Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-03 / 282. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP ORSZAG-VILAG 1996. december 3., kedd Lisszaboni szópárbaj a NATO-ról Megállapodás született az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) lisszaboni csúcsértekezletén az európai hagyományos haderők és fegyverzetek csökkentéséről szóló CFE-szerződés módosításáról - jelentette be a tanácskozás hétfő délelőtti ülésén António Guterres portugál kormányfő. A kétnapos csúcsértekezlet első munkanapján kapott szót Viktor Csemomirgyin orosz kormányfő és Al Gore amerikai álelnök. Csemomirgyin kijelentette: Oroszország továbbra is keményen ellenzi a NATO keleti irányú bővítését. Al Gore kifejtette: a NATO kiszélesítése kiterjeszti a stabilitást Európában, de ezzel párhuzamosan ki kell építeni az Horn a tanácskozáson együttműködést Moszkvával és a szervezeten kívül maradókkal is. A tanácskozáson részt vevő Kovács László szerint némi enyhülés tapasztalható a NATO-bővítéssel kapcsolatos orosz álláspontban. Úgy vélte, hogy a CFE-szerződés módosításáról született megállapodás is jelzi: Moszkva keresi a módját, hogy a bővülő NA- TO-t beillessze az európai biztonsági rendszerbe. Külügyminiszterünk sikeresnek értékelte az EBESZ- nek az 1994-es budapesti csúcs óta folytatott tevékenységét, s hangsúlyozta: a válságkezelésben és utókezelésben a szervezet fontos szerepet vállalt a kontinens számos pontján. Az EBESZ csúcsértekezletén Horn Gyula kormányfő várhatóan külön megbeszélést folytat Románia új elnökével, Emil Constantinescuval. Elismerés az ezrednek Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete kitüntette a 64. Boconádi Szabó József logisztikai ezred több tisztjét, tiszthelyettesét és közalkalmazottját. A volt Jugoszlávia területén végrehajtott hadműveletek elismerését tegnap Kaposváron adták át. Az ezred parancsnokát, Bodnár Gézát ezredessé léptették elő fotó: lang Róbert Bizalmat kapott a főkapitány jelölt Következetes, aprólékos munkával javítható a közbiztonság - mondta parlamenti meghallgatásán Forgács László országos rendőrfőkapitány-jelölt. Az önkormányzati és rendészeti bizottság 18 igen és 5 tartózkodás mellett bizalmat szavazott a főkapitányi cím várományosának fotó: feb/diósi Havi húsz-harmincötezer forint Jövőre 60 ezer munkanélkülit vonnak be a közmunkákba Az idén a második fél évben - 1 milliárd forint költségvetési juttatással - 8 ezren jutottak álláshoz a közmunkaprogramok révén. Az akció keretében közútfenntartási és árvízvédelmi munkákban mintegy háromezren vettek részt. A jövő évre összesen 4 milliárd forint áll rendelkezésre e célra, ami 60 ezer munkanélküli bevonását teszi lehetővé. Minderről Kiss Péter munkaügyi és Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter számolt be a tegnapi közös sajtótájékoztatón. A munkanélküliek 20-25 ezer forintos keresetet érhettek el, a brigádvezetők 30 ezer, a művezetők 35 ezer forintot kaptak. A közlekedési, hírközlési és vízügyi ágazat jövőre 2 milliárd forintot szeretne elnyerni a közmunka-támogatásból, s ebből 8-10 ezer munkanélküli foglalkoztatását oldanák meg. A közútfenntartásnál egész évben, a vízügyi területen féléves időszakra kínálnának munkát. Jövőre már hóvédő erdősávok felújításával, új erdők telepítésével is foglalkoznak majd. A munkaügyi miniszter egyebek közt arról számolt be, hogy a közmunkatanács támogatást adott a Földművelésügyi Minisztériumnak is, hogy közhasznú munkával erdőtelepítést, gyógynövény-gyűjtést támogasson. A művelődési minisztérium kulturális intézmények épületeinek felújításához szervez közhasznú munkát. Az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat kommunális közhasznú tevékenységhez kapott támogatást. A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal egy tatabányai cigánytelep felújítására adott be sikeres pályázatot. A pécsi ipari park kialakításához szintén ad támogatást a közmunkatanács. HÍREK A VILÁGBÓL, ITTHONRÓL Tüzet nyitott a misszióvezető testőre Fegyvert használt az EBESZ boszniai misszióvezetőjének egyik testőre, amikor egy kamion megpróbált befurakodni az Alija Izet- begovicsot, Kresimir Zubakot és Robert Frowickot szállító gépjárműoszlopba vasárnap. A kamion többször nekiütődött a konvoj utolsó kocsijának, ám előzési kísérleteit nem adta föl. Moszkva-barát az új moldovai elnök A gazdasági és a szociális helyzeten kíván elsősorban változtatni Moldova vasárnap megválasztott új elnöke, Petru Lusins- chi. Az új államfő a baloldali pártok, köztük a kommunista párt támogatásával győzött, és megfigyelők szerint elkötelezett Moszkva-barát. A svájci kormány a banktitok mellett A svájci kormány szerint Svájcban fenn kell tartani a banktitkot. A- berni kabinet állásfoglalásában hangsúlyozta: jelenleg Svájcban elegendő jogszabály biztosítja, hogy bűnözők ne használhassák ki a banktitkot illegálisan szerzett összegek elrejtésére. Jacques Santer az Unió bővítéséről Legfeljebb egy vagy két kelet-európai jelentkezőnek lehet esélye arra, hogy 2003-ig az Európai Unió tagjává váljék - nyilatkozta az EU brüsszeli bizottságának elnöke a Financial Times című lapnak. Lakost fölmentette a köztársasági elnök Göncz Árpád köztársasági elnök december 15-i hatállyal felmentette tisztségéből Lakos László földművelésügyi minisztert. A felmentésre a miniszterelnök javaslata alapján került sor. Vöröskeresztes ajándékcsomagok 40 ezer ajándékcsomagot oszt szét a rászorult idősek, nagycsaládosok és magányosok között december közepétől a Vöröskereszt. A mintegy 1000 forint értékű csomagok élelmiszert, édességet, gyümölcsöt, könyveket és tisztálkodási szereket tartalmaznak. Tovább romlott a bűnözési statisztika A múlt évben kilenc százalékkal nőtt a jogerősen elítéltek száma. Az igazságügyi tárca adatai szerint tavaly a közvádas eljárásban jogerősen 76 ezer felnőttet ítéltek el: 68 700 férfit és 7300 nőt. Magyar-szlovén vasútvonal épül Tavasszal Zalalövőtől kiindulva megkezdődik a magyar-szlovén vasút 19,5 kilométeres hazai szakaszának építése. A MÁV Rt. hamarosan kiírja pályázatát a kivitelezési munkákra. Még mindig tüntetnek Belgrádban A rendőrség figyelmeztetése ellenére hétfőn ismét több tízezer ember vonult ki Belgrád utcáira, hogy tiltakozzon a helyhatósági választó-. sok eredményeinek részleges megsemmisítése ellen. Az utcai tüntetések nyomán egyre feszültebbé válik a szerbiai belpolitikai helyzet fotó: feb/reuter Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Fátyol alatt fiatalabbnak látszom • A félszegség (is) levethető • Elsirattam az elődömet • Jó, ha a gyerek fantáziái SZINS3 frLMMK m léteim ' > Kiskegyed »«•n* \ {y Ml 1 H % 1 ' V i ' í 14 JÉ **^^3 UV V 1 ht Wá itp8P\\U|g ’ Ifi •* * •“ $ S) i U|, g-tlla- a legolvasottabb női magazin! 8 MöSffliSliSítf‘ ■ 1 • ti Áj '«» fii rasi'ü5 _____________I Mka___ Sikerült a műtét Mintegy 15 milliméteres rákos daganatot távolítottak el az orvosok hétfő reggel Václav Havel cseh államfő jobb oldali tüdejéből - közölte az államfő szóvivője, Ladislav Spacek. Az orvosok véleménye szerint a megbetegedést még kezdeti szakaszában sikerült felismerni és föltartóztatni - tette hozzá. Kifejtette, hogy a műtét bonyodalmak nélkül zajlott le, és Havel lábadozásának idejét 7-10 napra becsülik az orvosok. A sebészeti beavatkozás azért volt szükséges, mert a tüdőgyulladásban szenvedő Havel tüdejében mintegy két centiméteres ismeretlen leletet mutattak ki a röntgenfelvételek. A diagnózis pontosításához műtétet javasoltak az orvosok. Havel kezelőorvosa figyelmeztetett: a beavatkozás kockázatát növelte, hogy a hatvanéves államfő erős dohányos. Alku Okinaváról Az Egyesült Államok és Japán hétfőn megegyezett a szigetországban fekvő amerikai katonai bázisok áthelyezéséről. A megállapodás értelmében az amerikai csapatok fölszabadítják az okinavai bázisok területének egyötödét és 23 ezer hektárt visszaadnak a szigetnek. Okinaván van a Japánban lévő amerikai katonai támaszpontok kétharmada, miközben a kormányzóság az ország összterületének mindössze 0,6 százalékát foglalja el. Emiatt évtizedek óta erőteljes az Amerika- ellenesség ezen a déli szigeten. Bili Clinton elnök és Hasi- moto Rjutaro kormányfő tavaly áprilisban bizottságot állított föl, és ennek a javaslatát fogadták most el a két ország képviselői. A megállapodás révén nem csökken a Japánban állomásozó 47 ezer fős amerikai egységek létszáma. Janus Színház Pécsett Első bemutatóját tartotta tegnap este Pécs legújabb teátruma. Á Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem támogatásával szeptemberben alakult Janus Pannonius Egyetemi Színház Darvasi László Vizsgálat a rózsák ügyében című bűnügyi legendáját vitte színre Mikuli János rendezésében. A főszerepet a pécsi tudományegyetem hallgatója, Horváth Csaba játssza, s a színpadon megjelenített történetet illusztráló díszleteket - melyeket a néző csak az előadás végén láthat - az egyetem művészeti karának mesteriskolás hallgatói készítették.