Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-16 / 293. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. december 16., hétfő Elő-Schengen Magyarországnak Horn Gyula Constantinescuval is találkozott Dublinban Egyebek mellett a szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskede­lem és az illegális munkaerő-vándorlás problémája szerepelt az Európai Unió dublini csúcstalálkozójára meghívott jelent­kezők és a Tizenötök szombati találkozójának napirendjén. Horn Gyula kormányfő, aki az uniós tagságra pályázó térség­beli országok vezetőivel együtt vett részt az ír fővárosban tar­tott munkaebéden, a találkozó után elmondta: a felmerült ja­vaslatok között elhangzott az is, hogy az unió különmegbí- zottat nevezne ki, aki e kérdés­ben hivatalos kapcsolatot tar­tana a társult országokkal. A magyar fél kérte, hogy Brüsz- szel konkrét igényeket - „elő- schengeni követelményrend­szert” - fogalmazzon meg a je­löltekkel szemben. Horn Gyula kétoldalú talál­kozókra is kihasználta az al­kalmat. A kormányfő rövid megbeszélést folytatott az ír fővárosban egyebek mellett Constantinescu román elnök­kel, aki kijelentette: Bukarest kész napirendre tűzni a leg­utóbbi lisszaboni találkozón felmerült nyitott kérdéseket. „Minden úgy alakult, ahogy reméltük” - foglalta össze első benyomásait Jacques Chirac francia államfő a csúcstalálko­zót követően. Chirac elnök szerint minden bizonnyal már az 1997 végére tervezett, lu­xemburgi csúcstalálkozón dön­tés születik a tagfelvételi tár­gyalások megkezdéséről. Az Európai Unió állam- és kormányfői a kilátásba helye­zett majdani bővítés kapcsán megerősítették a tavaly de­cemberi, madridi csúcson le­fektetett várható csatlakozási menetrendet. Egyúttal üdvö­zölték az Európai Bizottság szándékát, miszerint a tagságra pályázó kelet-európai orszá­gokról készülő jelentéseket a Kormányközi Konferencia be­fejezte után azonnal a döntés­hozók elé terjesztik. Az unió nevében Hans van den Broek üdvözli miniszterelnökünket FOTÓ: FEB/REUTER ENSZ-főtitkárj elölt: Kofi Annan A Biztonsági Tanács péntek este - zárt ajtók mögött megtar­tott ülésén - hivatalosan is a ghánai Kofi Annant jelölte az ENSZ főtitkárává. A szavazás egyhangú volt. Mivel a testület határozatban rögzített javaslata alapján a Közgyűlés jóváhagyása gya­korlatilag biztosra vehető, ő lesz a világszervezet hetedik fő­titkára. Hivatalát január elsejé­vel foglalhatja el. A jelenleg főtitkárhelyettes­ként tevékenykedő jelölt nyi­latkozatában aláhúzta: legfon­tosabb feladatának a világszer­vezet működésének ésszerűsí­tését, a hidegháborút követő időszak teendőinek meghatáro­zását tekinti. ősi trükkfilm Meghökkentő hírről számolt be a Moszkovszkij Komszomolec. A lap szerint a szkíták már is­merték a trükkfilm technikáját. Az állítást egy szkíta harcos múmiáján talált tetoválások vizsgálatával támasztják alá. Az Altáj-hegységben felfe­dezett, mumifikálódott lovas katona bőrén látható ábrák tel­jesen összefüggéstelenek az első pillantásra. Egy szarvastest egyik részlete a harcos mellén látható, mellső patái a kézfején, középen azonban semmi. Kiderült, ha a szkíta történe­tesen egy szarvast kergetett, a testére tetovált részletek a futó állat képét mozgásában jelení­tették meg. Éppen úgy, mint a filmvásznon. Márpedig ha a testére rajzolt szarvas valóban a mozgóképi megjelenítést szolgálta, Walt Disney kétezer évvel lemaradt. Frau Kohl receptjei A gasztronómiai könyvekért járó legmagasabb díjat, a Prix Mazille Intemationalt kapta meg Hannelore Kohl. A német kancellár felesége receptgyűjteményt jelentetett meg Kulináris utazás a német tartományokon át címmel. Az érte odaítélt díjat az ínyencek hazájában, Franciaországban adták át, a hagyományos peri- gord-i Szakácskönyv fesztivá­lon, s azt maga Chirac köztár­sasági elnök nyújtotta át. Hannelore kísérőijeként jelen volt Kohl kancellár is, „szigo­rúan magánemberként”, de azért találkozott a francia ál­lamfővel. Chirac minden bizonnyal szívesen venné a német kor­mányfő receptjét: miként lehet rekord időtartamot jelentő ti­zenhat évet eltölteni a bársony­székben? (Réti) A szerbiai választások utóélete Az újvidéki diákok szolidárisak belgrádi társaikkal A szerbiai helyhatósági választási eredmények meghamisí­tása ellen folyó megmozdulások 28. napján, vasárnap mint­egy 100 ezer ember vonult fel Belgrád utcáin a novemberi hivatalos választási eredmények érvénytelenítését követelve. Zoran Djindjic, a Zajedno (Együtt) nevű szerbiai ellen­zéki választási szövetségben részt vevő Demokrata Párt (DS) vezetője eközben elutasí­totta a kompromisszum lehe­tőségét, és kijelentette, hogy a tiltakozások Slobodan Milose­vics szerb elnök meghátrálá­sáig fognak tartani. Több ezer belgrádi fogadta szombat délben azokat az új­vidéki egyetemistákat, akik péntek délután gyalog indul­tak el vajdasági otthonukból a több mint 80 kilométerre lévő jugoszláv fővárosba, hogy ki­fejezzék szolidaritásukat társa­ikkal. Az egyetemistákat, akik „sétájukkal” együttérzésüket kívánták kifejezni a választók akaratának tiszteletben tartását és a november 17-i helyható­sági voksolás eredeti eredmé­nyeinek elismerését követelő belgrádi társaikkal, élelem­mel, meleg ruhával, virággal várták a fővárosiak. A vajda­sági városból érkezők tettének jelentőségét növelte, hogy a vajdasági egyetemek vezetői szigorú megtorlással fenyeget­ték a menet tagjait, s megpró­bálták lebeszélni őket a de­monstrációról. Az Európai Unió csúcsta­lálkozóját követően Carl Bildt Dublinban jelezte: az unió külügyminiszterei egyetérte­nek abban, hogy EBESZ-de- legációt kellene Szerbiába küldeni a helyhatósági válasz­tásokon és az azt követően tör­téntek pontos kivizsgálására. Teherhajó rohant egy New Orleans-i bevásárlóközpontba A karácsonyi bevásárlók közül ijedtükben sokan a Mississippibe vetették magukat, sokan a vízbe vesztek. A partnak verődött hatalmas hajó megrongálta a közeli Hilton Szállót is fotó: feb/reuter A Queen Mary Japánba hajózik? Viharban az öreg hölgy A világ talán leghíresebb lu­xushajóját, a Queen Maryt még 1967-ben szerezték meg az amerikaiak, és azóta a ka­liforniai Long Beach-csel szemközt horgonyoz. Az aktív hajózástól visszavo­nult öreg hölgy sokáig csak ette a város pénzét, amely luxusz- szállóként és elegáns kaszinó­ként is ráfizetéses volt. Mérgelődtek az adófizetők, amíg egy kreatív menedzser nyereségessé nem tette a vál­lalkozást. Igaz, a polgárok egy részét ő is magára haragította, hiszen a patinás luxushajón olyan modem őrültségeket ho­nosított meg, mint például a hajmeresztő kötélugrás. Az eh­hez szükséges torony meglehe­tősen elcsúfította az esztétikai­lag is tökéletes hajó küllemét. Az illusztris kaszinók mellett „pórias” bingót is üzemeltetni kezdett, s az öreg hölgy máris nyereséget termelt. A Queen Mary idővel Long Beach egyik elhagyhatatlan ne­vezetessége és jelképe lett. Ezért hatott leforrázóan a hír: három évre kölcsönadják Ja­pánnak a patinás luxushajót. Sokan dühödten támadták a vá­rosatyákat, akik azonban lako­nikusan csak annyit válaszol­tak: a japánoktól olyan gáláns ajánlatot kaptak (az összeget közelebbről, nem nevezték meg), amelyet nem lehetett nem figyelembe venni. FEB Kitiltott grazi koldusok Kisöpörtek a koldusokat es a kéregetőket a szomszédos Stájerország fővárosából. A grazi polgármester rendele­tének előzménye másfél évre nyúlik vissza. Akkor „a bizton­ság barátai” elnevezésű nép­párti csoport határozott intéz­kedéseket követelt a rend és a tisztaság helyreállítására, mert a tarthatatlan helyzet súlyos ká­rokat okozott az idegenforga­lomnak. Javasolták, legalább a főtéren ne tanyázhassanak kol­dusok. Az új rendelet értelmé­ben Grazban szabálysértést kö­vet el az, aki koldulás, kérege­tés címén erőszakosan lép föl. A városi hatóságokat arra is fölhatalmazták, hogy belátásuk szerint rendészeti intézkedése­ket is foganatosítsanak: magya­rán kizsuppolják az erőszakos koldusokat. A sajtó is csata­sorba állt. Megírták a lapok, hogy valóságos cigány koldus­sereg lepte el várost, amelynek felnőtt tagjai a szánalomra méltó, elhanyagolt külsejű, és büntethetetlen gyerekeiket sza­badítják a nyomornak már a látványától is irtózó polgárokra. A józanabbak felháborodtak a szigorúságon. Igaz, Bécsben is tízezer schillingre büntetik az erőszakos koldusokat, pedig mindenki tudja, hogy a mégoly erőszakosan kicsikart adomá­nyokból sem jön össze a bünte­tés töredéke sem. Joggal kér­dezték: ha nem lehet beszedni a pénzt, mire jó a rendelkezés? Ferenczy Europress Kovács László Pekingben Ötnapos látogatásra Pekingbe érkezett Kovács László külügyminiszter. Útjának elsődleges célja a kínai-magyar gazdasági kapcsolatok erősítése. A magyar diplomácia vezetője ma ta­lálkozik Csien Csi-csen külügyminiszterrel, majd fogadja őt Li Peng miniszterelnök és Csiao Si, az Országos Népi Gyűlés elnöke. Jövőre orosz gazdasági áttörés? Csemomirgyin orosz kormányfő a duma vasár­napi költségvetési szavazása előtt hangsúlyo­zottan szólt arról, hogy a költségvetés ezúttal először célozza meg a gazdasági növekedést. A miniszterelnök szerint a kormány már jövőre kétszázalékos GDP-növekedéssel számol. Francia toloncegyezmény Kiemelkedő fejlődést hoz Magyarország és Franciaország együttműködésében a két ország közötti toloncegyezmény, amelyet ma ír alá Pá­rizsban Kuncze Gábor belügyminiszter és fran­cia kollégája, Jean-Louis Debré. Az EU tagál­lamai közül Franciaország az első, amellyel szomszédai után Magyarországnak sikerült a jelenlegi nyugati gyakorlat alapelveit tükröző toloncegyezményt megkötnie. Izraeli légitámadás Libanonban Izraeli repülőgépek vasárnap feltételezett geril­laállásokat támadtak Dél-Libanonban. Bizton­sági források szerint a támadást végrehajtó két izraeli gép tucatnyi rakétát lőtt ki az ország dél­keleti hegyvidéki körzeteire. Zavargások Dél-Indiában Összecsapásokra került sor a hinduk és a mu­zulmánok között a dél-indiai Kamataka állam­ban. A helyi hatóságok közlése szerint a rend­őrség három személyt lelőtt, tizennégyen meg­sebesültek. Mulgabal városában meghatározat­lan időre kijárási tilalmat vezettek be. Feloszlott az UNITA Az angolai ENSZ-békefenntartó erők szomba­ton bejelentették, hogy az angolai béketervben foglaltaknak megfelelően gyakorlatilag felosz­lott a luandai kormány ellen húsz éve harcoló UNITA lázadószervezet hadserege, ami meg­nyitja az utat az afrikai ország egyesítése felé. A Móricz Zsigmond Művelődési Ház december 27-én, 19 órától PA-DÖ-DÖ KONCERTET szervez Kaposváron, a Sportcsarnokban. Jegyelővétel: Sportcsarnok, Rendezvényiroda, Fehérház, Tekecsarnok, Édosz Művelődési Ház és Móricz Zsigmond Művelődési Ház (37395) QUAESTOR Iroda már Kaposváron is! QIK kötvény éves 23,5%-os fix kamattal, tőzsdei és tőzsdén kívüli értékpapírok, kárpótlási jegyek, befektetési jegyek adás-vétele, nyugdíjpénztár. Quaestor Értékpapír Rt., Kaposvár, Dózsa Gy. u. 12. Tel.: 82/429-227 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom