Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-06 / 4. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1997. január 6., hétfő Jó évet zárt az agrárinformációs hálózat Összefogás a gazdákért Működésének első esztendejét a vártnál is jobb eredményekkel zárta a Bács-Kiskun megyei Agrárinformációs Hálózat. A tavaly januárban alakult szer­vezet célja a térség agrárverti­kumának fejlesztése, ezen belül is főleg a mezőgazdasági vál­lalkozások támogatása. A hálózat kiépítése és mű­ködtetése része annak a három- lépcsős programnak, amit a megyei vállalkozásfejlesztési alapítvány indított el három év­vel ezelőtt. Kecskés László, az alapítvány agrárprojektjének vezetője elmondta: a megyei agrárkamarával, a helyi önkor­mányzatokkal, hegyközségek­kel és más mezőgazdasági szervezetekkel létrehozott szolgáltatási rendszerük az erő­források ésszerű ötvözésével megszüntette a párhuzamossá­gokat és pótolta a hiányosságo­kat. A térség mind a nyolc ter­melési körzetében nyitottak irodát, amelyek a korábban kü- lön-külön működtetett, mező- gazdasági szolgáltató szerveze­tek feladatát ellátják. Az egye­sített erőforrások a költségtaka­rékosságon túl magasabb szintű szolgáltatásra adnak lehetősé­get. Működésük egy éve alatt be­bizonyosodott, hogy ezek az irodák egyfajta vidékfejlesztő szerepet is betöltenek, amivel például a munkanélküliség csökkenését is elősegítik, ezért a helyi önkormányzatok is tá­mogatják tevékenységüket. A klubok működtetésével pedig a termelőket kívánják a minőségi termelés útjára segíteni. HATÁRIDŐK CÉGVEZETŐKNEK Január 8.-Tájékoztatás a szövetke­zet által a tagoktól felvett köl­csönök összegéről. Január 10.- A társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítése;- a társasági adó előlegének befizetése. Január 12.- A munkáltatók által levont szja-előleg befizetése;-a tűzoltók kötelező bal­esetbiztosításának megkötése. Dohánytermékek A dohánytermékek előállítá­sának, forgalmazásának és el­lenőrzésének szabályait tartal­mazza a 36/1996. (XII. 11.) FM-NM-IKIM együttes rende­let, amelyből kiemeljük, hogy új dohányüzem létesítéséhez a területileg illetékes megyei ál­lat-egészségügyi és élelmiszer­ellenőrző állomás hozzájáruló határozata szükséges. A rendelet 1. számú mellék­lete tartalmazza a határozat ki­adása iránti kérelem kötelező tartalmi elemeit. Az előállító­nak valamennyi új dohányter­mékről a rendelet 2. számú tnel- léklete szerint úgynevezett gyártmánylapot kell kiállítania, amelyet az előállítás megkez­dése előtt jóváhagyásra kell be­nyújtani az illetékes állomás­hoz. A rendelet 3. számú mel­léklete tartalmazza a dohány- termék előállításához engedé­lyezett adalékanyagokat, azok pontos felhasználási célját, va­lamint tisztasági követelmé­nyeit. A mellékletben nem sze­replő adalékanyagok felhaszná­lásához az Országos Élelme­zés- és Táplálkozástudományi Intézet engedélye szükséges. A fel nem használható, tiltott ada­lékanyagokat a rendelet 5. számú melléklete sorolja fel. A cigaretta kátránytartalma 1998-ig nem lehet több 20, 1999. január 1-jétől 18, 2000. december 31-től 15, 2006. de­cember 31-től pedig 12 mg-nál. A dohánytermékek minősé­gét az előállító köteles ellen­őrizni az MSZ ISO 4387 és MSZ ISO 3400, valamint az MSZ ISO 8243 szabvány sze­rint. A rendelet részletesen sza­bályozza a dohánytermékek .csomagolására, jelölésére, for­galomba hozatalára vonatkozó szabályokat is. Az előállító 11- féle szövegből választhatja ki a csomagoláson feltüntetendő egészségvédő feliratot (például: „A dohányzás rákot okozhat.” „A dohányosok általában fiata- labban halnak meg.”). Szerencsejátékok A 27/1996. (XII. 11.) PM rendelet tavaly december 26-ai hatállyal módosította a szeren­csejátékok engedélyezésének, lebonyolításának és ellenőrzé­sének szabályait. Új rendelke­zés, hogy a játékkaszinó a Sze­rencsejáték Felügyelet jóváha­gyásával esetenként legalább az érvényes belépődíj össze­gének megfelelő mértékben - belépődíj felszámolása nélkül vagy ajándéksorsolás kereté­ben - a játékasztaloknál hasz­nálatos és a belépőzsetonoktól különböző ajándékzsetont bo­csáthat a látogatók rendelkezé­sére, amelynek értéke a pénz­tárnál nem váltható be, de - szemben a belépőzsetonnal - befizetett tétnek minősül. Merre tart a mezőgazdaság? Legfeljebb a „pillanatlovagok” járhatnak jól Kiszámítható, stabil agrárpolitikát, a mezőgazdaság jövője szempontjából létfontosságú agrárorientációs törvény megal­kotását várják a kormányzattól az idén az agrárkamarák - je­lentette ki lapunknak Bajáki Gyula. Kína az idén tovább növeli olajimportját, hogy ki tudja elégíteni a belső szükségle­tet. Tavaly január-október között 63 százalékkal bőví­tette külföldi vásárlásait, s 18,4 millió tonnát importált. Kínai ipari tisztségviselők szerint Kína 2000-re napi 3,3 millió hordóra fogja nö­velni saját kitermelését, olajszükséglete azonban 3,9 millió hordónyi lesz. Szarvas a somogyi csoda A technika ördöge és a szá­mok hasonlósága ‘időnként nehéz helyzetbe hozza az újságírót is. Ezért fordult elő, hogy január 4-i szá­munkban A somogyi szar­vascsoda című cikkben nem azt írtuk, hogy az 1967. szeptember 8-án elejtett ne­vezetes szarvasbika 13,86 kiló súlyú és 248,35 pontot érő koronát viselt, amely egyik legnagyobb a dél-so­mogyi erdőkben terítékre kerültek között. Pedig ez így helyes. A cikkben megjelen­tektől eltérően viszont dr. Galamb Gábor azt mondta: a szakszerű selejtezés, a vadállomány élőhelyének karbantartása, a takarmá­nyozás is nagyban hozzájá­rult ahhoz, hogy a kiváló genetikai adottságok mellett egyre jobb eredményeket érhetünk el. Elnézést kérünk érte, csakúgy, mint a tech­nikai hibáért, amelynek eredményeképpen az il­lusztrációs fotón nem szar­vas, hanem dám látható.- Magyarországon ma az a leg­nagyobb gond, hogy nincs át­fogó agrárkoncepció, nem lehet tudni, merre tart és hová akar eljutni a mezőgazdaság az ez­redfordulóra, illetve az Európai Uniós csatlakozás idejére. Konkrét elképzelések híján nem fogalmazhatók meg a tá­mogatási elsőbbségek sem - tudtuk meg a Budapesti Agrár­kamara főtitkárától. A hihetetlenül rossz statisz­tikai rendszer tovább tetézi a bajokat. Jelenleg nem követhe­tők nyomon a gazdaságban végbemenő folyamatok, nincs megbízható adat az agrártámo­gatások hatékonyságáról sem. Pedig ezen információk nélkül eleve képtelenség működő tá­mogatási rendszer kialakítása. Idén is lényegesen több lesz a munkahelyükről kilépők, a kor- engedményes nyugdíjba vonu­lók, a megegyezés alapján munkaviszonyukat megszünte- tők száma, mint az elbocsátot­také. Az Országos Munkaügyi Központ által készített elemzé­séből kitűnik: az első félévben a munkaadók mintegy 20 ezer dolgozót bocsátanak el, a mun­kavállalók által kezdeménye­Bajáki hangsúlyozta: a kor­mány által ez évre ígért agrár- programban meg kell határozni, milyen szintre akarjuk fejlesz­teni az agrárgazdaságot és a következő esztendőkben ehhez kell majd hozzárendelni a költ­ségvetési forrásokat. A főtitkár több részletében is kifogásolta az 1997. évi agrár­szabályozást. A pályázati rendszerről szólva kifejtette, hogy ennél a támogatási formánál - mivel osztogatásos elveken alapszik - nem zárhatók ki a személytől függő elemek. Sokkal hatékonyabbnak és utólag is ellenőrizhetőbbnek tartaná á főtitkár a pénzbeni támogatások szabályok alapján történő elosztását. zett vagy megegyezés alapján megvalósuló munkaviszony­megszűnések száma viszont meghaladja majd a 40 ezret. Az ilyen módon bekövetkező 60 ezres foglalkoztatotti létszám- csökkenéssel szemben viszont a 84 ezernél is többre becsül­hető az újonnan foglalkoztatot­tak száma. A KSH nemzetgazdasági munkaerőmérlege szerint az A beruházási támogatások­kal kapcsolatosan kifogásolta, hogy azok a mezőgazdasági termelők döntő többsége szá­mára hozzáférhetetlenek, mivel csak azok, vehetik igénybe ezt az állami segítséget, akik jelen­tős saját erőforrásokkal, a beru­házáshoz szükséges pénzesz­közök hetven százalékával ren­delkeznek. Végül az idei agrárszabá­lyozás hibájául rótta fel, hogy az magában foglalja a támoga­tások felfüggesztésének a lehe­tőségét. A rendeletnek ez a passzusa - mutatott rá Bajáki - a mezőgazdaság összes szerep­lője számára lehetetlenné teszi az előre tervezést és a kiszá­míthatóságot. Ezek nélkül pe­dig aligha építhető stabil gaz­daság, sem kicsiben, sem nagyban. .Legfeljebb a „pillanatlovagok” járhatnak jól. Újvári Gizella utóbbi