Somogyi Hírlap, 1997. február (8. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-11 / 35. szám

1997. február 11., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Nagy László jegyzete Vaklárma Kigyulladt egy darányi családi ház, és egy férfi bennrekedt az épületben — mondja a női hang a telefonba. Mondja nyomban a pontos címet is, majd izgatott hangján a saját nevét is elre- begi. A tűzoltók pedig indulnak. Persze mondani se kell, hogy a darányi címen egy pirinyó lángocskát sem találnak, és a telefo­náló nevét sem ismeri senki a faluban. A hétvégén esett meg ez a történet a barcsi tűzoltókkal. Hasonló pedig tavaly tíz alka­lommal. A tűzoltók persze minden egyes alkalommal ugrottak, mert ez a dolguk. Több mint tízezer forintjukba kerül egy-egy ilyen ugrás, tehát csak tavaly több mint százezret költöttek a sem­mire. Vehettek volna ezen a pénzen védőruhát, vagy efféle lét- fontosságú eszközöket, amikkel egyelőre nincsenek elkényez­tetve. De mégsem a pénzt sajnálják: az igazi gond az — mondják —, ha például ezzel a darányi vaklármával egy időben az ellen­kező irányban lévő Babócsán igazi tűz üt ki. A károsultak őriz­hetik a lángot egy ideig, mire a tűzoltók odaérnek. Jó dolog a telefon, hívható rajta esti mese, forró vonal, lelki segélyszolgálat, Maksa-híradó... Nagy fantáziátlanságra vall, ha valaki csak a 05-ig jut el. A Matáv Internetet is kínál az ügyfeleinek Új ügyfélszolgálati iroda Kaposváron Már a nyitónapon sokan megtalálták a reprezentatív kül­FOTÓ: LANG RÓBERT Megrakták a kamiont a testvérváros polgárai Adományt hozott a küldöttség Az adomány-játékoknak minden gyerek örült fotó: pölöSkei tiborné Tegnap reggel egy kamion és egy mikrobusz érkezett Barcsra a Németországi Sinsheim polgárainak adományaival megpa­kolva. A mintegy 4,5 tonna és több millió forint értékű játék, cipő, ruhanemű, orvosi eszköz és műszaki berendezés a város karitatív szervezeteihez, a Szivárvány gyógypedagógiai köz­ponthoz, a szakmunkásképzőbe és a rendelőintézethez került. sejű új irodát Új ügyfélszolgálati irodát nyi­tott tegnap a Matáv Rt Ka­posváron. A reprezentatív külső új szolgáltatásokat is „takar” — mondta a Somogyi Hírlapnak Erdélyi József, a Matáv kaposvári távközlési centrumának szolgáltatási osztályvezetője. Az ügyfélszolgálati iroda megnyitását tegnap délután egy órára hirdették, ám a vá­rakozók sora miatt már fél egykor megkezdte munkáját az új iroda. Az impozáns belső térben ünnepélyes kö­rülmények között fogadták az első ügyfeleket. Az új irodát Lipp Istvánnak, a vezér- igazgatóság kisfogyasztók ágazati igazgatójának és Rei­ner Ágostonnak, a Matáv pé­csi igazgatósága vezetőjének jelenlétében dr. Ozsváth Fe­renc kaposvári alpolgármester vette át a város nevében. Az új irodában új szolgálta­tásként igénybe vehető az In­ternet, amely a nyitás napján kívül a Valentin napon ingye­nes. Van faxolási lehetőség és az új telefonigények beadása mellett bármilyen szolgáltatást meg lehet rendelni. Aki ezen a héten üzenetrögzítős telefont szeretne, három havi részletfi­zetési kedvezményt kap; Va- lentin-napon pedig az ügyfe­leknek lehetőségük van a belé­pési díj visszafizetésére. T. R. Micimackó, Törpapa, valamint több száz hasonló plüssfigura, kerékpár, játékautó, babaház került elő a csomagokból, ame­lyeket a gyerekek rekordsebes­séggel bontottak ki. Nemcsak a Szivárvány iskolásainak volt meglepetés ez a rengeteg játék, hanem a felnőtteknek is, hiszen előző nap csak annyit hallottak: vendégek érkeznek Barcs né­met testvérvárosából, és hoznak „ezt-azt”. — Novemberben kezdtük meg a gyűjtést, amiben a sins- heimi iskolák is segítettek — mondta Verkman György a gyűjtés szervezője, a két város közötti testvérkapcsolat egyik A balatonboglári önkormány­zat hárommillió forintot külö­nített el idei költségvetésében a rendőrség támogatására, vagyis az ide telepítendő rendőr bérének finanszírozá­sára. Emellett mint Sós Zoltán polgármester elmondta: köz­reműködnének a technikai fel­szerelésében is. A balatonbog­lári önkormányzatnak újabb ajánlata ez az Országos Rendőr-főkapitányságnak, mert a város továbbra sem mondott le a helyi rendőrség megvalósításáról. A balatoni település valószínűleg az egyetlen város az országban, ahol nem működik őrs sem. megalapozója. — Öt hét alatt gyűjtöttük össze mindezt, egy hétig tartott a csomagolás. A Szivárványnak elsősorban játé­kot hoztunk, de emellett iskola­szert és ruhaneműt is. A karita­tív szervezeteknek 2 millió fo­rint értékű ruhaneműt, cipőt, ágyneműt, amelyet aztán az el­következő hónapokban a szer­vezetek szétosztanak a város szegény családjai között. Az ipari iskolának két hűtőpultot hoztunk, amelyek értéke több mint 350 ezer forint. Verkman György elmondta: nemcsak a címzetteknek, de maguknak az adakozóknak is emlékezetes marad ez az út, Bár a fonyódi városi kapitány­ság és a balatonlellei őrs ki­váló munkát végez, nemcsak az önkormányzat, hanem vá­ros polgárai számára is meg­nyugtató lenne a sajátjuknak vallott rendőrség. Már-már megvalósulni lát­szott az elképzelés a múlt év­ben. Az önkormányzat ugyanis 200 négyzetméter alapterületű ingatlant kívánt átadni a rend­őrségnek ingyenes haszná­latra. A megyei rendőr-főkapi­tányság el is készíttette a fel­újítás, átalakítás tanulmány- tervét, amely szerint — tavalyi árakon és több ütemben —, mintegy 18 millió forintból vá­mért nem sok híja volt, hogy a magyar vámosok vissza nem küldték őket. — A határon megfogadtam: utoljára szerveztem ilyen jóté­konysági akciót. De most, hogy láttam a gyerekek arcát, meg­gondoltam magam. Szemere Márta, a Szivárvány igazgatója elmondta: főleg az idén indult korai fejlesztő köz­pontban van szükség a sok szép játékra. Az iskolatáskáknak még jobban örülnek, efféle is­kolaszerekből még több is el­kelne. A ruhaadományok pedig elsősorban azoknak a cigány- gyerekeknek jönnek jól, akik­nek nincs váltás ruhájuk. A sinsheimieket tegnap fo­gadta Feigli Ferenc polgármes­ter is, és együtt látogattak el a barcsi rendelőintézetbe, ahová műszereket és gyógyszereket küldtek a testvérváros polgárai. N. L. lósulhatna meg a városi rend­őrség. Az elképzelés szerint az első lépcsőben már idén nyárra három rendőr dolgozhatott volna itt. A rendőrségi vezér­cserék azonban a távolabbi jö­vőbe csúsztatták a tervet. Jenei Zoltán, az ORFK gazdasági fő­igazgatója arról értesítette a bogiáriakat, hogy akkor re­ménykedhetnek, ha a kormány célirányos fejlesztést biztosít a rendőrőrs program folytatá­sára. Nos, a város ezt szeretné támogatni újabb anyagi fel­ajánlásával. Abban bízik, hogy kitartását és áldozatvállalását partneri együttműködés koro­názza. G. M. Magyar-román közös tervek Sikeres évet zárt a kaposvári Magyar-Román Baráti Tár­saság, rendezvényeikkel si­került megismertetni és el­fogadtatni céljaikat a ka­posváriakkal. Ez a társaság tegnapi közgyűlésén hang­zott el, ahol egyebek közt az idei tervekről is szó volt. A társaság idei legnagyobb feladata az 5. Magyar-Ro­mán Polgárfórum megszer­vezése, melyet augusztus­ban rendeznek Kaposváron. Jótékonysági bál a barcsi iskolában Jótékonysági bált tartottak a barcsi Deák Ferenc általá­nos iskolában. Több mint 400 vendége volt az össze­jövetelnek, amelynek mint­egy négyszázezer forintos bevétele az iskola alapítvá­nyához illetve a diákönkor­mányzat pénztárába kerül. Ebből támogatják egyebek között a tanulmányi kirán­dulásokat, a tehetséges diá­kokat, az iskola énekkarát. Hatékonyabb működés Csurgón Csurgó Város Önkormány­zata egy városüzemeltetési és beruházási intézmény lét­rehozását tervezi, amely ha­tékonyabban tudja megol­dani a városüzemeltetési feladatokat. A közhasznú munkát is ehhez az intéz­ményhez kapcsolnák: a közmunkások egy részének állományba vétele és fog­lalkoztatása a nagy értékű berendezések szakszerű ke­zelésének is feltétele. Sebességkorlátozás a megye útjain A 7-es főközlekedési út fo­nyódi és balatonkeresztúri szakaszán a vasúti átjáró burkolatromlás miatt rendel­tek el 30 kilométeres sebes­ségkorlátozást. A 61-es úton Kiskorpádnál a hídromlás miatt útszűkület és 40 kilo­méteres sebességkorlátozás van érvényben. A 6818-as út Horvátkút és Somogy- sámson közti szakaszán az útburkolat állapota miatt van 40 kilométeres sebes­ségkorlátozás. Kifosztották a Solanum kft-t Egymillió 600 ezer forintot loptak el a hét végén a ber- zencei Solanum kft-től. Az ismeretlen tettes az irodában levő páncélszekrényt feszí­tette fel, onnan vette el a je­lentős összegű készpénzt. Rendőrt venne Boglár Elakadt kötéséi iskolafelújítás A kötcsei általános iskola felújításának kétharmadán túljutott az önkormányzat. A munkát folytatni szeretnék az idén, mert a tavaly elnyert 28 millió forintos állami céltá­mogatást egyharmadát még igényelhetnék hozzá. Dr. Fe- ledy Gyula polgármesternek most a költség 40 százalékát kitevő saját forrás előterem­tése a legnagyobb gondjuk. Próbálkoztak ingatlaneladás­sal, de a piaci érdeklődés nem kedvez nekik. Nyolc össz­komfortos építési telket is kí­nálnak a letelepedőknek. Bíznak a megyei területfej­lesztési tanács támogatásá­ban, hiszen a megyének is ér­deke, hogy ezt a céltámoga­tást itt költhessék el. G. M. Az élelmiszeripariba és a Bartók iskolába érkezett fenyegetés Bombariadók Kaposváron Tegnap Kaposváron két bombariadóhoz kellett kivonulni a tűzszerészeknek. A fenyegetés ezúttal két oktatási intéz­ményt érintett, bombát egyik helyen sem talált a rendőrség. Az első hívás reggel nyolc óra előtt néhány perccel a Kinizsi Pál Élelmiszer­ipari Szakközépiskolába érkezett. A fia­tal férfihang közölte a portással: ponto­san négy óra múlva robban a szerkezet. A rendőrség az épületet kiün'ttette, több száz diák álldogált tanácstalanul órákig a Kossuth téren. A tűzszerészek átvizs­gálták az épületet, de semmit sem talál­tak. A szabály szerint azonban meg kel­let várniuk, amíg a fenyegető által jelzett idő el nem telik, úgyhogy a tanítás elma­radt. Alig végeztek a rendőrök az egyik helyszínen, már indulhattak is a máso­dikra: háromnegyed három után jött a következő riasztás. Ezúttal egy magán­lakásra telefonált egy ismeretlen sze­mély — hogy szándékosan vagy vélet­lenül tárcsázta ezt a számot, nem lehet tudni — eltorzított hangon azt mondta az idős hölgynek: délután négy óra után fel fog robbanni a Bartók iskola. A ré­mült asszony azonnal riasztotta a rend­őrséget. Az iskola épületében gyerekek már nem voltak, vége volt a délelőtti ta­nításnak, azonban fél ötkor szülői érte­kezlet kezdődött volna. Hogy a félévi bizonyítvány értékelésétől félt-e a fe­nyegető, vagy csak tréfás kedvű telefon­betyár volt, még nem derült ki, minden­esetre robbanószerkezetet itt sem talál­tak a tűzszerészek. — Egyre gyakoribban az ilyen riasztá­sok, főleg az idén szaporodott meg a számuk — mondta Komáromi Zoltán százados. — Rövid időn belül a Bartók Jókedvű élelmiszeriparisok. Akkor még nem tudták, hogy szombaton pótolni kell az elmaradt tanítási napot, s megírni a dolgozatokat is fotó: király j. Béla iskolába harmadszor, az élelmiszeripari szakközépiskolába másodszor kellett ki­vonulnunk. Ha riasztás érkezik, mindig meg kell tenni a szükséges intézkedése­ket, annak ellenére, hogy egy-egy ilyen kiszállás több tízezer forintba kerül. És még ennél is nagyobb baj, hogy jelentős rendőri erőt köt le, ami ezalatt az idő alatt talán egy komoly bűncselekményt akadá­lyozhatna meg. (Jakab)

Next

/
Oldalképek
Tartalom