Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-25 / 249. szám

1996. október 25., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Mohács kikötőjében várakozik a két monitor Átadták a német hajókat Arnold Mihály altábornagy és Siegmar Kunos írták alá a ha­lók átadásáról szóló szerződést a Dunán fotó: laufer l. A kisgazdák visszamenőleges vizsgálatot tartanak szükségesnek Nem szolgálták meg a sikerdíjat? A vizsgálatok nyomán mind jobban kirajzolódik azoknak köre, akik elmarasztalásra számíthatnak az önkormányza­tokkal kötött alkut jutalmazó, csillagászati összegű sikerdíj miatt. Az is kérdés, hogy valóban érdemi munkát jutalma- zott-e a több mint nyolcszázmillió. Dr. Theo Waigel, a Német Szö­vetségi Köztársaság pénzügy- minisztere megbízásából Sieg­mar Kunas, német vámigazgató tegnap ünnepélyes külsőségek mellett átadta a Hannover és a Schamebeck nevű, 1993. má­jusa óta Mohácson állomáso­zott, s az ENSZ BT által Szer­bia és Montenegro ellen elren­delt embargó ellenőrzésébe be­vont két hajót Arnold Mihály al- tábomagynak, a VPOP orszá­gos parancsnokának. Mohács kikötőjében a pon­ton mellé lehorgonyzott, tegna­pig a Német Szövetségi Köz­társaság tulajdonában lévő két folyami ellenőrző monitorának árbocrúdjáról a Vám és Pénz­ügyőrség zenekara játszotta nemzeti himnuszok hangjára leengedték a német, illetve fel­vonták a magyar lobogót. A ha­jók az ajándékozó okirat szerint a VPOP tulajdonába kerültek, s hazai felségvizeken teljesítenek szolgálatot a jövőben. Mint Arnold Mihály, a VPOP országos parancsnoka a csütörtöki ünnepségen el­mondta, a Pénzügyminiszté­rium által éppen most létreho­zott ellenőrzési csoport munká­ját fogják segítem a hajók. A közúton szintén a németektől kapott új röntgen kocsival vizs­gálják a szállítmányok tartal­mát, míg ugyanezt a feladatot a Dunán a hajókkal oldják meg. Az egymillió márka értékű vízi­járművek legénységének a ki­képzését már tavaly megkezd­ték Németországban, s novem­ber végéig befejezik. Addig a szolgálatok ellátásában a német vámtisztek lesznek a segítsé­gükre. A magyar vámigazgatás fel­adatainak ellátásába bevont ha­jók ajándékozását megkö­szönve Arnold Mihály dísz- szablyát adott át Siegmar Ku­nas úrnak, míg a NYEU misz- szió vezetőjének, Gert Eber- hardnak dísz-tőr adományozá­sával köszönte meg együttmű­ködő segítségét. (Berta) Az ÁPV Rt. felügyelőbizott­sága arról számolt be, hogy vizsgálatának tapasztalatai sze­rint a Tocsik-ügyben felelősség terheli a tárca nélküli minisz­tert, az igazgatóságot, az igaz­gatóság elnökét, a vezérigazga­tókat, a vezérigazgató-helyet­test és különös felelősség ter­heli az ügyet operatívan intéző vezető jogtanácsost. A tanács­adó igénybe vétele indokolatlan és az ÁPV Rt. érdekeivel ellen­tétes volt. Az is kérdéses, hogy érdemi munkát végzett-e a ta­- Miből jöttek rá, hogy a holt­test azzal a Juhász Benedekkel azonos, akit Helga elrablása után tanúként hallgattak ki?- Juhászról az azonosító rendőrkutya segítségével kide­rült, hogy a kulcsfontosságú időpontban ő is ült Helga piros Mazdájában. Mégis - egyéb bizonyítékok híján - el kellett engednünk. A fiatalember azonban tavaly év elején Béléi Józseffel és Molnár Attilával Kecskeméten elrabolt egy vál­lalkozót. A 15 milliós váltság­Az ezredforduló után esedé­kessé váló alapműveltségi vizsga, az érettségi és az első szakmai vizsga letétele és a hozzájuk vezető út, azaz az ok­tatás tartozik az ingyenes szol­gáltatások körébe, tudtuk meg. A törvény minden esetben a minimumot állapítja meg, ami­nácsadóként megbízott sze­mély. Emiatt a kifizetett ta­nácsadói díj megalapozatlan. Szó'gyényi József, a jogásznő védőügyvédje azonnal reagált a tájékoztatóra. Érthetetlennek