Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-07 / 5. szám

1997. január 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 5 A rendőr szolgáljon és vedjen Kuncze Gábor gyors morális javulást vár a budapesti rend­őrségtől az új vezetők tegnapi beiktatása nyomán. Berta At­tila dandártábornok, az új fő­városi főkapitány arról be­szélt: árulók vannak a szerve­zetben, akik lepaktáltak a bű­nözőkkel, s akiktől meg kell tisztítani a Budapesti Rendőr­főkapitányságot. Már megvannak ajelöltek a be­töltetlen megyei főkapitányi, il­letve az Országos Rendőr-fő­kapitányság betöltetlen vezetői posztjaira is. Jelenleg a jelöltek biztonsági ellenőrzése folyik - jelentette be a belügyminiszter. Budapest új rendőrfőkapitá­nyát, Berta Attilát hétfőn iktatta be hivatalába Kuncze Gábor. Az ünnepélyes eseményt köve­tően a belügyminiszter hangsú­lyozta, hogy a budapesti rend­őrség morális, illetve fegyelmi helyzetében rövid időn belül érezhető javulást vár. Kuncze Gábor hozzátette: azt is elvárja, hogy a főkapitányságról, a bu­dapesti rendőrségről kialakuló kép is javuljon, a „Szolgálunk és védünk” jelszó teljen meg valóságtartalommal. Berta Attila dandártábornok rámutatott, hogy a BRFK-n be­lül komoly gondok vannak, egyesek ugyanis lepaktáltak a bűnözőkkel. Ezektől az árulók­tól, akik erkölcsi károkat okoz­tak a rendőrségnek, mielőbb megtisztítják a szervezetet. Az újonnan beiktatott rend­őrkapitány kifejtette, hogy meggyőződése szerint a II. ke­rületi fegyverlopás is csak rendőri közreműködéssel tör­ténhetett, s hozzátette: személyi következményei is lesznek a történteknek. Koszorúzás Születésének centenáriumán Veres Péter íróra, politikusra emlékeztek tegnap, a Kerepesi temető­ben. A tisztelgők között volt Göncz Árpád köztársasági el­nök is FOTÓ: FEB/D1ÓSI IMRE Az ülés nem foglalt állást Mégsem foglalt állást tegnapi ülésén az Alkotmánybíróság azzal kapcsolatban, vajon a nyugdíjkorhatár felemelése sértené-e a szociális bizton­sághoz való jogot. Megtudtuk, hogy e témában az FKGP adott be indítványt az Alkotmánybírósághoz. Győri- ványi Sándor képviselő el­mondta: ő maga volt az egyik feladó, de Torgyán József és más kisgazda-képviselők is a testülethez fordultak. Szerintük az a tény, hogy „a hamarosan nyugdíjba vonuló nemzedék­nek a holocaust mellett a pa­raszti tulajdontól való megfosz­tás traumáját is át kellett élnie, s hogy most unokáik felügyeletét kénytelenek vállalni, míg a szü­lők előteremtik a megélhetés fedezetét”, bizonyítja: a korha­táremelés méltatlan és alkot­mányellenes. Általános tapasztalat, hogy a taláros testület csak ritkán dönt „első menetben”, aminek leg­főbb oka' a kacskaringós ügy­menet. A beérkezett indítványt az Alkotmánybíróság elnöke bontja fel, majd kiszignálja va­lamelyik bírónak, aki tervezet­ben rögzíti észrevételeit. Az érvcsomagot a testület ülése előtt legalább egy héttel kell megkapnia a többi bírónak. Egyetértés esetén - formai okok miatt - is elhúzódhat a végső szó kimondása. Még to­vább tart a procedúra, ha a bí­rók többsége nem ért egyet a tervezet készítőjével. Ilyenkor a „másik tábor” képviselője kap megbízást az új javaslat ki­munkálására, s kezdődik min­den elölről. (Takács) A köztársasági elnök aggályai a visszaküldött törvényekkel kapcsolatban Februárban újratárgyalhatják A köztársasági elnök sajtóirodája tegnap nyilvánosságra hozta Göncz Árpádnak azokat a Gál Zoltán házelnökhöz, il­letve az Országgyűléshez intézett leveleit, amelyekben meg­indokolta: miért nem írt alá két törvényt. Az államfő - mint ismeretes - január 2-án a képviselők jogál­lásáról szóló jogszabályt, majd másnap a privatizációs törvény módosítását nem írta alá, ha­nem megfontolás végett visz- szaküldte a parlamentnek. Az előbbi, úgynevezett ösz- szeférhetetlenségi törvény el­utasításának okai között az el­nök elsőként azokat az Alkot­mánnyal ellentétben álló be­kezdéseket említi, amelyek több szempontból is megkü­lönböztetik a képviselőket. Más-más megítélés alá esnek például aszerint, hogy az össze­férhetetlenség a mandátum el­nyerésekor már fennállt-e vagy sem, hogy tisztségüket kon­cessziós társaságnál jegyzik-e vagy sem, hogy a cégek a sza­vazati jogok tíz százalékát meghaladó, vagy ennél kisebb állami tulajdoni részesedéssel működnek-e. Nem elfogadható a különbségtétel a köztulajdon és a magántulajdon között sem. Az elnök elutasítja azt is, hogy az országgyűlési képviselők és hozzátartozóik vagyonára vo­natkozó adatok bejelentésére kötelezettséget írjon elő a jog­szabály. Ez a magántitkot és a személyes adatok védelmének jogát korlátozná. A törvényjavaslat ugyan közvetlenül nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy meghatáro­zott . személyek országgyűlési képviselőjelöltként induljanak a választásokon - írta az államfő -, egyes paragrafusai mégis visszatarthatnak a jelölés válla­lásától. Az elnök javasolja a privatizációs törvény módosítá­sának újragondolását is; nem ért egyet azzal, hogy egyes gazdál­kodó szervezetek ingyenesen jussanak állami vagyonhoz. Gál Zoltán nem kívánja összehívni a parlament rend­kívüli ülését azért, mert az ál­lamfő visszaküldte e törvé­nyeket. A házelnök szerint a törvénykezés szokásos mene­tébe is belefér, hogy február­ban újratárgyalják a kifogásolt jogszabályokat. A nyugdíjemelés fedezetét is tartalmazza a tb költségvetése Időben hozott döntés kérdőjelekkel Évek óta az idei esztendő az első, hogy elfogadott költségve­téssel kezdhette munkáját a társadalombiztosítás. Várha­tóan az ebből adódó előnyökről is tárgyal mai ülésén az Egészségbiztosítási Önkormányzat elnöksége. Simsa Péter, az Egészségbiz­tosítási Önkormányzat alel- nöke lapunknak nyilatkozva elmondta, hogy tavaly márci­usban, tavalyelőtt pedig csak az év közepén hagyta jóvá az Országgyűlés a költségvetést. Most, a kellő időben meg­hozott döntés egyfajta bizton­ságot jelent az egészségügyi ellátás számára, mert a terve­zett bevételekhez lehet igazí­tani a kiadásokat. Van azon­ban számos bizonytalansági tényező is. Nagy kérdés például, hogy a korábbinál jóval magasabbra tervezett bevételek teljesíté­sére képesek lesznek-e a gaz­dálkodó szervezetek? A társa­dalombiztosítás költségvetése ugyanis 1 136 606 millió fo­rintos bevétellel, 1 150 138 millió forintos kiadással, és így 13,532 milliárd forintos hiánnyal számol. Ezen belül a nyugdíjalap bevetelet 615 525 millió, kiadásait 625 211 mil­lió, hiányát pedig 9,686 milli­árd forintban állapították meg. A nyugellátásra fordítandó összeg tartalmazza a januártól megígért 19,5 százalékos nyugdíjemelés fedezetét is. Ami az egészségbiztosítási alapot illeti: bevétele a tör­vény szerint 521 081 millió, kiadása 524 927 millió, hiánya 3846 millió forint lesz. Csak­nem 261 milliárdot szánnak gyógyító-megelőző ellátásra és mintegy 85,4 milliárd forin­tot gyógyszertámogatásra. (Deregán) Gólyában nálunk sincs hiány A felsőoktatás a fiatal munkanélküliek parkolópályája? Nemzetközi összehasonlításban is tisztes helyet foglalunk már el a felsőoktatásban tanuló fiatalok számát, arányát, összetételét tekintve - erről tanúskodik az a tanulmány, ame­lyet az Oktatáskutató Intézet adott ki a közelmúltban. Évtizedek óta téma volt az egyetemisták alacsony száma, és korosztályukhoz viszonyí­tott csekély arányuk. Most mintha javult volna a helyzet. A szerző, Ladányi Andor 16 európai, ezen belül 4 volt ál­lamszocialista ország statisz­tikai adatait dolgozta fel, és mindenütt a hallgatói létszám növekedését tapasztalta. Ná­lunk is. A legnagyobb mérték­ben a szomszédos Ausztriában és Angliában emelkedett az egyetemekre, főiskolákra be­iratkozott fiatalok száma. A volt szocialista országok­ban is hasonló a tendencia. Magyarországon például ta­valyelőtt csaknem kétszer annyi gólya kezdte meg ta­nulmányait, mint az évtized első éveiben. Arányuk a 18 éves korú népességen belül az 1990-ben megállapított 17,4 százalékról 32,2 százalékra emelkedett. Az okokat vizsgálva a nö­vekedés fő tényezőiként a dip­loma társadalmi rangját, va­lamint az egyetemet-főiskolát végzettek kedvezőbb munka­erő-piaci helyzetét jelölte meg. Igaz, sok helyütt az egyetemek, főiskolák - a nagy munkanélküliség miatt - mintegy parkolópályaként is működnek. Érzékeltetésül: az Európai Unió országaiban 1996 májusában a 16-24 éves korosztály 20,3 százalékának nem volt munkahelye. Nemcsak a felsőoktatásba bekerülők, hanem a végzettek száma is nőtt a kilencvenes években. Ez különösen szem­betűnő volt a skandináv or­szágokban, Nagy-Britanniá- ban és Franciaországban. Ha­zánk e mutatót tekintve egy­előre a középmezőnyben fog­lal helyet. Dr. Kecsmár Ilona Az elnök a sajtóról. A helyi sajtó, rádió és televízió befo­lyásának és jelentőségének nö- ♦ vekedéséről szólt Göncz Árpád köztársasági elnök a vezető új­ságírókkal folytatott, szokásos év eleji beszélgetésén. Rámuta­tott, hogy a helyi orgánumok közel állnak a közönséghez, ennélfogva az olvasók, nézők, hallgatók folyamatos ellenőr­zése mellett dolgoznak. Ez is arra sarkallja őket, hogy minél hitelesebben és sokrétűbben mutassák be mindazt, ami itt­hon és a nagyvilágban történik. MSZP-tanácskozások. Szer­dán délelőttre tervezi első, elő­készítő jellegű megbeszélését az MSZP parlamenti képvise­lőcsoportjának ügyvezető el­nöksége. Az MSZP országos elnöksége az idén előrelátható­lag pénteken tanácskozik első ízben. Úgy tudni, médiaügyek­kel kívánnak foglalkozni. Őrmester szabadlábon. A Budapesti Katonai Ügyészség közleménye szerint hétfőtől szabadlábon védekezhet B. J. rendőr őrmester, akit a főváros II. kerületében ellopott 9 gép­pisztoly ügyében vettek őri­zetbe. A váltásparancsnok be­ismerte a bűnösségét, azt, hogy elkövette a szolgálatban köte­lességszegés bűntettet. Maradandó nyomok. Leg­alább két hetet kell még kór­házban töltenie annak a fiatal lánynak, akit újév hajnalán Vácegresen egy nyílvesszővel torkon lőttek. Áz orvosok még nem zárják ki, hogy maradandó hangszalagbénulás lehet a me­rénylet következménye. Károk a Mecsekben. Termé­szeti katasztrófával felérő ká­rokat okozott a kemény téli idő­járás a mecseki erdőkben. Bár hazánk legdélebbi fekvésű hegyvidékén még csak a kezde­tén tartanak a károk felmérésé­nek, annyi már bizonyos, hogy a hideg és a hóra fagyott ónos eső erősen megviseli az erdők növényeit. A ráfagyott csapa­dék súlyától számos fa dőlt ki, főleg a Mecsek északi lejtőin, s az ágak, törzsek törésének ve­szélye miatt az erdészek egy­előre nem is merészkedhetnek az erdők mélyére. Kevesebb állástalan. De­cember végén 477.500 munka- nélkülit tartottak nyilván a munkaügyi központok, ez több mint hétezres csökkenés a no­vemberihez képest. A Munkaü­gyi Minisztérium a munkanél­küliségi ráta - a gazdaságilag aktív népesség és a munkanél­küliek aránya - a novemberi 10,6-ról 10,5 százalékra mér­séklődött. Továbbra is nagyok a területenkénti eltérések, így Szabolcsban még mindig 19, ugyanakkor Budapesten 5 szá­zalékos rátát számoltak. A gyermekek kötelező oltásai ingyenesek Mint arról tegnapi lapszá­munkban hírt adtunk: napok óta hosszú sor kígyózik a há­ziorvosoknál s a patikákban. Január 15-től átlagosan 12 százalékkal drágulnak a gyógyszerek. Lapunk érdeklődésére tegnap Kerekesné dr. Nemes Mária, a Népjóléti Minisztérium főosz­tályvezetője kijelentette: a tá­mogatott oltóanyagok köre és mértéke marad. Tekintettel azonban arra, hogy január 15 után a patikaszerek átlagosan 12 százalékkal drágulnak, az ol­tóanyagokért is többet kell fi­zetni, ami tételenként 20-30 fo­rint pluszt jelent. A kötelező védőoltásról - főként a gyermekkori védőoltá­sokról dr. Straub Ilona, az Or­szágos Közegészségügyi Inté­Oltás Életkor Megjegyzés FOLYAMATOS OLTÁSOK BCG 0-6 hét Az esetek döntő többségében szülészeti intézményben adják be TETRACOQ 0,5 (DPT I/a + IPV) 3 hónap DPT 1/b + OPV 4 hónap DPT I/c + OPV 5 hónap MMR + OPV 15 hónap DPT II + OPV 3 év KAMPÁNYOLTÁSOK DPT III + OPV 6 év Októberben az általános iskolák I. osztályában adják be DT 11 év Szeptemberben az általános iskolák VI. osztályában adják be Morbilli revakcináció 1 lév Októberben az általános iskolák VI. osztályában adják be BCG = Bacillus CalnielU—< iuérin i tüdőből elleni oltóanyag DPT = diftcria i torokgyík F-pertusszisz< szttmárk<>hogésHetanusz IPV = inaktiv áh poliovirus vakcina l gyermekbénulás elleni, combba adott védőoltás) OPV = orális poliov irus v akcina |gyermekbénulás eheni, szájon át beadott Sahm-cseppek) MMR = morbilli (kanyaról+mumpsz+rubeola DT = diferm-tetanusz emlékeztető oltás céljára zet főigazgató-helyettesétől kértünk tájékoztatást. Nyomatékosan aláhúzta: e tételeket nem a tb-kassza, ha­nem a központi költségvetés állja. A legsúlyosabb, nyilván­tartott járványos betegségek megelőzését szolgáló védőoltá­sokat hazánkban minden gyer­mek ingyen kapja meg. Ered­ményeként az ENSZ Egészség- ügyi Világszervezete (WHO) hazánk védettségi fokát köve­tendő példaként minősíti. Az úgynevezett oltási naptár elkészítése az Állami Nép­egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat kötelessége. A gyer­mekkorban előírt védőoltások beadásáról az orvosok, annak megszervezéséről a védőnők gondoskodnak. Az időpontról előzetesen értesítik az érintet­teket. Cs. Benkő Judit Áldott székház ősi hagyomány szerinti vízkereszti szertartás színhelye volt tegnap a Független Kisgazdapárt székháza: Faddy Othmár ferences szerzetes megáldotta a Belgrád rakparti épületet fotó: feb/kallus györgy l

Next

/
Oldalképek
Tartalom