Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-12 / 264. szám
1996. november 12., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Mosdósi jogásznap az orvosi műhibákról Per helyett egyezség Létezik-e olyan, hogy egy műtétet nem végeznek el időben? Felelős-e az egészségügyi személyzet a szövődményekért, vagy elegendő, ha észreveszi és megpróbálja orvosolni azt? Meddig terjed a kórház kártérítési felelőssége az orvosi műhibaperek kapcsán? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták tegnap a térség egészségügyben dolgozó jogászait, jogtanácsosait Mosdóson, a Tüdő- és Szívkórházban megrendezett találkozón. Dr. Pozsgai István, a zalaegerszegi kórház jogtanácsosa szerint a közeljövőben egyre több támadás fogja érni a polgári peres ügyekben az egészségügyi dolgozókat. A nem* vagyoni kár megítélése ugyanis komoly előnyt jelenthet a betegnek. Az amerikai statisztikák is azt igazolják, hogy ezeket a pereket legtöbbször a kis jövedelműek, illetve a munka- nélküliek indítják az egészségügyben dolgozók ellen. Nem véletlen, hiszen a pereknek nincs különösebb kockázata akkor sem, ha az indítványozó elveszti. Ha pedig megnyeri, jelentős összeghez jut. A zalaegerszegi kórház például több, mint 10 millió forintos kártérítési igénnyel néz szembe. Négy-ötéves perek sem dőltek még el, ugyanakkor az elmúlt években megtöbbszöröződött a keresetek száma. A mundér becsületének védelmében az egészségügyben dolgozók is tenni szeretnének. — Meg kell állapítani a dolgozók felelősségét, de el kell jutni odáig, hogy a beteg együttműködési kötelezettségét is tisztázni lehessen. A betegjogokat egységesíteni kellene. Az a fő jogszabály is hiányzik, amelyet az új egészségügyi törvény ír majd elő Ugyanakkor nem működik a belső szakmai kontroll sem; az orvosok többsége csak a keresetlevélből értesül a per elindításáról — mondta dr. Pozsgai István. Dr. Farkas Judit, a mosdósi kórház jogtanácsosa szerint a Somogybán is elszaporodó, sokszor évekig elhúzódó orvosi műhibapereknél elsősorban nem a jogi ismeretekkel felvértezett személyekre, sokkal inkább magas szintű egészségügyi ismerettel bíró szakemberekre van szükség. Ezért készül egy törvényjavaslat, a peren kívüli egyezség intézményének létrehozására. Ez az úgynevezett mediátor rendszer — egyeztető fórum — amelyben az érintett fél és az egészségügy részéről egyaránt olyan személyek vennének részt, akiket mindkét oldal elismer —, segítségével el lehetne kenilni a peres eljárást. Várnai Ágnes SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete Vaklármázók Az év eddig eltelt részében, csak a kaposvári parancsnokság területén 24 vaklármát jegyeztek föl a tűzoltók. A megyében legutóbb a marcali és a nagyatádi egységek vonultak hiába. A rendőrségi tűzszerészeknek is kijut mindebből. Nekik — és persze az intézményeknek, üzleteknek — a töltet nélküli bombariadók okoznak károkat. A tűzoltóparancsnok a viccelődés okozta károk között megemlíti a vonulás költségeit, ám jelentősebbnek tartja a veszélyt, hogy amíg a tűzoltók a vakriasztásra vonulnak, addig másutt a valódi lángok valódi értékeket semmisíthetnek meg. Ezeket a tréfákat az adózók fizetik meg, így hát aligha érezheti azokat bárki nevetségesnek. A vaklármák egy része gyerekcsíny, szünidőben malmozó diákok agyszüleménye. Ettől függetlenül persze rájuk is kiválóan alkalmazható — a felnőttekre meg pláne — a neves társadalompszichológus, Aronson elmélete a kognitív disszonanciáról. Vegyünk három állítást. 1. A vaklárma pénzbe kerül, és életeket követelhet, ezért értelmes ember nem vaklármázik. 2. Én vaklármáztam. 3. Értelmes embernek tartom magam. Az állítások közötti ellentmondást minden névtelen telefonáló kénytelen fölöldani: Miként is csinálja? 1. Ez csak egy marhajó buli, örüljenek a tűzoltók, hogy addig sem kell dolgozniuk! 2. Nem vaklármáztam (ezt nyilván nem hihető, ha egyszer megtette.) 3. Nem vagyok értelmes, sőt! Valószínű, az első számú megoldás a leggyakoribb: ezen kellene — két tárcsázás között — elmélázniuk az érintetteknek. Hogy egy kicsit égjenek ők is... Tárgyalóasztalhoz ültek tegnap a megye és a város diplomatái Egyeztetett elképzelések Hogyan lehet a közös, de növekvő feladatokat egyre kevesebb pénzből megvalósítani? Ez volt a tétje a tegnapi a megye-város egyeztető tárgyalásnak a kaposvári városházán. A megyei önkormányzat fenntartásában működő kórházak egészségügyi gép-műszer beszerzéséhez szükséges saját forrásokat az elmúlt években a megyei közgyűlés és Kaposvár, a megyei jogú város — a kórházak saját bevételeivel kiegészítve — közösen biztosította. A finanszírozás elvei a korábbi években nem alakultak ki, az e célra átadott összeg mindig az aktuális költségvetési pozíció függvénye volt. Most a megyei önkormányzat azt javasolta, hogy a ciklus végéig szóló időtartamra alakítsa ki álláspontját mindkét testület, hogy évenként mennyi támogatást biztosít a kórházak egészségügyi gépműszer beszerzésére. Ezt a Szita Károly polgármester vezette városi tanácskozó testület elfogadta. — Ez javítaná az adott intézményekben a tervezhetőséget és a kiszámíthatóságot — mondta dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke. Azt is javasolták, hogy az inflációs hatások miatt mindkét önkormányzat vizsgálja meg a támogatás növelésének lehetőségeit. A megye és a város ezentúl közösen lép fel a kórházi célú pénzalapok elnyeréséért. A megyei kórház azt is kezdeményezte, hogy a főutcai ingatlanok értékesítése során vegyék figyelembe a rendezési tervben szereplő telekhatár nyomvonalát. Kaposvár csak a korrigált nyomvonalú telkeket értékesítse, az így fennmaradó területek tulajdonjogát adja át a megyei önkormányzatnak, illetve használatra a kórháznak. Egyetértettek abban, hogy ezt szakértők vizsgálják meg, és tesznek javaslatot. A megyei önkormányzat jövőre is támogatja a Csiky Gergely Színházat, a város pedig a kórházi gép-műszer beszerzést. A tavaszi fesztiválra 3,5-3,5 millió forintot áldoznak, ennyit fordítanak a megye-város közös alap fenntartására is. Kaposvár szívesen venné, ha emellett még jutna megyei pénz a Somogy Táncegyüttesnek, a Vikár kórusnak a Somogyi apróknak, az Ifjúsági fúvószenekarnak és más intézményeknek. A megyei önkormányzat megvizsgálja a támogatás lehetőségét. A nemzeti ünnepek költségeit is közösen állja a megye és a város; a tervek szerint 500- 500 ezer forintot biztosítanak erre a célra az önkormányzatok. Ezt az összeget a rendezvényeket szervező Együd Árpád művelődési központnak adják át. A megyét továbbra is érdekli: hogyan tudna részt venni a Kapos Tv közös üzemeltetésében, amelyre eddig — egy kimutatás szerint — mai áron számolva 624 millió 447 ezer forintot költött a város. Végleges döntés azonban csak akkor várható, ha a tévé adása az egész megyében látható lesz. (Lengyel) Szántód csak sok év múlva alapíthat falut? Zamárdi óv és elismer (Folytatás az 1. oldalról) A szántódi falurész elválása ügyében tartott népszavazás érvényességét elismerte mindkét fél. Mégis, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal felszólító levelére volt szükség, hogy a helyi önkormányzat képviselő testületé — tegnapi határidővel — rögzítse a tényeket. Á tagok — bár szemmel láthatóan kedvük ellenére — tegnap megtették ezt. Major Gyula például azt mondta: én, mint zamárdi gyerek nagyon szomorú vagyok, de mint polgármester be kell tartanom a törvényeket. Kérem a szántó- diakat, hogy értsék meg az ágálásomat; ne várják el tőlem, hogy én jó képet vágjak a partizánkodásukhoz. Szántód soha nem volt önálló. Ez nem olyan, mint a kéz, amely a törés után összeforr. Ha megtörténik a baj, sosem leszünk már egyben. A zamárdiak még reménykednek, makacsul próbálkoznak. Elkészült a terv, amely szerint bővítik a településfejlesztési bizottság létszámát; a kilenc állampolgárból egy a szántódiakat képviselheti. (Czene) Kaposváron lehetőséget biztosítanak az átképzésre Leépítés a ruhagyárban (Folytatás az 1. oldalról) A ruhagyár reorganizációs programja során a lehető leghatékonyabb működési rendszert kívánják bevezetni. Az elmúlt időszakban végeztek az átvilágítással, most a munkaerőszükségletet térképezték fel. A munkát az egyik fővárosi pénzügyi tanácsadó cég végezte el a többségi tulajdonos Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt kérésére. Azt, hogy hányán jelentkeznek átképzésre, egyelőre kérdéses. Várni János vezér- igazgató úgy látja, hogy az érintett dolgozók legalább fele él majd a felkínált lehetőséggel. Az úgynevezett ötvenötös listát már ma összeállítják, és napokon belül mindenki kézhez kapja a határozatot. Várni János elmondta: a mostani döntés hátterében az áll, hogy az elmúlt egy évben nyolcvannal csökkent a termelésben dolgozók száma. Most mintegy hatszáz varrónőt és vasalót foglalkoztatnak. Ha tovább csökken a termelésben foglalkoztatottak száma, újabb leépítést terveznek. Kérdésünkre, hogy anyagilag hogyan éri a döntés a leépítésre ítélt dolgozókat a vezérigazgató azt mondta: most a gyári átlagfizetés 24 ezer forint, a kiszolgáló alkalmazottak 26 ezer forintot kapnak. A varrónők között viszont nem ritka, hogy valaki harmincezer forintot vagy ennél többet is megkeres. Tehát ha valaki megszerzi a kellő rutint, úgy később többet kereshet a mostani fizetésénél. A leépítéssel párhuzamosan három új munkakört is létesítenek. Pályázat útján felvesznek egy kereskedelmi igazgatót, egy kontroliért, valamint egy közgazdasági-pénzügyi elemzőt. (Harsányi) Flamingó-párok táncsikere A kaposvári Flamingó Táncsport Egyesület tagjai újabb sikereket könyvelhettek el a szombathelyi Sava- ria Táncklub által rendezett Tóth Attila emlékversenyen. A C kategóriában a Vas Zsolt-Várhelyi Klára páros mind a standard, mind a latin táncokban a legjobbnak bizonyult. A Téglás At- tila-Sturm Anita páros egy negyedik és egy ötödik, míg D kategóriában a Balajcza Norbert-Magyar Veronika páros egy negyedik, a Sárzó József-Gergye Anikó pedig egy ötödik és egy hatodik helyezést szerzett a szombathelyi versenyen. Orvosi eszközöket loptak Kaposváron Igazolásokat, orvosi eszközöket és gyógyszereket zsákmányolt az az ismeretlen tettes, aki a kaposvári Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal előtt betörte egy parkoló személygépkocsi ablakát, és ellopta az autóban lévő orvosi táskát. A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás bűntette miatt rendelt el nyomozást. Új termék a tabi Ecoplastnál Új termékekkel gazdagodott az Ecoplast kft tabi gyárának termékskálája. A közelmúltban kezdődött meg a HFC 22, a Supefnova Grundig és a Ricoh faxcsaládok gyártása, melyek további új piacokat jelent a cégnek. Támogatják a mikei diákokat Megalkotta a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló rendeletét a mikei képviselőtestület. A helyi viszonyokat figyelembe véve a szociális ellátások körét, feltételeit és mértékét szabályozza a rendelkezés. Ezek alapján a a diákoknak kétszázezer forintot tankönyvekre, étkezésre 320 ezer forintot biztosított. Mesejáték-premier Marcaliban Salamon király varázsgyűrűje címmel kétrészes mesejátékot mutatnak be ma Marcaliban. A perzsa mese- gyűjteményből készült eredeti bemutatót a Forrás Kulturális Alap és a Veszprémi Városi Kulturális Központ délelőtt és délután is bemutatja. Az előadására kínált jegyek elővételben elkeltek. Rektorok a megyeházán A régió felsőoktatási intézményeinek vezetőit fogadta tegnap Kaposváron a Megyeházán dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke. A tárgyalás legfontosabb témája az egyetemek és főiskolák integrációs törekvései volt. A megbeszélésen részt vett dr. Barakonyi Károly, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Horn Péter akadémikus a Pannon Agrártudományi Egyetem rektora, dr. Komáromi Gabriella, a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola főigazgatója és dr. Újsághy Erzsébet, a POTE kaposvári főiskolai karának főigazgatója. FOTÓ: LANG RÓBERT Érdekképviseletről a Pannon Egyetemen Terítéken a bértábla A Pannon Egyetem keszthelyi, mosonmagyaróvári és kaposvári karának, valamint az ireg- szemcsei kutatóintézetnek a képviselői részvételével délelőtt megbeszélést, délután összdolgozói fórumot tartottak tegnap Kaposváron. A vendég-. látó állattenyésztési kart dr. Horn Péter rektor és dr. Baka József gazdasági főigazgató is képviselte. Az érdekvédelmi fórum vendége az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés vezetése, dr. Víg László elnök, dr. Visnyei László alelnök és dr. Bán Gábor titkár volt. A részvételükkel megtartott összdolgozói fórum legégetőbb témájának az idei évre tervezett 19,5 százalékos közalkalmazotti béremelés egy részének elmaradása, illetőleg az esetleges pótlása bizonyult. Szóba került a kormányzat jövő évi bérstratégiája, illetve a — már sokadik változatában meglévő — bértábla tervezete is. Újvári Lajos, a szervező Agrároktatási és -kutatási Dolgozók Szakszervezetének titkára kérdésünkre elmondta, a fórum legnagyobb értéke az információáramlás segítése volt. Az ÉSZT jelenlévő képviselői, mint a munkavállalók érdekeinek képviselői hasznos tapasztalatokat szereztek, a munka- vállalók pedig olyan adatokat ismerhettek meg, amelyek esetenként eltérnek a kormányzati tájékoztatástól. Ezért a fórumokat a jövőben gyakoribbá kívánják tenni. B. T.