négy évben 800 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak száma. Az idei első félévre vo­natkozó becslések alapján vi­szont a munkaerő iránti kereslet meghaladhatja az elbocsátással és más létszámcsökkenéssel tá­vozók számát. Ez annyit is je­lenthet, hogy idén már nem csökken a foglalkoztatotti lét­szám, sőt kismértékű javulás is tapasztalható lesz majd. Az idén várhatóan javulni fog a foglalkoztatási helyzet Több kilépő, mint elbocsátott TÚRA TOURS Kaposvár, Múzeum köz 4. Telefon: 319-922 ÚJÉVI repülőjegyakciónk! London 25 800. Frankfurt 23 900, Roma 28 800, Párizs 28 900, Prága 18 900, Milano 25 800, München 20 800, Istanbul 28 800. Zürich 23 800, New York 58 600, Kairo 25 800. Téli üdülőprogramok Tunézia/hét 45 900, Kanári szigetek/hét 72 000, Nílusi hajóút 84 900, Kenya/2 hét 159 000, Thaifóld/2 hét 118 900-tól, Dominika/2 hét 169 900-tól. Nyári tengerparti apartmanok és szállodák legszélesebb választéka foglalható már most 8% kedvezménnyel. Velencei Karnevál, febr. 8-10., autóbusz, s szálloda, félpanzió 18 900 8 ír Nagy múlttal rendelkező multinacionális vállalat, a Compack Douwe Egberts Rt. Só Divíziója KERESKEDELMI KÉPVISELŐT keres Zala, Somogy és Baranya megye területeire. Ön az ideális jelölt, ha • Kaposváron, vagy környékén lakik, • legalább 2 éves értékesítési gyakorlata van a kiskereskedelem felé, • 24-35 év közötti és középfokú végzettségű, • jó kommunikációs készségű, • saját, 3 évnél nem régebbi gépkocsival és lakástelefonnal rendelkezik. Kínálunk versenyképes fizetést és karrierlehetőséget. Fényképes önéletrajzát az alábbi címre kérjük: Compack Douwe Egberts Rt., 1078 Budapest, István u. 23-25. Humán Erőforrás Igazgatóság Furcsa autópályadíj Az elsőfokú bíróság az egyik autópálya díjának mérséklése mellett foglalt állást. Olyasmire vállalkozott, amibe már bele­tört a bicskája államszocialista terv- és árhivataloknak, amelyek kénytelenek voltak tapasztalni, hogy milyen hatása van a kötött árak rendszerének. Lehetetlenné teszi az ésszerű kalkulációt a befektetők számára. S akinek ma tetszik, hogy az általa használt autópályán keve­sebbet fizet, nem örül sokáig. Ezen az úton ugyanis nincs meg­állás, mert sor kerülhet majd az ő áruja és szolgáltatása árrögzí­tésére is. S akkor fellép a hullamerevség a hivatalos gazdaság­ban, s virágozni kezdenek a feketepiacok. Áraikat sokféleképpen megállapíthatják a cégek. Kiindulhat­nak abból, hogy mekkora az a közönség, amelyre vevőként számítanak, s az mennyit hajlandó fizetni. Figyelembe vehetik, hogy versenytársaik milyen áron kínálják a hasonló portékát. Maguk az árak a termelő és a befektető szempontjából lehetnek helyesek vagy helytelenek. Bíróság azonban csak igazságos árat állapíthat meg. Díjat szednek a Szuezi- és a Panama-csatorna használatáért, a főbb New York-i hidak igénybevételéért. Fizetni kell számos európai autópálya használatáért, de a tarifát mindenütt a józan ész szabályozza. Az, hogy a kerülő mekkora többletköltséget és időveszteséget okoz a potenciális igénybevevőknek. Az elfo­gadható átalánydíjat (mint Svájcban, Ausztriában), vagy a sza­kaszjegyek árát úgy állapítják meg, hogy érdemes legyen az utakat igénybe venni, s a befektetőknek az általános nyereség- ráta mellett megtérüljön előlegezett tőkéjük és a vállalt kocká­zatnak megfelelő haszon is keletkezzen. Nálunk a befektető mohóbbnak tűnt, mint kellene, az általa megszabott díj több, mint amit az úthasználók hajlandók elfo­gadni. A bíró megpróbált segíteni, olyat árat ajánlani, ami köze­lebb áll az út használatával járó megtakarításhoz. S mi a vége? A befektető úgy érzi, kötött árat akarnak rákényszeríteni, s megsértődik. Nem ajánl kompromisszumot, nem mérlegel, ha­nem elrettent más beruházókat is. Pedig a bíráknak aligha ez volt a céljuk. Bácskai Tamás OPEL MOLNÁR Köáízöryük kedves ügyfeleinknek, hogy aj el­múlt évben megtiszteltek bizalmakkal. Mindent megteszünk azért, hogy 1997-ben még többen térjenek be hozzánk, és vala­mennyien elégedetten távozzanak. Meglevő és leendő partnereinknek gazdag, sikeres Új Esztendőt kívánunk! 7400 KAPOSVÁR Füredi út 153. Tel.: 82/422-227, 82/422-228, 82/314-425 Fax:82/319-425

Next

/
Oldalképek
Tartalom