Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-19 / 42. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1997. február 19., szerda A Somogyról a megyeházán A Somogy irodalmi folyóirat szerkesztőbizottsági tagjaival találkozott tegnap a megyeháza címertermében dr. Kolber Ist­ván, a megyei közgyűlés el­nöke. Tüskés Tibor főszer­kesztő számolt be a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság kiadásában megjelenő folyóirat elmúlt három évéről és a jelenlegi pénzügyi helyzet­ről is szó esett. A hivatalvezető a megyéspüspöknél Balás Béla kaposvári megyés­püspök dr. Németh Jenőt, a megyei közigazgatási hivatal vezetőjét és dr. Kisgyura Attila főosztályvezetőt fogadta tegnap a püspöki székházban. Kiemel­ten fontosnak tartották az iljú- sággal, az idősekkel, valamint a szociálisan nehéz helyzetben lévőkkel kapcsolatos teendő­ket. Megállapodtak abban is, hogy a jövőben keresik azokat a kapcsolódási pontokat, ame­lyek elősegítik a megyében te­vékenykedő állami és egyházi szervek és személyek együtt­működését. Kögáz-részvényekből szilárd útburkolat A Kögáz-részvények eladásáról döntött legutóbbi ülésén a me- zőcsokonyai önkormányzat. A részvényeken 91,5 százalékon adtak túl. A befolyt három mil­lió hatszázezer forintot útépí­tésre fordítják. A településen ugyanis csak a Kossuth Lajos utcának nincs még szilárd bur­kolata. Nagyüzem Jádon a gépműhelyben Várhatóan március közepéig végeznek a gépek téli nagy ja­vításával a somogyjádi Alkot­mány mezőgazdasági szövet­kezetben. Eddig 14 közép- és nagykategóriás traktort, vala­mint három tehergépkocsit javí­tottak. A szakemberek munka­gépeket — egyebek között mű­trágyaszórót és pótkocsit — is felújítottak. Az elmúlt hetekben tíz gépet készítettek fel mű­szaki vizsgára, valamennyinek sikerült a vizsga. A téli karban­tartást 8 szakember végzi. Horgászturizmusért Hetesen is Szép természeti környezetben fekszik a hetesi Pogány-völgyi víztározó. A hetesi önkormány­zat — a horgászegyesülettel karöltve —, azt tervezi, hogy a területet a megyei turisztikai koncepció szerint fejleszti. Kü­lönféle pályázatokkal és a tu­lajdonviszonyok rendezésével hamarosan kedvelt látogatóhely lehet a víztározó környéke. Próbaper az IFOR ellen A hatvannégy éves kapos­vári Rákosa Ferencet és fe­leségét ugyan többen óva intették, mégis úgy döntöt­tek: beperlik a világ leg­erősebb hadseregét. A tör­vények értelmében azon­ban ebből az lett, hogy a Honvédelmi Minisztérium az alperes. A Nádasdi utca mintegy 15 lakójának épületrongálásra vonatkozó kárigényét az első bírálatkor elutasította az ame­rikai hadsereg, mondván, ab­ban az utcában nem is jártak. — Akárki is, de fizessék meg a kárt — mondta a nyug­díjas férfi. — 1995 őszétől homokot, visszafelé pedig be­tont fuvaroztak itt a teherau­tók. Megkérdeztem, hová vi­szik, azt felelték, az IFOR-nak építenek utat. A magyar és az amerikai kormány által kötött SOFA- egyezmény szerint a két fél akkor felelős, ha szolgálati te­vékenység közben a hadsereg kárt okoz. — Az adott helyen nem a hadsereg alkalmazottai, ha­nem az IFOR-nak szállító ma­gyar cégek jártak — mondta dr. Olajos Zoltán, a Honvé­delmi Minisztérium jogi osz­tályvezetője. — Tehát a jog­alapot vitatjuk, és kérni fogjuk Rákosa Ferenc bíróságon keresi az igazát fotó: lang a bíróságtól, idézze meg a kérdéses vállalkozókat. Eddig több mint 500 kár­igény érkezett be a minisztéri­umba, csaknem 180 eset ösz- szegét átutalták a megyei köz- igazgatási hivatalba. Ott nyol­cán nyilatkoztak úgy, hogy nem fogadják el a megállapí­tott összeg nagyságát, ám kö­zülük még senki sem fordult bírósághoz. 60 IFOR által okozott közúti baleset történt, a károkat kifizették az érintet­teknek. Az épületrongálódá­sok és a balesetek tételei ösz- szesen 13 millió forintra rúg­nak. A SOFA-egyezmény ér­telmében ennek 75 százalékát az amerikaiaknak kell megté­ríteniük, ám ők eddig még nem fizettek, tudtuk meg a minisztériumban. Katona József Méltatlankodnak a göllei és a kaposgyarmati gázfogyasztók A komfortnak ára van Néhány település örömmel kapott azon, hogy ha nem is csatlakozhat rá a földgáz-vezetékre, a falusi portákon mégis fűthetnek majd gázzal az emberek, hiszen a tartályos PB-gázzal is elérhető a kívánt hőfok. Megmondták, meny­nyibe kerül a „belépés”, aztán megkezdődtek a munkák, és hamarosan fáklyagyújtásra hívták össze a falu népét. A gölleiek eddig is tudták, hogy a komfortnak ára van, ám amikor kifizették a rácsat­lakozást, nem gondolták, hogy ekkora. Tóbiás Emóné körjegyző szerint a számlák kézbevételekor sokan méltat­lankodnak, s ha most kellene dönteniük, jó páran a hagyo­mányos tüzelés mellett vok­solnának. Göllében egyéb­ként kétszáz család közül száztizenhárom a fogyasztó, a többi csak a falig vezettette a gázt. Ha egy konvektorral egy szobát fűtenek, akkor 4,5-6,5 ezer forint között fi­zetnek havonta. Egy átlagos portán húszezer forintba ke­rül a fűtés, de néhányan ennél is nagyobbra nyithatják er­szényüket. A körjegyző is jó fizető: a múlt hónapban hu­s’zónhát ezer forintos számlát egyenlített ki.. —- Méltatlankodik a lakos­ság, hiszen egy köbméter gáz 170 forintba kerül — mondta Tóbiás Emőné. — A városiak a felét is sokallják, mit szól­jon akkor a falusi ember? A körjegyző elmondta: az önkormányzat nem sokat te­het. Próbáltak alkudozni, de nem sok eredménnyel. Né­hány településsel — köztük baranyaiakkal is —, érdek- szövetséget hoztak létre, hogy együttesen lépjenek fel. Annyit elértek, hogy a megál­lapított 50 forintos készenléti díjat — ami nem szerepelt a szerződésben —, nem kell fi­zetniük. A 145 lelkes Kaposgyar- maton csak két család nem csatlakozott rá a rendszerre. Balogh Józsefné polgármester­től megtudtuk: már tavaly is voltak kiemelkedő számlák, a legutóbbi viszont mindent fö­lülmúlt. Ő négy konvektort használ, az egyik 4-esen, a többi szinte csak gyújtólámpa működik, mégis 27 ezer fo­rintot akartak vele fizettetni. Nincs is ekkora a nyugdíja... — A szomszédomban, igaz, kétszintes a ház, több mint negyvenezres volt a számla — mondta a polgár- mester. :— Sokan nem merik használni a gázt, mert nem tudnák fizetni. Felmerült az is, hogy nem fizetünk a szol­gáltatónak. Néhány napja el­mentünk egyezkedni. Annyit elértünk, hogy beállítottuk a fűtőkészülékeket és kicserél­ték a rossz fúvókákat. Már most érzékelhető: lassabban pörögnek az órák, 40-50 szá­zalékkal kisebb a fogyasztás. Látva az előző számlákat, ez sem lesz kevés... Lőrincz Sándor Szárszói településfejlesztési fórum Somogy útjai Európába Nem lenne szerencsés a tender- kiírás előtt szóvá tenni az M7- es nyomvonalának újabb mó­dosítását a Somogyba ma láto­gató Lotz Károly közlekedési miniszternek. Félő, hogy a jog­erős építési engedéllyel rendel­kező autópálya-terv megvalósí­tását veszélyeztetné a felvetés. Ezt dr. Kolber István a megyei közgyűlés elnöke jelentette ki tegnap a Balatonszárszón ren­dezett területfejlesztési fóru­mon. A közgyűlés elnöke to­vább ment: azt kell szorgal­mazni, hogy az építkezés ne áll­jon le Keresztúr-Szentgyörgy térségében, hanem folytatódjék az országhatárig. A horvátok, szlovének is határozottan épí­teni akarnak. Somogynak pedig ez az egyik kitörési pontja az európai piacok felé. Miként a megyének az M7-es, ennek a balatoni kistérségnek a közsé­geket összekötő utak jelente­nek fejlődési lehetőséget. A polgármesterek tegnap a Köt- cse-Karád összekötő útért lob­biztak. Mindezzel egyetértett dr. Lövey László országgyűlési képviselő is. Abban bízva, hogy a megyében megjelenő te­rületfejlesztési pénzek lendüle­tet adhatnak a községek jogos igényének. Elmondta, azért megy ma szívesen a környezet­védelmi bizottság balatoni albi­zottságának első ülésére, mert ez lehetőség ahhoz is, hogy megtámogassák a balatQni kormánybiztos tevékenységét. G. M, A táblabíróság helye még nem dőlt el Még Kaposvár is esélyes Kaposvárnak egyelőre éppen akkora esélye van, hogy az íté­lőtábla székhelye lesz, mint a többi erre pályázó városnak, többek között Pécsnek — mondta dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke a So­mogyi Hírlap tegnapi számában megjelent — Pécsi esélyek az ítélőtáblára című MTI hírre re­agálva. Hozzátette: — Felhív­tam az Igazságügyi Minisztéri­umot, beszéltem a helyettes ál­lamtitkárral és a kabinetfőnök­kel arról, hogy a tudósítók mennyire érthették félre a poli­tikai államtitkárnak a pécsi összbírói értekezleten tett nyi­latkozatát. Mindketten meg­nyugtattak: feltehetően nem kellő hangsúlyt kapott ezekben a tudósításokban, hogy a tábla­bíróság egyik lehetséges helye Pécs, de legalább ennyire esé­lyes Kaposvár is. — Az is elhangzott, hogy a tervet a pécsi önkormányzat és az országgyűlési képviselők támogatják. Kaposváron nem­csak támogatják, hanem az ön- kormányzatunk fölajánlott egy épületet és az ítélőtáblának, sőt az átalakításához a terveket is elkészíttette. T. R. Az országos tervezetet bírálta a tanács Ha véget érnek az utak (Folytatás az 1. oldalról) Az ülésen napirenden kívül kért szót Papszt Lajos, Len­gyeltóti polgármestere: el­mondta: tizenhárom település vízellátása kerülne veszélybe ha Kaposvár nem vesz át vizet a balatoni vezetékről. Az a tény, hogy Kaposvár egyelőre 1250 köbmétert igényel, csak a többi 1750 köbmétert kényte­lenek a Kapos folyóba en­gedni. Ez mintegy 60 millió forint éves veszteséget jelent a Dunántúli Regionális Vízmű­veknek. A helyzet akkor lenne iga­zán kritikus, ha Kaposvár kizá­rólag saját vízbázisát venné igénybe. A megoldás a kistérségi víz­rendszer átalakítása, erre azonban nincs pénz. Van olyan település, amely még az előző vízberuházáshoz szükséges hi­telt sem fizette ki, ezt az újabb terhet nem tudná vállalni. A te­rület polgármesterei címzett központi támogatást sürgetnek erre a feladatra. A Balatoni Regionális Fej­lesztési Tanács létrehozását már múlt év végéig kezdemé­nyezni kellett volna. Az idő­pontot azóta többször módosí­tották, és továbbra sincs esély arra, hogy április előtt ez a terv megvalósul. A tanács miniszteri kezde­ményezésre vár, a miniszter viszont az ehhez szükséges kormánydöntésre. Mindeköz­ben a feladatokat eddig ellátó szervezetek szerepét senki sem vette át, úgy tűnik: nincs gaz­dája a Balatonnak. Dr. Kolber István ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: mielőbb véget kell vetni ennek a helyzetnek, lehetőleg még mielőtt elkez­dődne a felkészülés az idei szezonra. (Jakab) A nagyatádi plébános elvesztette a türelmét és megütött egy kislányt Vihar egy pofon körül Kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja miatt eljárást kezdeménye­zett a nagyatádi rendőrkapitányság bűnügyi osztálya dr. Kisnemes János esperes plébános ellen. Az ötvöskónyi Kéri Zoltán ugyanis feljelentést tett a pap ellen, mivel az csütörtökön a déli órákban a Bárdos Lajos Általános Is­kolában megütötte nyolcadik osztá­lyos Tímea nevű leányát. A Nagyatádon elcsattant pofon kisebb vihart kavart a városban. A tényt maga az érintett, dr. Kisnemes János esperes sem tagadja. Az apának a sajtó számára egyet­len publikus mondata van: részleteket tudjon meg mindenki a rendőrségtől, hi­szen feljelentést tett. Szegvári József őr­nagy, a nagyatádi rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője megerősíti: az apa valóban feljelentést tett, s az abban szereplő adatok alapján indítottak kiskorú veszélyeztetése bűntettének gyanúja mi­att vizsgálatot. Fáncsi József, a Bárdos iskola tanára szemtanúja volt a pofonnak.- Hangversenyre készültünk. Hat osz­tály tanulói gyülekeztek az előtérben. Egyszer csak hangos szóváltásra lettem figyelmes, majd arra, hogy a gyerekek szétrebbennek, s Tímea falfehér arccal áll a fal mellett, az orrából vér szivárog. Az iskola titkárához kísértem, aki megmos­datta, majd a kislány is utánunk jött és részt vett a hangversenyen. Az apa órákkal később szerzett tudo­mást az ügyről, este elvitte kórházba a gyereket és látleletet vetetett fel. Közben a pedagógusok tehetetlenségét szidta. Nem tudhatta akkor, hogy ennek Fáncsi József felesége is fültanúja. A kérdés per­sze az, hogy az iskolát miféle felelősség terheli az elcsattant pofon miatt. Fellegi Bálint igazgató szeretné, ha mindenek előtt tisztáznánk egy tényt: dr. Kisnemes János plébános nem alkalmazottja az is­kolának. A hittan oktatásához az iskola csupán helyet ad. Szeretnék, ha ez az ok­tatás az iskolán kívül lenne.- Vallás elleni uszítás és gyűlöletkeltés folyik itt - állítja az érintett dr. Kisnemes János. - Ez a kislány hónapokon keresz­tül csúfolt csuhásnak. Most betelt a po­hár. Nem mint hittantanár, hanem mint pap akartam megtorolni a vallást ért gya- lázkodást. Az egyházat minden követ­kezmény nélkül lehet gyalázni? Uszítani kell? Nem tűrhettem. A szájára akartam ütni, de lehajtotta a fejét és így találta el a kezem az orrát. Ebben a városban a vallás elleni gyűlölet egyre nagyobb és ez ellen védekeznie kell egy papnak. A pedagó­gusok is bűnösök, hiszen gátját vehették volna ennek a folyamatnak. Az esperes plébános összehajtogatott papírrepülőt mutat: a kertjébe dobták be. Rajta többször is ott a gyalázkodó felirat: csuhás. Fellegi Bálint igazgató és Bencsik Lászlóné, az iskolaszék titkára levelet írt a megyéspüspöknek: „A Nagyatádi Bár­dos Lajos Általános Iskola Iskolaszéké­nek tagjai sajnálattal vették hírül, hogy dr. Kisnemes János plébános úr egy diákun­kat testi fenyítésben részesítette. Tanu­lónk verése iskolánkban nem alkalmaz­ható fegyelmezési eszközként, ezt a neve­lési módszert elítélendőnek tartjuk. Tisz­telettel kéijük a Püspök Urat, hívja fel hi­toktatónk figyelmét arra, hogy a jövőben az ilyen magatartástól tartózkodjék.” Tegnap ismét volt hittanóra a Bárdos iskolában. És volt a Babay iskolában is: kisebb incidenssel. Boros Bálint igazgató elmondta, hogy mint tanár és mint ön- kormányzati képviselő is tud arról, hogy a diákok és a hittant tanító plébános kapcsolata nem felhőtlen. Erről beszél a város. Mielőbb le kellene ülni, s tisz­tázni kellene a félreértéseket. Ez a nagy­atádiak érdeke. Nagy Jenő A KVG hordja Barcs szemetét Februártól a kaposvári város­gazdálkodási Rt szállítja a barcsiak szemetét. Püspök Rudolf, a társaság elnök-ve­zérigazgatója elmondta: ön­álló barcsi részleget hoz létre a KVG Rt. Átvették a foglal­koztatottak nagy részét, és új dolgozók fölvételét is terve­zik. A koros géppark helyett korszerű szemétszállító jár­műveket telepítettek Barcsra, a szeméttelepen pedig kom­pakton állítottak munkába, amely a szeméttömörítést végzi. Mindezért nem kell többet fizetniük a barcsiaknak. Az idei szemétdíjakat már ko­rábban meghatározta a város, és ez nem változik ezután sem. N. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom