Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-03 / 28. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. február 3., hétfő A két államfő a Moszkva melletti rezidencián tárgyalt FOTÓ: FEB/REUTER Moszkva tovább titkolódzik Chirac elnök felkereste'a még mindig lábadozó Jelcint Vasárnap Chirac felkereste a tüdőgyulladása után lábadozó Jelcint Moszkva melletti rezidenciáján. A nyugati vezetők kö­zül a francia államfő volt az első, aki újabb betegsége után személyes benyomásokat szerezhetett az orosz elnök állapotá­ról. A találkozóról csak szűkszavú tájékoztatást adtak. Sokáig kérdéses volt, hogy egy­általán létrejön-e a korábban ki­tűzött találkozó. Moszkvában ugyanis ismét közszájon forog­tak a találgatások az elnök egészségi állapotával kapcso­latban. Jelcin viszont már na­pokkal ezelőtt jelezte: minden­képpen megtartják a megbeszé­léseket Chirackal. Mindössze egy és negyed órát tartott a két elnöknek az új európai biztonsági rendszerről, a NATO tervezett bővítéséről, illetve a kétoldalú kapcsolatok­ról folytatott eszmecseréje. A francia és az orosz államfő megerősítette, hogy a következő csúcstalálkozót szeptember vé­gén tartják. Kiszivárgott hírek szerint az orosz államfő el­mondta vendégének, hogy Oroszország változatlanul el­lenzi a NATO kiszélesítését. Moszkva ugyanakkor számos vonatkozásban közelinek érzi saját álláspontjához Párizs bi­zonyos önállóságra törekvő el­képzeléseit. Bár Franciaország korábban fontosabbnak tartotta az észak-atlanü szervezet kor­szerűsítését a bővítésnél, most már a két folyamat párhuza­mosságának a híve. Moszkva igyekszik kihasználni a lap­pangó francia-amerikai ellenté­teket, ami mozgásteret jelenthet Jelcinnek. A kétoldalú viszonyt illetően a felek szót ejtettek a gazdasági kapcsolatok kihasználatlan lehe­tőségeiről. Az orosz külkeres­kedelmi forgalomból 11 száza­lékkal részesedő Franciaország csak a 6. helyen áll. A tárgyalá­sokat követő rövid munkaebéd után a vendég azonnal a repülő­térre hajtatott. Az iparnál sokkal jobban jövedelmez a szolgáltatótevékenység Nyomul a német gazdaság Clinton elnöksége alatt, az elmúlt négy évben kilencmillió új munkahelyet teremtettek az Egyesült Államokban, túlnyo­mórészt a szolgáltatások területén. A munkavállalók három­negyedét ma már ez a gazdasági szektor foglalkoztatja. Davos sokkolja az olaszokat Megkezdődött az „euroháború” Egyre romlik a CEFTA-álla- mok külkereskedelmi mérlege. A legnagyobb „zuhanást” a cseh külkereskedelem köny­velte el, amelynek hiánya ta­valy 60 százalékkal romlott. A Közép-európai Szabadkereske­delmi Társulás öt tagállama kö­zül csak Magyarországnak si­került tartania a kivitel és a be­hozatal közti „ollónyílást”. Szocialista kormánya lesz Bulgáriának. A párt Nikolaj Dobrevet, a jelenlegi belügy­minisztert jelöli kormányfőnek. Az ellenzék és az egyetemi di­ákság kinyilvánította, hogy erő­teljes tiltakozó megmozduláso­kat szervez, és kiterjeszti a közúti és a vasúti forgalom blokádját, ha ismét a szocialis­ták alakítanak kormányt. Elismerte Jelcin a csecsének választását és tárgyalásos úton akarja rendezni a vitás kérdése­ket. Egyebek közt ezt tartal­mazza az az üzenet, amelyet az orosz elnök Aszlan Maszha- dovhoz intézett. Jelcin rámuta­tott: az új elnökre hárul a cse­csen társadalom konszolidáció­jának feladata és reméli, hogy tevékenységével Maszhadov a béke és a stabilitás megterem­tését fogja szolgálni. Újabb háborút jósol Radovan Karadzsics, ha nem rendeződik Brcko város helyzete. A bosz­niai szerbek és a horvát-mu- zulmán föderáció egyaránt igényt tart a településre. A há­borús bűnökkel vádolt szerb vezető egy inteijújában azzal is fenyegetőzött, hogy vérontás lesz a következménye annak, ha megpróbálják letartóztatni. Legyengített kórokozókkal biológiai fegyverkísérleteket folytattak Londonban a hatva­nas évek elejétől egészen 1977- ig. A cél nem a biológiai hadvi­selés emberi következményei­nek felderítése volt, hanem an­nak vizsgálata, hogy a környe­zeti hatások miként befolyásol­ják a fegyverekben alkalmazott kórokozókat bevetés után. Tömegmészárlást hajtottak végre iszlám szélsőségesek a hét végén Algériában. A 31 ál­dozatnak elvágták a torkát, és le is fejezték őket. Az ötven fegy­veres az újabb tömeggyilkossá­got az algériai fővárostól nyolcvan kilométerre lévő Me- deában követte el. Betiltottak egy tüntetést Al­bániában. A kormányellenes ti­ranai demonstrációt a független szakszervezetek kezdeménye­zésére vasárnap tartották volna meg. A tilalom ellenére néhány tucat ember mégis megjelent a fővárosi stadion környékén, ahol korábban is többször tün­tettek a piramisjátékok kárval­lottak Az amerikai tapasztalatokat hasznosítva most nagyszabású szerkezeti átalakítást hajt végre a német gazdaság. A jövőt, az informatika társadalmát - vall­ják a topmenedzserek - mind­inkább a szolgáltatások meny- nyisége és színvonala jellemzi. Nem a termelés visszaszorí­tásáról van szó, hanem annak „megtámogatásáról”. Az erre szakosodott háttérintézmé­nyek, cégek feltérképezik a le­hetséges piacokat, feltárják az értékesítés finanszírozásának módozatait, és a legkorszerűbb Nestor Cerpa Cartolini, a ter­roristák vezetője egy rádió- inteijúban leszögezte, hogy erőszak esetén a gerillák közül senki nem kerül ki élve a kö- vetségi rezidenciáról. Fenn­tartják követelésüket a Tupac Amaru Forradalmi Mozgalom (MRTA) börtönben lévő négyszázötvennyolc foglyá­nak a kiszabadítására. Cerpa nem zárta ki, hogy a moz­galom hajlandó volna a fegy­verletételre, ha elismert politi­kai pártként visszailleszked­eszközök alkalmazásával segí­tik, „kiszolgálják” a gazdasági élet szereplőit. Jó példa erre a Mercedeseiről ismert konszern vállalata, a Daimler-Benz ln- terServices, amely hat év alatt megháromszorozta forgalmát, s ma már 28 országban rendel­kezik képviselettel, így Buda­pesten is. A magyar szakembe­rek felkészültségét ismerve ta­vasszal nyolcvanfős számítás- technikai céget alapítanak ná­lunk a németek. A több mint 11 ezer fős ber­lini vállalat a távközlés és a hetnének a társadalmi életbe. A Washingtonban tartóz­kodó Fujimori perui elnök bi­zakodóan nyilatkozott a meg­szállt japán rezidencián meg­kezdett nem hivatalos megbe­szélésekről, amelyek elvezet­hetnek „a probléma valamiféle megoldásához”. Miközben a perui főváros lakói már unják a túszdrámát, a Lima előkelő negyedében álló épület idegenforgalmi lát­ványossággá vált. Fényképe­zőgépekkel fölszerelt turisták számítástechnika vegyitesevel olyan telematikai berendezések kiépítésével is foglalkozik, amelyek vezérlik a közúti for­galmat, megkönnyítik a célhoz jutást, védelmet nyújtanak az autótolvajokkal szemben, a „fedélzeti” segélyhívással pe­dig gyorsabban elhárítható a műszaki probléma. Néhány hét múlva Tokióban lesz a rend­szer világpremierje. A berlini vállalat azonban nem erre a legbüszkébb, hanem Európa legbonyolultabb épít­kezésének irányítására. Ahol valaha a várost megosztó fal állt - a Potsdamer Platton, tíz futballpályányi területen - ti­zenkilenc óriási épületet emel­nek. (Toronyi) keresik a legjobb „szögeket”, hogy a lehető legtöbbet örö­kíthessék meg a rezidenciából. A városközpontból induló tú­rák a szokásos 20 dollár há­romszorosába kerülnek, ha útba ejtik a San Isidoró-i kö- vetségi villát. A limai szállo­dákban telt ház van, a vendég­lők forgalma megugrott. Különösen nagyvonalúak az újságírók. Az amerikai CNN és a japán NHK televí­zió dollármilliókat költ a je­lenlétre. A CNN hírtelevízió stábja heti 15 ezer dollárt fizet azért a teraszért, amelyről a legjobb rálátás nyílik a rezi­denciára. (Kulcsár) Olaszországnak állítólag ön­kéntesen le kellene mondania arról, hogy a közös európai valutához, az euróhoz az el­sők között csatlakozzék. A davosi világgazdasági fóru­mon nyíltan arról beszélnek: az euro az eredeti időpontban - 1999-ben - csak az Alpoktól északra fekvő országok részvé­telével születhet meg. Bár Olaszország és Spanyol- ország esetleg teljesítheti a fel­tételek jelentős részét, de időre van szükségük ahhoz, hogy bi­zonyítsák: nem veszélyeztetik a közös pénz stabilitását. Görögország és Portugália pedig amúgy sem lesz képes az előírt időre eleget tenni a felté­teleknek. Egy holland tévéműsorban nőorvosok a minap elmond­ták: sok szülő csupán azért végeztet magzatelhajtást, mert az utód várhatóan lány. A hágai parlament keresztény- demokrata frakcióvezetője, En- neus Heerma felszólította kép­viselőtársait: hívják fel az ál­lampolgárok figyelmét az elké­pesztő gyakorlatra. Kemény bí­rálat érte a baloldali liberális egészségügyi miniszterasszonyt is. Eis Borst ellenzi ugyan a szü­letendő gyermek neme miatti magzatelhajtást, ám adódhatnak „szükséghelyzetek” miatti kivé­telek. ,31 tudom képzelni, hogy egy más kulturális környezetből Darren Williams amerikai tudós és munkatársai meg­lepő következtetéseket vontak le a csillagok pályájából. Ha van a földi emberen kívül élőlény a végtelen űrben, akkor ezt a 16 Cygni B és a 47 Ursae Majoris körül keringő holdak valamelyikén kell keresni. A távoli holdakon, amelyek­ről tudomásunk sem volt a Hubble űrteleszkóp feltalálása előtt, van légkör, mágneses mező, sőt váltakozó évszakok is. A holdak a Föld tömegének legalább egytizedét teszik ki, felszínük egy részét óceán bo­rítja. A viszonyok tehát ideáli­sak ahhoz, hogy élet alakulhas­son ki a Földön kívül. Az égitestek azonban any­Az olasz sajtó értesülése sze­rint az elmúlt napokban Auszt­ria és Hollandia ismételte meg Rómának hivatalosan azt a ko­rábbi javaslatot, hogy Olaszor­szág és Spanyolország önkén­tesen mondjon le az elsők kö­zött való csatlakozásról annak fejében, hogy később biztosan beléphet. Franciaország felvetette: szi­gorítani kell azokat a feltétele­ket, amelyek az első körből ki­maradók csatlakozását szabá­lyozza. A javaslat elsősorban a leendő tagokra, a közép- és ke­let-európai országokra vonat­kozik, akiknek teljes jogú csat­lakozása Párizs szerint a közös­ségi mezőgazdasági politikára nézve járna beláthatatlan kö­vetkezményekkel . származó asszonynak a negye­dik gyermeke is lány, ám a ha­gyományok megköveteük a fiú utódot is. Ha ilyet nem képes produkálni, az ő léte, sőt élete is veszélybe kerülhet” - mondta a holland politikus. Az ellenzék, sőt a miniszterasszony elvbará­tai is „szerencsétlennek” tartják okfejtését. Wim Kok szociálde­mokrata kormányfő „finomí­totta” is minisztere kijelentését. Erre annál is inkább szükség volt, mert holland hivatalos megnyilatkozások gyakran bí­rálják a főként indiai, kínai gya­korlatot, amely törvényesíti a lánymagzatok elhajtását, mond­ván: ha már gyerek, akkor in­kább fiú legyen. nyira lassan forognak a tenge­lyük körül, hogy a nagyon ala­csony és nagyon magas hőmér­sékletű periódusok a földi élet­től eltérő bioszféra kialakulásá­nak kedvezhetnek csak. Egy nap a földi 24 órának a sokszo­rosa, s ha létezik is ott valami­féle élet, az csakis a felszíni óceánok partján képzelhető el, mert itt ingadozik legkevésbé szélsőségesen a hőmérséklet. Ami naprendszerünket illeti, a Jupiter két holdja - az Europa és az lo - kínálhat lehetőséget az élet egészen primitív for­máinak megjelenéséhez. Ez a két hold ugyanis már nagyon messze van a Naptól. Emberhez hasonló értelmes élőlény tehát továbbra sincs a kozmikus lát­határon. (Kenesei) Idegenforgalmi látványossággá vált a megszállt limai japán rezidencia Túszok és turisták Peruban Tragikus következményekkel járna, ha a perui hadsereg megtámadná a japán követség épületét - jelentette ki a limai japán nagykövetséget megszállva tartó gerillák vezére. Vita Hollandiában a magzatelhajtásról Abortusz, mert lány lenne Üzennek a csillagok Elet az űrben biztosan van, csak keresni kell Karnevál Velencében Mint minden évben, idén is február 1-jétől 11-ig tartják meg Olaszországban a hagyományos karneváli felvonulásokat. A Szent Márk teret a megnyitón elözönlötték a jókedvű álarcosok fotó: feb/reuter

Next

/
Oldalképek
Tartalom