Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-23 / 274. szám

20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. november 23., szombat Éveken át a délszláv háborúról szóló hírek élén szerepelt a bosnyák főváros, Szarajevó. Annyi szenvedés után a város ma mégis él BALOGH JÓZSEF KÉPRIPORTJA Az igazgató farmergazdaságokról álmodik Asszony jegyzi a céget Csepeli Istvánné kedvenc makettjei között fotó: lang Róbert Csepeli Istvánné, a kaposúj- laki Pannon Wolf Építőipari Kft ügyvezető igazgatója öt éve vezeti a céget. Most újabb öt évre meghosszabbí­tották kinevezését, és moso­lyog amikor a tájékozatlan ügyfelek az igazgató urat ke­resik. — Az ország legsikeresebb 150 cégét bemutató könyv­ben megtalálható a kft-ről szóló ismertető'. Az üzleti tár­gyalásokon nem hátrány az, hogy nő jegyzi a céget? — Egy idő után megszok­ták már az ügyfelek ezt. Há­zon belül voltak inkább aggá­lyaim: tartottam attól, hogy kollégáim nehezen fogadnak el, bár nem kívülről kerültem az igazgatói székbe; elemző közgazdász voltam itt koráb­ban, később főkönyvelő, majd gazdasági igazgató lettem. Mindez két és fél év alatt. A felkérést követően nem sok gondolkodási időt kaptam, bólitottam hát rá. Mennyi idő alatt épül fel kulcsra készen egy Pannon Wolf-ház? — Három hónap múlva költözhet a család. Ha a meg­rendelő kéri, szerkezetkész vagy félkész állapotban is át­adjuk. Ilyenkor három nap, il­letve három hét á határidő. — Ön milyen házban la­kik? — Másfél éve Wolf-ház- ban. Nemcsak mondom az előnyeit, hanem naponta ta­pasztaljuk is. — Somogybán népszerűek a Pannon Wolf házak? — Tavaly száz házat építet­tünk, de nem volt somogyi megrendelőnk. — Ebben az évben sem? — Két kollegánk építtet ilyen házat. Megrendelőink zömmel Budapest vonzáskör­zetéből valók, de a nyugati országrészben is kedveltek épületeink. — Mi lehet ennek az oka? —- Amikor megkeres ben­nünket egy érdeklődő, min­denről tájékoztatjuk. Ha tet­szik is az ajánlatunk, elmegy egy másik céghez is. Ott meg azt hallja: Ne a Pannon Wolf- fal csináltassa, mert az túl drága! Mi megcsináljuk fél­áron is! Ekkor már vissza se jön hozzánk a megrendelő. Aztán amikor elkészül a költ­ségvetés, kiderül, hogy más­fél-kétszeres áron tudná más­sal megcsináltatni. — A somogyiak nem ide­genkednek az új technológiá­tól? — A magyar ember általá­ban úgy gondolkodik: a ház épüljön téglából. A faházak alatt sokan kerti tárolókat, hétvégi házakat értenek, s nem egy vagy két generáció­nak szóló családi házakat. Én megpróbálom eloszlatni a ké­telyeket, s azt magyarázom, hogy nem az Erdértes, a dom­bóvári vagy a cseh faházakra kell gondolni. Faváz-szerke- zetűek a mi házaink, de ha szemügyre vesszük a kész épületeket, szinte nem lehet megállapítani, hogy fából ké­szültek. Örülünk, hogy az ott­honteremtésnél bábáskodha­tunk, de a profilunk ennél szé­lesebb. Drukkolok, hogy a mezőgazdaság talpra álljon, mert farmergazdaságot is tu­dunk épí­teni. Az irodaháztól a lovar­dán át a tehénistállóig min­dent fel lehet építeni ezzel a technológiával. Lőrincz Sándor Döntés a halálról, vagy az életről FOTÓ: TÖRÖK ANETT Eutanázia. Jó halál. Másként, kegyes halál, az emberhez méltatlan szenvedés meg­szüntetése, a test megváltása az elviselhetetlen kíntól. Em­berölés, ha úgy tetszik, gyil­kossággal való gyógyítás. Me­gint másként, halálba segítés. Passzív és aktív eutanázia. A vita időről időre fellángol: az ember élethez való joga mellett lehet-e a halálhoz való jogát is deklarálni? Erről, az eutanáziá­ról formáltak véleményt a héten a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoport­jának találkozóján. Hazánkban nincs törvény még nincs az eutanáziáról, de konkrét példa de példa termé­szetesen akad a témával kap­csolatban. Nem is olyan régen történt, hogy egy édesanya ha­lálba segítette beteg, elviselhe­tetlen fájdalmaktól gyötört gyermekét. A bíróság először 2 évre, majd 3,5-re ítélte, később amnesztiában részesült. Aki nem volt hasonló helyzetben, annak egyszerűen lehetetlen feladat megítélnie, ,jól”, em­berségesen döntött-e a kétség- beesett szülő, vagy bűnt köve­tett el, amikor embert ölt. Egyik szubjektív, a másik objektív nézet. Az eutanázia törvényi keretek közé szorítását Hollan­diában a közelmúltban kísérel­ték meg. Az eredmény, legali­zálták a ,jó halál” gyakorlatát. Továbbra sem engedélyezi a bűntettet, de nem is üldözik, nem büntetik. Akik az eutaná­zia bevezetését látnák jónak, azok elsősorban az ember ha­lálhoz való jogát hangoztatják, s ezt még az Emberi Jogok Nyi­latkozatában, is szívesen látnák. Kérdés a másik oldalról, halál­közeli állapotban beszélhetünk- e tiszta értelemről, ami a jog gyakorlásához szükséges. A ha­lála utáni fél órával — ha te­hetné — ismét kémé-e a beteg, hogy halálba segítsék? Dr. Ujkéry Csaba, a megyei bíróság elnöke a Somogyi Hír­lap kérdésére így felelt: — Úgy gondolom, hogy a kegyes halál ajándék. Ki lehet érdemelni, vagy büntetésként is lehet „megélni”. Fontos lenne egy olyan biztosíték, hogy ez az utolsó óra valóban kegyes for­mában kopogtasson. Tehát elvi­leg nem ellenzem az eutanáziát. Ám — természetesen — ennek az orvosi és jogi garanciáit a legmesszebb menőkig meg kell teremteni. Erre már van példa tőlünk nyugatabbra. Valószínű, hogy a közeljövőben ez a kér­dés nálunk is határozottabban vetődik fel, s az arra hivatot­taknak mihamarább választ kell adni a társadalomnak. — Az orvosok gyógyításra Élet és halál mezsgyéjén... esküdtek. Van, aki abortuszra sem hajlandó. Mi lesz az úgy­nevezett jó halálba segítéssel? — Ez elsősorban orvosi kér­dés. Ám nem kevésbé fontosak azok a jogi garanciák, amelyek ezt a problémát megfelelő és el­fogadott keretek között tartják. — Joga van az embernek dönteni a saját haláláról? — Minden embernek vala­milyen jogot kellene biztosítani ahhoz, hogy saját magáról el­döntse: élni akar-e? Ha úgy érzi, hogy készen áll erre a dön­tésre, s ezt minden körülmény indokolja, legyen ez az ő lehe­tősége. Élhet vele, de nem mu­száj. Ám ha „úgy” határoz, mi­lyen jogon lehet ezt tőle megta­gadni?^ — És ha hetek óta kómában van?.,. — Ez az eutanázia egyik sarkalatos pontja. Ha a beteg nem tud nyilatkozni, nem tud az életéről, haláláról dönteni, akkor én nagyon-nagyon óva­tos lennék. Úgy gondolom, er­ről csakis az dönthet, aki telje­sen tiszta tudati állapotban van. Akár felhatalmazást is adhat az eutanáziára, amelyet — mint egy végrendeletet — bármikor visszavonhat. — Ha még van lehetősége erre... — Igen. Nem ismerhetjük előre, hogy kinek mennyi sza- batott és hogyan. Ezért ma még a kérdések kérdése az eutaná­zia. Vékony, sípoló hang, egye­nes vonal a monitoron. Kitágult pupillák, fénytelenné vált sze­mek, halálba dermedt tekintet. Az utolsó lehelet párája, a szív utolsó dobbanásának hangjai még ott vannak, a szobában. Hirtelen mindennek vége... Exitus. Valóban csak egy pillanat, vagy hosszabb az út élet és ha­lál mezsgyéjén? Milyen út ve­zet odáig? És van-e valami az­után...? Vajon aki elment, örökre, magával viszi-e az utolsó fölé hajló arc vonásait, az utolsó biztató kézszorítás melegét...? Vagy a fém hideg­ségét, a gépek kattogó-sípoló haláldalát? A fájdalmat és szenvedést, a betegség kín­jait...? Az elmúlás megfejthetetlen, félelmetes és csodálatos misz­tériumát még azok sem érthe­tik, akik naponta szembenéznek a halállal. Újra és újra megküz- denek vele orvosok és ápolók, akik arra esküdtek fel, hogy az életet mindenáron védeni kell. Még akkor is, ha tudják: nincs esélyük, a halál ismét el fog rabolni tőlük egy életet. Kegyetlen felismerés akkor, hogy már csak egyet tehetnek: megkönnyíthetik, emberibbé tehetik az utolsó órákat. Nem győzhetik le, nem tehetik gyor­sabbá, de megszelídíthetik a ha­lált... — Lehet és kell beszélni az eutanáziáról, de még nagyon messze vagyunk attól, hogy ezt szilárd jogi alapokra helyezzük — mondta dr. Szép Erzsébet, a Kaposi Mór Megyei Kórház főorvosa. — Orvosként és ma­gánemberként is azt vallom: nincs jogunk sem a passzív, sem az aktív eutanáziához, nincs jogunk elvenni valakinek az életét, még akkor sem, ha az az élet már minőségében nem elfogadható. Hogyan is dönt- hetnénk...? Hol van az a határ, amikor kimondhatom: odaa­dom azt a beteget a halálnak? Melyik fájdalomnál dönthetnék úgy, hogy nem segítek neki élni, vagy éppen segítek neki meghalni? Mikor adhatom fel az életéért folytatott küz­delmet? Senki nem tudja a vá­laszt ezekre a kérdésekre. S amíg így van, egyetlen lehető­ségünk van: megtesszük, amire felesküdtünk. Az életét nem menthetjük meg, nem is vehet­jük el, de csökkenthetjük a szenvedést, könnyebbé tehetjük számára az utolsó, legnehezebb időszakot, fájdalomcsillapítás­sal javíthatjuk a hátralevő élet minőségét. — S ha a beteg kéri: hagy­ják őt meghalni? — Valóban sokan felteszik a kérdést: nincs joga az ember­nek szabadon rendelkezni az élete és a halála felett? Ez azonban egy sor újabb kérdést vetne fel. Például az öngyilko­sokat is vissza kell adnunk az életnek, pedig ők nem akarnak élni. Rájuk mi vonatkozik? S ha a beteg már nincs olyan álla­potban, hogy dönteni tudjon? A hozzátartozók véleménye rend­szerint megoszlik. — Az orvosok naponta ta­lálkoznak a halállal ebben a közegben. Aki azonban egy szerettét veszíti el, talán nem gépek, műszerek között sze­retne elbúcsúzni... — Riasztó és rideg ez a kör­nyezet, valóban. A betegekben és a hozzátartozókban jogosan ébreszt félelmet. Éppen ezért igyekszünk minél rövidebb ideig itt tartani a betegeket, a távozóknak pedig emberibbé tenni a búcsút. Az itt dolgozók, találkozzanak akárhányszor is a halállal, nem tudják megszokni. Minden élet, ami itt lobban el, nekünk is fájdalmas, még ha előre tudjuk is. Kegyes halál, szép halál, gyors halál — sokféleképpen fordítják az eutanáziát. Megrö­vidíteni az életet, vagy meg­szüntetni a szenvedést...? Gyil­kosság vagy éppen emberség? Az orvosi eskü vagy a beteg akarata erősebb-e? A kérdések sora végtelen. Válasz — egy­előre — nincs. Egyetlen dolog van csupán, amellyel mindenki • egyetért: nemcsak az életet, a halált is tisztelni kell... Balassa-Jakab-Tamási

Next

/
Oldalképek
Tartalom