Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-01 / 229. szám

1996. október 1., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Önkormányzati döntések, elmaradt béremelés Tanórák több kiadással a kis falvak iskoláiban Három hét késés a betakarításban, leállt a szárító is Tetézett gond Szorosadon Alapanyag hiánya miatt leállították a szorosadi gazdaság szárítóját is fotó: kovács tibor Három hét a csúszás a betaka­rításban Szorosadon, az esők miatt. Gondot okoz ez a me­zőgazdasági szövetkezetnek; a napraforgószemek víztartalma nagy, s a termést szárítani kell. Ez is jelentősen növeli a vesz­teségüket. Iregi csíkos napraforgót termesztett a Koppányvölgye mezőgazdasági szövetkezet, s a múlt héten is állt a munka. Néhány napos üzemelés után - termény hiányában - leállí­tották a Bábolna szántót is. — A szeptemberben lehul­lott 181 milliméter csapadék eddig mintegy 6-7 millió fo­rint kárt okozott — panaszolta Matesz Pál, a szövetkezet el­nöke. — A 330 hektár napra­forgóból még mintegy százon lábon áll a termés. Az átlag 20 mázsa felett van, így várha­tóan teljesíteni tudjuk szerző­déses kötelezettségeinket. A vágatlan táblákon azon­ban 40-70 százalékos a dőlés­kár. Nagy a mag víztartalma is. — A legnagyobb gond az a Koppány völgyében, hogy a talaj nem bírja el a gépeket. A szövetkezet tartályos gázfű­tésre átalakított Bábolna-15- ös szántót működtet. Eddig a betakarított 470 tonna napra­forgót folyamatosan szárítot­tuk, de most a rendszert alap­anyag hiánya miatt le kellett állítani. Ahogy az időjárás en­gedi, folytatjuk a betakarítást, és természetesen a szárítást. Akkor is, ha kétmenetes szárí­tásra lesz szükség, ami tete­mes többletköltséget igényel. A szorosadi szövetkezet a napraforgót — szerződés sze­rint — az Intertrade cég köz­vetítésével Belgiumban adja el, madáreleségnek . A hét vé­géig két kamion iregi csíkost szállítottak külföldre. (Krutek) Koppány völgyi támogatás: csaknem negyvenmillió forint Tizenegy nyertes pályázat Mintegy 320 millió forint értékű pályázatról döntött nemrég a megyei területfejlesztési tanács; Tab térségéből 15-en kértek csaknem 166 millió forintot. Farkas Istvánt, a Koppányvölgye társulás elnökét, a tanács tagját kérdeztük: mit kapott a régió? Húsz órára emelik az általá­nos iskolák felső tagozatán oktató tanárok kötelező óra­számát az 1997/98-as tanév­ben. Az emelésről néhány ön- kormányzat, a törvény előí­rása szerint, már döntött a tanévkezdés előtt. Mi a hely­zet a kisiskolában? Andocson az új képviselő-testü­let már első ülésén tárgyalt az óraszám emeléséről. A képvise­lők az előző önkormányzat 40/1996.(VII.30.) számú határo­zatát - az iskolaigazgató kéré­sére - visszavonták, így elma­radt az óraszámemelés. — A közoktatási törvény azt is előírja, hogy rendkívüli illet­ményemelés illeti meg azt a pe­dagógust, akinek óraszámát a fenntartó saját hatáskörében megemelte — mondta Komá­romi Róbert, az andocsi iskola igazgatója. — Kiszámítottuk, hogy iskolánkban négy pedagó­gus esetében ez csak a tanév első félévében 40 ezer forint plusz kiadást jelentett volna, pedig az önkormányzat amúgyis nehéz helyzetben van. A gondot növe­lik az előre nem látható helyette­sítések is. Az új képviselők be­látták: ésszerűtlen most emelpi A létszámleépítést és a költ­ségcsökkentő intézkedéseket vitatta meg legutóbb a karádi képviselő-testület. A leépítést végül elvetette, és csak át­hidaló döntések születtek. Nagy szükség lett volna a terve­zett létszámleépítésre, de ezzel szembefordult a testület — mondta Wiesner Sándor pol­gármester. — Három képviselő­nek volt javaslata. Az iskola vál­lalta: a kiadások csökkentésével megtakarít 2-300 ezer forintot. Több képviselő egyetértett a költségcsökkentő javaslattal, de ez csak részleges megoldás. — Miben döntöttek? — A napköziotthonos óvoda konyháján október 1-jétől meg­szüntetjük az élelmezés vezetői munkakört; az iskolatitkár el­látja ezt a feladatot is. A volt élelmezésvezetőt egyúttal meg­bízta a testület az öregek ottho­nának a vezetésével, így nem került sor létszámcsökkentésre sem. Javasoltam ugyan, hogy csökkentsék az iskolai karban­tartók számát, de ezt a tervet a az óraszámot; abban bízunk, hogy a következő tanévtől az ál­lam is ad hozzá támogatást. A bedegkéri képviselő-testü­let viszont emelte az óraszámot. — Két pedagógust érintett ez, heti négy órában — mondta Vincze László igazgató. — Ne­kik egyébként is sok volt a túl­órájuk. így természetesen csök­kent az iskola túlóra-kerete. A rendkívüli illetményemelés azonban elmaradt; nincs rá fede­zete az önkormányzatnak. Most várunk egy Tákisz-felmérést, ez azt mutatná ki, hogy melyek azok az iskolák, amelyeknek meg kell kapniuk a központi bérkompenzációt. A kisbárapáti önkormányzat még nem foglalkozott az óra­számemeléssel. Sétáló István, az iskola vezetője tárgyalt már a polgármesterrel, de a testület legfeljebb februárban tűzi napi­rendre. — Az emelés anyagi vonzata az, hogy emelni kell az alapilletményt — monejta az igazgató —, és minimális lesz a túlóradíj. Nálunk ez négy kollé­gát érint: a magyar, a matema­tika-, a biológia- és a történelem- tanárt. Az olyan kis iskoláknál, mint a miénk, ez nem okozhat létszámleépítést. (Krutek) képviselők nem fogadták el. Az óvodában továbbra is fenntart­juk a három csoportos foglalkoz­tatást, s így van lehetőség egy óvónő felvételére is. — Segítettek ezek a döntések az önkormányzat gondjain? — Nemigen. Rossz az anyagi helyzetünk. Változatlanul fe­nyeget a csőd; adósságunk ugyanis jóval meghaladja a 30 millió forintot. Önhibás pályáza­ton korábban nyolcmillió forin­tot kértünk, de elutasították. A karádi önkormányzat költ­ségvetési hiánya az év végére már eléri az ötmillió forintot. — Ha a képviselő-testület megszavazta volna a tervezett átszervezést és létszámleépítést, már az idén több százezer forint megtakarítást érhettünk volna el — mondta a polgármester. — Jövőre esedékes kilencmillió fo­rint tőke- és mintegy hárommil­lió forintnyi kamat törlesztése. Ezt nagyon nehéz lesz kifizetni. Ha Karád átvészeli, 1998-ban már csökken a terhe. Az évben kamatostuíis csak 5,2 millió fo­rintot kell kifizetniük. K. J. A támogatott 52 pályázat közül a térség 11 pályázatát díjaztuk. A területi kiegyenlítést szolgáló támogatásra benyújtottak közül nyolc volt sikeres, ezek 15,7 millió forintot kapnak - mondta Farkas István. - A célelőirány­zati támogatásra benyújtott há­rom pályázatból pedig - itt 78,1 millió forint volt az igény - ket­tőt is támogatott a tanács 22,8 millióval. A régió tehát csak­nem 40 millió forintot kapott. — Elégedett a támogatással? — A pályázatok többsége eredményes volt. Sajnálom, hogy a Kisbárapáti-Gamás tér­ségfeltáró út építésére beadott pályázata, amit társulásunk a legfontosabbnak tartott, nem került a nyertesek közé. A dön­tés persze érthető: az idő rövid­sége miatt nincs meg a 120 mil­lió forintos beruházás állami tehervállalás, és nem tudjuk, hogy az útalapnak van-e erre fedezete a jövő évi pénzből. Ezért a tanács a tartalék pályá­zatok közé helyezte. Támogatta viszont a HTR kft 160 millió forintos termékszerkezet-váltá­sát. Ez mintegy 60 új munkahe­lyet teremt, s a beruházás eredményeként 9,5 milliárd fo­rintos exportárualap jön létre. A set szalagok kiváltását, gyártó­sorokat, a géppark növelését támogattunk 20 millió forinttal. A térségből Bábonymegyer is nyert a belterületi vízrendezés­hez, a karádi önkormányzat pe­dig útépítéshez, a vízellátás nö­velésével, gépbeszerzéssel. A tabi önkormányzat közhasznú gépek beszerzésre kap 7,7 mil­lió, a Kányával építendő dög- kúthoz pedig csaknem kétmil­lió forintot. A Zalán épülő kutat egymillió forinttal támogatja a területfejlesztési tanács, a ká- nya-somogyegresi önkor­mányzat gépbeszerzését pedig 971 ezer forinttal. — Melyek az elutasítottak? — Az andocsi önkormányzat igényét nem támogattuk a be­kötőút építésére és vízberuhá­zásra. Nem támogatta tanács a TVG Rt 34 millió forintos igé­nyét sem az új technológia megteremtésére.' Krutek József Lomtalanítási napok Bábonymegyeren Háromnapos lomtalanítási ak­ciót hirdetett Bábonymegyeren az önkormányzat. Tegnap kezd­ték a limlom-akciót; a házak elé kirakott rossz bútort, tévét, mo­sógépet, fémhulladékot szállít­ják el - ütemezés szerint - a tabi gamesz gépkocsijával. A lomtalanítás több tízezer forint­jába kerül az önkormányzatnak. Jól dolgozik Bedegkér önvédelmi csoportja Csaknem húsz tagja van a be­degkéri önvédelmi csoportnak, amely rendszeres járőrözéssel segíti a település nyugalmát. A szolgálathoz azonban kevesen vannak, ezért most toborzásba kezdtek, fiatalokat igyekeznek bevonni a csoport munkájába. Járőreik eredménye: csökkent a lopások száma is a községben. Ebzárlat Tab város egész területén Ebzárlatot rendelt el Tab egész területére - veszettség miatt - a megyei állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomás, ezért a városban kutyát, macskát elzárva, illetve az ebeket a ház­nál megkötve kell tartani. Ku­tyát legfeljebb csak pórázon, szájkososárral vezethetnek. A zárlat idején szabadon kóborló macskát s kutyákat elpusztítják. Nágocson adósság­rendező bizottság A nágocsi képviselő-testület Kis Szilvesztert és Pál Imrénét vá­lasztotta meg tagnak a község adósságrendezési bizottságába, amely nemrég alakult meg. Az öttagú bizottság elnöke a pénz­ügyi gondnok, és tagja a köz­ség polgármestere s jegyzője is. Bótapusztáig kész az út kátyúzása Megrongálódott a Zaláról Bóta- pusztára vezető út; az önkor­mányzat nemrég döntött arról, hogy megjavíttatja. Mintegy 700 méter hosszan a Strabag Hungá­ria siófoki főépítésvezetősége végezte el a kátyúzást; a munka kilencvenezer forintba került. Részleges költségcsökkentés, új intézkedések Karád nehéz döntései és a hiányzó milliók Saját kereskedő cége van a tabi Kemping Kft-nek Cserkészsátrak exportra Sátrakat, ponyvákat varrnak az üzemben fotö: czene attila Száztízmillió forint bevétellel zárta az első félévet a tabi Kemping Kft. Ennek 85-90 százalékát az export adta. Az üzem Németországba, Belgi­umba, Hollandiába szállította a sátrakat. Kevés a hazai megrendelés — tudtuk meg Nagy Lajostól, a kft ügyvezető igazgatójától. Ezz csak a bevétel 10-15 százalékát adja. A Kemping kft kialakult termékszerkezetén nem kíván változtatni, csak egyes sátortí­pusokat módosítanak. A mene­kült- és kempingsátrak mellett osztrák exportra — ez az új pi­acuk — sátorponyvákat szállí­tanak. — Mi változott az értékesí­tésben? — Ötvenszázalékos tulaj­doni hányaddal a kft létrehozott Németországban egy kereskedő céget; ennek feladata az euró­pai piac szervezése. Elsősorban a cserkészeknek kínálunk najd többféle sátorkollekciót. A kö­zelmúltban Frankfurtban is volt kiállításunk, s már készül a termékbemutató prospektus. Jövőre egymillió márka értékű árut szeretnénk értékesíteni. — Van-e elég megrendelés? — Jól áll a cég. Nemrég fe­jeztünk be egy új sátrat, amely ponyvaelemekből áll. Ezekből az elemekből szinte egész sá­torvárost lehetne felépíteni. Belgiumba pedig száz nagy sát­rat gyártunk megrendelésre. Első alkalommal gyártottunk ENSZ-szervezet közvetlen megrendelésére is, menekült­sátrakat. A tabi kft bevétele így, mint hallottuk, valószínűleg eléri a 220-230 millió forintot, és a száz foglalkoztatott is meg­tartja. A somogy meggyesi üzemet azonban nem indítják meg, mivel hiányoznak a gaz­dasági feltételei. (Krutek) Modern hűtőkompresszor Daránypusztára Máris fél év a csúszás Féléves a csúszás Daránypusz- tán, a Chemix Material kft a BS-20/U típusú építőelem­impregnáló anyag gyártóbe­rendezésének építésénél. Eb­ből a termékből már az idén 25 millió forint bevételt terveztek. A késés oka a kivitelező több­szöri változása, ezért az üzem - mint dr. Váradi Zoltán ügy­vezető igazgató elmondta - csak nagy erőfeszítéssel tudja kielégíteni a külföldi megren­delő igényeit. Hogy ennek ele­get tegyenek, a különböző munkahelyek készülékeket ve­szik igénybe. így az említett impregnáló szerből szeptem­ber végéig 60 tonnát szállítot­tak Németországba, és az utol­só negyedévben még mintegy 50 tonnára van megrendelé­sük. A bevételük ennek révén év végére elérheti a 25 millió forintot. Az ügyvezető igaz­gató elmondta azt is, hogy a Chemix Material kft a napok­ban energiaracionalizálási hi­telt kíván fölvenni, és átállít­ják a most még kihasználatla­nul álló négytonnás kazánt tar­tályos pb-gázfűtésűre. A hitel igénybe vételével egy nyuga­ton is igen korszerű hűtő- kompresszort telepítenek majd az üzembe, a környezetkímélő technológiák kiszolgálására. A több tízmillió forintos be­ruházásra a piaci igények kö­vetelte műszaki színvonal mi­att van szükség. A beruházást várhatóan a hónap végén kez­dik meg, s előreláthatólag a jövő év elején fejezik be. K. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom