Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-11 / 9. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1997. január 11., szombat Jelcin tüdőgyulladása Ellentmondásosak voltak a hírek pénteken a tüdőgyulladással kórházban kezelt Borisz Jelcin orosz elnök állapotára vonatko­zóan. Kezelőorvosa szerint mintegy három hétre van szük­sége a betegség utáni felépülés­hez. Az Eho Moszkvi moszkvai rádióállomás orvosi forrásra hi­vatkozva azt közölte pénteken, hogy az elnöknek közepesen sú­lyos kétoldali tüdőgyulladása van. Az elnöki sajtószolgálat nem erősítette meg, de nem is cá­folta a hírt. A hivatalos közle­ményből az derült ki, hogy Jelcin állapotában egyelőre nem állt be fordulópontot jelentő javulás. Miközben Bili Clinton amerikai elnök jobbulást kívánt az orosz államfőnek, a világsajtó máris elkezdte a találgatásokat a kremlbeli örökösödésről. * Eltűnt Tudj maii horvát köztársasági elnök a zágrábi te­levízió képernyőjéről, a rádió híradásaiból, a kormánypárti horvát lapok hasábjairól. Az el­lenzék szerint a rákban szenvedő Tudjman már csak alig féléves aktív politikai szerepvállalásra számíthat, naponta infúzióval kezelik, vért kap, hogy lassítsák súlyvesztésének ütemét. Újabb megbeszélést folytatott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Dennis Ross amerikai 'békeközvetítő­vel, azt követően, hogy Tel- Avivban hosszú idő óta ismét pokolgépes robbantások voltak. A kormányfő, aki meglátogatta a sebesülteket a kórházban, ki­jelentette: „rendkívüli szigorral fognak eljárni”, ha bebizonyo­sodik, hogy a robbantásokat a palesztin autonóm területről ér­kezett merénylők követték el. A rámádén, a muzulmán böjti hónap megkezdődött. Ez alatt az igazhitűek pirkadattól naplementéig nem ehetnek, nem ihatnak és nem is dohá­nyozhatnak, a tilalom alól csak a gyermekek, a terhes anyák és az öregek mentesülnek. Csapást mér Törökország- az amerikai figyelmeztetés elle­nére is - a ciprusi görögök új ra­kétarendszerére, ha Nicosia hozzáfog annak hadrendbe állí­tásához, erősítette meg az anka­rai külügyminiszter. Négy lövés hallatszott pénteken hajnalban a limai ja­pán nagyköveti rezidencia épü­letéből, ahol a Túpac Amaru Forradalmi Mozgalom gerillái december 17. óta tartják fogva túszaikat. A rezidenciát körül­vevő rendőrök azonnal elfoglal­ták tüzelőállásaikat, de a továb­biakban semmi sem történt. Demonstráció a szófiai parlament körül A mintegy 20 ezer tüntető a jövőre esedékes általános választások előrehozatalát követelte. Az ellenzéki megmozdulás résztve­vői összecsaptak a rendőrökkel. A sebesültek számát tízre becsülik fotó: feb/reuter Ózonkárosító gázzal is üzletel az orosz maffia Kína és India növeli a freontermelést Az amerikai határ- és vámőrség a floridai partoknál nem­csak a kábítószercsempészeket tünteti ki figyelmével. A kü­lönlegesen felszerelt személyzet igyekszik megakadályozni a freongázok, azaz a klórfluorkarbonátok becsempészését is. A sok éve használt vegyület sú­lyosan károsítja az ózonréteget. Ezért a freongázok gyártásá­nak, alkalmazásának fokozatos eltiltása végett tavaly nemzet­közi egyezmény született. A szerződést azonban sokan nem tartják meg. A légkondicionáló berendezések átállítása ózont nem károsító anyagra ugyanis igen költséges. Két nagy termelőnek, Indiá­nak és Kínának 2010-ig le kel­lene állnia az ózonromboló gáz előállításával, de az elmúlt év­ben mindkét ország drasztiku­san megnövelte a termelését. Oroszországnak az egyezmény értelmében már tavaly le kellett volna állnia a freongyártással, de hallani sem akar róla. Hiva­talosan évi 57 000 tonnás ter­melésével a világ legnagyobb exportőreinek egyike. Hírek szerint az orosz maffia ezen a területen is megvetette a lábát. S amíg világszerte alkalmazzák a régi, ózonkárosító vegyületet, meg is találják számításukat: a freont helyettesítő, környezet­kímélő, ám drágább anyagból kevesebb fogy. Ez ellen pedig a védekezés nem könnyű, a vá­sárlók ugyanis nem tudják megállapítani, hogy az adott anyag illegális forrásból szár- mazik-e, vagy sem. Az egyetlen megoldás a totá­lis védekezés, amelynek egyik formáját épp a miami vámosok vezették be: az Európából ér­kező hajók szállítmányait olyan mérőberendezésekkel vizsgál­ják át, amelyek másodpercek alatt kimutatják a csomagok vegyianyag-tartalmát. (Gyulay-Heltai) Autók, ba egymásra találnak Spanyolországban, a Cadiztól nem messze lévő Gua- dalporcun folyó a viharos szél és eső következtében kilépett medréből. A vízár és az iszap sú­lyos károkat okozott a városban is fotó: feb/reuter A diákok Belgrád szívében Az ENSZ főtitkára békés megoldást sürget Belgrádban a tüntető diákok péntekre virradóra elindul­tak a belváros felé, miután a rohamrendőrség visszavonult állásaiból. Mirko Marjanovic szerb mi­niszterelnök nem fogadta a no­vemberi szerbiai helyhatósági választások eredeti eredmé­nyeinek elismerését követelő belgrádi egyetemisták küldött­ségét, ám a csaknem két hó­napja nap mint nap tüntető diá­kok elégedettnek mondták ma­gukat, mert mégis átadhatták levelüket, amelyben az utcára vezényelt rohamrendőrök visz- szavonását kérik. A rendőrkordon átmeneti visszavonására azután került sor, hogy csütörtök dél óta a diákok folyamatosan ellenkor­dont állítottak a rendőrökkel szemben, s közölték: addig nem mennek el, amíg a rendőrök az utcán maradnak. Kofi Annan, az ENSZ főtit­kára a jogállamiság és a de­mokrácia elveinek megtartására hívta fel a szerbiai politikai erőket, s bízik abban, hogy az érintett feleknek sikerül meg­nyugtató megoldást találniuk a tavaly novemberi szerbiai helyhatósági választások után kialakult válságra - jelentette ki pénteken Suzan Manuel, az ENSZ belgrádi szóvivője. Jacques Klein, a Horvátor­szághoz visszacsatolandó, ám még szerb megszállás alatt lévő területeken létrehozott átmeneti ENSZ-kormányzat vezetője azt szeretné, ha a horvátországi vá­lasztásokkal egyidejűleg, már­ciusban rendeznék meg a hely- hatósági választásokat. Százmillió dollárt fizet a Volkswagen Elásták a csatabárdot Megegyezés született az év­század botrányának titulált Volkswagen-General Motors vitában: a felek peren kívül megegyeztek. A Volkswagen kemény feltéte­leket fogadott el: 100 millió dol­lárt fizet a GM-nek és németor­szági leányvállalatának, az Adam Opelnek. Emellett kötele­zettséget vállalt arra, hogy a kö­vetkező hét évben további egy- milliárd dollár értékben vásárol autóalkatrészeket a GM-től. A megállapodás fejében a GM visszavonja a Volkswagen ellen (amerikai bíróságokon) megindított pereit. Továbbra is érvényben marad viszont a né­metországi bűnvádi feljelentés azzal az emberrel szemben, aki miatt a botrány kipattant. Jósé Ignacio López korábban a GM vezető munkatársa volt, majd egy hirtelen váltással át­igazolt a VW-hez. A férfit ipari kémkedéssel vádolták meg. A történethez tartozik, hogy López, aki a GM európai érde­keltségeinél kezdte kanieijét, a cég detroiti székhelyén valósá­gos legendává vált: minden ko­rábbi próbálkozónál erőteljeseb­ben tudta lefaragni a beteges­kedő GM költségeit. A