányát, amely közölte a helyhatósági választások meghamisítására vonatkozó bizonyítékokat. Szerinte a történtek alapján valószínűsíthető, hogy a ko­rábbi parlamenti voksolások összesítésénél is csaltak. Az elemzők szerint kérdé­ses, mit kezd az ellenzék a ha­talmával, ha - mint várható - a belgrádi honatyák hivatalosan is elismerik győzelmüket. Kis- Jugoszláviában ugyanis erő­sen központosított a hatalom, az önkormányzatokat üres kasszával hagyja ott a vesztes fél, és Milosevicsék aligha fognak az új testületek segít­ségére sietni. A tét azonban ennél is több. Kis-Jugoszláviának demokra­tikus átalakulásra van szük­sége, ezért is sípolnak-dobol- nak 70 napja a felvonulók. Csakhogy Belgrádnak nincs olyan Václav Havelhoz fog­ható hiteles politikai személyi­sége, aki a szerbiai „bársonyos forradalom” élére állhatna. El­gondolkodtató az is, hogy az Együtt ellenzéki mozgalomban tömörülő szervezetek nem tud­tak megegyezni olyan közös, minimális programban, amely a balkáni országot elvezetné Európába. Toronyi Attila Befejeződtek az amerikai-orosz tárgyalások Helsinkiben lesz a csúcs Az amerikai-orosz kétoldalú viszony összes fontos kérdése terítékre került azokon a tár­gyalásokon, amelyek csütör­tökön és pénteken folytak Washingtonban AI Gore amerikai alelnök és Viktor Csernomirgyin orosz kor­mányfő irányításával. A vegyes bizottságot 1993-ban hozták létre elsődlegesen azzal a céllal, hogy szervezze és irá­nyítsa a két ország együttmű­ködését a kiemelt gazdasági és technológiai területeken. A mostani ülésen külön hangsúlyt kapott Bili Clinton és Borisz Jelcin márciusra tervezett csúcstalálkozójának előkészí­tése, az eszmecsere időpontjá­nak és helyszínének meghatáro­zása. Állítólag a kormányfőt az­zal a kéréssel küldték Washing­tonba, hogy egyeztesse vendég­látóival: a tárgyalásokat ne Wa­shingtonban, hanem - az orosz elnök erejét kímélendő - Moszkvához közelebb eső hely­színen rendezzék meg. Washing­toni közlés szerint a csúcstalál­kozó színhelye Helsinki lesz. Az elnök egészségi állapotá­val kapcsolatos kétségeket elosz­latandó, Viktor Csernomirgyin kijelentette: a csúcstalálkozóra március második felében bizo­nyosan sor kerül. A bizottsági ülésről elmondta, hogy főként a jelenleg évi há- rommilliárd dollárt kitevő ame­rikai tőkebefektetések növelé­sére helyezte a hangsúlyt. Kiszivárogtatások szerint az amerikai fél kifogásolta az oroszországi technológia- és fegyverszállításokat Ciprusnak, Iránnak és Indiánaic. Fellendülés várható 25 év alatt megháromszorozódhat a termelés Ha igaz az a közgazdasági elmélet, amely szerint a világ- gazdaságban a fellendülés, majd a pangás és a hanyatlás ciklusai váltják egymást, most jók a kilátások. Az ezredforduló utáni első év­tizedekre kibontakozhat egy újabb, nagyméretű fellendülés, amely 25 év alatt meghárom­szorozhatja a világ termelését, és megduplázhatja az átlagos életszínvonalat. Ilyen dinamikus fejlődésre utoljára a háború utáni évtize­dekben volt példa, s abból első­sorban Eszak-Amerika és Nyu- gat-Európa országai részesed­tek. Ezúttal Ázsia, a harmadik világ országai lehetnek a leg­nagyobb nyerők. Kína gazdasága például hu­zamos ideje óriási ütemben, évi tíz százalékkal nő, a délkelet­ázsiai „kis tigriseké” hét-nyolc százalékkal. Közép- és Kelet- Európában az ütem kisebb, de fölgyorsulhat, ha a külföldi tőke az eddiginél nagyobb mér­tékben kezd majd beáramlani. A fellendülést mindig új technikák, technológiák ala­pozzák meg, s ezek már most hasznosíthatók. Az elektronika, a biokémia, a környezetvéde­lem legújabb vívmányainak ha­tása a következő században bontakozik majd ki, míg a szá­mítástechnika robbanásszerű fejlődése elősegíti a termelési költségek csökkentését, a ma­gasabb termelékenységet. (Heltai) Kenőpénzért adtak zsoldot Különös pert tárgyal a moszkvai bíróság Bíróság elé állították a moszkvai helyőrség két tiszt­jét, Turas ezredest és helyet­tesét, Szmirnov őrnagyot. A helyőrség pénzügyi osztá­lyának két vezetőjét azzal vá­dolják, hogy kenőpénzt fogad­tak el tiszttársaiktól az esedékes zsold kifizetéséért. Turas és Szmirnov a járandóság húsz százalékára tartott igényt. Aki nem fogadta el az egyezséget, üres kézzel távozhatott. A Krím félszigeten állomá­sozó orosz tengerésztisztek kü­lönösen nehéz helyzetben vol­tak. Moszkvába kellett utazniuk a pénzükért, s ott hosszú órákig álltak sorba az illetékes kifize­tőhely ajtaja előtt. A furcsa zsarolásra először akkor derült fény, amikor az érintettek bepanaszolták a két vezetőt a helyőrségi parancs­nokságon. Az elöljárók azon­ban - ahelyett hogy megbüntet­ték volna őket - részesedést kértek a zsákmányból. Turas azonban rajtaveszett, mert nem akart osztozkodni. Erre följe­lentették az államügyészségen. Várhatóan február végén hozza meg a bíróság az ítéletet a vesztegetési ügyben. A két tisztre akár tízéves börtönbün­tetést is kiszabhatnak. Ferenczy Europress NYARÁIÓTUIAJDOMOSOK, FIGYELEM! Német vendégeimnek keresek a '97-es nyári szezonra 7-10 fős, vízközeli, igényes nyaralókat a Balaton déli partján ­bérlet céljából, valamint eladó nyaralókat Információ: KAMIPA TOURS 7501 Nagyatád, Pf.: 55. Tel./fax: 82/352-131 (10-17 óra között) (41099) HÁZIORVOSI ÁLLÁS vidéken (Somogy megye) Érdeklődni: 06-60/367-550 telefonon. (4„M Ha Önnek gyakorlata van Win. Word szövegszerkesztői gépírásban és német nyelvtudását fejleszteni akarja, kérem jelentkezzen személyesen az INDUSTRIE ELEKTRIK Kft.-nél (Marcali, Vereckei u. 3.) (41275) FÉNYMÁSOLÁS Műszaki rajzok, térképek, plakátok, iratok másolása A0-A4 méretben papírra, pauszra Akciós ár: színes A4 papírra 10 FI Dorottya Üzletház Mole-Hill Bt. Másoló Iroda Kaposvár, Széchenyi tér 8., 11/16. Tel.: (30)471-696 Nyitva: h-p 83°-12°°, 1230-16°° (39610) Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Eddie Murphy Orosz Helga könnyen szakít A Broadway királynője Billy Crystal, a reneszánsz ember Iglesias Tangója Linda de Mól esküvő nélkül - szülni készül Tvr-hét - a műsorújság A Broadway királynőié Bitty Crystal, a reneszánsz ember tglesias Tangója szülni készül

Next

/
Oldalképek
Tartalom