Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-25 / 275. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. november 25., hétfő Ismét ég a cseh olajfinomító Vasárnap reggel lángra lobbant az észak-csehországi Litvinov kőolaj-finomítója. Egy hónap alatt ez már a második baleset volt ebben a létesít­ményben. Az újabb tűz miatt riadóztatták a német hatóságokat is fotó: feb/reuter Etióp utasszállító katasztrófája Annus Antal magyar nagykövet is a gépen utazott Szombaton légikalózok térítették el az etióp légitársaság Ad- disz-Abebából Abidjanba tartó járatát. A gép az Indiai­óceánba zuhant. A legalább 163 utas közül 52-en élték túl a szerencsétlenséget, mintegy 50 személy sorsa ismeretlen. A három géprabló, az etiópiai ellenállási mozgalom terroris­tái, Ausztráliába akarták kény­szeríteni a Boeing 767-est. Azt is közölték: börtönből szöktek meg, s hogy robbanószerkezet van náluk. Behatoltak a pilóta­fülkébe, kituszkolták a másod­pilótát, majd egyikük a pa­rancsnok fejéről lekapta a fej­hallgatót. A pilóta így, nem tu­dott kapcsolatot tartani a földi irányító központtal. A Comore-szigeteki kül­ügyminisztérium szerint a ka­tasztrófának 54 túlélője van. A listán nem szerepel az a tíz személy, akik nincsenek eszmé­letüknél, így nemzetiségük nem megállapítható. Két életben maradt géprablót a comore-i rendőrség őrizetbe vett, a har­madik feltehetően meghalt. A gépen utazott a Nairobiban és Addisz Abebában akkreditált magyar nagykövet, Annus An­tal is. Egyelőre nem ismeretes, hogy túlélte-e a katasztrófát. A L’Unitá című olasz lap pontos források megnevezése nélkül a következőket írta: „A gép fe­délzetén volt Frank Huddle, az Egyesült Államok Újdelhiben akkreditált nagykövete és fele­sége, akik feltehetőleg megme­nekültek... A fedélzeten volt nyolc izraeli állampolgár is, sorsukról egyelőre nem tudni semmit. A gépen utazott és megmenekült Magyarország Addisz-Abbebában akkreditált nagykövete.” A katasztrófáról szóló olasz sajtóbeszámolók közül egyedül a L’Unitá emlí­tette, hogy a magyar nagykövet is a gépen volt, és túlélte a ka­tasztrófát, ám ezt a helyszínen nem tudták megerősíteni. A Comore-szigetek közelében lévő francia szigeten válságbi­zottságot alakítottak a mentési munkálatok segítésére. A francia és a brit hatóságok nem tudnak róla, hogy a túlélők között lenne az 55 éves magyar nagykövet. A magyar külügyminisztérium ma szakértőt küld a helyszínre, hogy közreműködjék Annus Antal felkutatásában. Fazakas Berlinben Politikusok, tudósok és gazda­sági vezetők tanácskoztak a hét végén Berlinben. Az Európai Fórumon részt vevő Fazakas Szabolcs ipari és kereskedelmi miniszter hozzászólásában azt hangsúlyozta, hogy a nyugati államok számára is előnyös az integrációs szervezetek meg­nyitása. Rámutatott, hogy az Európai Unió keleti nyitása számos előnnyel, így a piac szé­lesedésével, a versenyképesség növekedésével fog járni a tagál­lamok számára is. Számos nyugati résztvevő is támogatta a magyar miniszter érvelését, rámutatva, hogy a gazdasági felvirágzás és a poli­tikai, biztonsági stabilitás egy­mást erősíti, együtt teremthető csak meg. Jelcin rendelete Az orosz államfő elrendelte, hogy vonják ki Csecsenföldről az ott állomásozó maradék két orosz dandárt is. Borisz Jelcin utasította az orosz belügymi­nisztériumot, hogy a csecsen hatóságokkal közösen szavatol­ják a közbiztonságot. ENTIAN VALUTAELADÁS német márka 104,— Ft olasz líra (1000) 104,— Ft osztrák schilling 14,80 Ft USA dollár 158,- Ft szlovák korona 5,20 Ft Horvát kurta 29,— Ft Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11. •s Új helyen Zárda u. 12. § Barcs, Bajcsy-Zs. u. 67. KÖZÉLETI KÁVÉHÁZ 1996. december 1-jén (vasárnap) 18 óra VENDÉG: TOLCSVAY LÁSZLÓ zeneszerző PÉREU ZSUZSA textilművész Helyszín: Kaposvár, Kapos Étterem Belépés: díjtalan! A rendezvény fő támogatója: Somogyért Egyesület Támogatók: Vinto Export-Import Kft., Kaposvár; Quich Schuh; Familia Hotel, Zamárdi; Olasz- Magyar Étterem, Kaposvár; Rambha Rattanház; Ohio Chips Magyarország Kft.; Kapos Volán Nemzetközi Fuvarozó Kft.; Tutta Lampa Olasz-Magyar Kft.; Dómján Design; Kapos Hotel; Geografika Budapest; Kapos Extra; Somogyi Hírlap; Florum Bt. Rendező: Művészeti Szervező Iroda & Somogy Interservice (35673) Fehérorosz népszavazás Alekszandr Lukasenko a vasárnapi népszava­zás előtt újabb dekrétumot adott ki. Eszerint a referendum eredménye kötelező érvényű és megmásíthatatlan lesz. A fehérorosz államfő ezzel semmibe vette az Alkotmánybíróság dön­tését, amely kimondta: a népszavazás kimenete­lét csak konzultációs jellegűnek lehet tekinteni. Újabb háború tavasszal? A jövő év tavaszán vagy legkésőbb a nyáron a szerbek által elfoglalt területek felszabadítá­sáért lefolytatott horvát villámháborúhoz ha­sonló boszniai „Vihar”-hadműveletre kerülhet sor - írja az egyik szarajevói lap. Az újság sze­rint elképzelhető, hogy a volt jugoszláv tagköz­társaság visszasüllyed a háború mocsarába. Sugárkísérletek embereken A brit hatóságok a mai napig élő embereken folytatnak radiológiai kísérleteket. Az értesü­lést - hosszú évek cáfolatai után - vasárnap a londoni védelmi minisztérium is megerősítette. A szaktárca közleménye szerint azonban a be­vont személyek önként vetették alá magukat „az igen alacsony sugárszintű anyagok” hatá­sainak. Francia kamionos sztrájk Párizs blokádjával fenyegetőznek a francia te­herautó-sofőrök, ha szakszervezeteiknek nem sikerül rövid időn belül megállapodást elérni a munkaadókkal. A fenyegetést azonban aligha sikerül majd százszázalékos sikerrel beváltani, mert a francia fővárosba ötven főútvonalon le­het bejutni, és lehetetlen mindegyiket elállni. Hónapokig javítják az alagutat A vasúti forgalom teljes helyreállása a Nagy- Britannia és Franciaország között húzódó Csa- toma-alagútban legalább három hónapot vesz igénybe, mert a minapi tűz miatt az útvonal hosszú szakaszát gyakorlatilag újjá kell építeni. A múlt heti vonattűz hatalmas hőjében az alag­út több betongyűrűje megrongálódott. Görög az idei szépségkirálynő Irene Szkliva, 18 éves hivatásos modell nyerte el az indiai Bangalorban az idei Világszépe címet. Két órán át több mint ezer hindu nacionalista torlaszolta el szombaton a stadionba vezető utcákat, ahol a választást tartották. A tüntetők „Halál a Világszépére” kiáltásokkal feküdtek végig az úttesten, miközben a többiek a letar­tóztatásukra érkezett rendőrök autóinak abroncsait rongálták meg. A kivezényelt egységek­nek végül könnyfakasztó gázzal sikerült a tüntető tömeget feloszlatniok fotó: feb/reuter Riksát húzni tilos Bengáliában A jövő Kalkuttájában is hódít á motorizáció Subhas Csakraborti, Nyugat-Bengália közlekedési minisz­tere kiadta a parancsot: a riksáknak el kell tűnniük Kalkut­tából. Az indiai politikus irodája tele van a város , jövőjé­nek” képeivel, amelyeken légkondicionált buszok láthatók. A riksát a japán császárváros, Kiotó egyik béna polgára konstruálta 1865-ben. A dá­tum bizonytalan, de az nem, hogy az első riksákat gyártó manufaktúra 1870-ben, To­kióban kezdett termelni. Az új járművet elsősorban Kínába exportálták. Kalkuttába, ami 1912-ig az indiai brit alkirály- ság hivatalos fővárosa volt, 1900-ban hozta be az első rik­sát egy kínai kereskedő. A riksa természetesen sokat szerepel az irodalomban. So­merset Maugham, a neves an­gol író egyik könyvében „em­beri lónak” nevezi a riksakulit. Geoffrey Moorhouse 1971-ben megjelent, Kalkuttáról szóló sikerkönyve azt írja, a tarka metropolis legjellemzőbb hangja a riksák csengettyűié. A Távol-Kelet jelentős ré­szén már csak motoros tricik­lire emlékeztető riksa van. Kalkuttában megmaradt a vagy negyvenezer eredeti, izomerővel hajtott járgány. A tizenkétmilliós metropo­lis vezetése úgy döntött, hogy részben a riksák kiiktatásával próbálja három éven belül a jelenleg számolt óránként át­lag nyolc kilométeres közúti járműsebességet húsz kilomé­teresre feltornászni. Ennek ér­dekében januártól csak moto­ros riksát engedélyeznek majd. A The Week című kalkuttai hetilap szerint a levegő mér- gezettsége ettől még éppoly mértékben nő, mint az utcára került szerencsétlenek száma. Mennyien lehetnek? A negy­venezer riksát legalább nyolc­vanezren húzzák. Minden egyes kuli legalább öt embert tart el. FEB Román kormányalakítás Tőkés: otthonra találhat a romániai magyarság Román hírügynökségi jelen­tések szerint a kormánynak 27 szavazati joggal rendel­kező tagja lesz, ezek közül több tárca nélküli miniszter. A bukaresti kormányalakítási tárgyalások kedden folytatód­nak, de tájékozott források máris tudni vélik, hogy a a romániai magyarok politikai szervezete, az RMDSZ az idegenforgalmi miniszteri tárcára számíthat a Ciorbea-kormányban. Sajtótájé­koztatóján Markó Béla elnök megerősítette, hogy az RMDSZ államtitkári posztokat is igényel az oktatási és kulturális tárcánál, illetve egy kisebbségekkel fog­lalkozó kormányzati intézmény felállítását szorgalmazza. Victor Ciorbea, a kijelölt román mi­niszterelnök lehetségesnek ne­vezte, hogy a kabinetben külön tárcát hoznak létre a nemzeti ki­sebbségek témakörében. Tőkés László szombaton részt vett a Szatmár megyei Árpád községben a romániai magyar­ság millecentenáriumi záróün­nepségén. Jelen volt Lezsák Sándor, az MDF elnöke is. A Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke kijelen­tette: a választások után különö­sen jók a romániai magyarok reményei arra, hogy otthonra lel­jenek a hazában. Pályázat becéző szavakra Kívánatos kormányfői fülcimpák Különös szerelmes levelet ka­pott a Komszomolszkaja Pravda szerkesztősége egyik moszkvai olvasójától. Irina Rogyionova megírta, hogy nincs férjnél, de van egy ki­lencéves kisfia és saját lakással rendelkezik. Ezután következ­tek a becéző szavak, amelyek­nek címzettje Viktor Csemo- mirgyin miniszterelnök. Az 58 éves, családos kormányfőt ed­dig ugyan nem a nők bálványa­ként ismerték, de a kívülállók - a jelek szerint - rosszul ítéltek. „Ön igazi férfi - állt a szer­kesztőségbe küldött, de Cser- nomirgyinhez intézett levélben. - Szeretem a szemét, kívána­tosnak tartom a fülcimpáit. Néha, amikor magamban va­gyok, bársonyos hangjára és gyengéd kezére gondolok.” S annak tanúbizonyságára, hogy a lángoló érzések a napi politi­kához is kapcsolódnak, a levél­író hozzátette: „Olyan büszke voltam, amikor Jelcin elnök az ön kezébe helyezte az atom­fegyverek indítógombját...” Á lap ezek után pályázatot hirdetett a legszebb szerelmes levélre, amelyet orosz politi­kushoz írnak. Az első helyezet­tet három-, a másodikat két-, a harmadikat egymillió rubeles jutalom illeti, magyar pénz­nemre átszámítva mintegy 80, 54 illetve 27 ezer forint. A lelkes orosz honleányok eddig Jelcinnek, Lebegynek és Zsirinovszkijmk küldték a leg­több vallomást. (Réti) A Pentagon már teszteli a legújabb rendszert Harctéri telegyógyászat A jövő háborúiban — leg­alábbis a Pentagon víziója szerint — minden katonát felszerelnek egy apró elekt­ronikus érzékelővel, amely a kórházközponthoz továbbítja a katona életfunkcióiról (pul­zus, vérnyomás, légzésszám) beszámoló jeleket. Amennyiben a katonát sérülés éri, és ezáltal megváltoznak a je­lek, pontosan lokalizálható a se­besült helye, sőt sérülésének mi­lyenségéről is lehet - a távolból - dönteni. A helyszínre küldött felcser homlokára egy mini vi­deokamerát rögzítenek majd, amely egyfajta „élő” közvetítést küld az orvosnak, aki a gyors és pontos diagnózis nyomán a tá­volból irányíthatja az életmentő akciót. Elektronikus úton lehet riasz­tani a legközelebbi katonai kór­házat is, hogy készüljenek fel a sérült fogadására. A high-tech telegyógyászat- hoz hasonló rendszer mentette meg nemrégiben egy Macedóni­ában szolgált IFOR-katona éle­tét. Az illető fuldoklott, amit a távadatközlés révén az amerikai orvos diagnosztizálni tudott, és elektronikus úton konzultált a helyi doktorral a legsürgősebb tennivalókról. Amerikai szak­emberek az „orvosi dögcédulát” is helyettesíteni akaiják egy spe­ciális „nyakörvvel”. Ez magában foglalná az adott személy teljes kortörténetét, természetesen mikrochipen. Az adatokat egy kézi készülékkel akár a sérülés helyszínén is lehet majd ol­vasni. Ferenczy Europress

Next

/
Oldalképek
Tartalom