Somogyi Hírlap, 1997. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 2. szám
1997. január 3., péntek SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Csúszós út, elzárt falvak Bükkösd környékén Riasztó a hétszer görbe Igen erős versenytárs lett a feketegazdaság Kenyérgondok lapát mellett Gyárhoz képest rendkívül rugalmas. Ha este tízkor betelefonál egy boltos, hogy kenyeret szeretne, a barcsi kenyérgyár azt is elkészíti. Mariettapusztáról nemrég hajnali ötkor szóltak be, hogy elfelejtették megrendelni az aznapi kenyeret.-— Megsütöttük, és kivittük nekik; ez csak természetes — mondta Osztermayer Tibor, a barcsi kenyérgyár igazgatója. — A vásárlókat csak ilyen szemlélettel lehet megtartani. Különösen manapság, amikor egyre kisebb a vásárlóerő és egyre nagyobb a verseny. Az emberek nagyon meggondolják, hogy mennyi kenyeret vásároljanak. Ugyanakkor van olyan kis település, ahová négy különböző helyről is szállítanak kenyeret. Persze, a tisztességes versennyel nincs gondom, Somogybán azonban igen erős a feketegazdaság, a feketekereskedelem. Sok helyütt gépkocsiból, utcáról, magánházak udvarairól árulják a kenyeret. Ennek a visszaszorításához össze kellene fognunk a helyi boltosokkal, hiszen ez az ő üzletüket ugyanúgy rontja, mint a miénket. A barcsi gyár sokkal több visszaesést már nem bír el; így is — a kapacitásukhoz képest — töredékére csökkent a termelés. Naponta akár százötven mázsa kenyeret is elő tudnának állítani, ezzel szemben átlagosan csak huszonöt mázsa az egynapi sütés. Tizenötezer darab péksütemény készülhetne, de csak ötezret sütnek, mert ennyire van megrendelésük. Sütésre készülnek a gyárban a pékek fotó: pölöskei tiborné Hozzátartozik, persze, az összképhez az is, hogy hét végén, illetve ünnepek előtt a kétszeresére nő a kenyérmegrendelés: olyankor 50-60 mázsa is elkel. Az idei rekordjuk augusztus 20-án volt; akkor 86 mázsa kenyeret sütöttek. Elkészítették ezt is könnyedén, hiszen a kapacitásuk ennél jóval nagyobb. — A termelés visszaesése, persze, erősen hat a bérekre is. Most negyvenegyen dolgoznak a Sütév barcsi gyárában, és van köztük olyan is, akinek nem tudunk többet fizetni nyolcezer forintnál. Igyekeznek kikeveredni ebből a helyzetből. Hatvannégyféle cukrásztermékkel rukkoltak ki, és kacsingatnak a hor- vát piac felé. Talpra állni azonban nem könnyű. — Sajnos a sütőipari termékekre nagy védővámokat vetettek ki a határon túl, ezért hiába olcsóbb a mi kenyerünk a horvá- tokénál, csak nagyon nehezen tudnánk betömi arra a piacra. A horvát bevásárlóturizmust azonban megpróbáljuk jobban kihasználni. Ehhez viszont partnerekre van szükségünk. Számítunk a barcsi áfészre, amely a legnagyobb megrendelőnk, és a város önkormányzatára is. N. L. Szerény tervvel, óvatosan kezdték a Dráva-Coop szövetkezetben Áru - bőrbe csomagoltan Szerény tervekkel vágtak neki a múlt évnek a barcsi Dráva- Coop szövetkezetben, s be is vált prognózisuk. Úgy ítéltük meg - mondta az elnök hogy a költségek emelkedése nagyobb lesz, mint a mezőgazdasági termékek árainak emelkedése. Hó és fagy nehezíti a közlekedést. Somogy délnyugati csücskében, a dombvidéken különösen. Csúszkáló autók, kimaradt buszjáratok jelezték ezt az év fordulóján. Akadozott az ellátás is Por- rogszentpál és Somogybük- kösd környékén. Előfordult, hogy a tejesek Por- rogon letették a tejet, mert nem merték továbbhozni. Azért mégis csak lett tejünk, mert a kenyérszállítók áthozták azt is — mondta Varga Józsefné, a porrogszentpáli boltos. — Gázpalack azonban napokig nem volt, mert nem tudtak újakat szállítani. Nagyon hiányzott a szóda is. A buszosok közül is visszariadt az útviszonyoktól egyik-másik vezető; volt olyan kanizsai busz, amelyik So- mogybükkösdről visszafordult. Tönkretette a tél a szentpáli bált is: nem tudtak átjönni a bükkösdiek és a szentkirályiak, a nehezen járható utak miatt. — Rosszak az útjaink, s ezen Megindult a helyi buszforgalom Barcson. Tegnap az első, hajnali járatokon még nem volt utas; később is csak kevesen vették igénybe az új szolgáltatást. Szokniuk kell a barcsiaknak ezt az új közlekedési lehetőséget. A Kapos-Volán szakembereit nem lepte meg a buszoknak ez a kezdeti alacsony kihasználtsága; a legtöbb cégnél még nem kezdődött meg a munka. A január eleje egyébként is „csöndes hónap” a Volán számára. A helyi tömegközlekedés indításába a barcsiak kérésére vágott bele a Kapos Volán, egyelőre csak kísérleti jelleggel. Próbaképpen hat hónapig mű(Folytatás az 1■ oldalról) Az időjárás nem okoz gondokat a határon - tudtuk meg Sülé Ferenc vámparancsnoktól. A határátkelő jól járható, a hidat folyamatosan takarítják. Rendszeresen jönnek mind a magyar, mind a horvát hótolók, és ha szükséges, a határ másik oldalán is megtisztítják az utat. A barcsi hídnak a fagy sem okozott olyan kárt, amely azonnali beavatkozást igényelne — tudtuk meg a közúti igazgatóság szakembereitől. A hídon rendszeresen végzik a megfigyelést, s a dombos vidéken télen nagyon nehéz közlekedni. Különösen a „hétszer görbe” járható nehezen — mondta a boltosasszony. A Somogybükkösd és Por- rogszentpál közötti utat hívják így a helybeliek. Neve is mutatja: sok a kanyar a hosszú, meredek domboldalon. Veszélyes is, ha belepi a hó. — Ezer szerencse, hogy ilyen időben nem kell a gyerekeket utaztatni — mondta Horváth Gézáné, a somogybükkösdi polgármester. — A nagy hidegek idején éppen szünet van az iskolában és az óvodában. Az iskola majd csak 9-én nyit. A gond nem is a hóval van — tudtuk meg. — Túl sok nem esett; húsz-huszonöt centisnél sehol nem vastagabb. A hótól még lehetne közlekedni; az igazi bajt a fagy, a jegesedés okozza. — Somogybükkösdre is megérkezett eddig rendesen a tej és a kenyér — mondta a polgármester —, a közlekedés azonban az ittenieknek is gondot okoz. Nagy László ködteti - saját kockázatára -, és fél év tapasztalata után döntenek a továbbiakról. Eddig ugyanis csak gyalog vagy a helyközi autóbuszokra felkéredzkedve juthattak el a barcsiak a vasútállomásra, illetve munkahelyükre. Napi huszonöt járatpár közlekedik most Barcson munkanapokon. A somogytamócai és drávaszentesi városrészbe nem mennek ki a helyi buszok, ide inkább a helyközi járatokat sűrítik majd az ott élők igényeinek megfelelően. A helyi járat viteldíja 50 forint. A havi bérlet 700 forintba kerül, a diákoké és nyugdíjasoké 300 forintba. N. L. észrevennék, ha adódna bármi probléma. A szakemberek véleménye szerint a fagy nem befolyásolja a híd állapotát. Az 1997 derekára tervezett teljes felújítást azonban el kell végezni, mert az tovább nem halogatható. Mint a Somogyi Hírlap már beszámolt róla: hosszabb ideje csúszik a barcsi híd tízévenként esedékes teljes felújítása. Legutóbb a múlt ősszel halasztották el a munkát a békefenntartók kérésére, mivel a folyamatos áthaladást akadályozta volna egy esetleges hídlezárás. N. L. Francz Rezső, a barcsi szövetkezet elnöke mondta ezt, hozzáfűzve azt is: — Sajnos, nem tévedtünk... Nagyon meglódult a gabonafélék ára is, és ezt az áremelkedést, sajnos, nem követte sem a sertésé, sem tejé. — Nagyon nehéz helyzetben van hazánkban az, aki állattartással foglalkozik. Az állatállomány takarmányozásához szükséges növényi termékek ára igen magas — mondta Francz Rezső —, az állati termékek ára azonban rendkívül alacsony. Vagyis nem üzlet a „bőrbe csomagolás”. Kézenfekvő a kérdés: miért nem szüntetjük meg akkor az állatállományt? Azt hiszem, ezt egyszer lehetne csak megcsinálni. Mert olyan lenne ez, mintha eladnánk a családi ezüstöt vagy a zongorát. Aztán a pénzt fölélnénk, és utána már nem telne soha többé sem ezüstre, sem zongorára. Francz Rezső szerint az állattartóknak egyféle kitörésre csak a fajlagos költségek csökkentése és a hozamok emelése ad némi esélyt. Ezt próbálják elérni a Dráva-Coop szövetkezetben. — Ot éve kezdődött a tenyésztési programunk, és mostanra már láthatók az eredményei — mondta a Dráva-Coop szövetkezet elnöke. — Nagyobb lett a hozam, tavaly sikerült tíz százalékkal növelni az egy tehénre jutó tejtermelést. Most 6500 liter körül van, és ez jó eredmény. Ugyanígy a sertéseknél is. Hiszen sertést is csak akkor szabad tartani, ha versenyképesek tudunk maradni. Az állattartóknak arra kell törekedni, hogy minél kevesebb tápból állítsanak elő egy kiló sertéshúst. Csak ott éri meg, ahol magasabb az egy kocára jutó malacok száma, és azok - a hizlaldába kerülve - kevesebb takarmánytól híznak nagyra. Nagy László Rinyaújnép átvállalta a gyerekek költségét A rinyaújnépi önkormányzat átvállalta a falu családjaitól a kis településről eljáró nebulók utaztatásának költségeit, valamint a menzai térítési díjnak is a felét. Tizenhat kisgyerek él csak Ri- nyaújnépen, és valamennyi Ba- bócsára jár óvodába, iskolába. Több biztosítékot küld a kálmáncsai üzem Huszonöt százalékkal nőtt a múlt év utolsó negyedévében a kálmáncsai biztosítéküzem megrendelése. Az utolsó hónapokban havi egymillió 200 ezer biztosítékot kellett gyártani, szemben az addigi 900 ezerrel. Ha ez a termelésnövekedés tartós marad, újabb dolgozókat is felvesznek. A biztosítéküzem most 110 embernek ad munkát. Támogatás a rendelő felújításához Egymillió forint támogatást nyert a somogyudvarhelyi ön- kormányzat a Népjóléti Minisztériumtól a falu orvosi rendelőjének felújításához. Ha a pénz megérkezik, folytatják a munkát, s tavaszra szeretnék beszerezni a hiányzó felszereléseket. Nevet akar Berzence az iskolájának Előkészítő bizottság alakult Berzencén az egyházközség, a tanári kar, a szülői munkaközösség és a képviselő-testület tagjaiból; a falu lakóinak véleményét gyűjti össze, hogy javaslatot adjon az iskola névadójára. A képviselő-testület még ebben a hónapban dönthet elnevezéséről. Pályázati pénz a szegény tanulóknak Nyolcvan és fél ezer forintot nyert pályázaton az év utolsó napjaiban a barcsi Deák Ferenc általános iskola. Ezt a pályázatot a Belügyminisztérium gazdasági főosztálya hirdette meg. A most kapott pénzt a hátrányos helyzetű iskolásgyermekek támogatására, valamint a tanintézet kulturális és sportprogramjainak a költségeire fordítják. Még csak kevesen szálltak föl az első napon Helyi buszok Barcson is Rendszeresen vizsgálják a Dráva-híd állapotát Gyérebb határforgalom Barcs városért kitüntetés - csaknem negyven évi orvosi munkáért Örömem, ha segíthetek Barcs Városáért kitüntetéssel ismerte el a képviselő- testület dr. Cseke István munkáját. A főorvos 1958 márciusa óta dolgozik Barcson - komoly szakmai tudással - lelkiismeretesen, s példaértékű, ahogyan ellátja a betegeket. Dr. Cseke István sokat tett a cigányok egészségügyi felemelkedéséért. Tevékenykedik a TIT-ben; felvilágosító előadásokat tartott az egészséges életmódról. Megalakította a cukorbetegek klubját, és szakszervezeti titkárként dolgozik az egészségügyi dolgozók életkörülményeinek javításáért is.- Munkája során mit érzett nagy sikernek?- Azt, ha segítettem súlyos betegeken, idősek életét könnyítettem vagy meghosszabbíthattam - mondta a főorvos. - Ez a legszebb az orvosi hivatásban. A városban és környékén mindenki tudja, hogy a református gyülekezet gondnoka vagyok. Életem legnagyobb öröme az volt, hogy végre fölépült a barcsi templom, a reformátusok összefogásával. Ötven éve tervezték már, s végre sikerült megvalósítani. Ez az emberi összefogás és akarat szép példája. Szabadidejéből sokat áldozott arra, hogy felépüljön Isten háza, de megérte. Sokat utazott idegen országokba, Ázsiába és Afrikába is.- Egyik legkedvesebb élményem az egyiptomi út volt; a piramisok földje nagy hatással volt rám - mondta. — Izraelben is jártam, Jézus nyomdokain, ahol a „kövek is beszélnek”. Szívesen emlékszem az erdélyi, valamint a sinsheimi látogatásokra, ahol barátság szövődött a barcsiak és a testvérvárosok lakosai között.- Mit jelent önnek ez a kitüntetés?- Orvosi munkám, a barcsiakért végzett tevékenységem elismerését. Az orvost a betegei minősítik, és szakmai felettesei; jólesett, hogy a város vezetése erre érdemesnek tartott. Szívesen dolgozom továbbra is. A segítőszolgálat hozzátartozik az orvos életéhez; soha nem tudtam elutasítania a hozzám fordulókat. Több mint ötven éve választott hivatást. Azt, hogy orvos lesz, aki segít a szenvedőkön s életet ment. Most, csaknem négy évtized múltán így foglalta össze hitvallását:- A legfontosabb tevékenységünkben az empátia: az, hogy megértsük a beteget. A gyógyítás során orvos és beteg között minél közvetlenebb legyen a kapcsolat, s minél emberibb. Azt hiszem, ez a legnagyobb dolog. Gamos Adrienn ____ ................ti D r. Cseke István barcsi főorvos sokévi munkáját ismerték el