Somogyi Hírlap, 1996. december (7. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-11 / 289. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. december 11., szerda Szakácstannlók gyakorlaton Új gyakorló munkahelyeket alakított ki a szakács- és a felszolgálótanulóknak a kaposvári Széchenyi István Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola. A Fehér Ház éttermet vették bérbe, és itt 280 tanuló sajátítja el „élesben” a szakmai fogásokat. Képünkön: Fehér Ferenc szakács, szakoktató irányításával a saláta készí­tését tanulják a másodéves tanulók fotó: kovács tibor Kereszténydemokraták Pesten A parlamentben jártak a kaposvári keresztény- demokraták. Országgyűlési képviselőjük köz­reműködésével a karzatról meghallgatták a Ház délelőtti ülését, megkoszorúzták Steindl Imre (ő tervezte az országházat) mellszobrát. S töb­bek között jártak a Dohány utcai zsinagógában és a Nemzeti Múzeumban is. Motoroshalál Kőröshegyen Az úttest széléről akart balra kanyarodni Kő­röshegyen segédmotorkerékpárjával egy helyi lakos, s összeütközött egy jobbról érkező sze­mélygépkocsival. A motoros olyan súlyosan megsérült, hogy életét nem tudták megmenteni: kórházba szállítása után néhány órával, a sió­foki kórház intenzív osztályán meghalt. Képviselői fórumok Nagyatádon A nagyatádi önkormányzat képviselői téli la­kossági fórumokon találkoznak választóikkal ezekben a napokban. Tegnap este a Jókai lakó­telep képviselője, Boros Bálint és Ormai István polgármester válaszolt a nagyatádiak kérdése­ire. Ez volt a negyedik ilyen találkozás, s hason­lót tartanak minden körzetben. Kapolyi támogatás gyerekeknek A kapolyi képviselő-testület a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a karácsonyi ünnepekre 3-3 ezer forint támogatást nyújt a falu minden óvo­dás és általános iskolás korú gyermekének. Az önkormányzat összesen 306 ezer forinttal járul hozzá a családok karácsonyi ajándékozásához. A támogatásra szánt pénzt a héten lehet fel­venni a polgármesteri hivatalban. Kirámolt egy zamárdi nyaralót Továbbra is tarolnak azok a nyaraló fosztoga­tók, akik arra számítanak: a bezárt kéglit tava­szig nem látogatja senki. Csaknem félmilliós zsákmánnyal távozott az az ismeretlen tettes, aki egy zamárdi nyaraló ablakát betörve, a ház­ból többek között műszaki cikkeket, ruhane­műket, szerszámokat, és különböző élelmiszert vitt magával. A Siófoki Rendőrkapitányság nyomozói keresik a tolvajt. Mindig voltak nagy pillanatok A JELEM NAGY PILLANATAI­BAN ÖN IS RÉSZT VEHET. Az 1996. október 3-án kibocsá­tott 1998/K államkötvényt a kibocsátó újból értékesíti. Az államkötvények kibocsátása aukció útján történik. Az aukciót követően az államkötvények újabb mennyiségét jegyzés út­ján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 1998/K 2 éves futamidejű, kamata évi fix 21,50%. A kamatfizetésre fél­évente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. december 5. Jegyzési időszak: 1996. december 9-13. Jegyzési árfolyam: 106,76% MÁSODPIACI FORGALMAZÁS Az állampapírok elsődleges for­galmazói hálózatán keresztül a befektetők bármikor hozzájut­hatnak az éppen kibocsátott vagy a forgalomban lévő állampapí­rokhoz és az ország egész terüle­tén lehetővé válik az állampapí­rok lejárat előtti értékesítése. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy 1996. november 1-től a Magyar Nemzeti Bank fiókhálózatának helyén - változatlan feltételek mellett - a Magyar Államkincstár értékpapírpénztárai várják a tisz­telt befektetőket. Befektetése mindig biztonsá­gos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: K&H Bank Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3. • Magyar Hitel Bank Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 7., Siófok, Tab, Nagykanizsa • OTP Bank Rt. 7401 Kaposvár, Széchenyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 7400 Kapos­vár, Rákóczi tér 1. • Cooptourist (a New York Broker Kft. ügynökeként) 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 8. VALAMINT: Magyar Államkincstár Somogy Megyei Értékpapírpénztára Kaposvár, Széchenyi tér 3-4. Magyar Államkötvény 1998/K A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Nágocson húsz dolgozó állását szüntetik meg Várhatóan húsz dolgozót bo­csátanak el a nágocsi nevelő- otthonból a következő félév­ben. Június 30-ig átszervezik az intézményt; a régi kasté­lyépületből - a megyei köz­gyűlés döntése szerint - csa­ládi lakóotthonokba kerülnek a gyerekek. A nágocsi nevelő- otthon dolgozóinak a Szenná­ban és Somogyjádon kialakí­tandó családi otthonokban ajánlottak munkalehetőséget - erről Simor Péter igazgató tá­jékoztatta őket. A lehetőséget a nágocsiak közül senki sem fogadta el. Nágocson feszült a légkör a nevelőotthonban: több mun­kahely is megszűnik. Harmin­cán dolgoznak most, közülük ötnek továbbra is biztos a fog­lalkoztatása. A kastélyparkban ugyanis új épület - tetőtér-be- építéses lakás - készül, ahol 16-18 gyermeket helyeznek el. A nágocsi önkormányzat is felajánlott megvételre egy la­kást; ha ezt megveszik, to­vábbi négy-öt dolgozó foglal­koztatására nyílik lehetőség. Simor Péter tegnap még nem tudta megmondani, hogy ter- vezik-e Nágocson újabb lakás vásárlását. Az otthon kis neveltjeinek költözése az általános iskolára is hat, hiszen több gyerek ott tanul. Ha más településre köl­töznek, a diáklétszám csökke­nése pedagógusok elbocsátását vonja maga után a nágocsi is­kolában is. K. J. Vészfékezéssel állították meg a vonatot Megverte a vasutast A 21 éves igali Lakatos Béla Hubert 1994. október 20-án édesanyjával utazott a Fonyód­ról Kaposvárra tartó személy- vonaton. A fiatalembernek nem tetszett, hogy a jegykezelő szóvá tette: Lakatos édesanyjá­nak szabálytalan a menetjegye. Szó szót követett, azután ököl­csapások puffantak — a vasu­tas arcán... Az általános iskola három osztályával megbirkózott Laka­tos eddigi rövid pályáját lopá­sok és csalások miatti próbára bocsátások, megrovások és pénzbüntetések sora jelezte. A többszörösen büntetett előéletű férfi — úgymond anyját vé­delmezve — megütötte a jegy­kezelőt, aki az ülésekre esett, majd ott tovább ütlegelte. A du­lakodásra a vasutas kollegája figyelt föl, majd vészfékezéssel megállította a vonatot. Az ügyészség Lakatos Béla Hűbér­iét közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vá­dolta. Elsőfokon, a Fonyódi Városi Bíróság ebben meg is ál­lapította az akkor 19 éves fia­talember bűnösségét, ezért egy­évi és négy hónapi börtönre ítélte, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztette. Az ügyész súlyosbításért föllebbe- zett. A Somogy Megyei Bíróság dr. Mózes Gábor által vezetett büntető fellebbviteli tanácsa az elsőfokú ítéletet úgy változtat­ta meg, hogy a szabadságvesz­tés időtartamát tíz hónapra le­szállította, ám mellőzte a sza­badságvesztés végrehajtásának a felfüggesztését. Az ítélet jog­erős. (Tamási) Közös cselekvési program, magabiztos rendőrök Javult a közbiztonság Határozatban köszönte meg a siófoki rendőrök és személy sze­rint dr. Frankberger Ferenc kapitányságvezető munkáját a város képviselő-testülete. Dr. Balázs Árpád polgármester el­mondta: olyan időszakban sike­rült jó eredményt felmutatni, amikor országszerte romlott a közbiztonság. A rendőröket ma­gabiztossá tette az a cselekvési program, amelyet a város veze­tésével közösen munkáltak ki - mondta dr. Frankberger Ferenc, ugyanakkor elismerte, hogy a kábítószerek terjedése sok gon­dot okoz. Nem mindig sikerült gyorsan reagálni a bekövetkező eseményekre, és a sebességmérő műszer meghibásodása miatt sok esetben elmaradtak belterü­leti ellenőrzések. Az utóbbinak oka volt az is, hogy több közle­kedési rendőrnek volt közrend- védelmi feladata. A rendőröknek több, koráb­ban problémás területen sikerült eredményt elérni az elmúlt idő­szakban. Ennek köszönhető, hogy Siófok polgárai javulónak érzik a közbiztonság állapotát. C. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom