Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-13 / 37. szám

1997. február 13., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SPORT 11 Választó lesz az idei év a balatonszemesi Neptun SE motokrosszozóinak Kilépnek a nemzetközi porondra Négy évig voltam a krosszozók szövetségi kapitánya, ám a kö­zelmúltban hosszas töprengés után lemondtam tisztségemről. Miután fiam sportpályafutását egyengetem és vele egyre inkább számolni lehet a felnőtt mezőnyben is, nem tartottam volna eti­kusnak, hogy ugyanabban a sportágban, továbbra is az én ke­zemben összpontosuljon a szakmai vezetés. Bárhogy dolgoznék, elkerülhetetlen lenne, hogy elfogultsággal vádoljanak... Mind­ezeket egykori kitűnő motokrosszozónk, a balatonszemesi Nep­tun SE elnöke, egyben edzője, Németh Kornél mondta, aki a fia­talokat foglalkoztató, ugyancsak fiatal tóparti egyesület múlt évi eredményeiről és idei terveikről beszélt. Különleges totó­kombinációk A 7. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos totó­kombinációját. 1.1 211x1 x121x 1212x 21xx1 2.2 21x11 xx112 12x12 112x2 3.1 1x21x 211x2 1x221 12x2x 4.1 2x112 121x2 2211X 12x1x 5. x 2x1xx x11x1 21x1x 121x1 6. x 112x2 1x2x1 12xx1 x2111 7.1 12x11 12x12 x11x2 2xxx2 8.1 211xx 11x22 2x21x 2xx21 9.2 12xxx 12xx2 1121x xx2x2 10.x x21xx 11x2x x1211 21x12 11.1 x112x 12xx2 21x1x 212xx 12. x 1xx22 2xx1x 2xx2x x212x 13. x 1x2xx 112xx 2x112 1x2x1 A totó-kombinációt a SOL- 1NFO Kft (Budapest) készítette. Pelikán János-— Hat éve foglalkozom fiatalja­inkkal és valamennyien dinami­kusan fejlődtek. Junior bajnok­ságot nyertek 125 és 250-es géposztályban, volt egy bronz­érmünk 80 kcm-ben, szuperk- rosszban is ott voltunk a spiccen, tehát hoztuk az eredményeket. Úgy érzem megteremtettük az alapját annak, hogy versenyző­ink idén már a felnőtt mezőny­ben is leadják névjegyüket. A hangsúly a fiatal szón van, hisz fiam — ifjabb Németh Kornél — mindössze tizennégy éves, de a többiek is még jóval a húszon innen vannak. — Tehetségük mellett van-e kellő kitartás, szorgalom, a fi­ukban? — Azt hiszem, hogy ennyi évi közös munka után már té­vedés nélkül megítélhető, hogy a fiuk egyéni kvalitásai alkal­masak a hosszú távú igényes munkára. Most a felnőtt me­zőnyben derül ki igazán, hogy ki miként képes elviselni azt a ránehezedő terhet, amit ez a magas szintű munka és ver­senyzés igényel. — Nem lesz túl erős 14-16 éveseknek a felnőtt mezőny? — De minden bizonnyal! Olyan ez, mintha egy junior bokszolót mondjuk az olimpiai bajnok Kovács István ellen küldenék szorítóba. A krossz- ban nagyon sokat jelent az élet­kor, a rutin — akár egy év is. — Gondolom, a motorok minősége sem közömbös? — Hujber Péter és a fiam motorja a Yamaha Hungária segítségével megfelel a nem­zetközi követelményeknek, de hát ők ketten EB futamon is in­dulnak majd. — Négy versenyzőjük, négy településen lakik, nem éppen közel egymáshoz• Miként lehet így egységes edzésmunkát vé­gezni? — Mindegyikük írásban megkapta a testre szabott edzéstervét és hetente egyszer találkozunk. Mindenkinek biz­tosítottuk a feltételeket, Verőc- zinek például Atádon építet­tünk edzőpályát. — Kik támogatják a szak­osztályt? — A család áldozat vállalása meghatározó, patrónusunk a ba­latonszemesi és a somogytúri önkormányzat, de mellettük számos, főként kaposvári szponzor támogatására is szá­míthatunk. — Hol találkozhatunk idén a Neptun SE versenyzőivel? — Hujber Péter és az ifjabb Németh Kornél az EB futamok mellett a hazai felnőtt I. osz­tályban hivatalosan is bemutat­kozik, Verőczi Roland a II. osz­tályban versenyez még az idén. Nagy reménységünk volt Ko­vács Attila, de súlyos sérülése miatt kihagyta a felkészülést, őt a junior mezőny élcsoportjába várom így is a kis kategóriájú mezőnyben. Ott leszünk tehát valamennyi hazai OB-n és a tervek szerint négy EB-futa- mon is. Jutási Róbert Ünnepelnek a kaposvári természetbarátok Kilencven túra évente 1988. május 14-én — a madarak és fák napján — avatták fel Zselickisfaludon a Vándor turistaházat és vándorhelyet Magyarországon 1910. ja­nuár 23-ától számítják a ter­mészetjáró-mozgalom kezde­tét; ekkor alakult meg a Természetbarátok Turista Egyesülete, a TTE. A fővárosi kezdeményezés nyomán egy­más után alakultak meg a vi­déki TTE-csoportok is: 1912- ben már 19 ilyen csoport mű­ködött országszerte több mint 2600 taggal — közte a Ka­posvári Természetbarátok Turista Egyesülete. A somogyi megyeszékhelyen 1912 március 5-én alakult meg a KTTE, amelynek vezetője Mojzer Imre nyomdai tisztvi­selő volt. Még ebben az évben megszületett a Természetbarát című folyóirat. A szépen fej­lődő természetjáró-mozgalom­nak a háború vetett véget: 1939-ben megszűnt a népszerű folyóirat, '44-ben pedig a bel­ügyminiszter rendeletére fel­oszlatták az egyesületet. 1983. május 30-án a Szak- szervezetek Somogy Megyei Székházában 39 fővel alakult újjá a KTTE; az alapító elnök dr. Barna Lajos volt. A 85 éves fennállását ünneplő Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesülete jelenéről és jövőjé­ről Szép Józsefet kérdeztük. — Három szakosztályunk van: a gyalogos, a kerékpáros és a vízi — mondta Szép József a Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesületének elnöke. — Sajnos, utóbbi jelenleg szü­netel; az anyagi lehetőségeink ugyanis nem teszik lehetővé, hogy a Desedán működtessük. Természetesen az a célunk, hogy rövid időn belül ismét ví­zitúrákat rendezhessünk. — Évente hány túrát szer­veznek? — Tavaly összesen 91 tú­ránk volt, az egynapostól kezdve egészen a kéthetesig. Ezek nagy része nyílt, így nem­csak az egyesületünk tagjait, hanem másokat is szívesen lá­tunk magunk között. — A legismertebbek? — 1989-ben indítottuk útjára a „Zselic 20, 30 és 50” nappali teljesítménytúrát, amely a Zse­lici Tájvédelmi Körzet leg­szebb részein át vezet. Szintén kilenc éve szervezzük a kapos­vári városismereti versenyt. 1988. május 14-én — a mada­rak és fák napján — avattuk fel Zselickisfaludon a Vándor tu­ristaházat és táborhelyet, amelyben az egyesület tagjai­nak több száz munkaórája fek­szik. Ekkor szerveztük meg első alkalommal a „Zöld úton a zöldbe” programot. — Három éve az Alpok-Ad­ria Munkaközösség védnöksé­gével 22 éves programot indí­tottak útjára. — Európában 11 nagy, or­szágokat összekötő út van. Ilyen az E4-es is, amely Spa­nyolországban, Gibraltárban kezdődik, s 22 országon át ve­zet. Minden évben ellátogatunk egy országba; megpróbáljuk közelebbről megismerni érté­keit, az ott élő embereket. Az idén Ausztria az úticél. — A legnagyobb eredmé­nyeik? — Büszkén mondhatom: a Kaposvári Természetbarátok Turista Egyesületének 28 szakképzett túravezetője van. Tagjaink közül 14-en rendel­keznek arany-, 21-en ezüst-, 43-an pedig bronzminősítés­sel. A megyében újabb 50 ki­lométeren jelöltünk ki turista­útvonalakat, s vállaltuk, hogy 100 kilométer hosszan felújít­juk a már meglévőket. Kapos­váron az Együd Árpád Városi Művelődési Központban a 102-es szobában tartjuk min­den csütörtökön 16 órától fog­lalkozásainkat. Várjuk mind­azokat, akik szeretnének meg­ismerkedni munkánkkal, az egyesületünk életével. Fenyő Gábor Gazdag alapfelszereltség, több mint 350.000 Ft értékben Korlátozott mennyiségben, 1.790.000 Ft-os verhetetlen áron. Budai Autóház Kft., 7400 Kaposvár, Vár u. 16., tel./fax: (82) 419 720, 319 720, fax: (82) 311 142 Budai II., 8600 Siófok, Jegenyesor u. 4/d, tel.: (84) 323 722, fax: (84) 323 720 FIAT PUNTO. A VÁLASZ. A SZENVEDÉLY VEZET MINKET Az Ön lendületes személyiségéhez olyan különleges autó illik, amely kifejezi az Ön sportos stílusát - ez a Punto Team. Könnyűfém keréktárcsák, szélesített gumiabroncsok, oldalsó védőszalagok, ködlámpák és színrefújt lökhárítók gondoskodnak a sportos külsőről. A légzsákkal ellátott háromkiillős sportkormány állítható magasságú, akárcsak a vezetőülés. Az elektromos ablakemelő és a központi zár is az alapfelszerelés része. A kárpitozás élénk antracitszürke színű. Az autó ízig- vérig Fiat Punto: a fejlett olasz technológia és formatervezés eredménye. Engedje szabadjára lelkét és taposson a gázpedálba! Ön és a Punto Team egymásra találtak. Előkészületi labdarúgó-mérkőzések Hatot vágott a Bányász Juta SK-Siófoki Bányász 0-6 (0-3) Juta, 100 néző. V.: Simon J. Siófoki Bányász: Posza — Keszeg, Bimbó, Virág, Kolo- vics (Szabadi) — Kriston, Bo- zsér, Kirchmayer (Csák), Per- ger (Hadaró) — Szabó Z. (Fisseas), Filipovics. Edző: Készéi Ferenc. Gólszerzők: Filipovics 3 (a 12. percben, a 32. percben és a 60. percben), Szabó Z. (a 22. percben), Csák (az 52. percben), Kriston (a 84. perc­ben). Az évszakhoz viszonyítva jó talajú pályán sorra került előkészületi labdarúgó-mér­kőzésen a megyei bajnokság jelenlegi negyedik helyezettje megfelelő edzőpartnernek bi­zonyult. Egyetlen „összetű­zést” kivéve mindvégig sportszerű mérkőzésen a ha­zaiak meglepő jól tartották magukat, bátran szőtték ak­cióikat, s helyzeteik is adód­tak, de azokat rendre kihagy­ták. Az idehaza most „akkli­matizálódó” Siófoki Bányász könnyed játékkal, többnyire formás támadások befejezé­seként érte el találatait. J. R. Nagyatádi VSE-Miklósfa 7-4 (1-1) Nagyatád, 100 néző. V.: Pe­csét. A nagyatádi gólszerzők: Csalos 3, Rituper 2, Illés, Ka- pronczay. A Nagyatádi VSE csapata jó játékkal gólzáporos mér­kőzésen győzött a Baranya megyei bajnokság listaveze­tője ellen. Innstadt Stadler FC- Pécsi VSK 1-2 (1-0) Csokonyavisonta, 100 néző. V.: Cservölgyi J. A Csokonyavisontán edző­táborozó NB I-es Innstadt Stadler FC labdarúgó-csapata nem kis meglepetésre veresé­get szenvedett az alsóbb osz­tályban szereplő Pécsi VSK együttesétől. A SPORTOS ARCKÉP Újabb bajomi ezüst Izsák volt helyszíne annak a nagyszabású leány mini röp­labda tornának, melyen me­gyénket a nagybajomi fiatalok képviselték. Tizenhat együttes versengett a dobogós helyekért, melyből a középső végül a so­mogyi lányoknak jutott. A ba­jomiak hat mérkőzést játszottak, ötöt megnyertek' és csak az első helyért folyó csatában kaptak ki nyíregyházi ellenfelüktől. Jó já­tékáért a csapat játékosa, György Beáta külön díjat kapott. Osztopáni diadal A böhönyei sportcsarnokban rendezte meg a nagybajomi sportszervezési körzet terem- labdarúgó tornáját. A harmad­szor sorra került eseményen öt csapat rajtolt, s a vetélkedő tel­jes osztopáni sikerrel zárult. Az első két helyen végzett a telepü­lés első és második csapata, mögéjük a véseiek kerültek. Külön díjasok. Legjobb kapus Major György (Vése), gólki­rály: Dankházi Zsolt (Oszto- pán), legjobb mezőnyjátékos: Sándor Tamás (Jákó). Döntős az Eötvös Az általános iskolások II. kor­csoportjában is javában tarta­nak a teremlabdarúgó körzeti döntők. A tét: melyik csapat képviseli a térséget a megyei fináléban. Csurgón a körzet hat együttesének találkozóján a csurgói Eötvös József ált. isk. korcsoportos „válogatottja” szerezte meg az első helyet, megelőzve sorrendben Inke és Zákánytelep csapatait. A győz­tesek utazhatnak hát a majdani somogyi döntőre. A kapusok új réme A jelek szerint rövidesen meg kell tanulnia ötig számolni a labdarúgó játékvezetőknek. Méghozzá nem is akárhogyan. Lehetőleg úgy, hogy az öt má­sodpercet vegyen igénybe. A sportág nemzetközi szabályal­kotó szervezete (F. A. Board) most azt fontolgatja, hogy to­vább szűkítik a kapusok lehető­ségét. Ezt úgy kívánnák elérni, hogy a portások a megszerzett labdát játékban öt másodperc­nél nem birtokolhatnák tovább. Döntés, március elején Belfast­ban várható. A 76. Magyarország A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség közzétette legfrissebb világranglistáját. A rangsorban továbbra is a világbajnok Brazí­lia áll az élen. A dél-amerikaiak mögött Németország és Fran­ciaország a sorrend. Magyaror­szág egy hellyel hátrébb csú­szott a rangsorban, pillanatnyi­lag a 76. a nemzeti tizenegy.

Next

/
Oldalképek
Tartalom