Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-26 / 250. szám
20 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. október 26., szombat A tornádó ma is vihart kavar Torvajon A katasztrófa utóélete Kóródi Gyula és felesége az épülő házuk előtt foto: kovács A június 21-i tornádó a háztetőkkel, állatokkal és fákkal együtt elsöpörte Torvaj és Sérsekszőlős lakóinak álmait, szerény életük biztonságát is. A pusztító szélvihar nyomában szívszorító reménytelenség, a jövőtől való elkeseredett félelem nyo- morgatta a lelkűket. Azóta négy hónap telt el, a két falu óriási erőfeszítésekkel próbál talpra állni. Sérsekszőlős újjáépül A sérsekszőlősi dombról olyan a látvány, mintha most épülne a falu: szinte valamennyi háztetőn újak a cserepek, sok helyütt pedig még lázas építkezés folyik. A katasztrófára szomorú mementóként a házak udvarán felhalmozott romok, tetőgerendák, s hatalmas felkiáltójelként egy égbe nyúló, lombtalanná tépázott nyárfa meztelen törzse emlékeztet. A házak közötti kertekben még mindig találnak szanaszét hol egy vén- dőt, hol egy üstöt, vagy egy kukoricadaráló maradványait. Autónk mellett egy gyermekcipő árválkodott; párját elröpítette a kíméletlen tornádó. A Szabadság utcában egy hosszan elnyúló, hófehérre meszelt, tomácos ház. Látszik: nemrégiben készült el. Buczkó Lászlóék portáját csupán két kutya őrzi, a kerítést betonalapzattal együtt „eltüntette” a tornádó. — Nálam volt a kisunokám, a testemmel óvtam: elszállt a tető, dőltek a falak és az oszlopok. Úgy éreztem az a 10 perc eltörölte az egész életemet, mindent, amiért évtizedekig küzdöttünk a férjemmel. Ezt az élményt soha nem heverem ki! Zokogva meséli: — A tyúkjaim röpültek a nagyvilágba és a házunkat vigyázó hatalmas ezüstfenyő is a vihar martaléka lett, amelyet 16 éve kis csemeteként én ültettem. Ennyi baj után a jóisten küldte Bencze Andort hozzánk, aki böhönyei vállalkozó, és karöltve a biztosítóval rendbe hozta a házunkat. A biztosítási pénzből mindenről ő gondoskodott, s az embereivel gyönyörűvé varázsolták a portánkat. A katasztrófa sújtotta család talpra állását nagyban segítette a vöröskereszt adománya, valamint Buczkó László munkatársainak önzetlensége. — Olyan segítséget kaptam, amit nem győzök elégszer megköszönni. Biztos vagyok abban, hogy az együttérző emberek támogatását soha nem tudom viszonozni... A vihar a családot is szétszórta Néhány házzal lejjebb új falak állnak, Kóródi Gyula a házigazda a tetőn dolgozik. A telek szélén „szép” sorban álltak a kidőlt akácfák gyökeres rönkjei. — Mintha egy marokkójáték pálcikáit láttam volna, úgy haltak meg ezek a fák — emlékezik. — A házunkat nem volt érdemes újjáépíteni. Inkább lebontottuk, s bár soha nem volt szándékomban, most új házat építünk helyette. A családunkat is „szétszórta” a vihar: mi a feleségemmel albérletben lakunk, három gyermekünk pedig az apósomnál és a sógoromnál él. Megérkezett a felesége is: — A tornádó előtt alig fél órával hozta meg a fuvaros azt az anyagot, amit egy fürdőszoba kialakításához rendeltünk. Persze majdnem az összesét elvitte a szélvihar. Most az új házban új fürdőszobánk is lesz. Torvajon a június 21-i vihar utószele még ma is tépázza az emberek igazságérzetét. Nincs béke az adományok, a segélyek szétosztásában. Elmarasztaló kritikák sora éri a helyi önkormányzatot. Mindennapi beszédtéma a faluban, hogy ki és mennyit kapott, s jogosult-e a támogatásra. Torvaj lakói háborognak Nagy Sándorék portája éppen a tornádó útjába „esett”. Ablakai kirobbantak, a ház tetőszerkezete csaknem fél méterrel csúszott el, a cserepek leröpültek, a kémény ledőlt. A tömésház északi részén, a kamra mögött ma is arasznyi résen talál magának utat a napfény. Az épület valamennyi helyiségének plafonja berepedezett, beszakadással fenyeget. Mint mondják: az önkormányzat szeptember második felére ígérte, hogy kijavíttatja a károkat, ám azóta megtudták: Nágy Sanyiéknál nem csinálnak semmit... — A támogatásból azok kaptak pénzt és építőanyagot, akik valóban viharkárosultak? Tudom, hogy nem... — háborgott a házigazda, aki már ügyvédhez fordult, ám mint mondta nem áll meg: akár a belügyminiszterig is elmegy. Pénteken megjelent, a torvaji nyugdíjasokat támogató adományok szétosztásáról szóló tudósításunkra reagálva pedig egy telefonáló — a torvaji Szabó Józsefné fia — az önkormányzat pénzelosztását bírálva azt mondta: — Úgy látszik Tocsikok Torvajon is élnek. Találtunk Torvajon olyan idős embert is, aki nagy szegénységében, hatalmas kárainak enyhítésére — egyebek mellett a Nyugdíjasklubok Életet az éveknek Országos Szövetsége” által — támogatókra talált. A 68 éves Vinkovics Jánosáé egyedül gondozza mozgássérült gyermekét. A vihar romba döntötte a házát, a kémény ledőlt, hatalmas nyárfák és diófák rombolták össze a portáját. Szerény otthonát helyreállították a kőművesek, ácsok. Most majd kimeszelge- tem — mondta, és hozzáfűzte: — A vihar utáni látvány teljesen tönkretett, belebetegedtem. Mostanra azonban csak helyre igazodunk. így legyen... Tamási Rita Október Nagyszakácsiban A szülésznő, a Szűz és a szemfedő Nagyszakácsi életkép: faragott kapu őrzi a szabadtéri kemencéket FOTÓ: KUN G. TIBOR Az 1940-es népszámláláskor 2600 lakosa volt — ma háromszázhatvan. Szegénységen is mást értettek akkoriban, amikor öt-hat, de nemritkán kilenc lurkó kergette egymást az asztal körül. Volt errefelé 40 holdas gazda, nagy udvarházzal, cselédekkel, utóbbiak ha mást nem, biztos fedelet tudhattak a fejük fölött. Ma virágos gazdagságról és roskadozó nyomorúságról felváltva vallanak a nagyszakácsi porták. Ahol nincs tere az életnek, nincs maradása a népnek, nem úgy mint hajdanán, amikor hatvannál több iparos család dolgozott a faluban, s csak suszterből megélt vagy hét. Nem volt még akkor cipőgyár, méretre varratták a lábbelit a királyi szakácsok kései leszármazottai. Mustforraló október derekán kihalt a hosszú főutca. Kulcsra zárt kapuk, lehúzott redőnyök — a hegyre tartó szüretelők arcán nyoma sincs a 'szokások borünnepi vígságnak. Lisztet, cukrot olcsóbban mér a vegyesbolt, vevő híján mégis egyedül unatkozik a boltoskisasszony. A padlón festői összevisszaságban művirág-kirakat; a halomba rakott koszorúk halottas napok novemberi hidegét idézik. Az egyik házon tábla hirdeti a temetkezési vállalat helyi kirendeltségét. Az udvaron lavórba áztatott ruha, bentről szoptatós kismama dugja ki a fejét. Szakmán Lászlóné 1995-től vállalta fel a végtisztesség hagyományos kellékeinek árusítását. Különös foglalkozás egy csupa-élet fiatalasszony számára, ám nagy úr a kényszer, munkalehetőséget meg mostanában csak a bolond szalaszt el. Miközben egyéves Betty lánya kíváncsian túrja fel az asztalon száradó babot, kiderül: az idén már húsz fölött temettek három-négy gyereknél több meg nem született. — A halottért az orvos után félórával már itt vannak Marcaliból. Ha háznál hal meg valaki, azt mi intézzük: koporsót, szemfödelet, gyertyát, koszorút minta alapján lehet választani. Szakmáriné és anyósa láthatóan a háztartás ügyes-bajos dolgai mellett a kirendeltség munkáját is megosztják egymással. Mint mondják, egy átlagos temetés 55-60 ezer forint. Erre jön még a pap, meg a harangozás, merthogy a katolikus vidéken kivétel nélkül egyházi temetést kémek a családok. Ha nincs hozzátartozó, akkor az ön- kormányzat temettet, de a házigazdák tapasztalatból tudják: temetésre még a faluszéli cigány is összekuporgat valamennyit. — Hello, we find the doktor...- A holland-filippínó orvos-házaspárnál a kissé ijedt sógornő nyit ajtót. Angol szavakba bújtatott távol-keleti kecsességgel adja elő, hogy sorry, de a szemklinika zárva, a gyerekek iskolában, a szülők a tulipánok földjén. Háziak híján csak a kutya törődik velünk. Amióta nemkívánatos „vendégek” látogattak a dombtetőn berendezett rezidenciára, érthető az itt lakók óvatossága. Kár, hogy a korábban beharangozott falufejlesztő, munkahelyteremtő fogászati laboratóriumból, kínai vendéglőből egyelőre semmi se látszik. Chris doktor (lenne) a tudója, miért akadt el a beruházás. Hollandok után dánokról szól a fáma: helyszín a nevelőotthon igazgatói irodája. Endró'di Jánosáé számol be a legújabb fejleményekről, így a dániai Arhus mintájára hamarosan idehaza is megvalósuló családi otthon-mo- dellről. A skandináv testvérintézménnyel baráti kapcsolatot ápoló nagyszakácsi pedagógusok hittel vallják: az állami gondoskodás jövője a kiscsoportos, családias együttlétek irányába mutat. — A Népjóléti Minisztériumtól elnyert hárommillió forintot a nevelőotthon korszerűsítésére fordítjuk. — Az igazgatónő úgy látja: a jelenleg 75 gyermeket befogadó, zsúfolt épületben nincs mód az egyéni képességek kibontakoztatására. A tervek szerint jövő nyárra 8-12 gyermek családi otthonba költözik ki, s ez a tendencia az anyagiak függvényében tovább folytatódik. — A faluban már van egy garzonház, ahová a továbbtanuló nagylányainkat helyeztük ki. Kell a tér, hogy ne botoljanak unos-úntalan egymásba. Kell az a kis zug, ahol időnként magukban lehetnek a közösségben felnövő gyerekeink is. Közösség, csak másfajta a község egyetlen számottevő ipari üzeme, a Tekla Kft. A tap- sonyi szövetkezet festéküzemében 27 helyi és környékbeli ember dolgozik. Az istállóból átalakított üzemben régi idők „diákszipujának” illata terjeng. A mindent átható vegyszer Ba- latincz György üzemvezető szerint a megengedhető érték alatt van. Az évi 4-500 tonna saját terméket előállító Tekla a lakossági felhasználásra szánt festékanyagok és kittek mellett a hazai ipar igényeit is kielégíti, sőt oroszországi exportra is termel. Az alapanyagot Szlovéniából szerzik be. — Hogyan, maguk még nem hallottak a nagyszakácsi szenthelyről? S már énekli is: „Ave Maria, mennyei rózsa, a szakácsi szent hídra leszállt Mária.” A szeles utcák után jólesik a kályha melege, még inkább a derűsen emlékező Margit néni meséje. A legendák Szűz Máriája 1932-ben jelent meg a faluban, lett is olyan búcsújárás, hogy százezerszámra jöttek a hívők. A népi emlékezet szerint az irigy segesdi barátokon múlott, hogy nem lett szent hely a faluból... Kertai Jánosné ismert személyiség a falu határán kívül is. Érthető a megbecsülés, hiszen szülésznőként, majd körzeti védőnőként több mint harminc évig járta az utakat. Először gyalog, aztán kerékpárral, végül a közfeltűnést keltő Panni robogóján... A hatosztályos asz- szony, aki a negyvenes évek elején Pécsett kapott kiképzést, 1200 gyereket segített a világra. — Régen többet bírtak a nők. Tudták, a szülésen át kell esni, elfogadták hát a vele járó szenvedést is. Nem volt akkoriban még se fájdalomcsillapító, se mentő — ha kellett, lovasszekéren vittük az anyát a kórházba. Margit nénitől, jóval a nyugdíj után sem akarnak elfogyni a falusiak. Az orvos Tapsonyban, a védőnő újlaki, ő meg mindig elérhető. Gyermekmeséink Mo- gyoróanyója ő, aki az emberi szenvedés évtizedeivel a háta mögött, nemcsak a fájó sebekre, de a meztelen lelkekre is tudja a gyógyírt. Csíky K. Erika hétfőn búcsú Polkával fűszerezve A szuloki búcsút Simon-nap- ján tartják október 28-án. A községben szorgalmasan készülnek rá. A hagyomány azonban nemcsak köt és kötelez, hanem korról korra változik is.- Mindig a napján tartottuk a búcsút, nem mentünk dolgozni, alkalmazkodtunk a hagyományhoz - mondta Fritz Adámné Huber Erzsébet. - Egy-két nappal előtte már vágtuk a disznót, baromfit, sütöttük a rétest, meg a kalácsot. Ilyenkor eljöttek a rokonok is, egyúttal elhunyt szeretteik sírjára is tettek virágot. Reggel misével kezdődött a nap, több egyházi vendég érkezett a környékről. A férjeseknek fejkendőt kellett hordani. Fehér csipkés alsószoknyájuk is volt a szu- lokiaknak. A szülők általában elkísérték lányukat a táncmulatságba. De a lányt hazakísérhette a fiú, ha komoly udvarlója, illetve vőlegénye volt.- Emlékek? Nekem szomorú jutott 1942-ben - folytatta Fritzné. - Kettős ünnepet tartottak Szulokban; a búcsút és az általános iskola avatását. E napon kaptam a tragikus hírt, hogy a férjem meghalt a Donnál. Tizennyolc éves voltam. De nem maradtam le egyik búcsúról sem, az egyházi szertartásokon mindig ott vagyok, s amíg élek elmegyek. Tudja, mi igen vallásosak vagyunk. Kompf Józsefné állítja, hogy Szulokban többségében katolikusok laknak. S mindig is ragaszkodtak az egyházi ünnepek betartásához.- A szüleimmel mentem az esti bálba, de nem lehetett bárkivel táncolni. Volt nálunk két fúvószenekar, akik húzták a talpalávalót, mi meg jártuk a polkát és cepedliztünk... Idén is meghívjuk az unokákat, dédunokákat, s kedveskedünk nekik valamivel. Lempel Jánosné Huber Katalin, a falu krónikása lehetne.- Régi szokás volt, hogy a bíró kihirdette a faluban történt eseményeket - mondta. S ha valakinek nem tetszett a hirdetmény, azt mondta: „csukja be az ablakot, mert ebből elegem van”. Házaknál tanultak táncolni lányok-fíúk, színdarabokat adtak elő. Az idősek fekete ruhába jártak (hétköznapokon is), a fiatalok népviseletbe öltöztek. Az ünnepi ruhát a bál idejére felváltotta a piros szoknya. A hagyományt még őrzik a német-ajkú településen. Ha nem is teljességgel, de az idősek emlékezetében élnek még (itt-ott a gyakorlatban) a szokások. A mai napig a napján tartják a templomtéren az ünnepet. Idén éppen hétfőre esik a szuloki búcsú. Gamos Andrienn