jól értesültek szerint a meg­állapodás kizárja, hogy López 2000-ig „bármilyen funkcióban” tevékenykedjék a VW-nál. Ez bizony ellentmond Ferdinand Piech VW-főnök állításának, aki szerint a gyár visszavárja a lemondásra kényszerült keres­kedelmi igazgatót. Ferenczy Europress Láthatatlan szemek figyelték a határt Tolószékes csempész 71 éves embercsempészt fülel­tek le az osztrák-bajor hatá­ron. Az iráni asszony három személyt akart Németor­szágba juttatni. A Londonban élő mozgássérült hölgy ravasz tervet eszelt ki. Egy iráni férfi és holland barátnője Salzburgból gépkocsival vitte a Németországba igyekvő három afgánt a zöld határra, Passau tér­ségébe. Miközben a férfiak gya­log igyekeztek át a látszólag őri­zetlen határon, a párocska átlé­pésre jelentkezett a passau-ma- riahilfi átkelőn, hogy percek múltán a szökevényeket fölve­hesse a kocsijába. Csakhogy mesterkedéseiket a hatóság em­berei kifigyelték. Az igazoltatáskor kiderült: az iráni-holland kettős egy közeli garázsban bérelte az ember- csempészéshez használt autót. Az autókölcsönző nem volt más, mint az idős hölgy, aki munka­társával együtt már türelmetle­nül várta a három afgánt és segí­tőik érkezését. Helyettük azon­ban a nyomozók jöttek. A szerepek és a személyazo­nosságok tisztázása, a történtek jegyzőkönyvezése után a Hol­landiába igyekvő három afgánt visszatoloncolták Ausztriába. Apjuk nem mond nemet Simpson gyerekei lelkileg sérültek A vádlottak padján apjuk ült édesanyjuk meggyilkolá­sának gyanújával. A vád nagy szüleik és nagynénjük nevében hangzott el. Aki azt gondolná, mindez egy regényíró elszabadult fantá­ziája, téved. Az O. J. Simpson elleni perben pontosan így történt minden. De hogyan néztek ezzel szembe a gyer­mekek, a ma nyolcesztendős Justin és húga, Sydneyi A per alatt a meggyilkolt anya szüleinél éltek, akik - amennyire lehetett - távol tar­tották őket a történtektől, s miközben a szörnyű vád számtalanszor elhangzott a te­levízió nyilvánossága előtt, egy rossz szót nem szóltak ap­jukról a kicsinyeknek. Ami­kor az apát fölmentették, megkapta a gyermekei feletti gyámság lehetőségét. De rö­videsen megkezdődött az anya hozzátartozói részéről indított polgári per, s mindez­zel ismét naponta foglalkozik az összes televízióállomás. Jamie Tumdoff pszicholó­gus szerint a gyermekek elől nem lehet elzárni a külvilágot. Szenvednek, ha látják apju­kat. A kislány mindezt ál­landó, beteges falással kom­penzálja, testsúlya már elérte a 68 kilogrammot. A helyze­ten csak ront, hogy Simpson nem akar, vagy nem mer ne­met mondani neki. Egészséges-e a hideg? Az idei tél minden várakozást alulmúl - mínuszokban. Az or­vosok azonban örülnek a fogva- cogtató hidegnek: minél alacso­nyabb a hőmérséklet, annál ke­vesebb a vírus. A tiszta téli levegő jót tesz az allergiára hajlamos embereknek: a szervezet ellenálló képessége megnő, a légzés javul. Fogyókúrázni télen nem ér­demes: nyugodtan lehet több zsiradékot, cukrot enni. Igyunk legalább két liter folyadékot na­ponta. A téli séta, kirándulás előtt ihatunk forró teát, mert ke­vésbé hűl ki a testünk, az alko­holt azonban lehetőleg kerüljük. Télen több alvásra van szük­ség, naponta legalább másfél órával többre, mint nyáron. FEB Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Kurt Russell Balázsovits Edit, a tökéletes másolat Banderasnak van mit elrendeznie Erdész Falkenauban - Christian Wolff A 100 Folk Celsius Amerikában ünnepelt Meg Ryan a hadszíntéren Tvr-hét - a műsorújság

Next

/
Oldalképek
Tartalom