Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-19 / 42. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. február 19., szerda Változik a világ gabonapiaca Az idén a fogyasztásnál nagyobb mértékben nő a termelés A Nemzetközi Gabona Tanács legutóbb közzétett adatai szerint a világ búzatermelése a tavalyi 541 millió tonnáról az idén várhatóan 575 millió tonnára nő. A termelés több mint hatszázalékos emelkedése ellenére a felhasználás feltételezhetően csak 2 százalékkal lesz több. A világszervezet az 1997. júniusi zárókészlet nagyságát 102 millió tonnára becsüli, ami a korábbinál 7,4 százalékkal lesz magasabb. 19 milliárdot költöttünk repülőjegyre Légies húzóágazat Csökkent a fogyasztás. A kiskereskedelem és a vendéglátás tavaly 2791 milliárdos forgalmat bonyolított le. Folyó áron 17 százalékkal többet, összehasonlító áron 5 százalékkal kevesebbet, mint tavaly előtt. Kötelező. Az i önkéntes kölcsönös biztosítópénztáraknak az idén nyilvánosságra kell hozniuk a könyv- vizsgálói záradékkal ellátott mérlegüket és eredménykimutatásukat. A Pénztár- felügyelet közleménye szerint az önkéntes pénztárak közgyűléseinek március 31- ig kell elfogadniuk az elmúlt évi gazdálkodásról szóló beszámolókat. Elégedett fogyasztók. A magyar fogyasztók számára az áramellátás a legfontosabb közszolgáltatás és ezzel elégedettebbek is, a telefon-, gáz- és postai szolgáltatásokkal, s a tömegközlekedéssel való összehasonlításban. Ezt állapította meg az az országos felmérés, amit a Magyar Energia Hivatal megbízásából végeztek. Elutasította a Gazdasági Versenyhivatal tegnap a Dr. Oetker Magyarország Élelmiszer Kft által a GEKO Hungária Élelmiszeripari és Kereskedelmi Rt ellen benyújtott keresetét. A Dr. Oetker azzal vádolta a GEKÓ-t, hogy a piacon egyedülálló, csak természetes alapanyagokból készülő, gyermekek által is fogyasztható pudingja nem természetes anyagokból és aromákkal készül. Exportfinanszírozás. Az utóbbi években sikeresen exportáló országok kivétel nélkül működtetnek exporthitel intézetet, s különösen fontos ez egy olyan nyersanyagban szegény, importfüggő ország számára mint Magyarország — hangoztatta Nyíri Iván, az Exim- bank Rt vezérigazgatója a Magyar Befektetés és Kereskedelem-fejlesztési Rt. által tegnap az Egerben rendezett konferencián. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 283,80 Görög drachma (100) 65,97 Német márka 103,12 Olasz líra (1000) 104,59 Osztrák schilling 14,66 Spanyol peseta (100) 121,92 USA-dollár 175,62 Az Agrograin gabonapiaci prognózisából az is kiderül, hogy a világ gabonapiacán az elmúlt két esztendőben a fogyasztás meghaladta a termelést. Ennek köszönhetően a keresleti piacon a korábbi 100-120 dolláros búzaárak 1995 júniusától a 200 dolláros árszint fölé emelkedtek. Az árak csökkenése az 1996/97-es szezonra vonatkozó első vetésterület-becslések megjelenésével kezdődött. MiTízmillió forint erejéig, külön pályázat keretében vissza nem térítendő támogatást nyújt az Országos Műszak- Fejlesztési Bizottság az idén is a kutatóknak, akik az EU IV. Kutatási és Technológiai Fejlesztési Keretprogramjából nyernek el támogatást. A közösség 1998-ig tartó IV. jelzett programja az úgynevezett telematikai és informatikai, vagyis közigazgatási, közlekedési, szállítási, könyvtárügyi területeket felölelő alkalmazásokat támogatja. A pályázatokat az érintetteknek április 15-ig kell benyújtaniuk. Minderről Az elmaradt találkozóra ma kerül sor Kiskőrösön, ahol a földművelésügyi és a pénzügyi tárca magas rangú tisztségviselői tárgyalnak a mezőgazda- sági termelők képviselőivel. Amennyiben a mostani tárgyalások nem vezetnek eredményre, úgy február 24-25-26- án újabb demonstrációra kerülhet sor. Mint ismeretes, a mezőgazdasági termelők az adó- és a társadalombiztosítási szabályok számukra hátrányos változásait kifogásolják. A kormányhoz eljuttatott petíciójukban az adórendszer átvel a jelentősebb vásárlók rövid távra kötöttek üzleteket, nem alakult ki keresleti nyomás, az árak tovább mérséklődtek. A búzapiac 1996 novemberében érte el a legalacsonyabb árszintet, azóta a jegyzések kisebb- nagyobb ingadozással 140 dollár körül mozognak. A kukorica árszintje évek óta tonnánként 110 és 120 dollár között mozgott, robbanásszerűen a búzapiac szilárdulását követően erősödtek az árak. A Bognár Vilmos, az OMFB projekt-menedzsere beszélt a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Irány Európa című sorozat előadásában. Emlékeztetett rá, hogy az OMFB kedden tette közzé azt a pályázati felhívást, amelyben — immár nem EU-projektként — információs és kommunikációs tervezeteket támogatna. A pályázók a központi műszaki-fejlesztési alapprogram elkülönített nyolcszázötven millió forintos keretéből kaphatnak — a projektköltség ötven százalékáig, maximum negyven millió forintig terjedő — támogatást. A pályázathoz csatolni kell a fejalakítását, a január elsején bevezetett társadalombiztosítási és adójogszabályok módosítását, a terhek jövedelemarányos kiszabását, a bortermelők adó- kedvezményeinek visszaállítását és az elsődleges termékfeldolgozás őstermelői tevékenységi körbe sorolását követelik. A földművelésügyi minisztériumban állítják, ők eddig sem zárkóztak el a tárgyalások elől. A szaktárca vezetője szerint a sérelmek egy része - mint például a borkészítő kistermelők vállalkozóvá minősítése - törvénykorrekcióval orvosolható. csúcsot - 153 dollárt - tavaly júniusban érte el a tengeri, majd a tetőzést követően szeptemberre 124 dollárra, ezt követően 100 dollárra morzsolódtak le az árak. Az Agrograin 1997 első félévére a jelenlegi árszintet tartja valószínűnek. A piacelemzők feltételezik, hogy az idén mind a nemzetközi, mind a hazai piacon kisebbek lesznek az ármozgások, bár ennek konkrét megítélését korainak tartják, hiszen az őszi gabonák vetésterületéről még csak becslések állnak rendelkezésre, a tavasziak vetése pedig még messze van. Úgy vélik, az idei év kiszámíthatóbb lesz az előzőeknél, és a magyar gabonapiac képes lesz tükrözni a nemzetközi tendenciákat. U. G. lesztés befejezése utáni, legalább kétéves időszakra szóló üzleti tervet is. Bognár Vilmos hozzátette: a kapott támogatás negyven százalékát két részletben kell visszatéríteni. A termékek és a szolgáltatások eladásából az OMFB-t részesedés is megilleti, amelyik az intézkedés kezdetétől számított első öt évben négy, a második öt évben pedig két százalék. Nem kaphatnak támogatást azok, akik az OMFB-nek, a társadalombiztosításnak, az adóhivatalnak, illetve a vámszerveknek tartoznak. A pályázatokat április 21-ig kell benyújtani az OMFB-hez. Mint azt Fehér Károlytól, a minisztérium sajtófőnökétől megtudtuk: Nagy Frigyes a múlt héten szerdán felajánlotta, hogy személyesen felkeresi az elégedetlenkedő alföldi gazdákat, de a tüntetés szószólói ajánlatát elhárították, mondván, a demonstráció szervezésével vannak elfoglalva. A sajtófőnök felhívta a figyelmet arra, hogy a termelők panaszának zöme adó-, és tb- jellegű, ezért a pénzügyi tárca illetékességi körébe tartozik, a megoldást tehát együttesen kell megtalálni. Megtudtuk: a mai egyeztető tárgyalásokat követően készülő javaslataikat csütörtökön terjesztik az érintett tárcák a kormány elé. (Rigi) Két területe van a gazdaságnak, amely - legalábbis a nyugati tapasztalatok szerint - képes a folyamatokat, de legalábbis a várható tendenciát előrejelezni. Az egyik az autógyártás, a másik az utazás, s ezen belül is a repülés, a jegyeladás. Nos, ez utóbbiban végre nálunk is javulni látszik a helyzet. És nem is kicsit. Minden rekordot megdöntött tavaly a repülőgéppel utazó honfitársaink száma. A Magyarországon tevékenykedő légitársaságok' által használt egységes elszámolási rendszer, a Bank Settlement Plan (BSP) gyorsmérlege szerint 1996-ban a rendszerbe tartozó 139 irodánál összesen 19 milliárd 75 millió forintért vettek jegyet az utasok. A forgalom 45 százalékkal növekedett egy év alatt. Várhatóan március előtt nem kezdhetik meg működésüket a lakástakarékpénztárak, mivel a kormány csak a jövő héten tárgyal az indulásukhoz szükséges kormányrendelet tervezetéről. Az általános szerződési feltételeket szabályozó rendeletet hétfőn tárgyalták meg a köz- igazgatási államtitkárok értekezletén. A következő lépés az lesz, hogy pénteken a GazLassan fél évtizede, hogy fokozatosan csökken a magyarorosz külkereskedelmi forgalom, jóllehet — mint kedden Miskolcon a Borsod-Abaúj- Zemplén megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett orosz konzultációs napon Földvári András, a FÁK Üzleti Klubjának ügyvezető titkára elmondta - az orosz piac megannyi termékre lenne vevő. Az üzleti kapcsolatok fellendüléséhez azonban a jelenleginél sokkal jobb marketing munkára van szükség mindkét ország vállalkozói és kereskedelmi szakemSárdi Géza, a BSP vezetője elmondta: ez a nagyarányú forgalomnövekedés nemzetközi viszonylatban is kiemelkedőnek mondható. Ráadásul az idei januári adatok még további 46 százalékos emelkedést mutatnak. Mindez részben a légitársaságok közötti árverseny eredményének tulajdonítható. A szezon előtti, év eleji járatokra különféle utascsalogató kedvezményeket adnak a társaságok. A jegyeladással foglalkozó irodák versenyében az első helyen, akárcsak tavaly, a Vista Légiutazási Iroda végzett. Itt 1996-ban 2,26 milliárd forintért vásároltak jegyet az utasok. A második az American Express lett 1,13 milliárd forintos forgalommal, míg a harmadik az IBUSZ Vörösmarty téri irodája, ahol 1,09 milliárd forintért vásároltak repülőjegyet. dasági Kabinet foglalkozik a dokumentummal. Mindez azért fontos, mert a rendelet a feltétele annak, hogy a lakástakarék-pénztárak megkezdhessék működésüket. A lakosság a törvény alapján akár már újévkor megkezdhette volna a lakáscélú előtakarékoskodást, az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet azonban ragaszkodott a kormányrendelethez, hogy ezek a speciális pénzintézetek azonosan működjenek. béréi részéről - hallhatta a fórum félszáz résztvevője. A két ország külkereskedelmi forgalmában az orosz import dominál, értéke a kőolaj termékek behozatalának köszönhetően ez az elmúlt évben meghaladta a másfél milliárd dollárt. Ezzel szemben a magyar kivitel mindössze 700-800 millió dollárra tehető. Az orosz piac hagyományosan a magyar élelmiszeripar termékeire vevő, ám az utóbbi években egyre több közszükségleti cikket tudtak ott eladni a magyar exportőrök. Irány Európába a budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában Tízmilliót a kutatóknak Ma eldől, lesznek-e újabb demonstrációk a jövő héten A miniszter megy a hegy(község)hez A földművelésügyi tárca sajtófőnöke szerint Nagy Frigyes a múlt héten hiába próbálta felvenni a kapcsolatot a kiskőrösi tüntetés szervezőivel, hogy tisztázzák a vitás kérdéseket, azok elzárkóztak a találkozó elől. Késik a lakástakarék Márciusban talán kezdenek Sok termékre vevő lenne az orosz piac Mezőgazdasági termelők, kistermelők, szövetkezetek, FIGYELEM! A ZALAEGERSZEGI AGROKER Rt., mint a Brno-i Traktorgyár márkakereskedője, értesíti eddigi és leendő ügyfeleit, hogy a traktorgyár teljes ZETOR traktor választékával (42 LE-től 103 LE-ig) áll rendelkezésre A megrendelt traktorokat közúti vizsgáztatással, teljeskörű vevőszolgálati és garanciális szolgáltatással adjuk át a vevőknek. Kamattámogatásos hitelre történő vásárlás esetén a hitelszerződés megkötésénél - kezesként - közreműködünk. Bővebb felvilágosításért keresse az AGROKER Rt. géposztályát. Válassza a magas minőséget elérhető áron! AGROKER RT., Zalaegerszeg, Zrínyi u. 83. Tel.: 92/314-230 Fax: 92/312-235 ___________________________________________ P ÁLYÁZATI FELHÍVÁS A POSTAAUTÓ PÉCS GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. pályázatot hirdet a siófoki üzemegységében (Siófok, Bajcsy-Zs. u. 228.) üzemegységvezetoi munkakör betöltésére Pályázati feltételek:- szakirányú középfokú végzettség (érettségi- vagy mestervizsgával autószerelő, autóvillamossági szerelő)- legalább 3 éves szakmai gyakorlat. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a szakmában eltöltött vezetői gyakorlat, valamint a felsőfokú szakirányú végzettség. Az üzemegységvezető feladatai: A siófoki üzemegység munkaellátottságának megszervezése, irányítása, anyagbeszerzés és teljes műhelyadminisztráció végzése. Bérezés: megegyezés szerint. A pályázatokat írásban, szakmai önéletrajzzal kérjük benyújtani 1997. február 25-ig az alábbi címre: Postaautó Pécs Kft., Gyurisa László műszaki igazgató, 7630 Pécs, Diósi u. 51. (42122) Jogsértő volt a pénzügyi konstrukció Tovább folytatódik az Agrobank-per Befejezte a bizonyítási eljárást az Agrobank Rt volt vezetőinek büntetőperében tegnap a Fővárosi Bíróság. A tárgyalási napon ezt megelőzően Farkas István, a Pénzügyminisztérium volt főcsoportfőnöke tanúvallomásában elmondta: álláspontja szerint az Agrobank módszere gazdasági és pénzügyi szempontból helyes volt, alkalmasnak bizonyult arra, hogy növelje a hitel- kihelyezés biztonságát, és nem sértette a betétesek érdekeit. A Fővárosi Főügyészség tízrendbeli, gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntettével vádolja Kunos Pétert, az időközben megszűnt pénzintézet állásából felfüggesztett vezérigazgatóját mint tettest, valamint Kovács Mihályt, a bank korábbi elnökét mint bűnsegédet. A vádhatóság szerint az Agrobank Rt vezetői 1993-94-ben a Magyar Nemzeti Bank által refinanszírozott E-hitelek kihelyezése során egy jogsértő pénzügyi konstrukció alkalmazásával valósították meg a bűn- cselekményeket. Az ügy tárgyalása áprilisban a perbeszédekkel folytatódik.