Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-13 / 265. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1996. november 13., szerda Vetőmag raktárát és gépjavító bázist építenek 60 millió forintért Kaposváron fejleszt a KITE CD lemezen a Sonoro Duó zenéje Sok érdeklődő gyűlt össze tegnap a Kaposvári Római Katolikus Püspökség nagy­termében a Sonoro Duó első CD lemezének bemutatóján. A kaposvári együttes leg­újabb kiadványán barokk dallamok csendülnek fel. A lemez anyagának egy részét élőben is bemutatták a kö­zönségnek a művészek: Bo- gáthy Gábor trombitán és Szili Zoltán orgonán. Feltört autó a Kistücsök előtt Feltörtek egy autót Balaton- szemesen a Kistücsök ven­déglő parkolójában. A tettes az autó ablakát törte be, így aztán könnyen hozzájutha­tott az abban lévő műszaki cikkekhez és táskához. A becsült kár csaknem hét­százezer forint. Égett az erdő és az istálló Bőven akadt tegnap dolguk a megye tűzoltóinak. Dél­ben Kányára hívták a ké- szenlétes egységeket, ahol a Kossuth utcában egy istálló tetőszerkezete és az ott tá­rolt alom égett. A tüzet fel­tehetően a fűtőberendezés meghibásodása okozta. Ugyancsak tegnap Kapós- gyarmat külterületén két hektáron égett az erdő alj­növényzete. Bedegkéren a learatott kukoricaszár kapott lángra, nem sokkal később pedig Balatonszabadi-Sós- tón a nyaralók mellett ille­gálisan lerakott szemét égett, veszélyeztetve a kör­nyék épületeit. Új buszvárók Bőszénfán Elkészült a két új buszváró Bőszénfán. Az önkormány­zat a budakeszi Eurolement cégtől rendelte meg a kor­szerű, fémvázas, üveggel borított építményeket, me­lyeket a napokban állítottak fel. A település költségveté­séből mintegy 700 ezer fo­rintot fordítottak erre a célra. Hatmilliós gép a tanműhelyben Hat millió forintos meg­munkáló gépet vásárol a Dráva Parket Kft a cég asz­talos tanműhelyébe. A ha­marosan munkába álló be­rendezés a legmodernebb nyugati technológiát képvi­seli. A beszerzéshez a barcsi kft négy millió forintot nyert a szakképzési alaptól. A nádudvari székhelyű KITE Részvénytársaság ve­zetői hívták tegnap Kapos­várra dunántúli partnerei­ket, hogy a cég jelenéről és a közeljövő terveiről számol­janak be. Búvár Géza ügyvezető igazgató a Somogyi Hírlap kérdésére vá­laszolva elmondta, hogy a nyolcszázhárom millió forint alaptőkével létrehozott alföldi részvénytársaságnak a kapos­vári máig az egyetlen dunántúli alközpontja. A cégnél most úgy döntöttek, hogy terjeszkedni kezdenék és újabb képviselete­ket nyitnak Sárbogárdon és Győrszemerén is. — E mellett a kaposvári bá­zisunknak is bőven jut feladat A barcsi Dráva Völgye Közép­iskolát így mutatja be Horváth Ferenc igazgató:- Iskolánk a nyitott rendszerű oktatási intézmények közé tar­tozik. Van egy hatosztályos gimnáziuma és egy nagy szak­középiskolai részlege. Ez utóbbi igényel részletes ismertetést. A szakképzésnek három fő ágazata van itt: az erdész képzés (5 éve), a mezőgazdasági szak (6 év) és a kömyezetvédő-víz- gazdálkodó szak (5 év). Mind­egyik szakon 4 év után érettségi vizsgát tesznek a tanulók. Az érettségi után vagy más felső­fokú intézményben (egyetemen, főiskolán) folytatják tanulmá­nyaikat, vagy itt maradnak tech­nikusképzésre. Mindegyik sza­kon folyik általános tantervű képzés, ám a mezőgazdasági és erdész szakon emellett német kéttannyelvű, a környezetvédő szakon angol kéttannyelvű kép­zés indul. Az iskola egységét a természetközpontú oktatás te­remti meg. A korszerű oktatást biztosítja a világbanki szakkép­zési modell átvétele, a külföldi rokonszakmájú iskolákkal a kapcsolattartás. Finn, holland, német, angol és svéd testvéris­koláink vannak. Az utóbbi években több mint 200 diákunk látogatta meg ezeket az iskolá1 kát, vagy került ki ösztöndíjas­ként tanulni. A korszerű oktatást támogatják hazai mellett a ve­zető világcégek is. Részben ez teszi lehetővé, hogy a szakokta­táshoz a szakmájukban elismert több - diplomás mérnök - taná­rokat tudjunk alkalmazni, akik közül többen ellátják a szaktár­gyak idegennyelvi oktatását is. A diákok idegen nyelvi tudásá­— tette hozzá az igazgató. — Hogy az itteni telepet sem sze­retnénk elhanyagolni, azt jól mutatja, hogy a tervek szerint jövőre nyolcvan milliót költünk majd Somogybán fejlesztésre. Búvár Géza elmondta azt is, hogy nem csak a már meglévő konszignációs raktár árukészle­tét bővítik, de építenek egy ezer négyzetméteres tárolót a vető­magok és növényvédőszerek számára, valamint elkészülhet a régóta várt kaposvári gépjavító­bázis is. A tegnapi szakmai napon egyébként kiderült, hogy a kis­termelők és apróbb gazdaságok a KITE számára túl apró falat­nak bizonyulnak. Az igazgató szerint hz igazi lehetőséget számukra a száz hektár feletti nak tökéletesítésére külföldi vendégtanárokat fogadunk. A korszerű oktatást biztosítják a világszínvonalú felszereltséggel rendelkező környezetvédelmi, vízminőségi és fizika laborok. De a számítástechnikai és a geo­dézia oktatás felszereltsége is vi­lágszínvonalon mozog. Az iskolavezetés nézete, hogy mindenfajta szakmai oktatás alapja a közismereti tárgyak (magyar nyelv, matematika, fi­zika, idegen nyelv, számítás­technika) magas fokú képzése. Ezért a közismereti tárgyak ok­tatása nem szenved hátrányt. Sok diákunk nem is szakirány­ban tanul tovább, hanem bejut­nak a tudományegyetemek kü­lönböző karaira. Az iskola sokoldalúságát bi­zonyítja, hogy a képzési időben több oklevelet adó tanfolyamot is indítunk. Ilyenek: jogosít­ványszerzésre van lehetőség mezőgazdasági vontatóból, személygépkocsiból, motorfű­területen gazdálkodó fejlődő- képes árutermelő szövetkezetek jelentik. A nádudvariak szerint ugyanis ők a mai magyar me­zőgazdaság legdinamikusabban fejlődő résztvevői. A KITE ezért kínálatát is az ő igényeikhez igazítja. A szö­vetkezetek egy része már fel­ismerte, hogy az eredményes gazdálkodáshoz jó minőségű vetőmag kell és olyan gépek, amelyek megbízhatósága nem lehet kérdéses. A délutáni gép­bemutatón egyébként a meghí­vottak szemügyre is vehették a cég büszkeségeit, az új John Deere kombájnokat, amelyek csaknem húsz millió forintba kerülnek, ám az élettartamuk és munkaminőségük is a borsos árukhoz igazodik. B. Zs. rész kezelésből. Azokat, akik nem tanulnak tovább, megtalál­juk az erdőgazdaságoknál, a va­dásztársaságoknál, a mezőgaz­dasági szövetkezetekben, a vízmű vállalatoknál, a víztársu­lásoknál, az építő vállalatoknál és önkormányzatokban, de a természetvédelmi, a vízügyi, a környezetvédelmi igazgatósá­goknál és természetesen magán- vállalkozásoknál is. Sokirányú az elhelyezkedési lehetőségük, mivel keresett szakmák birto­kába jutottak iskolánk elvégzé­sével. Iskolánk címe: Dráva Völgye Középiskola 7570 Barcs, La- tinca S. u. 13. TeL/fax: 82/462-611. Hétfői napokon be­jelentés nélkül, más napokon előzetes bejelentésre szívesen bemutatjuk az iskolát. Novem­ber 16-án pedig egésznapos is­kola bemutatónk lesz pályavá­lasztási tanácsadással egybe­kötve, melyre diákot, szülőt egyaránt szeretettel várunk. Középiskola a Dráva völgyében Horváth Ferenc: az iskola egységét a természetközpontú oktatás teremti meg Világszínvonalú a számítástechnikai oktatás Vízirendőr-őrsöt avattak Fonyódon Az idén csökkent az is­mertté vált bűncselekmé­nyek száma a Balatonnál, s a javuló közbiztonságot szolgáló rendőröknek ezért jó szívvel gratulált Túrós János rendőr vezérőrnagy az ORFK közbiztonsági fői­gazgatója, aki tegnap avatta fel a fonyódi vízirendészeti őrs új székházát. A Belügyminisztérium és a város önkormányzatának összefogásával valósult meg az európai színvonalú léte­sítmény. A város tízmilliós értékű vízparti telket adott át ingyen a BM-nek, és Fran- csics Zoltán polgármester Kuncze Gábor belügyminisz­ternél járt közben a mielőbbi építkezés érdekében. A BM 55 millió forintjából fél év alatt építette a házat a pécsi H-Bon BT. ötmillió forintot költöttek a híradás- és szá­mítástechnikai berendezé­sekre. Madarász Zoltán rend­őrőrnagy a Balatoni Vízi­rendészeti Kapitányság ve­zetője nemcsak a tópart leg­korszerűbb őrsének örült tegnap Fonyódon, hanem annak is, hogy a megújulás és a megbecsülés időszakát éli a vízirendőrség. Másfél évtizede, amikor éppen megszüntették a szervezetet, nem is remélhették a mára megvalósult önállóságot és a technikai fejlesztést, köztük az amerikai kishajókat. Fo­nyódra költözött költöztették a kapitányság igazgatásren­dészeti osztályát, eztán itt bírálják el a Balatonon elkö­vetett szabálysértéseket. Az osztály élére Hauer Ferenc rendőrszázados került, őt váltotta fel az őrsparancs­noki poszton Horváth László rendőr zászlós. A tegnapi avatón Túrós András és dr. Ferenczi László dicséreteket és jutalmakat adott át Fekete Antal, Németh Zoltán, Horváth László és Te­rasza Ferenc rendőr zászló­soknak, valamint Bakos Zol­tánnak a belügyi tárca gazda- ságis munkatársának. (Gáldonyi) Nem lehet kétes a takarmányminőség Szabályozott táppiac A takarmányok előállításá­ról és forgalomba hozatalá­ról szóló új törvényt ismer­tették tegnap Kaposváron. A MTESZ és a Magyar Agrár- tudományi Egyesület megyei szervezetének közös tanács­kozásán több mint hetven somogyi, baranyai, tolnai és zalai szakember vett részt. A jogszabály bevezetésének körülményeiről Salamon Au­rél, a földművelésügyi minisz­térium főtanácsosa beszélt. Elmondta: a törvény összhang­ban van hazánk EU-jogharmo- nizációs törekvésével. A vég­rehajtási rendelet idén szep­temberben lépett hatályba, és átfogóan szabályozza a takar­mánygyártást. A törvényalko­tók szándéka, hogy a hazai pia­con rend legyen, az előállítók eleget tegyenek a szigorú mi­nőségi követelményeknek. Az érdeklődők megtudhatták: a takarmány előállításhoz műkö­dési engedélyt kell beszerézni, melyhez a dolgozók szakkép­zettségének igazolása is elen­gedhetetlen. A fogyasztók ér­dekében új szankciókat is be­vezettek. Ezt dr. Kó'rösmezei Csaba tanácsos, az FM jogi fő­osztályának munkatársa ismer­tette. Értékcsökkentés címén kárpótolhatják a rászedett ve­vőket, de súlyosabb esetben minőség védelmi bírságot is kivethetnek a károkozókra. (Harsányi) Vonzó a marcali ipari zóna Egy osztrák-magyar faipari vállalkozás vásárolt elsőként 1,7 hektáron telket a húszmil­liós alaptőkével létrejött Mar­cali Ipari Zóna Kft-től. A város déü határában fekvő, 114 hek­táros terület iránt azonban már meglévő magyarországi érde­keltséggel rendelkező amerikai és osztrák multaniconális cé­gek is érdeklődnek. A koncent­rált ipartelepítés szándékával megalakult kft legfőbb célja a tőkebefektetők felkutatása. Az alapító marcali önkormányzat, valamint a Balatoni Regionális Fejlesztési Társaság öt évre szóló adómentességet ígért, s ez - úgy látszik - vonzó a be­fektetők számára. MAHART MAHART Balatoni Hajózási Rt. Siófok pályázatot hirdet balatonföldvári és balatonlellei yitorláfáikó'tőjében KIKOTOMESTERI állás betöltésére A kikötó'mester feladatai közé tartozik: • a vitorláskikötő felügyelete • folyamatos kapcsolattartás a kikötőhely-bérlőkkel, • vendéghajók szabad helyekre irányítása, napidíjak beszedése, • a vizesblokk és a kikötő folyamatos takarítása, • a daruzások és téli tárolások folyamatos koordinálása, • kisebb karbantartási munkák elvégzése. Követelmények: • középiskolai végzettség • német nyelv társalgás szintű ismerete • jó kommunikációs készség • B kategóriás vitorlásvezetői vizsga megléte, vagy megszerzésének vállalása, • hatósági erkölcsi bizonyítvány • éves munkaidőkeretben történő munkavégzés vállalása. A betöltendő'munkakörről részletes felvilágosítás kérhető'munkaidőben a 84/312-144-es telefonon, vagy személyesen a kikőtö-üzemeltetési csoportnál. A pályázatokat 7996. november 28. napjáig kell írásban benyújtani. (Mellékelve a kézzel írott önéletrajzot, bizonyítvány-másolatot, erkölcsi bizonyítványt és megjelölve az éves jövedelemigényt.) Társaságunk címére: 8600 Siófok, Krúdy st. 2. A borítékra kérjük írják rá: Kikötőmesteri pályázat. (34640) (34666) ;apos\ari agroker rí Mezőgazdasági vállalkezq, , kistermelők, szövetkeztetek-^ FIGYELEM Kedvező vásárlási akció MTZ i- MTZ-550 EMK- MTZ-552 EM(K f f— -MTZ-80MK Pénzintézet pályázatot hirdet 1000 m2-es új irodaház napi teljeskörű takarításának elvégzésére, vállalkozói formában A pályázatban kérjük részletezni:- a takarítást milyen gépesítéssel,- napi hány órában,- hány fővel,- milyen m2 árral kívánják vállalni. Referenciahely megjelölést kérünk. Pályázatot 1996. november 20-ig kérjük megadni 34806 számra, a hirdetőbe. (34806)

Next

/
Oldalképek
Tartalom