Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-01 / 229. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP AUTÓSVILÁG 1996. október 1., kedd Új modell a Porsche-tól Közel két évtizedes szünetet követően új modellel jelent meg a Porsche. A kilencvenes évek elején csaknem össze­omlott, s a válságból éppen- csak kilábalt német autógyár a jövőjét szeretné megala­pozni az új, Boxster névre ke­resztelt változattal. A párizsi autókiállításon a héten bemutatandó kétszemé­lyes kabriolet még e hónap­ban a német forgalmazókhoz kerül. A Boxster a legendás 911-es változat mellett foglal helyet, hiszen a Porsche csak e két modellt fogja gyártani. A Boxsterre ennek dacára nagy súly nehezedik, hiszen — a 911-eshez hasonlóan — minden darabot el kell adni belőle a vállalat a pénzügyi talpraállásáért. Az állandó fej­lesztések-csiszolások miatt az eredeti terveknél később de­bütáló modell ráadásul olyan időszakban kerül forgalomba, amikor a drága kétüléses sportkocsik gyártói egyre ádázabb versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért. A Boxster csaknem két évizedes szünetnek vet véget a Porsche háza táján: a cég utoljára 1977-ben jelent meg új gépkocsival, a sikertelen széria utolsó darabjaként számon tartott 928-as válto­zattal. A nyolcvanas évek ele­jén azonban az amerikai piac visszaesett, s ez térdre kény­szerítette a német gyárat. Az új változatot hathengeres, vízhűtéses motorral szerelték fel, amelyet a kocsiszekrény közepén helyeztek el. Milliomos a Toyota Elkészült a kilencvenniilli- omodik Toyota. A japán cég, amely tegnap ünnepelte a jeles dátumot, a szigetor­szág autógyárai közül első­ként lépte át e küszöböt. A kilencvenmilliomodik Made in Japan feliratot egy metálszürke Aristo 3.0 V gépkocsira illeszthették fel a cég taharai üzemében. — Mindeddig csak az ame­rikai General Motors és a Ford tudta átlépni e küszöböt — jelentette ki az ünnepség alkalából Hirosi Okuda, az ipari társaság elnöke. — A szigetországban egyedülálló rekordhoz a Toyotának hat­vanegy évre és egy hónapra volt szüksége. 1 Az első Toyota, egy G1 jelzésű teherautó még 1935 augusztusában készült a Toyoda Automatic Loom Works üzemében, annál a tex­tilipari vállalatnál, amelyből végül az autógyártó óriás ki­nőtt. A nyolcvanmilliós pél­dányszámot tizenhat éve, még 1980-ban érte el a cég, amelynek termékcsaládjában a különleges járművek aránya több mint hetven százalékot tesz ki jelenleg. A japán ipari konszern felmérései nem tartalmazzák azonban sem a külföldön gyártott járműveket, illetve a leányvállalatok — például a nehézteherautókat gyártó Hino, vagy a kiskategóriájú személygépkocsikkal megje­lenő Daihatsu — által készí­tett gépkocsikat. Autóparádé Kaposváron A hétvégén ismét megrende­zik Kaposváron az immár ha­gyományossá vált Autó-, Versenyautó és Vagyonvé­delmi Kiállítást. Az autós se­regszemlére tizenkilenc márka helyi képviselője je­lentkezett. Az autósok ígére­tük szerint nem csak a már hagyományosan ismert és be­vált típusokat mutatják be, de számos újdonsággal is meg­lepik az érdeklődőket. Örven­detes, hogy minden évben újabb és újabb márkák is el­jönnek a kiállításra, így nem lesz ez másképp az idén sem. Az autós újdonságok mellett a legkorszerűbb vagyonvé­delmi eszközöket is megis­merheti az, aki október ne­gyediké és hatodika között ki­látogat a kaposvári Szent Imre térre (a Rendőr-főkapi­tányság előtt), a kiállítás hely­színére. Az elmúlt években a ren­dezvény egyik fő szenzációja a versenyautók és a rali élme­zőnyébe tartozó pilóták be­mutatkozása volt. Idén ennek különös aktualitása is lesz, hi­szen két hét múlva kezdődik a ralibajnokság utolsó futama Pécsen, a Mecsekben, ahol nagy küzdelem várható, hi­szen még a dobogós helyek sorsa sem dőlt el. A kaposvári autósparádén — csakúgy mint az eddigi rendezvényeken — az idén is lesz Kresz-vetélkedő, tom­bola és érdekes programokkal várják a szervezők az autók iránt érdeklődőket. A belépés mindhárom nap díjtalan. Megyénkben csökkent a balesetek száma Somogyi gyorshajtók Ebben az évben tegnapig 348 baleset történt megyénk útjain: húsz százalékkal ke­vesebb, mint tavaly. A rendőrség tájékoztatása szerint ebben az évben 30 ha­lálos, 170 súlyos-, valamint 148 könnyű sérüléssel járó baleset történt. A közúti tra­gédiákban 43 személy vesz­tette életét, 218-an súlyos, va­lamint 301-en pedig köny- nyebben sérültek meg. A bal­eseteknél 39 alkalommal ittas vezető volt az okozó, ami csaknem fele az előző évinek. Megtudtuk azt is, hogy az okok között kiemelkedő he­lyen szerepel a gyorshajtás. A száguldozás következtében 109 baleset történt. Ugyan­csak magas a szabálytalan kanyarodás illetve az elsőbb­ségi jog elmulasztása miatt megesett karambolok száma.-A balesetek zömét — össze­sen 201 esetet — személy- gépkocsival követtek el. Az elemzéskor kiderült, hogy tehergépkocsival vala­mint kerékpárral egyaránt negyven-negyven balesetet idéztek elő. A gyalogosok hu­szonegy balesetet okoztak. A tavalyi negyven helyett hu­szonnyolcra csökkent a kül­földi okozók aránya. A leg­több karambol délután 12 és 18 óra között történt. H. M. A Toyota immár öt éve képviselteti magát Magyarországon. A jeles évfordulót kitűnő ajánlat teszi emlékezetesebbé. Két korlá­tozott számban kapható modell - A Carina E five és a Corolla five - alapáron plusz öt extrát tartalmaz. Sőt, mindkét típus 5 éves, kamatmentes részletre is megvásárolható. Nézzen be a legközelebbi Toyota- márkakereskedőhöz, és fogadja szeretet­tel a nem mindennapi ajándékot! A Carina E five és a Corolla five várja Ön! 3 év vagy 100 000 km garancia <S> TOYOTA Bízhat a jelben KOTO AUTOHAZ KFT, Kaposvár, Zöldfa u. 56, Tel.: 82/411-456 (31094) TELI GUMIK Somogybán a kedvenc a BMW és az Audi Technikás tóparti tolvajok A Balaton déli partján az idén nyáron 203 autót loptak el, szemben a tavalyi 241-es „teljesítménnyel”. Eddig 43 járművet találtak meg, és 44 gyanúsított ellen folytatnak eljárást. Nehéz nyárra számítottak a rendőrök és nem tévedtek: mindennapra jutott autólopás. A Balaton-part június és au­gusztus között az autótolvajok kedvenc terepe, ezért a rend­őrök időben felkészültek. A he­lyi egységeken kívül a kapos­váriak is rendszeresen ellen­őriztek, valamint szakközépis­kolások és a rendőri ezred tag­jai is részt vettek a munkában. A tét nagy volt: a turisták száz­ezreit kellett megóvni az autó­tolvajoktól. A feladat nem volt egyszerű, hiszen országszerte jól szervezett bandák működ­nek, akik remek kapcsolattal rendelkeznek, többségük profi. Az idén nyáron mégis kevesebb kocsit loptak el. A Balaton déli partján összesen 203 járművet: ebből Siófokon és környékén 152-t. — Az autólopások zöme Siófok és Balatonszemes kö­zötti területen történt -— mondta dr. Pintér István rend­őrszázados, a megyei rendőr­főkapitányság munkatársa. — A mostani adatok kedvezőbb képet mutatnak a tavalyinál. A múlt nyáron azon a területen 212 járművet vittek el. Hozzáértők szerint a csökke­nés egyik oka az állandó rend­őri jelenlét volt. A profi bandák persze végleg nem rettentek el, de a folyamatosan járőröző rendőrök „zavarták” működé­süket. A csökkenés másik oka pedig az lehet, hogy többször átfogó ellenőrzést végeztek a Balaton-parton, valamint az M7-es autópályán. Érdekes módon a fonyódi körzetben emelkedés tapasztal­ható. Tavaly nyáron 29 kocsit loptak el, az idén már 51-et. Egyes vélemények szerint az innen ellopott kocsik zömét a főváros helyett a déli országha­tárra vitték. A távolság rövid, egy-két óra alatt elérhető Jugo­szlávia. A lehetőség adott: a tolvajok rögtön nekivágnak a zöldhatárnak, vagy ideig-óráig pihentetik a kocsit, esetleg „át­kozmetikázzák” és később sza­badulnak meg a járműtől. — Korábban főként Ukraj­nába szállították az autókat, most Kis-Jugoszlávia az egyik kedvelt úticél — tette hozzá Molnár Zoltán rendőr hadnagy, a megyei főkapitányság bűn­ügyi osztályának főnyomozója. — A magyar elkövetők mellett olykor külföldiek is dolgoztak; a románok mellett szerbek is részt vettek egy-egy akcióban. A tolvajok többsége igényes. Legalábbis ez derült ki abból a felsorolásból, amely az ellopott kocsikat tartalmazta. Az első helyen a BMW áll. A népszerű­ségi listán ezután a Volkswa­gen, az Audi és a Mercedes ta­lálható. Meglepő módon egy- egy márkán belül nem mind­egyik típus kedvelt. A VW-nél kifejezetten előnyben részesí­tették a Golfot és a Passatot, ugyanakkor a tolvajokat ke­vésbé izgatta a Vento. A legér­tékesebb kocsi egy S-osztályú Mercedes volt: a német tulaj­donosnak 11 millió forintnyi kárt okoztak. A terepjárók kö­zül a Mitsubishi Pajero és a Nissan Patrol volt a kedvenc. A rendőröknek nagy segítség lett volna egy rendszámtábla felismerő berendezés. A készü­lék másodpercek alatt leolvassa a rendszámot és megállapítja: a kérdéses autót körözik-e. A rendőrség számos önkormány­zathoz, idegenforgalmi irodá­hoz fordult, hogy segítsenek a készülék megvásárlásában. Az egymillió forintos berendezést nem tudták megvenni, mivel néhány hónap alatt mindössze 170 ezer forint gyűlt össze. Most abban bíznak, hogy a jövő évi szezonra talán beszerezhe­tik a rendkívül hasznos készü­léket. Harsányi Miklós mi Marea-bemutató Kaposváron Ismét duplázott a Fiat. A méltán népszerű — és Év Autója díjat nyert — Bravo-Brava páros után most az eggyel magasabb kategóriában rukkol­tak ki egy új típussal. A Fiat Marea a középkategória csúcsára tör, anatómiailag tervezett üléseivel, exkluzív műszerfalával és az öt kiváló motorjával, melyek közt az 1.6-os 103, az 1.8-as 113, a kétezres 147 lóerős, az 1900 köbcentis turbodízel 100, ugyanez 2387 köbcenti­vel 124 lóerős. Mindez természetesen választható a Weekend — azaz a kombi — változathoz is, ami talán még elegánsabb mint a testvére. A kétnapos kaposvári bemutatón mindkét új Fiat nagy sikert aratott. fotó: lang Róbert Traffipax menetrend A gyorshajtókról ezen a héten drága felvétel készül­het ma: Kaposvár, Böhönye, Balatonlelle, Balatonkeresz- túr szerdán: Kaposvár, Ka- posmérő, Kaposfő, Nagyba­jom, csütörtökön: Kaposvár, Taszár, Mosdós, Nagyberki, Marcali, Kéthely, Balaton- keresztúr, pénteken: Kapos­vár, Nagyatád, Lábod, Gör­geteg, Vése szombaton: To- ponár, Magyaratád, Igái, Simonfa, Bőszénfa, Nagy­bajom és vasárnap: Balaton­lelle, Fonyód, Balatonkere- szúr, Balatonföldvár, Za- márdi térségében. Sorsolt a Korona Taxi Kihúzták áz újabb nyertes számot a Korona taxi nye­reményjátékában. A nyertes szám 033013. A szerencsés nyertes a Panoráma fogadó egynapos lovastúráján vehet részt. Új terepjárók Európában A nyugat-európai piac új modellel gazdagodott a kö­zelmúltban. A General Mo­tors megkezdte a Chevrolet Suburban árusítását. A nagy méretű járművet három mo­torvariánssal kínálják: a legkisebb 5,7 literes, V8-as, és 250 lóerős. A legnagyobb méretű pedig egy 7,4 literes, amleynek teljesítménye 290 lóerő. A paletta tagja a 6,5 literes, 190 lóerős turbódízel változat is. Módosított Serenák A Nissan munkatársai apró módosításokat láttak indo­koltnak a Serena esetében. A változtatás elsősorban a külső megjelenést érinti: a mélyre húzott, széles bor­dákkal megbontott kötény­lemez sportossá teszi a ja­pán egyterűt. A Serena so­kat fejlődött a biztonsági be­rendezések terén is. Jogharmonizáció a közlekedésben Megkezdődött a közleke­dési jogharmonizáció ha­zánk és az Európai Unió tagállamai között, és renge­teg az ehhez kapcsolódó gyakorlati feladat. Ezt Gyurkovics Sándor, a Köz­lekedési, Hírközlési és Víz­ügyi Minisztérium közigaz­gatási államtitkára mondta Tatán, a III. országos közle­kedésigazgatási konferen- cán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom