Somogyi Hírlap, 1996. november (7. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-02 / 256. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. november 2., szombat Ázsiai körútja befejeztével pénteken Tokióban Hasimoto Rjutaro japán kormányfővel folytatott tárgyalásokat Helmut Kohl. A német kancellár szom­baton, útban hazafelé megáll Moszkvában, ahol találkozik Viktor Csemomirgyin orosz miniszterelnökkel. Kohl moszkvai tárgyalásainak témá­járól nem közölt semmit. Gyilkosság vádjával állítják bíróság elé azt a zsidó telepest, aki vasárnap olyan súlyosan bántalmazott egy palesztin kis­fiút, hogy az kórházba szállí­tása után belehalt sérüléseibe. A kisfiú halála kettős tragédia a szülők számára, mivel leány- gyermekük élete is veszélybe került. A kislányon ugyanis csontvelő-átültetést kell végre­hajtani, s az egyetlen alkalmas donor fiútestvére lett volna. A vegyi fegyverek általános és teljes tilalmáról szóló nemzet­közi egyezmény magyar ratifi­kációs okmányát Náthon István ENSZ-nagy követ csütörtök este a világszervezet székhe­lyén letétbe helyezte. Ezzel Magyarország sorrendben a hatvanötödik államként csatla­kozott a szerződéshez. Szankció Irak ellen. Ér­vényben maradnak az Irak el­len, 1990-ben elrendelt gazda­sági büntetőintézkedések. Ma­deleine Albright amerikai ENSZ-nagykövet tegnap beje­lentette, hogy Irak még mindig nem teljesítette az ENSZ Biz­tonsági Tanácsának határozata­iban foglalt kötelezettségeit. ENTIAN PÉNZVÁLTÓ valutaeladási árfolyama német márka 103,—Ft olasz lira (1000) 103,—Ft osztrák schilling 14,60 Ft USA dollár 158,—Ft szlovák korona 5,20 Ft Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11. Új helyen: Zárda u. 12. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 67. _____________________________(33529) É letbe lépett pénteken Né­metországban a boltok nyitva tartásáról rendelkező új tör­vény. A kiskereskedelmi üzle­tek hétköznapokon ezentúl nem reggel nyolctól este fél hétig, hanem reggel hattól este nyolc óráig fogadhatják a vásárlókat. Szombaton tizennégy óra he­lyett tizenhat órakor kötelesek bezárni a boltokat. Fötrobbant egy gépkocsiba rejtett pokolgép péntekre virra­dóra az észak-spanyolországi Bunuelben. Négy ember köny- nyebben megsérült. A robbanás a nemzeti gárda laktanyája előtt történt. A merényletet az ETA baszk szakadár szervezetnek tu­lajdonítják a hatóságok. Otven éve szentelték pappá Scalfaro olasz államfő köszönti a pápát Fél évszázaddal ezelőtt, 1946. november 1-jén szentelték pappá II. János Pált. Ebből az alkalomból a ró­mai Szent Péter-székesegy- házban köszöntötték a pápát a világ minden tájáról összese- reglett egyházi és világi mél­tóságok. Az évfordulóra rövid ön­életrajzot írt a katolikus egy­házfő, amely arról szól, hogy miként lett pappá. A kötet a Sacerdos in aetemum (Mind­örökké pap) ideiglenes címet kapta, s várhatóan több nyel­ven megjelenik majd. A szentatyát a családi kör­nyezet ösztönözte arra, hogy ezt a hivatást válassza életcél­jának. A szülők már nem érték meg, hogy 26 éves fiukból pap lett: Karol Wojtyla felszente­lésén csak egy nénikéje vehe- fotó: feb/reuter tett részt a családból. Veszélyt jelentenek a szovjet utódállamokra az iszlám szélsőségesek Miért harcolnak tálibok? Az Afganisztánban szeptemberben hatalomra került iszlám harcosok, a tálibok körül szorul a hurok. Az utóbbi napok­ban már a főváros, Kabul közvetlen közelében folytak a har­cok a milicisták és az elűzött kormányhoz hű erők között. A tálib szó diákot jelent. A Pakisztánban alapított mozga­lom mindössze négyéves. Ve­zetője, a 32 éves muszlim pap, Omar, helyettese Mohamed Rabbani, aki most a kabuli rendszer élén áll. A tálibok a Korán törvényei alapján be­rendezett társadalmat kíván­nak Afganisztánban. Washington azért támogatja (hallgatólagosan) a muszlim fundamentalistákat, mert küz­denek a kábítószer-termesztés és -kereskedelem ellen. Né­hány bandavezért már ki is végeztek. Amerikának ez azért jó hír, mert csupán tavaly 75 milliárd dollár értékű afga­nisztáni eredetű heroin került forgalomba Észak-Ameriká- ban és Európában. Még egy fontos tényt érté­kelnek washingtoni politikai körökben: a mohamedán szél­sőségesek nem kívánják ter­jeszteni tanaikat. Megeléged­nek azzal, hogy hazájukban, az iszlám helyesnek vélt tör­vényei szerint éljenek az amúgy minden földi jót nélkü­löző tömegek. Moszkvában sokkal ke­vésbé lelkesednek a- kabuli változásokért, hiszen azok közvetlen veszélyt jelentenek a szovjet utódállamok stabili­tására. Abdul Rasid Dosztum, az üzbég felkelők vezetője negyvenezer fegyveresével a térség fontos tényezőjének számít. Dosztum, aki korábban a kommunistabarát Nadzsibul- lahot támogatta, most a tálibok' által elűzött, feltehetően Moszkva támogatását élvező kormányerők mellé állt. Az Ahmed Maszud vezérlete alatt harcoló csapatok Kabultól északra, a hegyekben sáncol- ták el magukat, olyan helyen, amelyet annak idején a szovjet csapatoknak sem sikerült be­venniük. Heltai András Románia választ Romániában több mint 17 mil­lió választópolgár járul az urnák elé vasárnap, hogy megválassza az ország elnökét és törvényho­zását. Az utolsó héten napvilá­got látott közvélemény-kutatá­sok egyöntetűen az ellenzék par­lamenti többségét vetítik előre. Az államfői posztra pályázók közül egynek sem jósolnak esélyt arra, hogy az első fordu­lóban megszerzi a győzelemhez szükséges abszolút többséget. A Romániai Magyar Demok­rata Szövetség vezetői azt hang­súlyozták nyilatkozataikban, hogy minden romániai magyar szavazatára szüksége van a tuli­pán jelével induló RMDSZ-je- lölteknek. Magyarlakta területek Romániában a magyar nemzetiségű lakosság aránya 25-50 százalék között art»», a magyar nemzetiségű lakosság “ aránya 50-90 százalék között Az ellenállás emléke táplálta a reményt Clinton méltatta 1956-ot Az ötvenhatos magyar forra­dalom előfutára volt az euró­pai földrészen végigsöprő demokratikus változásoknak - hangoztatja az a nyilatko­zat, amelyet a Fehér Ház csü­törtök este tett közzé Bili Clinton elnök nevében. Az állásfoglalás föleleveníti, hogy negyven évvel ezelőtt fia­talok és idősek, munkások és diákok, anyák és apák elszánt bátorsággal szembeszálltak a szovjet harckocsikkal. Azok az eszmények, ame­lyekért akkor harcoltak, tovább éltek a magyarok szívében, és az ellenállás emléke táplálta a reményt és eltökéltséget, hogy a szabadság és a demokrácia vágya nem fog elhalványulni, hanem megmarad - áll a nyi­latkozatban. A forradalom hősei előtt legméltóbban úgy róhatjuk le tiszteletünket, ha segítjük va­lóra váltani a demokráciának és a szabadságnak azokat a célki­tűzéseit, amelyekért ők küzdöt­tek. Elérkezett az idő arra, hogy Amerika, együttműködve Ma­gyarországgal és a többi euró­pai demokráciával, megte­remtse az egységes és bizton­ságos Európát. És eljött az ideje annak is, hogy Magyarország ismét büszke tagja legyen a nemzetek demokratikus család­jának. „A cél most elérhető közel­ségbe került. Nem fogunk ku­darcot vallani” - szögezi le a Clinton-nyilatkozat. Nem veszélyezteti az egészséget a villamos vezeték A tudósok nyugodtak Hazánkban is régóta izgatja az embereket az a kérdés, hogy mennyire károsodik a nagyfeszültségű távvezetékek közelében lakók egészsége. Az amerikai Tudományos Akadémia külön kutatócsopor­tot állított fel a probléma ki­vizsgálására. Óriási érdeklő­déssel várt véleményüket e hét csütörtökjén hozták nyilvános­ságra. Eszerint: „Nem mutat­ható ki, hogy az elektromágne­ses tér veszélyes lenne az egészségre. ” Minden olyan vezeték körül, amelyben áram kering, elekt­romágneses tér jön létre. Sokan sokféle bajt tulajdonítanak a minket láthatatlanul körülvevő erőtérnek: kisgyermekkori leu­kémiát, különféle fejlődési rendellenességeket, tanulási és magatartási problémákat. Különösen így van ez az Egyesült Államokban, ahol utóbb már az elektromos taka­rókat is egészségkárosítással vádolták. A kutatócsoport az elmúlt 17 év több mint 500 tanulmányát elemezte. A szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy tudományos adatokkal nem tá­maszthatók alá a félelmek. Ugyanilyen eredményre ju­tott egy Finnországban nemré­giben végzett felmérés is. Semmivel sem találtak több rá­kos megbetegedést a távveze­tékek 500 méteres környezeté­ben élő emberekben, mint a né­pesség más csoportjaiban. Az aranyvonat nyomában Miből kárpótoltuk Svájcot? Magyar illetékesek évtizede­ken át hiába kérték a svájci bankoktól a holocaust során meggyilkolt magyar zsidók ott őrzött pénzének vissza­adását - nyilatkozta az AP amerikai hírügynökségnek Fekete János. A Magyar Nemzeti Bank egy­kori első elnökhelyettese, aki annak idején az elhurcolt ma­gyar javak visszaszolgáltatá­sáért felelős testület elnöke volt, elmondta: a zsidó vagyon visszaszerzésére tett minden lépésünket a svájci bankok az­zal hárították el, hogy nem nyúlhatnak a betétekhez a le­származottak hivatalos infor­mációinak hiányában. A második világháború vége előtt nem sokkal két szerelvény hagyta el Magyarországot. Az egyikben az MNB 31 tonnányi aranytartaléka volt, a másikban - az úgynevezett „aranyvonat­ban” - azok a zsidó javak, me­lyeket a nácik és a nyilasok kö­vetelésére a zsidóknak be kel­lett szolgáltatniuk. „A bank aranykészleteit szállító szerel­vény a háború után visszatért Magyarországra” - mondta Fe­kete, hozzátéve: az aranyvonat­nak mindmáig nyoma veszett. 1950-ben Fekete János ve­zette azt a küldöttséget, amely megállapodott Bernnel a Ma­gyarországon államosított svájci javak kárpótlásáról. Az egyezség teljesítésének pénz­ügyi alapját nem a Svájcban őr­zött, „gazdátlan” zsidó betétek, hanem az exportból befolyó jö­vedelmek képezték - közölte. Újabb bizonyítékot találtak brit tudósok Életnyomok a Marson Feltűnést keltett amerikai kutatóknak az a korábbi be­jelentése, miszerint az élet nyomaira leltek egy Mars­ról származó meteoriton. Most brit tudósok még egy ennél is meglepőbb feltétele­zéssel álltak elő: lehet, hogy bizonyos organizmusok még élnek is a messzi bolygón! Senki ne gondoljon hatfejű és tízlábú, magasan fejlett in­telligenciájú „marslakókra”. Az angol kutatók két külön­böző, a Marsról a Földre hul­lott meteoritot vizsgáltak meg tüzetesen. Olyan komplex szerves molekulák nyomaira bukkantak, amelyekhez ha­sonlóak szükségesek például a földi élet létrejöttéhez. így mintegy alátámasztották az amerikai tudósok augusztusi bejelentését arról, hogy lehet­séges az élet a Marson. A másik meteoriton - amely több milliárd évvel fia­talabb a társánál - szintén az élet nyomaira bukkantak. Ezekből minden korábbinál izgalmasabb következtetést vontak le: mintegy 600 ezer éve még létezhetett élet a Marson! „Geológiai értelem­ben ez olyan rövid idő, hogy akár azt is jelentheti: bizo­nyos organizmusok, életre utaló jelek akár még ma is je­len lehetnek bolygótársunkon - állítja egy brit tudóstársa­ság. Ferenczy Europress Jogdíjak jó helyen Egy ismert amerikai rendező filmet forgat Sarah Balabagan életéről. O az a tizenhét éves, Fülöp-szigeteken született lány, akit családja az Öböl-menti Abu Dhabiba küldött szolgálni. Gazdája meg akarta erősza­kolni, mire Sarah - önvédelem­ből - megölte. Az arab ország­ban először halálra ítélték, de a nemzetközi tiltakozás és a dip­lomáciai lépések megmentették életét. Tragikus története annak idején bejárta a világot. Ä film elkészítéséhez a lány nemcsak hozzájárult, hanem önvallomása adta a forgató- könyv alapját is. Sarah Balabagan nem ma­gára költi a neki járó tisztes ho­noráriumot. Tizenötmillió fo­rintnak megfelelő összeget máris fölajánlott különféle me­csetek és nemzetközi női jog­védő szervezetek javára. Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin. A hét sztárja: Richard Dean Anderson Kánya Kata, a társkereső specialista Michael Keaton négy Oscarra pályázik Csákányi Eszter a csúcsra tör 7 éves a Tvr-hét! Hetente hét tévé a tét! Játsszon velünk! Színes televíziót nyerhet! Kánya Kata, & társkereső specialista Michael Keaton négy Oscarra pályázik

Next

/
Oldalképek
Tartalom