vélte, hogy a néhány tagú testü­let miként tudta napok alatt el­készíteni jelentését, illetve megtalálni a felelősöket, mi­közben a rendőrség összesen 4000-5000 szerződést foglalt le, és ezeket nagy apparátussal, külső szakértők bevonásával mindmáig tanulmányozza. díj átvételekor két társa lebu­kott, ő kereket oldott. Az ismeretlen személy te­temét vizsgálva a szakértő szerint 1995 elején gyilkolhat­ták meg, amikor Juhász még életjelt adott magáról. Bennem az motoszkált, hogy talán az időpontok körül mégsem stimmel valami. A csatorna környékét ábrázoló térképet nézegetve aztán felfedeztem, hogy arrafelé lakik Juhász egyik bűntársa.- Azt gondolta, hogy ő vagy tői az intézményfenntartók anyagi helyzetüktől függően, eltérhetnek. De csak kedvező irányban. Többet nyújthatnak, kevesebbet nem. Ä kötelező képzésben már nemcsak az ál­lami, önkormányzati, hanem például az alapítványi vagy egyházi iskolák is részt vesz­Az ügyet vizsgáló parla­menti bizottság megállapította: remény van arra, hogy a To­csik-ügyben kifizetett pénz többsége visszafolyjon. A tes­tület annak nyomán jutott erre a következtetésre, hogy zárt ülé­sen meghallgatta azoknak a hi­vataloknak és szervezeteknek a vezetőit, amelyek vizsgálatot folytatnak a Tocsik-ügyben. Torgyán József pártelnök szerint az FKGP olyan parla­menti határozati javaslatot dol­goz ki, amely megtiltaná a To- csik-ügyhöz hasonló sikerdíjak kifizetését. Ez az ilyen juttatá­sok ügyében visszamenőleges vizsgálatot írna elő és rendel­kezne a vagyonkezelők elszá­moltatásáról is. más el akarta hallgattatni Ju­hászt?- Pontosan. Sok minden terhelte a számláját és tarthat­tak attól, hogy ha lebukik, a sitten megoldódik a nyelve. Az újabb vizsgálat kiderí­tette, hogy a korábbi véle­ménnyel szemben a halál ta­valy áprilisban állt be. Meg­győződésem, hogy Farkas Helga egyik elrablóját találtuk meg, akit a többiek tettek el láb alól. Ezért folytatjuk a nyomozást. Nemrég 7000 négyzetméteren kutattuk át búvárok segítségével a Tiszát.- Újabb holttestért?- Igen, de mást nem mond­hatok. Talán egy-két hónap múlva. Takács Mariann nek, s ehhez anyagi támogatást kapnak. „Szektorsemleges” te­hát a finanszírozás. Ennek az a lényege - hangsúlyozták a Mű­velődési és Közoktatási Minisz­tériumban -, hogy mindazok, akik közreműködnek a közokta­tás feladatainak a megvalósítá­sában, jogosulttá válnak a költ­ségvetés támogatására, anélkül, hogy erre - a korábbiaktól elté­rően - külön megállapodást kel­lene kötniük. (D. G.) Nyitott dossziék. Csütörtök­től bárki betekinthet az SZDSZ parlamenti képviselőinek va­gyonnyilatkozataiba, ha előze­tesen vállalja, hogy a dokumen­tumokban szereplő adatokat a törvényi előírásoknak, valamint a vagyonnyilatkozatokhoz mel­lékelt egyéni nyilatkozatoknak a figyelembevételével kezeli. Ezt Pető Iván pártelnök-frak­cióvezető jelentette be, amikor jelképesen kinyitotta az iratokat őrző páncélszekrényt. Ellenszavazat nélkül. Az il­letékes parlamenti bizottság egyhangúlag támogatta Bru- hács János és Holló András al- kotmánybírává választását. Szintén egyhangú támogatást kapott Fazakas Szabolcs, az ipari, kereskedelmi és idegen­forgalmi miniszteri tárca váro­mányosa. A képviselők ellen- szavazat nélkül támogatták Csiha Judit kinevezését a priva­tizációért felelős tárca nélküli miniszter posztjára. Elhunyt Patkós Irma. A magyar színjátszás népszerű művészét életének 97. évében, csütörtökön hajnalban ragadta el a halál. 1920-ban, Nyíregy­házán kezdte pályáját, majd 1931-től Budapesten, a Fővá­rosi Operettszínházban játszott. Nyugdíjasként is számos film­szerepben bizonyította karak­terformáló tehetségét. Patkós Irmát a ceglédi református öregtemetőben október 31 -én helyezik örök nyugalomra. Olajgate. Tegnap Nikolits Ist­vánt, a polgári titkosszolgálato­kat felügyelő tárca nélküli mi­nisztert hallgatta meg a ma­gyar-orosz olajszállítások és az orosz államadósság hasznosí­tása során felmerült összeférhe­tetlenségeket, valamint a politi­kai döntéshozók és a gazdasági élet részvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bizott­ság. A testület a jövő héten be­fejezi munkáját, majd az érin­tettek rendelkezésére bocsátja a rájuk vonatkozó anyagot. Nyomozás, eljárás. Közösség elleni izgatás bűntette miatt nyomozást rendeltek el Szabó Albert ellen. A Magyar Népjó­léti Szövetség elnöke - az erről szóló tájékoztató szerint — szerda délután, a Szabadság téren gyűlöletre szított és uszí­tott. Szabálysértés és a gyüle­kezési joggal történő visszaélés miatt eljárást kezdeményeztek több olyan személy ellen is, akik az MTV székházának lép­csőjére csirkeaprólékot és disz­nólábakat szórtak, és a Corvin közben be nem jelentett ren­dezvényt tartottak. Hétezer négyzetméteren kutattak a Tiszában újabb holttest után Helga útitársa nyomra vezethet Bizonyos, hogy Farkas Helga egyik elrablójának teteme ke­rült elő egy Szentes melletti csatornában - mondta munka­társunknak Kovács Lajos alezredes, az ORFK bűnüldözési osztályvezetője. Öt évi eredménytelen kutatás után ezért most a nagy port felvert ügyben a nyomozást folytatják. A közoktatási törvényben foglaltaknál csak többet lehet adni Mikor ingyenes a tanulás Pontosan rögzíti az ingyenes ellátásokat a módosított közok­tatási törvény. Mi tartozik ebbe a körbe? - kérdeztük a mű­velődési tárca illetékes szakértőitől. A Dunántúlon szeptember­ben érdemben nem vál­tozott a vezető politikusok megítélése. A népszerűségi listán szereplő huszonnégy személyiség közül tizennégy politikus megítélése javult, hété változatlan maradt, s csak hárman kerültek hát­rább a listán. A népszerűségi sorrendet 78 ponttal vezető Göncz Árpádot jelentős hátránnyal követi az élboly (Demszky Gábor, Ko­vács László, Kuncze Gábor, Magyar Bálint, Kósáné Kovács Magda és Keleti György), hoz­zájuk zárkózott fel az utóbbi hónapokban Orbán Viktor. A mezőnyt Horn Gyula, Szabó Iván, Torgyán József, G. Nagyné Maczó Ágnes és Boross Péter zárja. Kevéssé változott a politiku­sok ismertsége. Az élen Göncz Árpád, Horn Gyula és Torgyán József áll 93 százalékos ismert­séggel, míg Füzessy Tiborról és Isépy Tamásról a megkérdezet­teknek kevesebb, mint fele tu­dott véleményt alkotni. Ferenczy Europress Kik most a legnépszerűbbek? A Szonda Ipsos szeptemberi felmérése I népszerűség (%) a nyugati országrészben népszerűség (%) országosan > ismertség (%) a nyugati országrészben ismertség (%) országosan Göncz Árpád +2 65 62 64 62 62 59 61 60 57 59 59 59 60 58 59 55 +3 +1 +1-1 +1-2 +2 +2 +1 +i +2 +3 +2 +2 0 +1-1 94 87 69 91 73 77 91 82 86 Deutsch lámás 55 j +1 80 Giczy György Szájer József 52 49 51 50 +2 +1 0 +2 63 i B» 53 Horn Gyula Szabó Iván Torgyán József Maczó Ágnes Az adatfelvétel ideje: 1996 szeptember. Módja: személyes, kérdőíves megkér­dezés. A megkérdezettek száma: 1000, akik az egész országot képviselik; közülük 304 a nyugati országrész lakó­ja. Alapsokaság: 18 éves és idősebtf állandó nyugat-magyarországi lakóhe­lyű magyar állampolgár. Az alapsoka­ság és a megkérdezettek összetétele korcsoport, nem és a lakóhely típusa szerint megegyezik. A népszerűségi pontszám 0-tól 100-ig terjedhet; a 0 pont nagy ellenszenvet, a 100-as nagy rokonszenvet jelez. A -4 és a +4 közötti különbségek statisztikailag nem jelentősek. Az azonos pontszá­mú politikusokat a tizedpontszámok- nak megfelelő sorrendben adjuk meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom