Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-04 / 3. szám

1997. január 4., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Barna Zsolt jegyzete Hóban az üzlet Nemcsak a hideg döntött rekordot idén télen Kaposváron, ha­nem az is, hogy a hóeltakarító gépek soha még ilyen lassan nem dolgoztak a város utcáin. Nincs pénz a hóeltakarításra? Pedig az utak és járdák tisztaságáért felelős KVG Rt régen zárt olyan jó évet, mint a tavalyi. A tervezettnél is több nyereséget hozott számukra az, hogy az amerikai békefenntartóknál is ők takarí­tottak. Ez a pénz pedig — mint mondták — elegendő volt arra, hogy csaknem a teljes gépparkjukat lecserélhessék. Lokálpatriótaként aldcor büszke voltam arra, hogy a hóesés­ben ezentúl nem zirgő-zörgő, serdülőkort is megért hókotrók vágnak majd utat a kaposvári autósok előtt, hanem gyönyörűen csillogó, modem gépek sózzák — a korábbinál hatékonyabban — a város útjait. Az álom azonban csak részben teljesült: már nem találkozni rozzant munkagépekkel, igaz még az újak sem tűntek fel az utcákon. Taszáron dolgozó ismerősöm végre rábukkant egyre: az amerikai bázis útjait tisztította. Nincs ebben semmi rendkívüli, tette hozzá: előbb utóbb a hóeltakarítást is üzleti alapokra kel­lett helyezni. A KVG-nél úgy vélik: a cég hatvanöt település lakóival áll üzleti kapcsolatban és mindenhol megfelelően ellátja feladatát. Persze önkormányzati tulajdon ide vagy oda, számukra fontos a nyereség. Az amerikaiakkal pedig jó üzletet kötöttek, ami ta­valy nem kis nyereséget hozott a KVG-nek. Ebből tudtak fej­leszteni, harminc millióért gépeket vásárolni, és ezt most nyere­ségesen szeretnék hasznosítani. A KVG-nek tehát — köszönet a békefenntartókkal kötött szerződésnek — jutott harminc mil­lió forintja gépfelújításra. Most a kaposváriakon a sor: nekünk mennyi jut a hóban, jégen darabjaira tört járműveink felújítá­sára? Árokban a busz, fáklyával melegítették a váltót Ajég az úr az utakon Az autóbuszok általában 15-20 perces késéssel közle­kedtek tegnap Somogybán, ám volt járatkimaradás is és nem volt ritka az órás késés sem. A vonatok ugyancsak átlagosan negyedórás késé­sekkel jártak, de a Buda- pest-Gyékényes közötti pá­lyán a Budapest felöl érkező vonatoknak sikerült hatvan percnyi lemaradást össze­szedniük. — A megyében valamennyi út járható, ám az ónos- és ha­vaseső mindenütt próbára te­szi az autóvezetőket — mondta Patak József, a So­mogy Megyei Állami Közút­kezelő Kht munkatársa. Hoz­zátette: a társaság valamennyi munkagépe szolgálatban van és sózza a megye útjait. Sok volt a kisebb, koccanásos bal­eset is. A legszerencsétlenebbül az a távolsági autóbusz járt, ame­lyik Rinyakovácsinál az árokba csúszott nyolc óra után néhány perccel, s délig fogságban volt. A Kapos Vo­lán kaposvári autóbusz pálya­udvarán Horváth József el­mondta, hogy a reggeli órák­ban nem tudtak bemenni Ka- posdadára, Lipótfára, Bá­nyára, Polányba, Ecsenybe és Gigére sem. Zics és Miklósi között odafelé még „el kor­csolyázott” a busz, de sofőrje nem merte vállalni a vissza utat, s kerülővel jött. Marcali­ban arról hallottunk, hogy a Bajáról Hévízre tartó autó­busz nem is közlekedett. Hor- vátkútra pedig csak nagy ne­hézségek árán tudtak be­menni. A déli végeken a so- mogybükkösdi útnál voltak gondjaik a sofőröknek. A vasúti közlekedés sem volt zavartalan. Siszler László, a kaposvári állomás­főnök arról számolt be, hogy a Budapestről Gyékényesre tartó vonatok hatvan perces késéssel érkeztek meg. A fő­vonali késések fennakadást jelentettek a mellékvonalakon is. A hideg miatt lefagytak a váltók. Fáklyával kellett fel­melegíteni azokat, az irányító kötelekről pedig kézzel kellett leverni a jeget. A tolatásveze­tők ugyanúgy kivették a ré­szüket a mentésben, mint a pályafenntartók. A kaposvári cukorgyárba küldött vago­nokba szabályosan befagyott a répa. A felét még ki tudták venni a markológépek, de a javát csak kimosni lehetett. A megye többi részén is gondok voltak a váltókkal, a 25-30 perces késések szinte menet­rendszerűek voltak. Barna Zsolt — Nagy Jenő Egy hónap alatt kétszer annyi kérelem érkezett mint korábban Cégalapítási láz Somogybán Kétszáztizenkilenc cégalapítási kérelmet nyújtottak be egy hó­nap alatt a megyei cégbíróságon: csaknem kétszeresét a szoká­sosnak. Elterjedt a hír: szigorítják a kft-alapítást, az eddigi egymillió forintos törzstőkét két-háromszorosára növelik. Erre megindult a cégalapítók rohama. - Rémhír volt csak; a szigorításhoz ugyanis módosí­tani kellene a társasági törvényt - mondta Szalai Jánosné, a megyei cégbíróság irodaveze­tője. Ötven új kft kérelmét je­gyezték be, és 106 betéti, il­letve közkereseti társaság ira­tait dolgozták fel a múlt hónap­ban a cégbíróságon. A legnép­szerűbb cégforma továbbra is a bt és a kft. Túlnyomó többsé­gük kereskedéssel és szolgálta­tással foglalkozik. A cégbíró­ságon szilveszterkor is dolgoz­tak: öt új kft iratait dolgozták fel. Az új év első két munka­napján már kisebb volt az ér­deklődés. Több változást is ho­zott azonban az új év: néhány díjtétel drágább elseje óta. Az egyéni cégek cégkivonatáért az eddigi 1500 forint helyett há­romezret kémek, a cégmásolat most ötezer forint. A cégbizo­nyítványt is ezer helyett már kétezer forintért állítják ki. Sok kaposvári visszaadta vállalkozói igazolványát. Dön­tésük hátterében vélhetően az áll, hogy a munkaviszony mel­lett végzett vállalkozás havi tb- járuléka 10 százalékról 39 szá­zalékra nőtt. Mint Kerekesné Posgay Judit, a polgármesteri hivatal közszolgálati iroda munkatársa elmondta: a több mint hatezer kaposvári vállal­kozó közül az elmúlt egy hét alatt 280-an adták vissza az okmányt. Ők — főállásuk mel­lett — keresetük kiegészítésére váltották ki korábban a vállal­kozói igazolványt. Elsősorban kereskedelmi- és biztosítási ügynökök, könyvelők adták vissza az igazolványt, de tíz tolmács és számítógépes is volt közöttük. (Harsányi) Szerencsét kívántak A kéményseprő kft nevében Keresztúri János igazgató és Benkó Imre kéményseprő köszöntötte az új év alkalmából Szita Károly polgármestert. Mondván: ha a kéményseprő kíván szerencsét, talán az megfogan. És a polgármesternek — úgy gondolják — erre nagy szüksége van. Apró ajándékok átadása után pezsgővel koccintottak fotó: kovács állam ezzel a gesztussal már a veszélyességet is elismerte Biztosítás a tűzoltóknak Az A Belügyminisztérium az év utolsó napján valamennyi vonuló tűzoltóra biztosítást kötött a Providencia Biztosítónál. Ezzel a gesztussal a tűzoltók munkájának veszélyességét is elismerték, s a kockázati biztosítás összegét az állam magára vállalta. Kevésbé ismert tény, hogy a nap mint nap veszélyekkel járó tűzoltó munka nem tartozik a veszélyes munkakörök közé. A felsorolásból máig kideríthetet­len okokból kimaradt. Amíg a levéltáros papíron veszélyes munkát végez, a tűzoltó, aki a lángok között sokszor életét kockáztatja, efféle megkülön­böztetésben nem részesül. Ezért is gesztus értékű, hogy a Bel­ügyminisztérium valamennyi magyar vonuló tűzoltóra, tehát arra, aki valóban tüzet olt, biz­tosítást kötött. Erre pályázatot írtak ki, s az alapján döntöttek a kedvezőbb ajánlatot tevő Pro­videncia mellett. A biztosítás kérdése sokáig a levegőben ló­gott, ugyanis a tűzvédelemről szóló törvény úgy is olvasható, hogy az önkormányzati tűzol­tóságoknak maguknak kell gondoskodniuk a biztosítások megkötéséről. Előfordult So­mogybán is, hogy éppen ezért egyes városokban már komo­lyan érdeklődtek a biztosítási feltételekről a különböző cé­geknél. Igazából nem örültek ennek, hiszen a biztosítás díja a költségvetésüket terhelte volna, de biztosítás nélkül nem ma­radhatnak a lánglovagok, mert egyetlen riasztásnál sem lehet tudni, mi történhet az oltás közben. Figyelmeztető példa éppen elég akad. A kockázat nagy, még ha papíron nem is veszélyes munka az övék. N. J. Megújult Atádon a szennyvízhálózat Nagyatádon befejeződött a négy éve kezdett szenny­vízprogram. A közelmúlt­ban átadott öt kilométeres gerincvezetékre tíz utcát csatlakoztatott a Rinya- Dombó menti Vízgazdálko­dási Társulás. Az utcákat tavasszal állítják helyre, és ekkor csatornázzák a hét­végi házakat is. Az összesen félmilliárdos beruházással a város minden pontja beköt­hető a szennyvízhálózatba. Heresznyei öltések berzencei tűbe Csaknem harminccal több, összesen 110 varrónő kezdi meg a munkát hétfőn a ber­zencei varrodában. Heresz- nyéről és környékéről bérelt busszal szállítják a varrónő­ket a csurgói Napsugár Szö­vetkezet üzemébe. A cég német piacra gyárt sportru­hát, az újonnan érkezők pe­dig nadrágot és aljat varr­nak. Fekete János elnök sze­rint egész évre van megren­delésük, biztosított a varró­nők munkája. Kazetták a hangkönyvtárba Újabb száz kazettával gya­rapodott a nagyatádi han­goskönyvtár gyűjteménye. A megrendelt anyagok kö­zött többnyire szépirodalmi művek találhatók, melyek­kel együtt már ezerre nőtt a kölcsönözhető hanganyag. 50 ezer forint a nyomravezetőnek 650 kiló bükkmagot loptak el a Sefag Mag-Csemete Kft kőkút-gyöngyöspusztai pin­céjéből. Az ismeretlen tettes felfeszítette a lakatot, és így jutott az 550 ezer forint ér­tékű magvakhoz. A tulajdo­nosok 50 ezer forintot aján­lottak fel a nyomravezető­nek. Az ügyben a kaposvári rendőrkapitányság rendelt el nyomozást. Vasúti rongálót keres a rendőrség Ismeretlen tettes, illetve az általa vezetett személygép­kocsi letörte a fény-félso­rompó rúdját Balatonkeresz- túron, a 7-es számú főútvo­nalat keresztező vasúti átjá­róban december 13-án, dél­után fél három tájban. A rendőrség a lakosság segít­ségét kéri az esettel kapcso­latban. A fonyódi rendőrka­pitányság nyomoz a közle­kedés biztonsága elleni bűncselekmény miatt. A megbízható szakértelem Biztosíték erre a Sanovita Gyógyszer-Nagy­kereskedelmi Rt kínálata, amely az egészség- ügyi ellátáshoz szükséges valamennyi ter­mékkört átfogja. Osztozva a gyógyulás örö­mében a lap olvasásához nyugodt, kellemes perceket kívánunk. A Sanovita Rt vezetői és dolgozói 7400 Kaposvár, Nagygát u. 1. Sar/OYiPa RP. Elektromos alkatrészek autókhoz A drága nyugati gépkocsik elektromos vezérlő szerkezetét váltja ki saját találmányaival a kaposvári Marosi Ernő. Legújabb találmánya egy ab­laktörlő vezérlő. A hazai gyártmányú Alma típusú személygépkocsi készítésébe is bedolgozik. Ide csaknem ötvenféle elektromos szerkezetet szállít fotó: kovács tibor

Next

/
Oldalképek
Tartalom