Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-02 / 1. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1997. január 2., csütörtök Futottak a korhelyek Talán maguk a rendezők lepődtek meg a legjobban tegnap délután: csaknem százan vállalkoztak ugyanis arra, hogy az új év első napján farkasordító hidegben elrajtoljanak Ka­posváron a hagyományos Korhely-futáson. A bemelegítés ezúttal forma­bontó volt: az indulók egy része jó fajta nedűt kortyolgatott ab­ban bízva, hátha így kibírja va­lahogy a végtelen hosszúnak tűnő pár száz métert. Olyan is­mert „nagyágyúk” sorakoztak fel a nem létező rajtvonalnál, mint például dr. Gyenesei Ist­ván, a MOB elnökségének tagja és a megyei sportbizottság el­nöke, aztán az ismert élvonal­beli kézilabda-sípmester, Rá­kóczi János, hogy az egykori triplakirály Nagy Lászlóról és a maratoni futóversenyek nagy ászáról, Ács Lajosról ne feled­kezzünk meg. — Nem a Balaton-átúszáson vagy! — kiáltotta egy borízű hang Gundy Richárdnak. — Nem is úgy öltöztem — felelte a városi sportcsarnok igazgatója, aki talán maga sem tudja pontosan, hogy hányszor teljesítette összesen az ominó­zus Révfülöp-Balatonboglár közti több mint öt kilométeres távot. Aztán végre eldördült a startpisztoly is — pontosab­ban előkerült valahonnan egy pezsgősüveg —, a 92 főnyi mezőny pedig meglódult. A profik (merthogy ilyenek is voltak, nem is kevesen) illő módon azonnal kilőttek a tö­megből, míg másokat a rossz­nyelvek szerint a hideg — no meg a maligán — hajtott előre. Volt győztes is (állító­lag), de hogy ki, azt talán senki nem tudná megmondani. Hiszen nem volt ünnepélyes eredményhirdetés, nagyzene­kar, majorettek és zászlófel­vonás, ellenben minden futó a forró tea és a forralt bor mel­lett kapott valami apró aján­dékot. Nem tudtuk hát megörökí­teni az utókor számára, hogy ki nyerte 1997-ben az első somogyi (futó)versenyt. De ezúttal nem is ez volt a fontos. Egy jót futottunk — s talán egy év múlva ilyenkor még többen leszünk. (Fenyő) Pezsgődugó pukkanására rajtolt a kaposvári Korhely-futás mezőnye fotó: kovács tibor Kamatozó Kindárjtf 1998/1. • 4 BIZTONSÁG FELSŐFOKON A havonta kibocsátott, egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy az egyik legnépszerűbb befektetés az értékpapírpiacon. Nem is csoda, hiszen jól kamatozik és rendkívül biz­tonságos. • Az állami garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja a befekte­tőnek a névérték és a kamat kifizeté­sét a futamidő lejártával. • A Kamatozó Kincstárjegy évi 21 %- ot kamatozik. • Biztonságát tovább növeli, hogy nem kell hazavinni - értékpapír- számlán is tartható, ahonnan sem el­lopni, sem elveszíteni nem lehet. • A Kamatozó Kincstárjegy a futami­dő alatt másodpiaci forgalomban az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitel­bank, a Magyar Hitel Bank kijelölt fi­ókjaiban és a Magyar Államkincstár fiókhálózatá-ban napi árfolyamon adható és vehető. • A Kamatozó Kincstárjegy könnyen elérhető, hiszen - amint az az alábbi listából is látszik - igen sokan forgal­mazzák. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1998/1.) 