Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-14 / 292. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. december 14., szombat Flórián tér 1., a lánglovagok birodalma Atád új tűzoltólaktanyája Szabó Vilmos nagyatádi tűzoltóparancsnok büszke a laktanyájukra. Bár az egyesületet hivatalosan csak ma adják át, ők már napok óta benne élnek. Már tüzet oltani is vonultak innen, amikor Berzencén kigyulladt a Sirokkó szárító, és segíteni is innen mentek a Szigetvári utcába, amikor egy fiatalember beszorult a karambolozott kisteherautóba. A környékbeliek szokják a sziréna szót. Meg kell tanulniuk ezzel együtt élni. A parancsnok vaskos mappát vesz elő. A laktanyaépítés krónikáját, amely kissé hosszúra sikeredett. A lényeg, hogy a régi laktanyából, amely 88 évig volt az otthonuk, elköltözhettek. Már csak emléktábla jelzi a szívükhöz nőtt, ám egyre szűkösebbé vált épületen, hogy ott tűzoltóság volt. — A nyolcvanas évek elején vetődött fel egy új laktanya igénye — így Szabó Vilmos. — El is készültek a tanulmány- tervek. A régi, jelképértékű épület homlokzatát is meg akarták menteni úgy, hogy az az újba bele álmodták. Aztán a munkákból nem lett semmi. Helyette Barcson épült tűzoltó- laktanya. 1991-ben az akkori polgármester Varga Vince megkereste az országos tűzoltó parancsnokot. Ismét napirendre került a téma, de csak 1994. április 27-éré jelölték ki az építési területet. Ezután kapott megbízást Stadler József és csapata a kiviteli tervek elkészítésére. Közben a majdani szomszédok fellebbeztek a tervek ellen, s ez is hátráltatta az első kapavágást. Októberben aztán a budapesti Biokoop Szolgáltató és Ipari szövetkezet megbízást kapott a kivitelezésre. A tervek szerint 1996. március 31-én már állniuk kellett volna a falaknak. Nem így történt. A kezdeti lendület idővel alábbhagyott. A kivitelező ennek ellenére továbbra is állította, hogy a vállalt határidő teljesíthető. Tavaly novemberben aztán kiderült, hogy ígéret ide, vagy oda, nem lesz márciusra tűzoltólaktanya. A Biokoop kénytelen visszaadni a területet a beruházónak a fővárosi tűzoltóparancsnokságnak. Új pályázat után új kivitelező jött: az ugyancsak budapesti székhelyű Interbau Kft, amelyik helyi vállalkozókat is segítségül hívott. Derekas munkát végeztek. Van aki azt mondja, hogy nagyobb ez a laktanya, mint amekkora valójában kellene. Csakhogy a nagyatádi lánglovagok új otthona nem egy-két évre készült, legalább annyi ideig kell szolgálnia, mint elődjének. Az új épületben hat szerállásba sorakozhatnak a tűzoltóautók. A kapukat számítógép nyitja és zárja. A szálláshelyek is korszerűek. Tágas az ebédlő, kényelmesek az irodák és nem kell szűkös folyosón kerülgetni egymást. A hírközpont már a jövő tűzoltóságát idézi. A számítástechnika ide is betört. Egyetlen monitor segítségével irányítható, ellenőrizhető minden. Az épület, előtte a szigetvári szobrász Vanyur István Flórián-szobra szépen harmonizál Nagyatád színes kisvárosi hangulatával. Ma felkerül az új cégtábla is. A nagyatádi tűzoltók új címe: Flórián tér 1. Mert a rendőrség mögötti, egykor üres térnek név is kellett, s ennél találóbbat aligha gondolhattak volna: Szent Flórián a tűzoltók védőszentje. Nagy Jenő Tánccal mutatja meg a szépet a Balaton Egy szál gyertya boldogsága Egy emberöltőn át osztották meg a tánc örömét Régen, amikor a somogyi falvakat befújta, körülölelte a hó, ráért összeülni a család. A meleg kályha mellé befészkelhették magukat a szomszédok is. Elég volt egy szál faggyúgyertya, hogy bensőséges hangulat alakuljon ki. Szikár, nagybajuszé, barázdált arcú férfiak, munkától elnyűtt, de tiszta tekintetű asszonyok néznek ránk a korabeli fotókról. Papp Károly, a siófoki Balaton tánc- együttes művészeti vezetője arra vállalkozott, hogy színpadra állítja ezt a világot. Megpróbálja előbb a táncosaival megértetni, hogy apró örömökben kell keresni a boldogulás útját. A táncosok segítségével pedig a közönséggel is. — Almok nélkül nincs értelme a napi küszködésnek — állítja Papp Károly. — A mély érzésekről lemondani, a játékot abbahagyni nem szabad. Szeretném mindenben megmutatni a szépet. Ha még nem is felkészült erre, de fogadókész az ember. Rendhagyó évzáró estre készül az éppen harminchárom éve alapított együttes. A táncosok fele messze vidékről; Regszemcséről, Budapestről, Ádándról jár be a próbákra. Most mindenki életét át kellett alakítani, mert a próbahelyül szolgáló Dél-Balatoni Kulturális Központot a megszokott időben üzleti vállalkozásnak adták bérbe. Ma, szombaton délután hat órakor azért a Dél-balatoni Kulturális Központban lesz az ünnepi fellépés. Pogácsával, borral várják a nézőket. A színpadon megfakult, sárga fotók szereplői elevenednek majd meg, hogy ver- bungot, pontozót táncoljanak, sudridomot énekeljenek. A szemek a távolba néznek; a múltba és a jövőbe... — A néptánc nem abból áll, hogy a csizmás legények bejönnek a színpadra jobbról, a főkötős menyecskék meg balról, aztán a zenére mozognak egy kicsit — állítja a fiatal, 26 éves művészeti vezető. — Érzelmeket, gondolatokat, drámai feszültséget kell az előadásokba vinni, s nem politizálni a színpadon. — Siófok vezetői tudomásul vették, hogy vagyunk, de nem látják hatvan felnőtt és nyolcvan gyermek munkáját. Czene Attila A kandalló tűzénél melegszenek a munkások Kúria, kenyér és katedra Geszti kör-kép Negyven éve több mint ezer- egyszázan éltek Somogygeszti- ben. Ma csak 600 lakója van a kisközségnek; minden negyedik cigány. Az őslakosok többsége kihalt, ám néhány családot megbabonázott a vidék; ide költöztek a fővárosból. Kozma Elemér pedig egyenesen Ausztráliából repült Somogy- gesztibe. Évente még csak néhány hónapot tölt itt. Az erdélyi származású üzletember három éve vette meg a Jankovich kúriát, s azt szeretné, ha mielőbb szálloda lenne belőle. Tenisz- és golfpályát is tervezett, s — látványosságnak — egy szélmalmot. A hatvanon túli ausztrál minden évben ezer dollárt adományoz a falunak. Az ön- kormányzat az iskolásokra, óvodásokra költi a pénzt. — Idegenforgalmi szempontból figyelemre méltó a kezdeményezés — mondta Marton Rudolf polgármester. — Legalább megismerik majd a községünket, s ha megnyílik a szálloda, talán néhány helybeli is itt keresheti meg a kenyerét. Hatvan állástalanunk van. A faluban árulkodik a hajdani jómód: gazdag porták míves kovácsoltvas-kerítések, hosszú gazdasági épületek... Odébb, a cselédsor, rogyadozó házakkal. Járda helyett sáros betonlapok vezetnek az iskolába. Nyíri Imre iskolaigazgató három éve él itt. Korábban Kaposvárról járt ki. Amikor a fiatalember a didaktika alapjait tanulta, nem gondolta, hogy összevont osztályban vár rá katedra. Huszonnyolc gyereket okít két tanítótársával. — Egy kisiskolában köny- nyebb a munka — állítja: — A falusi gyerek egyébként is kezelhetőbb. Több községben tanítottam már, de vezető So- mogygesztiben lettem először. Tanulóidőm nekem is van. A vidéki pedagógustól jogosan elvárják, hogy vigyen életet a faluba. Legyen lámpás, mint a hajdani néptanítók. A mostani geszti pedagógusokkal elégedettek a falubeliek, mert mindig szerveznek valamit: színházba viszik a kicsiket, szülők báljára készülnek, havonként játszóházat tartanak, s már kiosztották a Marton Rudolf polgármester betlehemesek szerepét is. Az iskolában Farkas Róbert alpolgármester számítógépes szakkört vezet. — Némelyik lurkó jobban ért hozzá, mint én — állítja az igazgató, aki most végzi a hitoktatóképzőt. — Van a faluban négy-öt család, kifejezetten jó képességű gyerekekkel, ám a legtöbb hátrányos helyzetű, akik még több figyelmet érdemelnek. Örülünk, hogy a korábban itt tanulók visszajárnak hozzánk. . A jól felszerelt, nemrég felújított iskolából a kúriához megyünk. Hatalmas park, a társasági élet, később pedig az iskolai számháborúk színhelye. Az évszázados fák közt egy Mária- szobor bújik meg; az új tulajdonos helyezte el, s bontott rá tetőt. Villanyt- és vízvezetéket szerelnek, kőműves munka folyik a megszépülő kastélyban. Némelyik szobában már bútorok is vannak. Régi csillárok, képek várják végleges helyüket, ám még csövek kandikálnak ki a falakból. Cselik Miklós művezető: — Tizennyolc vendégszoba lesz itt, külön fürdővel, és a tetőteret is beépítik. Kozma Elemér a Kaposgéptől vette a hatvanas évektől iskolaként működő épületet, amelynek földszinti nagytermében még megvan a régi kandalló. A munkások ennél melegszenek. Felmegyünk a békebeli tölgylépcsőn, s a művezető mindent megmutat. — Nézze, ez még a régi étellift: a Jankovich famíliának itt küldték fel a több fogásos ebédeket, vacsorákat. De van egy nagy pince is, és több mellék- épület. Visszafelé menet megtudom: a Jankovich-unokák is meg akarták venni a kastélyt, ám nem tudták; nem volt annyi pénzük. Kiegyeztek a szemközti erdővel. Ha jönnek, már csak vendégként szállhatnak meg az egykori családi fészekben. Lőrincz Sándor Az új épület talán újabb 88 érig lesz a nagyatádi tűzoltók otthona összevont osztályban tanít az igazgató FOTÓ: LŐRINCZ