Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-07 / 260. szám

1996. november 7., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Eladó egykori pártház, üresen áll a laktanya Vevőt váró ingatlanok Űj munkahelyeket is teremt az erdőgazdasági beruházás Szentén a fa többet ér Mintegy hatvanezer köbméter fát dolgoznak fel évente a szentai fatelepen fotó: török anett Nagyatád, Lábod, Segesd és Tarany önkormányzata elké­szítette befektetési és ingatlan­hasznosítási ajánlatát Ezt a Rinyamenti területfejlesztési társulás és a megyei vállalko­zói központ közös kiadvány­ban is megjelentették. Ormai István, a területfejlesztési tár­sulás elnöke azt mondta, ezzel is igyekeznek meggyorsítani a vagyon hasznosítását. Több ingatlana is van a négy te­lepüléseknek, amely már hosz- szű ideje kihasználatlan, s kö­zöttük olyan területek is, me­lyek önmagukat kínálják iparte­lep kialakítására. A kataszter ezeket sorolja fel. A nagyatádi önkormányzat például szívesen megválna a Széchenyi téren álló egykori pártháztól: az épü­let üdülőnek is alkalmas lenne, illetve gyógyszállót lehetne benne kialakítani. Eladó Nagy­atádon a volt munkásőrbázis, s telkeket kínálnak a most újjáé­pülő Kossuth utcában. Seges- den a régi malom épülete kelt­(Folytatás az 1. oldalról) Somogyszobon ezekről a kér­désekről folyt a vita a képvise­lők között. Megtett-e mindent a pályázat érdekében, illetve a társulásért a település polgár- mestere? — ezt firtatták testü­leti ülésükön a képviselők. S vizsgálatot is indítottak Fried­rich József polgármester ellen. — Tavaly a képviselő-testü- let hat-kettő arányban elutasí­totta a belépést a Rinyamenti térségi társulásba — mondta Friedrich József polgármester. — Az idén, még a pályázat el­bírálása előtt, augusztusban kértük a felvételünket; azonban technikai okok miatt ez csak októberben valósult meg. En­nek ugyan a támogatás odaíté­lése szempontjából nem volt je­lentősége, mert a társulási tag­ságot a felvétel ellenére csak a jövő év elsején kapjuk meg. Ezt írja elő ugyanis a társulás szer­vezeti szabályzata. A pályázat­tal kapcsolatos megyei döntés azonban számomra érthetetlen. — Amikor a testület tavaly elutasította a belépést, csak a Rinyamenti társulás tagjainak egymás közötti segítéséről volt szó az együttműködésben — mondta dr. Horváth István al­polgármester. — Ezért is ne­hezményezzük most, és nem értjük a területfejlesztési tanács döntését, mellyel kizárta So­heti föl a befektetők figyelmét; ez az épület ugyancsak kiváló idegenforgalmi célú hasznosí­tásra. Ám ha valaki megelég­szik egy bungalóval, annak is kínálnak ingatlant a segesdiek: két faházat a kastélyparkban. Lábodon a hatósági vágóhíd­ra kért ajánlatot a községi ön- kormányzat, s ezenkívül telket kínálnak az ipartelepen is. Ta- ranyban pedig az egykori szov­jet laktanya vár vevőre. Az épü­letek üresen állnak az öthektá­ros területen, most a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet őriz­teti. Ugyancsak befektetőket keresnek a taranyiak a meleg- vizű, illetve a hévízkutak hasz­nosítására és fejlesztésére. Szeretnék mielőbb hasznosí­tani ezeket az ingatlanokat. S nemcsak azért fontos ez a kör­nyékbeli önkormányzatoknak, hogy bevételhez jussanak: sok­kal inkább az vezeti őket, hogy fellendítsék a gazdasági életet. Partnereket keresnek, hogy enyhítsék a munkanélküliség szülte gondokat. Nagy Jenő mogyszobot a támogatottak kö­zül, hiszen a pályázati kiírásban nem volt feltételként megje­lölve a társulási tagság. A somogyszobi önkormány­zat úgy ítéli meg az utóbbi két hónapban kialakult helyzetet: a polgármester nem tett meg mindent annak érdekében, hogy a társulás akár szervezeti sza­bályzatának esetleges módosí­tásával is, de felvegye tagjának Somogyszobot. Az alpolgármester elmondta azt is: a vizsgálat lezárása után, a testület ülésén a kilenc képvi­selő közül hét kérte a polgár- mestert lemondásra, de az nem tett eleget ennek. Ezután arról is szavaztak, hogy az önkor­mányzat oszlassa fel magát. Hatan a javaslat ellen foglaltak állást, így a testület tovább dol­gozik. Ezzel a döntéssel a kép­viselők továbbra is bizalmat ad­tak a polgármesternek, de mun­kajogi felelősségre vonását kezdeményezik, mert nem tájé­koztatta a testületet, hogy felvé­telüket augusztusban a társulat technikai okok miatt levette a napirendről. Czink István kép­viselő azonban a történtek után megvált a testülettől. Somogyszob — értesülése­ink szerint — bízhat abban, hogy jövő tavasszal, az újabb elbírálás során megkapja a tá­mogatást. Németh István Nyolcvanmillió forintos be­ruházással új üzemet épít Szentán és Kaszó Erdőgaz­daság Rt. Ezzel huszonöt­harminc környékbelinek te­remt munkalehetőséget. Erdőművelést 14 ezer 500 hek­táron folytat a részvénytársa­ság, s évente nyolcvanezer köbméter fát vágnak ki. Ennek jelentős részét a két szentai üzemben dolgozzák fel, s így Belegben évek óta rossz az ivóvíz. Ennek okát keresik a vízügyi szakemberek, és a tisz­tiorvosi szolgálat laboratóriu­mában is rendszeresen vizsgál­ják a vízmintákat. A falu száz­köbméteres hidroglóbuszát is csak félig töltötték fel, hogy mielőbb elhasználják a vizet. Nyáron azonban ez sem segí­tett: a ivóvíz kellemetlen szagú, posványos volt. Most ez - az erőteljes tisztítás folytán - már exportálják. A feldolgozás foka növeli a fa értékét; ezért is dön­töttek úgy, hogy saját erőből, mintegy nyolcvanmillió forin­tért új üzemet építenek. Szabó Vilmos vezérigazgató-helyettes adaptálta a helyi viszonyokra azt a környezetkímélő techno­lógiát, amellyel táblásíthatják, illetve tömbösíthetik a fát. A speciális, környezetkímélő ra­gasztóval készített falapok aj­tók és ablakok gyártásához kevésbé érezhető, a víztorony­tól távolabb, a Petőfi utcában azonban még így is ihatatlan a víz. — A vizsgálatok során el­hangzott olyan vélemény is, hogy a tíz éve, 150 méter mélyre fúrt kút két alsó szűrője nem működik. A felső szűrő pedig 32 méterre van a talaj­szinttől, és gyakorlatilag onnan kapjuk a vizet — mondta Csé- csei János polgármester. — Va­éppúgy használhatók, mint biobútorok készítéséhez. En­nek Nyugat-Európában újab­ban nagy keletje van. Végvári Jenő, a részvénytársaság elnök­vezérigazgatója elmondta, hogy termékeik egészére van már megrendelő, így a feldol­gozott alapanyagot Ausztriába exportálják. Á 25-30 új mun­kahelyet is teremtő beruházást még ebben a hónapban üzembe helyezik. N. J. lószínűleg ez az oka annak, hogy ilyen posványos a víz. Az önkormányzat már ko­rábban javasolta egy új kút fú­rását. Ehhez azonban nem si­került megteremteni az anyagi hátteret. Mivel a vízminőség javítása céltámogatott tevé­kenység, ezért pályázatot ad­tak be; a hiányzó pénzt a kon­cessziós díjakból akarják fe­dezni. Sürgető a gond, az egészséges ivóvíz hiánya: jö­vőre mindenképpen dönteni kell Belegben. A gond megoldásához most az anyagi forrásokat keresi képviselő-testület. (Németh) Mikében rendszeres szemétszállítás A szemét elszállítását is rend­szeresítik Mikében - erről dön­tött a képviselő-testület leg­utóbbi ülésén. Ennek rendszeré­ről közmeghallgatáson is tájé­koztatják a lakosságot. A hulla­dékot a kaposvári városgazdál­kodási részvénytársaság szállítja majd el, s igény szerint gondos­kodik a szennyvíz-szippantásról. Kisebbségi összefogás a járda építésére Betonjárdát épített a cigány la­kosság összefogásával a so­mogyszobi kisebbségi önkor­mányzat. Huszonheten dolgoz­tak társadalmi munkában a hét végén, Orsós József kőműves irányításával, s így megépítették a Dózsa György utcában a 80 centiméter széles járdát. A száz méter hosszú szakasz kiépítése mintegy 40 ezer forintjába került a kisebbségi önkormányzatnak. Előadás a régészetről a városi múzeumban Nagy sikerű előadást tartott a nagyatádi múzeumban dr. Ma­gyar Kálmán régész Nemzeti múltunk értékei a honfoglalástól a somogyi régészeti kutatások tükrében címmel. Zsúfolásig megtelt a nagyterem: majdnem százan hallgatták az előadást. Rendezték az óvoda előtti területet Százezer forintot fordítottak az idén Belegben a parkosításra, örökzöldek és sövények telepí­tésére, Az óvoda előtti téren rendezték a terepet, több öreg fát kivágtak; ezeknek a helyé­re a kivágott fák anyagából fila- góriát is építenek. A megkezdett térrendezést jövőre folytatják. Felvilágosítás drogról a középiskolásoknak Orvostanhallgatók tartanak elő­adásokat a nagyatádi Ady gim­náziumban; ezekben a napokban az Aids-ről tartanak tanfolyamot 20 diáknak, a jövő héten pedig a drogok káros hatásáról. A felké­szítés után a diákok is bekapcso­lódnak a felvilágosító munkába. Korszerűsítik a fűtést Kutason Felújítják Kutason az általános iskola elavult fűtőberendezését. Evek óta tervezte már az ön- kormányzat, de hiányzott hozzá az anyagi fedezet. így csak nyár végén köthetett szerződést a munka elvégzésére, s ezt nem­rég kezdte el a kivitelező. A régi Marabu kazánokat Carbo- robotokra cserélik ki; most az alapozáson dolgoznak a kazán­házban. A kutasi iskolában ad­dig is a régi kazánokkal fűte- nek, s - mint megtudtuk - a tan­termekben megfelelő a hőmér­séklet. A beruházásra egyéb­ként 2,8 millió forintba kerül az önkormányzatnak. Hátráltatta a munka kezdését az is, hogy ne­héz volt beszerezni a modem fűtőberendezést. Az eredeti ter­vek szerint ugyanis ebben hó­napban már az új kazánnal kel­leni fűteni az iskolában. N. I. Éles vita folytán majdnem feloszlott a testület Vizsgálat a somogyszobi polgármester ellen Tiszta vizet akar Beleg Rossz a víz Belegben. Ezen változtatni kell s mihamarabb, így döntött legutóbbi ülésén a képviselő-testület is - mondta Csécsei János polgármester. Ha szükséges, új kutat kell fúrni. Ennek a költsége 2,5-3 millió forint. Elkészült a terv: megújul a piac környéke A kofák maradhatnak Mindig élénk a forgalom a piacon fotó: simon ottóné Elkészült a nagyatádi vásár- csarnok környékének rende­zési terve. A Somogyterv Kft által készített tanulmányt a képviselő-testület legutóbbi ülésén hagyta jóvá, s ezzel zöld utat kapott az elképzelés megvalósítása. Nagyatád piaca messze föl­dön híres. Jönnek ide a város környékéről épp úgy, mint a határon túlról. Ennek lehet örülni, mert élénkül a kereske­delem, s lehet bosszankodni is miatta, hiszen kaotikus állapo­tok uralkodnak. Ha valaki pi­aci napokon el akar jutni az au­tóbuszpályaudvarra, vagy a vasútállomásra, illetve onnan a városba, csak kisebb közelharc árán tud átvergődni a tömegen. A Somogyterv kft tanulmá­nyából kiderült az is, hogy komoly élelmiszer-higiéniai problémák is vannak, az ételt, italt árusítók miatt. Nem lesz így sokáig, mert a beépítési terv javaslatainak megvalósí­tásával felszámolják ezeket a gondokat. Az őstermelők megnyugod­hatnak: változatlanul árusít­hatnak a vásárcsarnokban. A terv és a képviselő-testület döntése is védi őket: a vásár­csarnok zöldség- és gyümölcs­árusítóhely marad. Sőt a sza­badtéren is kialakítanak fedett standokat. Az épület oldalai mellett a városképbe illő árusí­tóhelyek építhetők; itt azok árulnak majd, akik mindenféle ruhát, háztartási cikket vagy műszaki berendezést kínálnak. Gondoltak a parkolásra is. A Kolozsvári utca mindkét olda­lán a nyílt vízelvezető árok be­fedésével teremtenek lehető­séget a parkolásra az autósok­nak. A terv valószínűleg el­nyerte a nagyatádiak tetszését is, mert a közszemlére kitett tervrajzok nyomán egyetlen észrevétel sem érkezett. N. J. Hamarosan új helyre költözik a nagyatádi TIT Tanfolyamok pályázattal Sikeres évet zár a TIT nagy­atádi szervezete. Pályázatok so­rát nyerte, szakmai és nyelvtan- folyamokat szervezett; ezekre szép számmal jártak munka- nélküliek, pályakezdők is. — A megyei munkaügyi központtól kapott pénzen indult egy 270 órás motorfűrész-keze­lői tanfolyam — mondta Hor­váth Imre, az atádi TIT veze­tője. — Az egész megyére ki­terjedő képzésben huszonné­gyen vesznek részt. Jöttek Ka­posvárról és kis eldugott tele­pülésekről is. A népszerű an­gol és német nyelvtanfolya­mokra folyamatos a beiskolázás. A jelentkezők nagy része középfokú vizsgára jelentkezik. Egy másik pályázattal 18 pályakezdő fiatalnak Csurgón indítanak középfokú nyelvtan- folyamot. Ez a képzés 600 órás, és százezer forintba ke­rül. A valutapénztárosi és a kazánfűtői képzésre is sokan jelentkeztek. — A területfejlesztési alap­hoz benyújtott pályázatunk kedvező elbírálása után 3,6 millió forintot kaptunk egy új TIT-székház kialakítására — újságolta Horváth Imre. — A területi központ létesítéséhez a barcsi, a csurgói és az atádi munkaügyi kirendeltség is kért támogatást. így lehetőség nyí­lik a közös dél-somogyi át­képző és továbbképző központ megvalósítására. Az épület megvételéről már tárgyalnak az önkormányzattal. N. I.

Next

/
Oldalképek
Tartalom