Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-05 / 30. szám
Megyei körkép: Kapitányt cserél Kaposvár # Tandíj emelés csak ősztől (3. oldal) Somogyi tájak: Iskolatáskával az utcára • Búzára alkusznak Magyaratádon (4. oldal) Gazdaság: Somogyi példa Utah államban • Zöld út a kukoricának (5. oldal) SOMOGYI VIII. évfolyam, 30. szám Ára: 33 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1997. február 5., szerda Sikerdíjat - ha kevesebbet is - fizetni kell Kaposvár felmondja a Vektor-szerződést Felbontotta a Vektor Rt-vel kötött szerződését a kaposvári önkormányzat. A siker- díj-botrány által elhíresült társaság, mint ismert az ön- kormányzat 202 millió forintos követelését érvényesítette az APV Rt-vel szemben, s ezért 15 százalék sikerdíjat számlázott, azaz közel 32 millió forintot. Ebből az önkormányzat 11,5 millió forintot már ki is fizetett. Időközben azonban megváltoztak a körülmények, a megkérdőjelezték a sikerdíj jogosságát, a szerződést felhatalmazás nélkül aláíró Pólyák József alpolgármester pedig lemondott. A képviselőtestület pedig megpróbált a szerződés megszüntetésére megoldást találni. Szita Károly polgármester tárgyalt a Vektor Rt-vel, s vezetői hajlandónak mutatkoztak lemondani a még ki nem fizetett sikerdíj nagy részéről. A megállapodást tegnap szentesített a közgyűlés. Ennek alapján a már kifizetett 11,5 millió forinton felül még 6,5 millió forintot fizet az önkormányzat a Vektornak, s ennek fejében a Vektor lemond a fennmaradó 13,8 millió forint értékű részvényről, valamint ezek készpénzben megfizetendő áfa-tartalmáról. A most létrejött megállapodás révén a 202 millió forint értékű vagyonhoz az ön- kormányzat 18 millió forint sikerdíj ellenében jutott. Ez — áfa nélkül — csak 7,13 százalékos sikerdíjnak felel meg: a fele sem annak, mint amennyiben annak idején Pólyák alpolgármester megállapodott. A kaposvári közgyűlés tegnap felhatalmazta Szita Károly polgármestert, hogy ezzel a megállapodással szüntesse is meg az önkormányzat és a Vektor Rt közt a szerződést. Az önkormányzati ülésekről szóló tudósításaink a 3. oldalon. Elfogadható nyugdíjrendszer formálódik Várják a javaslatokat Szükség van a nyugdíjrendszer reformjára - ebben egyetértettek a szociális partnerek az Érdekegyeztető Tanács tegnapi ülésén, több más kérdésben azonban eltérnek egymástól az álláspontok. A munkavállalók képviselői nem támogatják, hogy egyharmadnyi összeget a jelenlegi felosztó-kirovó nyugdíjrendszerből a kötelező tőkefedezeti rendszerbe vigyenek át. Amennyiben adókedvezményekkel ösztönzővé tennék ezt a formát a munkáltatóknak és a munkavállalóknak, az egyúttal a vásárlóerő lekötését, az infláció csökkentését is szolgálná. A járulékbefizetés napra kész követésére pontrendszert ajánlottak. Ennek segítségével nyilvánvalóvá válna, hogy ki mennyi járulékot fizetett be, és ezért milyen nyugdíjellátásra számíthat. Ez a forma ugyanúgy javítaná a befizetési fegyelmet, mint a kormányzati oldal által javasolt tőkefedezeti számla nyilvántartása. Hogy az esetleges tőkefedezeti nyugdíjrendszer pénztárai miként hasznosítanák a befizetett összegeket, Medgyessy Péter pénzügyminiszter elmondta: nincs olyan szándékuk, hogy államkötvényre jegyeztetik le ezeket az összegeket. A pénztárak oda fektethetik be a pénzt, ahol az biztonságosan a legnagyobb hasznot hozza. Újoncok jönnek Kaposvárra az amerikaiak helyére Laktanya az önkormányzatnak Az amerikaiak már mentek, de mi (ki) várja az újoncokat? FOTÓ: LANG RÓBERT Kivonultak az amerikai SFOR- egységek a kaposvári volt Hunyadi laktanyából, és az ott lévő egységeiket Taszárra illetve Kaposújlakra telepítették át. A laktanya jelenleg üresen áll, a területet a 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred katonái őrzik. Alig mentek azonban el a csapatok máris megkezdődtek a laktanya hasznosításával kapcsolatos tárgyalások. A Somogyi Hírlap információja, hogy a honvédség szívesen használná raktárbázisként az egykori rakétáslaktanyát, mégis az épületek polgári hasznosítása került napirendre. A legvalószínűbb az, hogy a Déli-Autópálya és az S/9-es gyorsforgalmi út kiszolgálásában segít majd az egykori honvédségi terület. (Folytatás a 3. oldalon) Öt bárdudvarnoki asszony fut a pénze után Lóvá tették a kacsatömőket Híre ment Bárdudvarnokon, még az ősszel: kacsát lehet tömni a zsipói tehénistállóban. Aki vállalja az éjszakázással is járó munkát, két hétre huszonötezer forintot kap. Öt helybeli asszony jelentkezett, ám nem az ígért összeget kapták. A vállalkozónak - úgy tűnik - bottal üthetik a nyomát, hiszen letagadta a tartozását. — Nagyné Bőhm Ildikóval kötöttünk egyezséget — mondta az olajhegyi Haklik Magdolna. — Rokkantnyugdíjas vagyok, kevés a pénzünk, ezért vállaltam ezt a munkát. Megmutatták, hogyan kell tömni a kacsát, aztán nekiláttunk. Ezer kacsa volt az istállóban, azokat tömtük öten, két héten át. December elején vitték el a jószágokat, de a beígért 25 ezer forintból én csak tízezret kaptam, mondván: a kacsamáj nem érte a megfelelő súlyt. Parlagi Zsuzsa és Horváth Istvánná megkapta a huszonötezret, de az újabb két hétre járó pénzt sem ők, sem pedig Tóth Lajosné és Kluk Vera nem kapta meg. (Folytatás az 4. oldalon) Magyar küldöttek az ENSZ-tanácskozáson Magyar delegáció utazott tegnap az ENSZ Környezeti Program Kormányzótanácsának 18. ülésszakára Nairobiba. A delegációt Szili Katalin, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára vezeti. A Kormányzótanács ülésén egyebek közt áttekintik a Föld környezeti állapotát, elemzik a tanács 1996-97. évi munkaprogramjának végrehajtását is. Tárgyalások az autópályadíjakról A napokban megkezdődnek a tárgyalások az autópálya-díjakról, illetve a kialakítandó kedvezményekről az Alföld Koncessziós Autópálya Rt.-vel - közölte Lotz Károly közlekedési miniszter tegnapi tájékoztatóján, miután találkozott az M5-ÖS autópálya környéki települések polgármestereivel. Növekedhet az ipar teljesítménye Az ipar teljesítményének 2-4 százalékos növekedésére számítanak az idén a Magyar Ipari Konszernek Országos Szervezetének tagvállalatai. A hazai gazdaság 14 jelentős cégét tömörítő szövetség tavalyi eredményeit, idei feladatait megvitató tegnapi dunaújvárosi ülésén elhangzott: a piacvédelem erősítése és a stabil szabályozási rendszer megvalósítása a legfontosabb feladat. Budapestre érkezik a NATO főtitkára Mindössze egyórás villámlátogatásra ma Budapestre érkezik a NATO főtitkára. Javier Solana útban Törökország felé rövid időre megszakítja útját Ferihegyen, hogy találkozzon a magyar honvédelmi miniszterrel. A nem hivatalos megbeszélésen Keleti György arról kívánja tájékoztatni a NATO főtitkárát, hogy mit tett Magyar- ország az utóbbi időben a NATÖ-csatlakozás érdekében. Bizonyítványt kapott a minőség A TÜV Hannover-KTI Kft, valamint az Autójavítók és Autókereskedők Érdekvédelmi Szövetsége a Minősített Vállalkozás cím használatára jogosította fel a sér- sekszőlősi Edler-Tab Hidegfutózó Kft üzemét és szervizét. Az oklevelet az üzem legfontosabb ügyfelei és partnerei jelenlétében Egri István, a TÜV-Hannover Kft ügyvezető igazgatója tegnap adta át Ferenci Andrásnak, a kft igazgatójának.- Az általunk kidolgozott minősítési rendszer vevőközpontú - mondta Egri István a Somogyi Hírlapnak. - Olyan apróságokra is kitértünk, mint az üzemi rend, a vevők vásárlóhelyisége, vagy a kiszolgálás minősége. A követelmények teljesítésével az átlagosnál többet tudó, magasabb minőségi szintet teljesítő üzemmé nyilvánítottuk. A sérsekszőlősi az első gumiabroncsfelújító üzem hazánkban a 12 közül, amelyik a „Minősített Vállalkozás” cím használatát elnyerte. (Krutek) Két boldog igazgató és boldogító oklevél FOTÓ: KOVÁCS TIBOR Az adózók egy tizede él a lehetőséggel Késik az egy százalék Az eddig beérkezett személyi jövedelemadó-bevallások mindössze 10-15 százalékánál rendelkeztek adójuk egy százalékáról az állampolgárok — mondta el Kovács István, az APEH adóbevallási osztályának vezetője. Az adóhatóság mintegy 2,2 millió magánszemélytől vár egyéni bevallást. A legfrissebb, tegnap reggel elkészült összesítés szerint 25 ezer 819-en juttatták el bevallásukat eddig az adóhivatalhoz. Kovács István megjegyezte, hogy ez a szám egyáltalán nem meglepő, hiszen az eddigi tapasztalatok alapján az adózók mintegy kétharmada a március 20-i határidőt megelőző három napon teljesíti kötelezettségét. Az egy százalékos rendelkezéssel kapcsolatban a bevallási osztályvezető elmondta, hogy a forma- nyomtatványokhoz — amelyek megtalálhatók az egységcsomagokban — január 27-től lehet hozzájutni az APEH ügyfélszolgálatain. Ezen elegendő a kedvezményezett szervezet adószámát feltüntetni. Kovács István figyelmeztetett arra, hogy egy magánszemély csak egy szervezetet jelölhet meg. Akiknek az adóbevallását a munkáltatójuk intézi, azok a munkahelyükön adhatják le a rendelkezésüket március 25-ig. A munkáltatók — az adatszolgáltatói kötelezettségüknek megfelelően — ezeket összesítve küldik el az adóhivatalnak.