Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-22 / 45. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. február 22., szombat Mazáné tésztája Dél-Dunántúl egész területére szállítják a homokszentgyörgyi Maza Jánosné-féle száraztésztát. A vállalkozás nyolcféle terméket készít, a két legnagyobb meg­rendelője a Balaton Füszért és a Mecsek Füszért fotó: török anett Épületbádogosok lesznek Kilenc szakmát oktatnak a kaposvári építőipari szakkö­zépiskolában. Kedvelt közülük az épületbádogos szakma. Képünkön a tanulók által készített remekmű látható, a toronyépület csúcsdísze, vörösréz lemezből készült fotó: kovács tibor Képviselők ajánlása könyvvásárlásra A tabi városi képviselő-tes­tület csütörtöki ülésén elfo­gadta a pénzügyi bizottság előteijesztését, hogy a kép­viselők és a különféle bi­zottsági tagok tiszteletdíjá­nak emeléséből származó 897 ezer forintot a tabi álta­lános és középiskola tanuló­inak tankönyvtámogatására fordítják. így, az 1997-re tervezett 600 ezer forint he­lyett, másfél millió forinttal támogatják a diákok tan­könyvvásárlását Tabon. Farsangolt a Vikár Béla vegyeskar A Vikár Béla vegyeskar — évről évre már hagyomá­nyosan megrendezett — vi­dám farsangi mulatságát tar­totta tegnap a megyei műve­lődési központban. Az énekkart, valamint család­tagjaikat és vendégeiket többek között tréfás vetél­kedők, a kórus tagjainak sa­ját versei, prózái és meséi szórakoztatták. A tombolán a szerencsések a pick-sza- lámiktól a focilabdáig és a tortáig számos nyeremény­nyel gazdagodtak. A zenét természetesen a megyehatá­rainkon túl is jól ismert és elismert kórus szolgáltatta. Sikeres véradónap Öreglakon A kistelepülésen hatvanha- tan jelentkeztek véradásra a Somogy Megyei Vérellátó Központ, illetve a megyei és a helyi vöröskereszt felhívá­sára. Az orvosi vizsgálato­kat követően hatvanegy do­nor több mint huszonhét li­ter vért adott. Sötétségbe borult a megyeszékhely Csütörtökön este negyed hat körül többször is sötétségbe borult a megyeszékhely né­hány percre. Az Dédász Rt kaposvári üzemigazgatósá­gának ügyeletén elmondták, hogy a közvilágítást számí­tógép vezérli. Még mindig vizsgálják a meghibásodás okát. Meglopta a böhönyei iskolát Music-centert, videóleját­szót, videókazettákat, rádió­smagnót, hangfalakat, rádiót és telefont lopott el egy tol­vaj a böhönyei általános is­kolából. A Marcali Rendőr- kapitányság keresi az egy­előre ismeretlen — többszá­zezer forintos kárt okozó — tettest. Ha lejárnak a termelőkkel kötött szerződések, kétséges a hosszabbítás Eladó a kaposvári tejüzem (Folytatás az 1. oldalról) A több mint kilencven munkás közül tavaly sokan találtak más állást, így végül csak negyven- ketten várták meg az elbocsátás előre bejelentett napját. Az igazgató azonban hozzátette: a mostani létszám sem végleges, a tervek szerint ugyanis a Class-Tejnek húsznál kevesebb alkalmazottra lesz szüksége. Molnár Csaba, a Baranyatej Rt kereskedelmi igazgatója ab­ban bízik, hogy az elpártolt so­mogyi vevők többsége elcíbb- utóbb visszatér majd a céghez. Az igazgató nem titkolta azt sem, hogy elsősorban nagyobb vásárlóikat, az áfészeket szeret­ték volna megtartani, ez azon­ban nem mindenhol sikerült. Részint azért, mert a kereske­dőknek nem volt bizalmuk a baranyai céghez, részint mert a pécsi tej nem ízlett a Class-Tej termékeihez szokott vevőknek. — Többen jelezték, hogy a somogyi vásárlóknak nem ízlik a mi tejünk — mondta Molnár Csaba. — Hogy az ő igényeiket is kielégítsük, Pécsen üzembe állítjuk a Kaposváron leszerelt gépsorokat. Égy hét múlva te­hát már ismét a régi — meg­szokott — technológiával ké­szült tejet szállítjuk Somogyba, sőt megkülönböztetésül a cso­magoláson is újra a Class-Tej címkéje lesz. Ezzel is segítjük a vásárlókat. — Az értékesítés mellett a felvásárlás is átalakulás előtt áll — tette hozzá Sólymos Attila, a Baranyatej Rt kaposvári kiren­deltségének vezetője. Továbbra is gondot okoz, hogy a szállító- járművek nincsenek kihasz­nálva. Egyes járatok vesztesé­gét ugyanis nem tudjuk tovább finanszírozni. Harminc-negy­ven liter tejért egy faluba sem tudunk bemenni, ezért ahogy a termelőkkel kötött szerződése­ink lejárnak, alaposan mérle­gelniük kell, hogy meghosz- szabbítsuk-e azokat. Barna Zsolt Minden ötödik megüresedett állásról tud a munkaügyi központ Naponta negyven új ügyfél Általában 2-300-an fordulnak meg naponta a megyei munka­ügyi központ kaposvári kiren­deltségén. 100-120 munkanél­küli járadékos, regisztrált együttműködő és jövedelem- pótló támogatásban részesülő adja egymásnak a kilincset, de naponta negyven új ügyfél is je­lentkezik. Ezek egy része most került az utcára vagy pályakezdő. Mislai István kirendeltségve­zető elmondta: az utóbbi idő­ben enyhe emelkedést mutat a munkanélküliek száma. Ka­posváron és környékén néhány nagy vállalat, cég komoly lét­számleépítéseket hajtott végre. Ilyen a Class Tej, a megyei kórház, a taszári Kapos Harcá­szati Repülőezred. Pedagógu­sok, humán végzettségűek is je­lentkeznek, de kevés esélyük van az újrakezdésre. L. S. KAPOSVÁR ÉS KÖRNYÉKE MUNKANÉLKÜLISÉGI MUTATÓI 2187 fő 1394 fő 562 fő 1995 JANUÁR 806 fő SOMOGYI HÍRLAP infografika 2602 fő ___Ilii____ 1 647 fő 577 fo 1996 JANUÁR 928 fő 1990 fő 1755 fő 543 fo 1997 JANUÁR 1024 fő JELMAGYARÁZAT PT7 Munkanélküli járadékosok Jövedelempótló támogatásban részesülők Pályakezdők Ellátásban nem részesülő együttműködők Szövegértés, matematika és számítástechnika a Monitoron Diáktudomány a mérlegen Somogy 21 általános és középiskolájának 35 osztálya szerepel az idei Monitor '97 tudásfelmérő programban. Az Országos Közoktatási Intézet által márciusra szervezett felmérés veze­tőit tegnap a pedagógia intézetben készítették föl. Dr. Kálmán András főtanácsos, megyei felmérésvezető el­mondta, az utóbbi időben két­évente szervezett adatgyűjtés kutatásfejlesztési célokat szol­gál, ugyanakkor reprezentatív mintaként nemzetközi összeha­sonlításra is alkalmas. Idén a 4., 6., 8., 10. és 12. év­folyamokon mérik meg az ol­vasás-szövegértési képességet, a matematikai és természettu­dományi tudást, amihez 8. osz­tálytól fölfelé számítástechni­kai mérés és első ízben nyelvi készség-vizsgálat is társul. A felmérőlapokat és a szociokul- turális körülményekre — a személyiségjogok tiszteletben tartásával — kérdező íveket ál­talános iskolások, szakmun­kásképzősök, szakközépiskolá­sok és gimnáziumi diákok töl­tik ki. A felmérés március 3-án kezdődik, és minden osztályban két egymást követő délelőttöt igényel. A Monitort először tíz éve, másodszor öt éve rendezték meg. A mérések nemzetközi összehasonlítása kedvező képet festett: Magyarország matema­tikából például az első három hely valamelyikét foglalta el. Azt követően a számok világá­ban visszaesett a mért tudás színvonala a 4.-5. helyre, amint a természettudományi tárgyak­ból is már csak a 9.-10. helye­zést tudhatjuk magunkénak. B.T. AJÁNLATUNK: INGYEN szállítjuk házhoz 9 megye területén I a nálunk vásárolt nagyháztartási gépét RÉSZLETRE készüléktől függő néhány ezer forint előlegbefizetéssel havi pár ezer forint törlesztéssel TELEVÍZIÓ - VIDEÓ - Hl-R - MOSÓGÉP - HŰTÓ - TŰZHELY - MIKROHULLÁMÚ SÜTŐ - PORSZÍVÓ • Block HiBri képcső • 70 progcanhely »24 őrás b*- és kikapcsolási lehetősép • Teletext KEDVEZMÉNNYEL • 600 W-os zi • Digitális hangzásinál fitás • 7 sávos spektrumanafaátor CD játszó IcözvctWn szómelóréssal PHILIPS ~LR VIA A A AJ KEDVEZMÉNNYEL ( B Electrolux ) 1000 W os HAJSZÁRÍTÓ 2 hő-/légfúvófokozat Csúszásgátlóval és akasztókarikával »15 programot mosógép köztük energiatakarékos mosóprogram ÍIVVVI mm mumm A VIDÉK LEGNAGYOBB MŰSZAKI ÁRUHÁZLÁNCA i Kaposvár, Sétáló utca közepén Tel.: 82/315-959; Pécs, volt Bőm utca Tol.: 72/215-879; Szekszárd, Baja, Dunaújváros, Eger, Veszprém, Székesfehérvár, Balatonfüred, Szombathely, Zalaegerszeg, Kecskemét, Szeged, Nagykanizsáiéi.: 93/310-694, Keszthelyiéi.: 83/319-326 ÚJ! Bankkártyával is fizethet üzleteinkben ZANUSSI

Next

/
Oldalképek
Tartalom