Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-21 / 298. szám

1996. december 21., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Jövőre 5 milliárd forinttal segítik a működési feltételeket Javulnia kell a közbiztonságnak A miniszterelnök és a belügyminiszter az ORFK-n A rendőrség technikai hátte­rének megújítására ötmilli- árd forintos fejlesztési prog­ram indul jövőre, jelentette be a miniszterelnök pénteken az Országos Rendőr-főkapi­tányságon. A látogatásra el­kísérte Kuncze Gábor bel­ügyminiszter is. A kormányfő a közelmúltbeli személyi változásokra utalva elmondta: ritkán fordul elő, hogy egy kormány ilyen radiká­lis lépéssel újítsa meg a rendőr­ség vezetését. Erre azonban megvolt az ok, noha az előző vezetés is sok erőfeszítést tett, ám a rendőrség irányításában mindenképpen frissítésre volt szükség. Az új vezetők szemé­lye garanciát jelent erre. A kor­mányfő arra kérte a tanácskozá­son megjelent megyei rendőr- főkapitányokat, hogy egysége­sen, határozottan lépjenek fel a bűnözőkkel szemben.-A kormánynak - mondta Horn - alkotmányos köteles­sége a polgárok védelme. Hiába kedvezőek a statisztikai adatok, ha a lakosság nem érzi a közbiz­tonság javulását, ha panaszko­dik a rendőrségi eljárások lassú­ságára, az időnkénti durva bá­násmódra, ha hiányolja lakóhe­lyén a rendőrség jelenlétét. Ezért a belügyminiszterrel egyetértésben három év alatt végrehajtják az úgynevezett őrsprogramot. Ezenkívül jövőre ezerhatszáz új emberrel kíván­ják bővíteni a rendőrség létszá­mát. A miniszterelnök elfogadha­tatlannak nevezte a közbizton­ság jelenlegi helyzetét. Mint rámutatott: az európai uniós csatlakozásnál fontos szem­pontként mérlegelik a jelent­kező országok közbiztonságát. Noha a költségvetés nehéz helyzete miatt csak lépésről lé­pésre javítható a rendőrség Az új főkapitány és vendégei fotó: feb/kallus György anyagi helyzete, jövőre ötmilli- nak a működési feltételek javí- újítani a gépkocsiparkot és az árd forintos programot indíta- tására. Ebből meg lehet majd információs hálózatot is. Bántó a hangnem, üresek a padsorok Rekorddöntő honatyák Az Országgyűlés legterméke­nyebb évének nevezte 1996-ot Gál Zoltán tegnapi évzáró sajtótájékoztatóján. Mind az elfogadott törvények, mind az ülésnapok, ülésórák, interpel­lációk számát illetően rekor­dot döntöttek a honatyák. Az idén 132 törvényt, illetőleg törvénymódosítást fogadtak el a képviselők. A munka közép­pontjában változatlanul a gaz­dasági jogalkotás állt. Az Örszággyűlés elnöke el­ismerte, hogy a tekintélyes sta­tisztikai adatok ellenére sem si­került javítani az Országgyűlés társadalmi megbecsülésén. En­nek oka szerinte elsősorban a törvényhozásban kialakult han­gulatra, vitastílusra vezethető vissza. A képviselők nem szol­gáltatnak jó példát, s különösen az utolsó hetekben lett rossz a hangulat a parlamentben. A házvezetés egyébként fo­lyamatosan elemzi a közvéle­mény részéről érkezett jelzése­ket. Eszerint a legtöbb bírálat az üres padsorok miatt éri a képviselőket. Gyakran kritizál­ják a vitastílust, a képviselők javadalmazását. A tennivalókkal kapcsolat­ban Gál Zoltán elmondta:jö- vőre folytatódik az államháztar­tási reform megalapozása, napi­renden van az igazságszolgálta­tás megújítása, és a jogrendszer összhangba hozása az Európai Unió követelményeivel. Kivonult a Munkástanácsok követe / Megegyezés az ET-ülésen Megegyeztek a szociális part­nerek az Érdekegyeztető Ta­nács tegnapi ülésén az 1800 forintos egészségügyi hozzá­járulás kompenzációjáról. A megállapodás szerint azoknál a vállalkozásoknál, ahol a bruttó átlagkereset 14 500 és 20 000 forint között van, az 1800 forint és a járulékcsökke­nés különbségének a 70 száza­lékát kaphatják meg kompén-, zációként a cégek. A térítés 20 és 30 ezer forint közötti átlagkeresetnél 50, a 30 és 40 ezer forint közötti átlag- keresetnél 20 százalékos. Amennyiben az erre a célra a Munkaerő-piaci Alapból elő­irányzott 1,9 milliárd forintot ilyen feltételek mellett nem használják fel, akkor emelik a kompenzáció mértékét. Hat helyett öt szakszervezeti szövetség képviselőjének rész­vételével zajlott le az ÉT ülése. Négy szövetség az 1992-es va­gyonelosztási megállapodásra hivatkozva új ügyrendet foga­dott el. Ezt ötödikként a Liga képviselője - alapvető fenntar­tásait hangoztatva - az ülésen írta alá. A Munkástanácsok képviselője arra hivatkozott, hogy a korábbi ügyrendet csak konszenzussal lehetne megvál­toztatni. A kormányzat és a munkaadók képviselői a né­gyek véleményét fogadták el, ezért a Munkástanácsok képvi­selője kivonult az ülésről. Támogatás rokkantaknak Jövőre az eddiginél több pénzt kaphatnak „közleke­dési támogatás” címén a sú­lyosan mozgáskorlátozott személyek, s nő a gépkocsivá­sárlásukhoz igényelhető ál­lami hozzájárulás összege is. A csütörtöki kormánydöntés ér­telmezésére Forgó Györgynét, a Népjóléti Minisztérium la­kossági kapcsolatok főosztá­lyának vezetőjét kértük.- A jelenlegi gyakorlat sze­rint az úgynevezett inaktív (18 év alatti és 60 év feletti) moz­gáskorlátozottak 5000 forint­nyi közlekedési támogatáshoz juthattak hozzá az év folya­mán, míg a 18 és 60 év közöt­tiek - attól függően, hogy ta­nulnak vagy dolgoznak en­nek legfeljebb a két és félsze­resére voltak jogosultak. Most az 5000 forintos alapösszeg 7000 forintra nő, a „két és fél­szeres szorzó” három és fél­szeresre változik, így szeren­csés esetben a teljes összeg el­érheti a 24 500 forintot. Ha a rokkant személy kis­korú gyermeket tart el, további 3500 forint hozzájárulást mondhat majd magáénak (a je­lenlegi 2500 forint helyett). A kérvényeket április vé­géig kell benyújtani az önkor­mányzatokhoz. A rászorultsá­got a háziorvos, illetve orvos­szakértői bizottság igazolhatja. Az autóvásárlási támogatá­sért az idén 20 000-nél is töb­ben folyamodtak. Jövőre a gépjármű árának 60 százaléka, de legfeljebb 300 000 forint igényelhető, és egy-egy rok­kant hétévente egyszer nyújt­hat be kérvényt. (Tál Legyünk lazák az ünnepen Mire végre ránk szakad a többnapos ünnep, majd szétrob­banunk az akkorra felhalmozódott belső feszültségtől. A fel­nőttnek hirtelen fájni kezd a foga, remeg a keze, és az egyéb­ként békés kistestvérek egymásnak esnek. Hogyan ünnepeljünk, miként tegyük kellemessé a család, a magunk számára a várva várt napokat? - kérdeztük Vekerdy Tamás pszichológust.- Az lenne a jó, ha a felké­szüléssel leginkább megterhelt háziasszonyok, az édesanyák két-három nappal korábban el­szabadulhatnának a munkahe­lyükről, s nem az utolsó 24 óra maradna piacra, nagytakarí­tásra, sütésre, főzésre. Ez azonban ritkán valósít­ható meg, ezért rendszerint ma­rad a stressz: a szokásos órában álljon a karácsonyfa, legyen kész az ennivaló, és jusson idő arra is, hogy az alkalomhoz il­lően felöltözzünk. Az ajándékozás nagy öröm, akár adunk, akár kapunk. A vá­sárlás viszont külön tortúra szokott lenni, főként ha alig van rá pénzünk. Rendszerint ilyen­kor nem találunk rá az üzletek­ben az elképzelt ajándékra. Nem kellene ezt sem tragédiá­nak tekinteni: tegyünk a kará­csonyfa alá borítékban egy üzenetet: ezt és ezt vesszük meg ünnep után, esetleg együtt. Ideális volna az is, ha ünne­peken - a vakáció napjaiban - a szülők és a nagyszülők szakíta­nának időt arra, hogy a gyere­kekkel együtt játszanak. A kis­iskolások csak akkor tanuljanak a vakációban, ha leckét kaptak a szünidőre, vagy valamelyik tárgyból rosszul állnak. A tan­könyvet tegyük félre. Célszerű tudatosan „tagol­nunk” a jeles napokat - hívta fel a figyelmet a pszichológus. - Adjuk meg a módját vala­mennyi napszaknak, tervez­zünk pihentető programokat, a hétköznapokon úgyis roha­nunk. És ne keljünk hajnalban, mint amikor munkába, iskolába megyünk. Legyünk lazábbak. Cs. Benkő Judit most jöjlön el a somogvkcr üzleteibe! Ha illatszereket, kozmetikai cikkeket szeretne, keresse Kaposváron a FLÓRA kisáruházat (Noszlopy Q. u. 4.) és a BUDALAKK szaküzletet (Ady E. u. 9.) Nagyatádon a Kossuth u. 3. sz. alatti vegyiáru boltot, Barcson a Köztársaság u. 25. sz. alatti üzletet. Ha valamilyen háztartási kisgépet, konyhai eszközt, vagy műszaki cikket keres, várja Kaposváron az Ady E. u. 7. sz. alatti vasbolt, az Ady E. u. 4. sz. alatti Jármű-Elektrika szaküzlet, Nagyatádon a Kossuth u. 3. sz. alatti műszaki bolt. HA MÉG NEM DÖNTÖTTE EL, HOGY Ml LEGYEN AZ AJÁNDÉK, VAGY NEM TALÁLT MEGFELELŐT, Ha cipó't, felnőtt- vagy gyerekruhát keres, esetleg a sütéshez- fó'zéshez hiányzik valami, a SOMOGV ÁRUHÁZBAN kezdje! (Kaposvár, Irányi D. u. 2.) © A cipó'osztályon „aranyszombaton" és aranyvasárnap minden női csizma 20%-kol olcsóbb, © a méteráru osztályon egyiptomi szőnyegek 20%-kol kedvezőbb áron, © a konfekció osztályon egyes női kosztümök 40%-kol, egyes férfiöltönyök, minden gyermekpulóver és dzseki féláron. 7É A büfé mellett műanyag karácsonyfákat, díszeket, dobozokat és díszcsomagolókat * is kínálunk. * A Parkoló ABC -ben közel 100 féle termék kapható akciós áron. Üzleteink „aronyszombaton" és aranyvasárnap is várják ÖNT. € napokon 2000 Ft feletti vásárlás esetén ajándékkal lepjük meg. N€ F€l€DJ€: nem érdemes tovább várni! (37996) 30 nap múlva. Az egészség- ügyi dolgozók számára a jövő év január 20-ig eljuttatja az egyszeri 10 ezer forintos bérki­egészítést az Országos Egész­ségbiztosítási Pénztár. Ezt Horn Gyula miniszterelnök jelentette be pénteken az EDDSZ és a kormány képviselői közötti megbeszélésen. Tocsiknak is nehéz. A jo­gásznő ügyvédje azt javasolja védencének: vonja vissza vagy változtassa meg az első kihallga­tásán tett vallomását. Szőgyényi József újságíróknak elmondta: nemrégiben kölcsön kellett ad­nia ügyfelének, hogy az kifizet­hesse a villanyszámláját. Deutsch felháborodott. Ha a köztársasági elnök aláírja a pri­vatizációs törvény módosítását, a Fidesz, a KDNP és az MDF az Alkotmánybírósághoz for­dul. Ezt közölték az ellenzéki pártok azon a sajtókonferen­cián, ahol Deutsch Tamás, a Fidesz frakcióvezető-helyettese elképesztőnek, felháborítónak és cinikusnak nevezte a kor­mány eljárását. A kamara drágállja az utat. Aránytalanul magas díja miatt az M5-ÖS autópálya nem tölti be a szerepét - szögezi le a Bács-Kiskun Megyei Kereske­delmi és Iparkamara elnöksé­gének állásfoglalása. Füzessy kiutasít. Latorcai Jánosnak és Isépy Tamásnak távoznia kell a Keresztényde­mokrata Néppártból - jelentette ki pénteken Éüzessy Tibor alel- nök. Giczy György pártelnök a KDNP szövetségi politikájáról elmondta: csak széles körű el­lenzéki együttműködéssel lehet leváltani a mostani koalíciót. Ebből - véleménye szerint - egyelőre kilóg a Fidesz. Duplázott a Pannon GSH. A távközlési vállalat egyik valóra váltott ígérete 1996-ban az volt, hogy több mint kétszeresére, 70 ezerről 150 ezerre növelte elő­fizetői számát. Az év végéig előreláthatóan még legalább tízezren csatlakoznak a Pannon hálózatához. Tetőfedő fogta rabló. Álar­cot, gumikesztyűt és munkás­ruhát viselő fegyveres rabló tört be pénteken délben Szegeden egy postahivatalba, 428 ezer fo­rintot zsákmányolt, ám nem ju­tott messze: egy tetőfedő utána­futott és elfogta. Gyermekgyilkos apa. Egy harmincnégy éves győri férfi csütörtökön megölte hatéves kislányát és négyesztendős kis­fiát. Ä gyerekgyilkosságot a késő délutáni órákban hazatérő édesanya fedezte fel. Az apa közben öngyilkos lett: a vonat elé vetette magát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom