Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-18 / 41. szám

1997. február 18., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 9 Tavaly tizenötezer forint körül volt a létminimum Vonal alatt minden negyedik Nem végleges adatok alapján 1996-ban fejenként 15 ezer fo­rint kellett a megélhetéshez egy olyan családban, ahol két ke­reső és két eltartott él együtt. Létminimum-számítást - vagy­is annak az összegnek a megha­tározását, amelyből egy magyar állampolgár megélhet - ma már csak a Központi Statisztikai Hivatal végez. A statisztikai adatok azt mu­tatják, hogy tavaly a reáljöve­delmek négy-öt százalékkal csökkentek, a fogyasztás vi­szont csak körülbelül két száza­lékkal esett vissza. Hosszú évek óta először fordult elő, hogy az élelmiszerek kevésbé drágul­tak, mint az egyéb fogyasztási cikkek, s így a létminimum alatt élők száma sem nőtt, to­vábbra is a népesség 25 száza­lékát lehet közéjük sorolni. A KSH létminimum-számí­tásai tartalmazzák az élelmi­szer-fogyasztást, a lakásra for­dított kiadásokat, ezek alkotják a megélhetéshez alapvetően szükséges összeg több mint felét. Ez az úgynevezett élet- színvonal-normatíva. Az ezen felül lévő összeg a „szabadon elkölthető hányad”, ebből kell fedezni a gyerekek iskoláztatá­sát, a ruházkodást, a kultúrát és a szórakozást. Korábban a Lét­határon Alapítvány is végzett hasonló számításokat. Utolsó, tavaly áprilisi felmérése szerint akkor egy négytagú, kétkeresős családban fejenként legalább 19 875 forintra volt szükség. A kormány kész helyesbíteni hibás döntéseit Eltűnt milliárdok A kormány arra törekszik, hogy elfogadható eredménnyel zárja le a magyar mezőgazdasági exporttámogatás ügyében kibontakozott nemzetközi vitát - szögezte le Fazakas Sza­bolcs miniszter napirend előtt a parlament plenáris ülésén. Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszter a kormány ré­széről levonta a tanulságokat a gazdák tüntetéseiből, útel­zárásaiból. Elismerte, a tör­vényhozóknak figyelembe kell venniük, hogy a vidék érzékeny és sérülékeny, s a volt tsz-dolgozók nem jára­tosak a munkaszervezésben és az adminisztrációban, mert ezt évtizedekig mások végezték helyettük. A kor­mány készséget mutat bizo­nyos változtatásokra. Az ellenzék nem értette, hogy miért kell a termelők­nek az utcára vonulniuk ah­hoz, hogy a kormány korri­gálja hibás döntéseit. Torgyán József kisgazda­frakcióvezető összefüggése­ket vélt felfedezni az úgyne­vezett MÁV-botrány, az orosz államadósság kezelése és állambiztonsági kasszából „eltűnt” milliárdok között. A fókuszba a Bécsben bejegy­zett Pless Részvénytársaság került, mint az állítólagos bűnös pénzek gyűjtőhelye. Nikolits István, a nemzetbiz­tonsági szolgálatot felügyelő miniszter szerint ez az in­tézmény eddig is minden év­ben elszámolt, és ezután is el fog számolni a rábízott pénz­zel. (Simonffy) Az MSZP támogatja a kormány elképzeléseit Frakcióvita a járulékról A havi 99 ezer forintos járulé­kalap-plafon visszaállítása mel­lett foglalt állást az MSZP or­szággyűlési képviselőcsoportja. Szekeres Imre frakcióvezető elmondta: helyeslik azt is, hogy a főállás mellett vállalkozói te­vékenységet folytatók esetében a tb-járulék legkisebb mértéké­nek számítási alapja a mini­málbér ötven százaléka legyen. Ez ügyben egyébként hosszas vitát folytattak a törvényhozók, többen ugyanis azt javasolták, hogy az érintetteknek csak jö­vedelem esetén kelljen tb-járu- lékot fizetniük. A frakció támogatja azon kormányjavaslatot, hogy bővít­sék azt az eltartotti kört, amely­nek nem kell egészségügyi hozzájárulást fizetnie. Ehhez a szociális ellátásokról szóló tör­vényt is módosítani kell. A mezőgazdasági kisáruter­meléssel kapcsolatosan egyet­ért a képviselőcsoport a bor­termeléssel összefüggő szabá­lyok módosításával. A háztartási tüzelőolaj-tá­mogatásokról a képviselők úgy vélekedtek: az elosztási rend­szer hibái miatt indokolatlan különbségek alakultak ki az egyes önkormányzatok között. A frakció azt javasolja, hogy mindazon önkormányzatok, amelyek már kaptak a kétmilli­árd forintos támogatásból, meg­tarthassák a pénzt, azzal a meg­kötéssel, hogy azt szociális tá­mogatásra fordítsák. A kor­mány pedig március végéig dolgozzon ki javaslatot azon te­lepülések támogatására, ame­lyek a valóságos igénynél aránytalanul kevesebb pénzt kaptak. A frakció becslése sze­rint 100-200 önkormányzatról van szó. Tudnivalók a szociális juttatásokról Támogatás állástalanoknak A munkanélküli járadékra már nem jogosult és elhelyez­kedni nem tudó állástalanok két évig jövedelempótló tá­mogatást kaphatnak a helyi önkormányzattól. Forgó Györgyné, a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a támogatást a munkanélküli já­radék megszűnése után egy éven belül kérelmezni kell. A kedvező elbírálás feltétele, hogy a családban az egy főre jutó jövedelem az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80 százalékát ne haladja meg és az illető vállalja a munkaügyi központtal az együttműködést. A jövedelempótló támogatás mértéke is összefügg az öreg­ségi nyugdíjjal: havi összege legalább annak 80 százaléka, jelenleg 9200 forint. Odaítélé­séről a képviselő-testület dönt. Ha valaki bizonyos, nem munkából - hanem például szobakiadásból - származó jö­vedelemhez jut, akkor ezt a be­vételt az önkormányzat az öregségi nyugdíj 80 százaléká­nak megfelelő összegre egészíti ki, de a kiegészítés nem lehet 1000 forintnál kevesebb. E juttatás önkormányzati fe­dezetéhez az állami költségve­tés is hozzájárul. N. Zs. Személyi kérdéseket feszegető dolgozatokról nem esett szó Út az egyjegyű infláció felé Minden jel arra utal, hogy az idén megindul a gazdasági nö­vekedés, a kormány nem kényszerül a fogyasztás korlátozá­sára, s reális az esélye az infláció további mérséklésének is - erősítette meg Horn Gyula tegnap a korábbi gazdasági­pénzügyi előrejelzéseket. A kormányfő szokásos havi saj­tókonferenciáján úgy vélte, hogy az inflációt az idén sikerül 18, jövőre pedig 13 százalékra, vagy az alá szorítani. Az Érdekegyeztető Tanács ezen a héten a kormány kezde­ményezésére arról tárgyal, hogy miként lehet az eddiginél job­ban érvényesíteni a munkavál­lalók érdekeit a privatizált válla­latoknál - mondta Hóm Gyula a szekszárdi húsüzem esetére utalva. A privatizációs szerző­désekben ezt a kérdést szabá­lyozzák ugyan, de nagyobb kö­vetkezetességre van szükség. Gondot okoz a rengeteg munka­jogi per is, így a kormány új konstrukciót terjeszt elő, ami­nek a lényege, hogy az érintet­tek per nélkül is megállapod­hassanak. A nyugdíjreformmal kapcsolatban cáfolta, hogy egyöntetű elutasításra találtak volna az elképzelések. A mi­niszterelnök bízik abban, hogy a szakmai és érdekvédelmi szervezetek döntő többségének egyetértésével sikerül a tör­vényjavaslatot márciusban a parlament elé terjeszteni. A Fi- desz-MDF-székház-ügy kap­csán kijelentette: a rendelkezé­sére álló dokumentumok szerint jogszerűtlen volt a másfél milli­árdos ügylet, így elvárható, hogy az érintettek a pénzt térít­sék vissza a költségvetésnek. Az MSZP elnökségi ülését csak annyiban tartotta rendkívülinek, hogy nem hétköznap került rá sor, s azon személyi ügyekkel foglalkozó „dolgozatok” nem kerültek szóba. D. G. A miniszterelnök magányossága. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Meghallgatás A Deutsch Tamás vezette To- csik-bizottság tagjai tegnap ke­rek egy órán át faggatták Horn Gyula miniszterelnököt. Vajon terheli-e felelősség a kormányt illetve az önkormányzatokat felügyelő belügyminisztert a botrány miatt, és megtett-e mindent a kabinet feje az ÁPV Rt működési zavarainak elhárí­tására? A miniszterelnök azt hangsúlyozta, hogy a privatizá­ciós szervezet és az önkor­mányzatok közötti ügyleteket az illetékes szervezeteknek kel­lett volna kézben tartaniuk és irányítaniuk, s a pártok által de­legált felügyelőbizottságnak dolga lett volna az alaposabb ellenőrzés. Pethő Iván SZDSZ-pártel- nök meghallgatására lapzárta után került sor. T. M. Posztumusz kitüntetés. Solt Ottíliának életútja elismerése­ként posztumusz Köztársasági Elnöki Arany Emlékérmet adományozott Göncz Árpád. A választójogi törvényről. A FKGP elnöke szerint a par­lamenti ciklus második felében nem szokás módosítani a vá­lasztójogi törvényt egy jogál­lamban. Ezt a ciklus első felé­ben kell végrehajtani - mondta Torgyán József. Kiskatonák számokban. Az idén 11 779 hadköteles vonult be. Közülük hazabocsátottak 184 fiatalt egészségügyi, ta­nulmányi, szociális és egyéb okok miatt. Polgári szolgálatra 87-en, fegyver nélküli szolgá­latra ketten nyújtottak be ké­relmet. Vallási okok miatt 22 hadköteles mindennemű szol­gálatot megtagadott, négyen pedig büntetőeljárás alatt áll­nak. A behívónak igazoltan 99- en, igazolatlanul 76-an nem tet­tek eleget: ez utóbbiak megke­resésére a hadkiegészítő paran­csokságok intézkednek. Örökségünk védelmében. A Henry Ford Európai Természeti és Kulturális Örökségért Díjat - 500 000 dollárt - idén is pályázat alapján ítéli oda a Habsburg György vezette zsűri azoknak, akik a természeti környezet és a kulturális örökség védelmében, a műszaki tudományok megőrzé­sében és az ifjúsági környezet­védők tevékenységében a leg­eredményesebbek. A pályázato­kat április 2-áig kell benyújtani. Ideiglenes atomtemető. Az Országos Atomenergia Bizott­ság hétfői ülésén engedélyt adott a Paksi Atomerőmű ki­égett üzemanyagának átmeneti raktározására szolgáló paksi tá­roló üzembe helyezésére. Az átmeneti tároló elkerülhetővé teszi, hogy a folyamatos és megbízható üzemeltetésben za­varok legyenek, ha a kiégett üzemanyag Oroszországba tör­ténő visszaszállítása meghiú­sulna vagy késne. A Parlament vendége volt tegnap az EU Gazdasági és Szo­ciális Bizottságának küldött­sége, amely Tom Jenkinsnek, a bizottság elnökének vezetésével hivatalos látogatáson tartózko­dik Magyarországon. A delegá­ció az Országgyűlés európai in­tegrációs ügyek bizottságával tárgyalt. A megbeszélésen a magyar tárgyalófelet Orbán Vik­tor a bizottság elnöke vezette. Kiszivárgott hírek szerint a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti képviselőcsoportjá­nak tegnapi ülésén Gáspár Mik­lós alelnök bejelentette: össze­gyűlt az Isépy Tamás frakció- vezető elleni bizalmatlansági indítvány kezdeményezéséhez szükséges nyolc aláírás. Az in­dítványt ennek ellenére nem nyújtották be. Újabb tájékoztatás az idei érettségikről Nemcsak angolul szól az utasítás Nem lesz változás az idén a közös érettségi-felvételi írásbeli vizsgák rendszerében. A matematika, fizika, biológia, kémia, valamint az angol, német és francia írásbeliket a főiskolákra és az egyetemekre jelentkezőknek továbbra is az iskolájuk vagy a lakóhelyük szerinti megyeszékhelyeken kell megírniuk. Bakos Károly, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium ta­nácsosa elmondta: ez évben is két napon, május 20-án délután és május 21-én délelőtt tartják matematikából az írásbelit. A dolgozatok azonos nehézsé- gűek lesznek, függetlenül attól, hogy ki, melyik felsőoktatási intézménybe jelentkezik. A tételsorozatokat készítő bizottság álláspontja szerint az elmúlt években megszokott és a matematika tantárgy lehetőleg teljes körét átfogó nyolc példát tesznek a felvételizők elé. A fi­zika írásbeli tételek is hason­lóak lesznek a korábbiakhoz. A biológiából felvételizők számára az a legfontosabb tud­nivaló, hogy a bizottság olyan problémamegoldó feladatsoro­kat szándékozik összeállítani, amelyeket bármelyik tankönyv alapján meg tudnak oldani a felsőoktatási intézményekbe je­lentkezők. Kémiából sem a fel­adatok számában, sem jellegé­ben nem várható különösebb változtatás - tette hozzá Bakos Károly. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az angol írásbelit összeál­lító testület bizonyos változta­tásokat tervez a dolgozat felépí­tésében. így például az utasítá­sokat az angol mellett magyar nyelven is megadják majd, s ezzel könnyítenek a diákok helyzetén. Á nyelvtant, nyelv- használatot tesztelő részben sorrendbeli módosítást tesznek. A német írásbelit kidolgozó bizottság olyan tételt tervez, melyben a mintegy 3000 le- ütésnyi német szöveghez négy feladat kapcsolódik majd. Ezenkívül szokás szerint lesz­nek kiegészítendő szövegek és tesztek is, valamint magyarról németre, illetve németről ma­gyarra fordítás. A francia írás­belinél semmilyen változást nem terveznek. Szekszárdiak a Parlament előtt Sokan csatlakoztak a húsosok tüntetéséhez, ame­lyen a munkaügyi jogviták befejezését, kormánybiztos kinevezését és a német tulajdonos el­számoltatását követelték a gyár dolgozói a Kossuth téren fotó: feb/lehoczky Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom