Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-06 / 31. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. február 6., csütörtök Tragikus helikopter-baleset Az izraeli légierő történetének legsúlyosabb szerencsétlensége történt kedd este, amikor két katonai helikopter összeütközött a levegőben; majd egy kibucra zuhant. A balesetnek 73 katona esett áldozatul. Izraelben vizsgálatot indítottak a szerencsétlenség okainak kiderítésére fotó: feb/reuter Clinton a bővítés híve Bili Clinton az Unió helyzetéről szóló keddi beszédében ismertette az Egyesült Államok kül- és belpolitikai törekvéseit. Az amerikai elnök síkraszállt a NATO kibővítése mellett. Második elnöki időszakának céljait vázolva leszögezte: az első új tagokat 1999-ig föl kell venni a szövetségbe, de nem említett országneveket. A Kongresszus két háza előtt elmondott beszédében az amerikai elnök hangsúlyozta: szükséges szilárd partneri viszonyt ápolni Oroszországgal, és erősíteni az együttműködést a szövetségen kívüli európai államokkal a békepartnerségi program keretében. Clinton az amerikai külpolitika kiemelt céljának nevezte az egységes és demokratikus Európa létrejöttének elősegítését. Az elnök szavaiból kitűntt arra törekszik, hogy megőrizze az Egyesült Államok nemzetközi vezető szerepét. Ehhez markáns amerikai jelenlétet akar a világban és serény diplomáciát. Clinton rózsás képet festett hazája gazdasági helyzetéről. A belpolitikai feladatok közül az oktatásügy fejlesztését és a költségvetés kiegyensúlyozását emelte ki. A kongresszusi pulpituson fotó: feb/reuter Horn Gyula miniszterelnök orvosai tanácsára elhalasztottá a jövő hét elejére tervezett hivatalos kanadai látogatását - jelentette be a Miniszterelnöki Hivatal Kommunikációs és Sajtóirodája. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke cáfolta azt, hogy ellenezte volna a szövetség belépését a kormányba. A kolozsvári Szabadság című lapnak adott interjúban Tőkés kijelentette: megnyerőnek tartja a miniszterelnök személyét, de lassúnak a személyi változtatásokat. Robbantásos merényletet kíséreltek meg kedd este az új csecsen alelnök, Vakha Arszanov ellen. A hírt a csecsen belügyminisztérium nem erősítette meg. A politikus életét távirányítású robbanószerkezettel próbálták meg kioltani. Né- hányan könnyebben megsebesültek, két személygépkocsi megrongálódott. Horvátország első rendkívüli és meghatalmazott belgrádi nagykövete szerdán átadta megbízólevelét Zoran Lilies jugoszláv elnöknek. Megfigyelők szerint az aktus újabb fontos lépés Jugoszlávia és a volt Jugoszláviából kivált Horvátország közötti kapcsolatok normalizálása felé vezető úton. Navaz Sarif volt kormányfő pártja, a Pakisztáni Muzulmán Liga elsöprő győzelmet aratott a pakisztáni választásokon. Ä kedden közzétett hivatalos végeredmény szerint a törvény- hozás 134 mandátumát nyerte el, míg a riválisnak, a Benazir Bhutto kormányfő vezette Pakisztáni Néppártnak csak 17 hely jutott. Agydaganata van Elizabeth Taylomak - jelentette be a világhírű színésznő szóvivője. A jóindulatú tumort február 17-én műtéti úton fogják eltávolítani egy orvoscsoport a San Fran- cisco-i klinikán. Egy kaliforniai esküdtszék kedden felelősnek találta O. J. Simpson volt amerikaifutball-sztárt ex- neje és annak barátja meggyilkolásában, ezért 8,5 millió dollár kártérítésre kötelezte. Bő egy évvel ezelőtt Simpsont egy nagy port kavart büntetőeljárásban fölmentették a gyilkosság vádja alól, most egy polgári perben marasztalták el. Átutazóban a főtitkárral Javier Solana szerint Ankara nem emel vétót A NATO főtitkára szerint Törökország nem akadályozhatja meg az észak-atlanti szervezet kibővítését. Javier Solana útban Törökország felé szerdán a Ferihegyi repülőtéren tárgyalt Keleti György honvédelmi miniszterrel. A megbeszéléseket követően a politikus újságíróknak kijelentette: Ankara csatlakozása az Európai Unióhoz és a NATO kibővítése két, egymástól független döntést igényel. Tansu Ciller török miniszterelnök-helyettes azzal fenyegetőzött, hogy országa ellenezheti a NATO keleti kibővítését, ha nem veszik komolyan Törökország csatlakozási szándékát az Európai Unióhoz. Solana úgy vélekedett, hogy Törökország nem fogja megvétózni a NATO kibővítését. Hozzátette: minden tagország egyetértett abban, hogy a júliusban tartandó csúcstalálkozón határozzanak az észak-atlanti szervezet kibővítéséről. Az International Herald Tribune című újság szerint az Egyesült Államok és szövetségesei diplomáciai kezdeményezések egész sorozatára készülnek, hogy rábírják Oroszországot a NÁTO keleti kibővítésének elfogadásába. A javaslatok a légtérellenőrzéstől kezdve a fegyverzetkorlátozási szerződéseken át a nagyhatalmi „politikacsinálásig” számos területen nyújthatnának kedvezményes elbánást Moszkvának. A franciák és a németek azt is indítványozták, hogy adjanak állandó tagságot a Hetek csoportjában Oroszországnak. HÍRHÁTTÉR Meghátrált a „Soha nem voltunk ilyen közel a polgárháborúhoz.” E meglehetősen ijesztő véleménnyel foglalta össze a Bulgáriában hetek óta húzódó válságot a nemrég beiktatott új államfő, Petar Sztoja- nov. S a valóság nem is áll túl messze a sokkolónak szánt nyilatkozattól, hisz a balkáni állam a működésképtelenség határáig jutott. A nyomásnak a kormányzópárt csak ideig-óráig tudott, akart ellenállni. A voksolás áprilisra való előrehozatala azt jelzi, hogy Szófiában felismerték a szocialisták: pusztán parlamenti többségükkel nem érdemes feszíteni a húrt. Az országban nagy az elégedetlenség, kár friss kormány megalakításával kísérletezni. Nem maradt más kiút, mint engedni az ellenzéknek, s kiírni a választásokat. Kevésbé világos, lehet-e hasonló fordulatra számítani a Balkán másik forrongó pontján, Juszerb hatalom goszláviában. Itt még a bolgár tüntetéshullámnál is jóval régebben, immár hetvennyolcadik napja tartanak a Milosevics-rendszer elleni tüntetések, s az elmúlt napokban - a vezetés türelmének fogytát jelezve - a rendőrök egyre erőszakosabban léptek fel a menetek résztvevőivel szemben. A szerb elnök meghátrálását jelzi mindenesetre a javaslat, hogy a válság megoldása érdekében a parlament utólagos határozattal szentesítse a novemberi helyhatósági választások eredményeit. Csakhogy épp ő volt az, aki mindeddig tagadta az ellenzéki győzelmeket, így legalábbis indokolt a gyanakvás, mennyire végleges és őszinte Milosevics váratlan véleményváltozása. Ráadásul úgy tűnik, az ellenzék (akárcsak Bulgáriában) már nem éri be kisebb engedményekkel, hanem ragaszkodik az új választások megrendezéséhez. (Szondy) Újból orosz tulajdonná nyilvánították az elhurcolt értékeket Elfogadták a műkincstörvényt A duma a lényeget érintő módosítás nélkül, új szerkesztésű változatban fogadta el a műkincstörvényt. A honatyák ismételten orosz tulajdonná nyilvánították a második világháború alatt a Szovjetunióba hurcolt összes külföldi műkincset. A törvény felsőházi és elnöki jóváhagyást igényel. A két ház képviselőiből álló egyeztető bizottság új szerkesztésű, szerdán elfogadott restitú- ciós törvénye szerint a Szovjetunióba szállított összes kulturális érték az Oroszországi Föderációt illeti meg, és szövetségi tulajdont képez. Kivételt - kölcsönösségi alapon - a megszállt szovjet köztársaságok területéről Németországba és szövetségeseihez került, majd onnan visszajutott értékek jelentenek, és szó lehet a családi relikviák visszaadásáról is. Becslések szerint 200 ezer képzőművészeti alkotásról és mintegy 2 millió könyvről van szó. Magyar részről hatvanezres lista készült az eltűnt értékekről. A műkincsek között van a Hatvany-, Herzog-, Deutsch-, Petrics-, Kornfeld- és Péterffy-gyűjtemény. A moszkvai Grabar restaurátorintézetben a Hatvany- és a Herzog-gyűjtemény összesen 132 festményét őrzik. Nyizsnij Novgorodban (a volt Gorkijban) van a Sárospataki Református Könyvtár 305 könyvritkasága. r. SZEREZZE BE ANYAG- ES SZERSZAMSZUKSEGLEtET A KONTÚRTÓL! 5-12%, I engedmény fogyasztói árainkból (készpénzes vásárlás esetén) VISZONTELADÓK, VÁILAKOZÓK, KÖZÜLETEK... RÉSZÉRE 5% csempékre, járólapokra, szaniter árukra, kéziszerszámokra, szerszámkészletekre 8% mezőgazdasági gépekre, eszközökre, villamos kéziszerszámokra és kiegészítőikre 10% kádakra, zuhanytálcákra, r.m. mosogatókra, finomszerelvényekre, forgácsoló szerszámokra, villanyszerelési cikkekre, festékekre, hígítókra, festőszerszámokra, ragasztókra és szigetelő anyagokra, kötőelemekre, kohászati termékekre, gumiárura 12% zárakra, lakatokra, vasalásokra, csövekre, fittingekre, műanyag ládákra, rekeszekre, üreges testekre (az engedmény az akciós termékekre nem vonatkozik) Várjuk minden régi és leendő vásárlóinkat KAPOSVÁRON a KONTÚR Barkácsáruházban (Guba Sándor u. 34-36.) a T0P0NÁRI VBKM mellett! Tel.: 82/310-925 .9814) KONTÚR Rt Kiugróan jónak lenni a pénzügyek világában nem könnyű dolog, mert a tökéletes megoldások csak tökéletes tudással érhetők el. Szerezze meg ezt a tudást nálunk, hiszen bizonyára nem véletlen, hogy az őszi beiskolázás során minden eddiginél több új hallgató döntött az általunk kínált oktatás mellett. Hogy kihasználhassa Ön is a legjobb pillanat előnyeit a Perfekt Pénzügyi Szakoktató és Kiadó Rt. az alábbi — állami végzettségeket nyújtó — képzéseket ajánlja: ■ mérlegképes könyvelő ■ okleveles könyvvizsgáló ■ adótanácsadó ■ számviteli ügyintéző Az oktatást és vizsgáztatást saját kiadású tankönyveink segítik. Kérje ingyenes tájékoztatónkat! Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 1—9. Tel: 82-314-813 PERFEKT... JÓ TUDNI! perfekt t Javier Solana és Keleti György a repülőtéren fotó: feb/diósi