1996. december 27-től 1997. január 10-ig jegyezhe­tő. Jegyzési árfolyam 1996. december 27 - 1997. január 3.: 99,70%, 1997. január 6-10.: 100%. A kibocsátás napja (egyben a kama­tozás kezdete): 1997. január 15. Évi kamata 21%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Értékpapír Ügynökség Rt. 1051 Bp., Mérleg u 4 • OTP Bank Rt. 7401 Kaposvár, Széche­nyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód • K&H Bank Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3. • Magyar Hitel Bank Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 7., Nagykanizsa, Siófok, Tab AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cooptourist Rt. 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u. 8 VALAMINT: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Értékpapírpénztára 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Pezsgőbontás Siófokon Durrant a pezsgő: stílszerűen erre a jelre rajtolt el a szil­veszter délelőtti belvárosi fu­tás mezőnye Siófokon. Ez volt a „Buék, Siófok!” ötnapos óévzáró sportkavalkád utolsó epizódja. A kézilabdának, a kosárlabdá­nak és a labdarúgásnak is egy- egy teljes napot szenteltek a Foki-hegyi iskola tornacsarno­kában karácsony után. Órák hosszat pattogott a labda, pá­lyára léptek kicsik és nagyok az általános iskolásoktól az öreg- fiúkig. A legnagyobb közön­ségsikert az amerikai IFOR ko­sárlabda-válogatottja aratta fel­lépésével — s nem elsősorban játéktudásával... A korábbi évek hagyományainak megfele­lően a vetélkedők napján tarka versenyzőhad vette birtokba a tornacsarnokot. A „Buék, Siófok!” rendez­vény-sorozat csattanója most is a mintegy három kilométeres pezsgőfutás volt. A mínusz tíz fokos hidegben bizony igen­csak szedték a lábukat azok a bátrak, akik vállalkoztak a me­rész tettre, a táv leküzdésére. A célba elsőként a Magyar Bálint, Bodor Olivér, Ratter Csaba al­kotta siófoki futótrió érkezett kéz a kézben. A hölgyek között a zamárdi Kasza Kata volt a leggyorsabb. (Fónai) Kispályás varázs Balatonlellén Pályán az öregfiúk Az óév utolsó napjaiban két rangos kispályás teremlabda­rúgó-tornát is rendeztek Ba­latonlellén. A Balatonlellei Sportszervezői Körzet és a polgármesteri hiva­tal által közösen rendezett ha­gyományos öregfiúk kispályás teremlabdarúgó-tornán remek színvonalú, izgalmas összecsa­pásokat láthattak az érdeklő­dők. A zöld gyep egykori „mű­vészei” ismét bizonyították, hogy mit sem kopott a tudásuk. Az első hely sorsát is csak hosszabbítás, majd büntetőrú­gások döntötték el. Ebben a Ba- latonfenyves bizonyult jobb­nak, így nyerték a rangos tornát a házigazda Balatonlelle előtt. A harmadik helyet a Balatonke- resztúr szerezte meg. A torna legjobb mezőnyjátékosának Ilia Lászlót (Balatonkeresztúr), a legjobb kapusnak pedig Kötél Ferencet (Lepsény) választot­ták meg. A gólkirályi címet Riba Zoltán (Balatonlelle) hódí­totta el 10 találatával. * * * Összesen 16 csapat lépett pá­lyára az ugyancsak Balatonlel­lén rendezett kispályás terem­labdarúgó-tornán. A Balaton­lellei Sportszervezői Körzet és a polgármesteri hivatal által szervezett mérkőzés-sorozatra nemcsak Somogyból, hanem más dunántúli településekről is érkeztek csapatok. A torna- győztes végül a székesfehérvári Süni és barátai elnevezésű tár­sulaté lett; második lett mögöt­tük a balatonlellei Park ven­déglő, harmadik pedig a siófoki Lila Kakas. A torna zárásaként több különdíjat adtak át a ren­dezők; a legjobb mezőnyjáté­kosnak a zalaegerszegi Csóka Zsolt, míg a legjobb kapusnak a siófoki Posza Zsolt bizonyult. A torna gólkirálya Vajda Gusz­táv lett. Újévi ugrás a Teverébe Giuseppe Palmulli — foly­tatva az 1946 óta tartó hagyományt — a római Cavour híd­ról a Teverébe ugorva köszönti az új évet fotó: feb

Next

/
Oldalképek
Tartalom