Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-12 / 36. szám

1997. február 12., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Kilvinger a válogatottban Budapesten az Olimpiai Csar­nok adott otthont a fedett pá­lyás atlétikai Budapest bajnok­ságnak. A nemzetközi kötele­zettségük miatt hiányzó néhány nagy hazai versenyzőt, külföldi — szlovén, szlovák, kis jugo­szláv és izraeli — atléták pótol­ták. Válogató verseny volt ez egyben a bécsi válogatott via­dalra, fiataljainknak pedig az utolsó bizonyítási lehetőség az utánpótlás országos bajnokság előtt. A Kaposvári Adnoc-Favorit AC atlétáinak érdemes volt él­nie az alkalommal, mert eddigi legeredményesebb felnőtt baj­nokságukat tudhatják maguk mögött. Az élre Kilvinger Attila neve kívánkozik, aki egyértel­műen bebizonyította, hogy je­lenleg ő a legjobb gátfutó Ma­gyarországon. Új 7,86-os egyéni csúccsal, kirobbanó formában futva, fölényesen nyerte a hatvanas gát döntőt ju­goszláv és izraeli ellenfele előtt. Mindössze egy századdal maradt el a világbajnoki kikül­detési szinttől. A kitűnő gátas ezután másik kedvenc távján is igazolta formáját. 200 méteren is 21,7-es egyéni csúcsot futott és ezzel megverte az egész me­zőnyt. Meggyőző formája jutalma­ként a jövő hét végén először húzhatja magára a felnőtt válo­gatott mezt Bécsben — még­hozzá két versenyszámban. De nem csak ő, hanem fiatal klubtársai is jó formában ver­senyeztek. Súlylökésben az ugyancsak 12,76-os egyéni csúcsot dobó Grábner Tímeát például csak az olimpiai hato­dik helyezett Ináncsi Rita tudta megelőzni. Mögötte is favoritos dobó — Benke Judit, 12,20-al léphetett a dobogó harmadik fokára. A női ugró számokban is ju­tott érem a kaposvári klubnak. Csapó Bernadett 11,27-es hár­mas ugrása bronzérmet ért. Ő bejutott a távolugrás döntőjébe is, ahol 514-el az ötödik helyet szerezte meg. A női gátfutásban Juhász Ivett B döntőt nyerve szerezte meg a hetedik helyet 9,14-es új egyéni csúccsal. A Kaposvári Építőket egye­dül Csizi Réka képviselte, még­hozzá nagyon eredményesen. Ő 3000 méteren indult és 9:57.6- os idejével szintén az élen vég­zett. Kaposvári atlétaénnek Dunaújvárosban az atléta után­pótlás tagjai az Eső Pál emlék- versenyen randevúztak. Az Adnoc-Favorit AC résztvevői­nek szereplését szép siker ko­ronázta. A somogyiak tizenegy első, hét második és nyolc har­madik helyet szereztek. A kaposvári vonatkozású eredmények. Leányok, 16-17 évesek. 100 m. 1. Török Diana... 3. Budai Bernadett., 600 m. 1. Vasas Melinda, 800 m. 1. Horváth Ni-, koletta, 2. Kompák Ibolya, tá­vol: 1. Budai Bernadett... 3. Sándor Renáta. 15 évesek. 100 m... 2. Mátés Katalin, távol:.. 2. Mátés Katalin. 11 évesek. 80 m... 2. Dovigyel Eszter, 3. Szabó Katalin, 600 m. 1. Szabó Katalin, 2. Dovigyel Eszter, tá­vol: 1. Dovigyel Eszter. Fiúk, 16-17 évesek. 100 m. 1. Cseh Géza, 400 m... 2. Cseh Géza, 3. Hencz Tamás, magas: 1. Molnár Dávid, távol: 1. Skul­téti László. 14 évesek, magas:.. 3. Babai Gyula, súly: 1. Józsa László. 13 évesek, súly:.. 3. Grábner Gyula, 12 évesek, 300 m... 2. Werst roh Marcell. 11 évesek, 300 m.: 1. Lóké Gábor. Pécsen a Kaposvári Építők ser­dülő és ifjúsági atlétái vettek részt egy több részes sorozat záró versenyén. A serdülők mezőnyében Cziráki László 60 m. (7,40) és 100 m. (11,57) győzött. Ugyanezeken a távo­kon Fehér György 7,41-el má­sodik, illetve 11,88-al harma­dik, Pongrácz György pedig 7,80-al ötödik, 12,41-el a hato­dik helyen ért célba. Az ifjúságiak mezőnyében Füsi Balázs rajtolt e két ver­senyszámban. O hatvan méte­ren 7,40, százon 11,74-et telje­sített, s ezzel a második, illetve a harmadik helyet szerezte meg. Hullottak a gólok Előkészületi labdarúgó­mérkőzések: Rákóczi-Kaposcukor FC-Dunaferr SE 2-1 (0-0) Nagyberki, 200 néző. V.: Ré­vész. Gólszerzők: Potpara, Vajda, illetve Meksz (öngól). Marcali VSE-Lábod 4-1 (3-0) Marcali, 50 néző. V.: Barna. A Marcali VSE gólszerzői: Buna 2, Bogdán, Ivusza. Rangos versenyek a megyében A jövő héten kezdődik a duatlonszezon fotó. kelemen Nem véletlenül tartják So- mogyot a hazai duatlon- és triatlonsport egyik fellegvá­rának; hosszú évek óta me­gyénkben rendezik a legtöbb versenyt. Az idén sem lesz ez másként; a somogyi versenynaptár ösz- szesen 21 viadalt, közte orszá­gos bajnokságokat és ranglis­taversenyeket tartalmaz. A két legrangosabb verseny a július közepén Fonyódon rende­zendő IV. Triatlon Balaton Nagy díj középtávú országos bajnokság és az augusztus vége felé esedékes nagyatádi VIII. Ironman hosszútávú tri­atlon OB. A legjobb honi triat- lonisták mellett mindkét erő­próbára várnak külföldről is szép számmal indulókat. Már­ciusban Siófok, áprilisban pe­dig Somogyszil lesz a hely­színe duatlon-ranglistaver- senynek, míg a nyár végén a hagyományos Ironman előtt egy nappal rendezik meg a gyermek és serdülő, valamint sprinttávú triatlon-ranglista- versenyt Nagyatádon. De ter­mészetesen Kaposvár, Barcs, Gyékényes, Gamás és a tavaly már megismert Mezőcsoko- nya sem marad verseny nél­kül. — Érdekesség, hogy a ver­senyek egyharmadát a MA- VIK TC (korábban ősz and Böröczi Team) jegyzi, amely immár a negyedik szezonját kezdi. A hét versenyünk közül a négy legnagyobb — a Matáv­com kéttusa felkészülési ver­seny (február 22.), a Fesztivál- duatlon (március 23.), a So- mogyszil-duatlon országos ranglistaverseny (április 12.) és a Cseri-park duatlonver- seny (szeptember 21.) — al­kotja az első alkalommal meghirdetett MA-VIK ver­senysorozatot — tudtuk meg Böröczi Antalnétól. — Érde­mes lesz elindulni, hiszen akik mind a négy versenyt teljesí­tik, azok között értékes díjakat sorsolunk ki. A fődíj a nőknél egyhetes külföldi út, a férfiak­nál pedig egy kerékpár lesz. Sajnos, ma már mind nehe­zebb a versenyekhez támoga­tókat, szponzorokat találni; így különösen nagy köszönet­tel tartozunk legfőbb támoga­tóinknak, a Túra Tours utazási irodának, a Schwinn-Csepel Kaposvárnak, a Somogyterv Kft-nek és az Irodagép GM- nek. A versenyeinkről a (82) 317-905-ös telefonszámon le­het érdeklődni, s valamennyi „megmozdulásra” váijuk az előnevezéseket. Március 1-jén pedig alapfokú versenybírói vizsga lesz Kaposváron, ame­lyet szintén a MA-VIK TC szervez. Fenyő Gábor ❖❖❖ Új elnökség irányítja a Somo­gyi Triatlonisták Szövetségé­nek munkáját. Az elnök dr. Pap Imre, a titkár pedig ősz Márta lett. Rajtuk kívül még öten lettek tagjai az elnökség­nek: Papp János, Böröczi An- talné, Báli Péter, ifjabb dr. Herr Gyula és Fenyő Gábor, aki a sajtóval való kapcsolat- tartásért felel. A felügyelő bi­zottság elnöke dr. Gabriel Já­nos, tagjai Karaszné és Paus- káné. A Somogyi Triatlonisták Szövetsége az elnökség tiszte­letbeli tagjává választotta Csutorás Józsefet. Somogyi duatlon-triatlon naptár Február 22., szombat — Kaposvár: Június 21., szombat — Siófok: Matávcom kéttusa felkészülési verseny Hunqest Kupa triatlonverseny Március 15., szombat — Nagyatád: Március 15-e kéttusa felkészülési emlékverseny Március 23., vasárnap — Kaposvár: II. Fesztivál-duatlon és pedagógus-futam Március 29., szombat — Siófok: II. Fertilia-duatlon (országos ranglistaverseny) Április 12., szombat — Somogyszil: Somogyszil-duatlon (országos ranglistaverseny) Április 19., szombat— Barcs: Schwinn-Csepel Duatlon Április 19., szombat — Mezőcsokonya: Duatlonverseny Április 27., vasárnap — Kaposvár: MA-VIK Duatlon Május 25., vasárnap — Nagyatád: Megyei diákolimpiái triatlondöntő Június 1., vasárnap — Kaposvár: Gyermeknapi duatlonverseny Június (pontos időpont nélkül) — Kaposvár: Deseda-triatlon Július 13., vasárnap — Fonyód: IV. Triatlon Balaton Nagydíj (középtávú országos bajnokság) Július 19., szombat — Gyékényes: Gyékényes-triatlon Július 20., vasárnap — Barcs: Per-Factory Triatlon Augusztus 23., szombat — Nagyatád: Gyermek és serdülő, valamint sprinttávú triatlonverseny (országos ranglistaverseny) Augusztus 24., vasárnap — Nagyatád: VIII. Ironman-triatlon (hosszútávú országos bajnokság) Szeptember 6., szombat — Gamás: V. amatőr duatlonverseny Szeptember 13., szombat — Barcs: Megyei diákolimpiái duatlondöntő és Belinka Kupa duatlonverseny Szeptember 13., szombat — Kaposvár: Cseri-park duatlonverseny óvodásoknak Szeptember 21., vasárnap — Kaposvár: IV. Cseri-park duatlonverseny Tizenegymilliós Arsenal-ajánlat A Tuttosport című olasz lap tudni véli: az angol labdarúgó Premiershipben szereplő Arse­nal 11 millió dollárt ajánlott fel az olasz Laziónak a roppant népszerűségnek örvendő „ter­mékeny” csatár, Giuseppe Sig­nori leszerződtetéséért. Ördög József a Bányász játékosa A már jó néhány edzőmérkőzé­sen Bányász-színekben pályára lépett Ördög József tegnaptól hivatalosan is a siófokiak játé­kosa. Az elmúlt ősszel Ausztriá­ban a II. osztályú St. Pöltenben játszott, ám ott anyagi vitái tá­madtak, s hazatért. Klubja, a Győri ETO FC hozzájárult ah­hoz, hogy a tavaszi idényt köl­csönben a Siófoki Bányászban töltse. Készéi Ferenc vezetőedző a porecsi tapasztalatok alapján elsősorban jobb oldali középpá­lyásként számít Ördögre, de csa­tárposzton is bevethető. Másodszor is siófoki sportbál Február 22-én, szombaton 19.30 órától rendezik meg az Ezüstpart Hotelben a II. siófoki sportbált. A báli belépők — amelyek egy­ségesen 1300 forintba kerülnek — a siófoki polgármesteri hiva­tal 210-es szobájában vásárolha­tók meg. A talpalávalót a Blokk együttes szolgáltatja. Tornagyőztes az Iharos Négy körzeti bajnokságban sze­replő labdarúgócsapat részvéte­lével rendeztek kispályás terem­labdarúgó-tornát Barcson, amely az iharosi Pencz-Fa Kft csapatának a sikerével zárult. Eredmények: Darány-Görgeteg 5-1, Pencz-Fa Kft (Iha- ros)-Bakháza 4-0, Pencz-Fa Kft (IharosJ-Darány 5-2, Görge­teg-Bakháza 5-1, Darány-Bak- háza 5-4, Pencz-Fa Kft-Görge- teg 7-1. A torna végeredménye: 1. Pencz-Fa Kft (Iharos), 2. Óa­rany, 3. Görgeteg, 4. Bakháza. A gólkirály a Pencz-Fa Kft játé­kosa, Patak Zsolt lett. Bajnok lett az Anda-Fortuna A barcsi városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság végeredménye: 1. Anda-Fortuna 2. Harlem 3. Flamengó 4. Elektrolux 5. Timken 6. Red Bull 7. Satelit 8. Főnix 9. Stég 10. Tsz 11. Dream Team 12. CISZ 11 9 1 1 77- 36 28 11 8 2 1 80- 31 26 11 7 2 2 99- 41 23 11 7 1 3 82- 36 22 11 7 1 3 45- 29 22 11 6 3 2 71- 36 21 11 5 4 2 70- 31 19 11 4 - 7 56- 73 12 11 1 2 8 46- 75 5 11119 32- 70 4 1111 9 23- 87 4 11 1 - 10 23-158 3 A hagyományos barcsi focifarsang feb­ruár 22-én lesz; nevezni legkésőbb 15-éig lehet. Megyei I. osztályú sakk-csapatbajnokság Döntetlen a tartalékok rangadóján A 10. forduló eredményei: Nagyatádi Művelődési Ház SK II.-Fonyódi Petőfi SE 8:2 Az első három táblán: Sale- kovics J.-Dégi J. 1:0, Horváth A.-Molnár R. 1:0, Füri J.—II- losvay I. 0,5:0,5. A Nagyatádi Művelődési Ház SK tartalékcsapata a várt­nál nagyobb arányú győzelmet aratott a megerősített Fonyódi Petőfi SE ellen. KSE-Sefag (Kaposvár)- Balatonberény SE 8:2 Az első három táblán: Né­meth A.-Kakrik J. 0,5:0,5, Fe­kete L.-Vilisics Z. 1:0, Schmideg P.-Pál R. 0:1. Nem volt azonos súlycso­portban a két csapat. AC Nagybajom-Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház SE II. 3,5:6,5 Az első három táblán: Papp I.-Kadlicskó J. 0:1, Pintér Z.-Bálint J. 1:0, Papp L.-Hor- váthF. 0:1. A nagybajomi együttes ott­honában szenvedett vereséget az esélyesebb Kaposvári Mó­ricz Zsigmond Művelődési Ház SE második csapatától. A 11. forduló eredményei: Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház SE II.-Nagyatádi Művelődési Ház SK II. 5:5 Az első három táblán: Erdé­lyi S.-Salekovics J. 0:1, Kad- licskó J.-Horváth A. 1:0, He­inrich F.-Füri J. 0,5:0,5. Nem bírt egymással a két élen álló együttes. Fonyódi Petőfi SE-KSE- Sefag (Kaposvár) 5:5 Az első három táblán: Dégi J.-Németh A. 0:1, Molnár R.-Szabó T. 0:1, Illosvay I.-Fekete L. 1:0. Döntetlent hozott a KSE- Sefag fonyódi kirándulása. Balatonberény SE- Marcali VSE 4:6 Az első három táblán: Kak- rik J.-Rázsits T. 0:1, Garai T.-Rázsits G. 0:1, Vilisics Z.-Nádor Z. 0:1. A Balatonberény SE csapata minimális arányú vereséget szenvedett otthon a tavalyi bajnok Marcali VSE-től. A bajnokság állása: 1. Nagyatádi Mú'v. Ház II. 60,5 pont 2. Kaposvári Műv. Ház II.* 57 pont 3. KSE-Sefag (Kaposvár)* 48,5 pont 4. Marcali VSE* 43 pont 5. AC Nagybajom* 42,5 pont 6. Fonyódi Petőfi SE 40 pont 7. Balatonberény SE 38,5 pont A *-gal jelölt csapatok egy mérkőzés­sel kevesebbet játszottak. Carlos Sainz az élen Befejeződött a rali-világbajnokság második futama, a Svéd Rallye, amelyet a hazai nézők nagy- nagy örömére Kenneth Eriksson nyert Sainz és Makinen előtt. Felvételünkön a világbajnoki pontversenyben vezető spanyol Carlos Sainz és a negyedik helyen álló finn Tommi Makinen elemzi a svéd versenyt fotó: traco

Next

/
Oldalképek
Tartalom