Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-25 / 249. szám
Megyei körkép; Nagy Imre az agrárpolitikus # Nyugdíjas-adományok Torvajnak (3-5. oldal) Somogyi tájak: Határon átívelő kapcsolatok a Dráva mentén # Költözik a varroda (6. oldal) Belpolitika: Mohácson átadták a német hajókat # Nem szolgálták meg a sikerdíjat _____(7. oldal) S íMXSYI HÍRLAP • • S __________________________________________________________________ V II. évfolyam, 249. szám Ára: 29,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. október 25., péntek Még kiosztásra várnak a Kögáz-részvények Települések párharca Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt igazgatóságának leváltása miatt ismét bizonytalanná vált, hogy mikor adják ki a települési önkormányzatoknak a Kögáz-részvényeket. Holott a három érintett - Somogy, Veszprém és Zala - megye településeinek döntő többsége megállapodott nemcsak a céggel, hanem az ÁPV Rt-vel is: a beruházások arányában kérik a részvények ki- ádását. Elfogadják, hogy nem azt az igazolt 4,1 milliárdos érdekeltségi hozzájárulást kapják, amellyel a cég tulajdonát gyarapították, hanem ennek csak 61,64 százalékát. Időközben a megyei jogú városok szövetsége megtámadta a megállapodást, mert számukra kedvezőbb, ha a lakosság arányában kapják meg a járandóságukat. Francsics Zoltán fonyódi és Mester Károly somogyudvarhelyi polgármester jelentette be tegnap Fonyódon, hogy a törvényhozás ismét egymásnak ugrasztottá az önkormányzatokat. Meggyőződésük: a lakosság érdeke is az, hogy a közösen megvalósított gázberuházások arányában kapjanak a cég részvényeiből a települések. Somogy megyében több ön- kormányzat is kifejtette már véleményét, természetesen érdekeik szem előtt tartásával. Kivétel nélkül mindenki igényt tartana jogos járandóságára. Mindezek ellenére csaknem két éve húzódik a Kögáz Részvénytársaság részvényeinek kiosztása. Többen a kormány tehetetlenségét és nemtörődömségét emlegetik, hiszen a törvényi szabályozás már adott: eszerint tavaly november 30-ig kellett volna egyezséget kötni a céggel az önkormányzatoknak. (Folytatás a 3. oldalon) Megállapodást kötött a MÁV az IFOR-ral Vasútra váltó konvojok A vasúton történő szállításról írt alá megállapodást Budapesten Sípos István, a MÁV vezérigazgató-helyettese az IFOR képviselőivel. A döntés értelmében a béke- fenntartó csapatok nehézfelszerelésének java részét ezentúl nem közúton, hanem vasúton hozzák Taszárra. Az itteni pihenő után egyébként Kaposvár térségéből mindenképpen vasúton kellene Németországba vinni a hadfelszerelést, mert se Ausztria se Németország nem engedélyezi a közti szállítást ilyen hatalmas járművekkel. December végéig hetente 5-10 szerelvény indul katonai felszereléssel Boszniába, illetve Szlovenszko Brodból ugyanennyi hozza az önjáró lövegeket, páncélozott autókat, munkagépeket és konténereket. Ezzel megszűnik a zsúfoltság és a balesetveszély a somogyi utakon, s csökken az utak leterheltsége is. Az első harckocsikat hozó szerelvény a múlt heti előzetes megállapodások értelmében már a hét elején befutott Taszárra, s tegnap a második Boszniába tartó vasúti szerelvény lépte át Gyékényesnél a magyar határt. A budapesti aláíráson jelen volt a horvát vasutak vezérigazgató-helyettese is, aki garanciát vállalt a menetrend- szerű szállításra. Nagy Jenő Huszonnégy munka érkezett az 1956-os drámapályázatra Történelmet írt a színház Jeles András (középen) a pályázat egyik első díjasa Eörsi Istvánnal FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kihirdették a két éve kiírt 1956-os drámapályázat eredményét tegnap este a kaposvári Csiky Gergely Színházban. A meghívásos pályázatra érkezett huszonnégy dráma közül a szakmai zsűri Jeles András Szenvedéstörténet és Hamvai Kornél Körvadászok című művét találta első díjra érdemesnek, s az alkotóikat egy-egy millió forinttal jutalmazta. A második díjakat Szilágyi Andor Pepe és Deák Ferenc Fojtás című drámájáért adták ki, harmadik Schwajda György Sámsoniak és Spiró György Quartett című munkája lett. Babarczy László igazgató lapunk kérdésére elmondta: a kaposvári színház még ebben az évadban, tavasszal tűzi műsorra Hamvai Kornél Körvadászok című darabját, majd a következő évad őszén a második díjas Deák Ferenc Fojtás című drámáját mutatják be, feltehetően majd egy másik címmel. A pályaművek után egyébként más színházak, így a budapesti Katona József Színház és a Vígszínház is érdeklőd- nek.(Tudósításunk a 3. oldalon) A Class Tej Rt-nél hamarosan feldolgozzák az utolsó liter tejet is Utcára tett kaposvári tejesek Véget ért egy újabb fejezet. A Class Tej Rt-nél december 31-én nemcsak az év ér véget. Abbahagyják a tej- és tejtermékek gyártását. Ezzel várhatóan mintegy 100-an kerülnek az utcára. Ma még dolgoznak, de a kefir napjai is meg vannak számlálva. Az indok: a részvénytársaság megszünteti a veszteséges termelési ágat. Januártól a Class Tej kereskedelmi tevékenységét a Baranyatej Rt veszi át. A kaposvári részvénytársaság a tulajdonában lévő ingatlanok és ingóságok hasznosításával, valamint értékesítésével foglalkozik. A kaposvári tejüzemben és a hozzátartozó két vidéki egységben 1989-ben még 900-an dolgoztak. A kilencvenes évek elejétől fokozatosan csökkent a létszám. Kaposváron most 230 dolgozót foglalkoztatnak, közülük hamarosan százat elküldenek. A tervek szerint a megmaradt 130 dolgozóból 110-et a Baranyatej foglalkoztat, húsz embernek pedig továbbra is a Class Tej biztosítja a megélhetést. (Folytatás a 3. oldalon) Kisebbségi vezetők a költségvetésről A kisebbségi önkormányzatok jövő évre tervezett költségvetési támogatása reálértékben elmarad az ideitől. Egyebek közt ez hangzott el az országos kisebbségi ön- kormányzatok elnökeinek tegnap tartott tanácskozásán, ahol a résztvevők megállapodtak a pénzügyminisztérium képviselőivel arról is, hogy az önkormányzatok elkészítik javaslatukat a pénzek elosztásáról. Válaszút előtt az önkormányzatok Az önkormányzati tulajdon átadását és a jövő évi költségvetés tervezetét is megvitatta tegnapi ülésén az Önkormányzati Szövetségek Tanácsa. A hét országos önkormányzati érdekképviseletet tömörítő szervezet elnöke, Magyar Levente elmondta: az állam hatalmi túlsúlyának erősödését és az újabb központosító szándékot érző önkormányzatok válaszút előtt állnak. Magyar-osztrák gázvezeték avatása Horn Gyula miniszterelnök és Vranitzky osztrák szövetségi kancellár is részt vesz a jövő héten a Mól és az ÖMV közös beruházása keretében elkészült Győr-Ba- umgarten magyar-osztrák gázvezeték avatásán. Rendezetlen utak Tab határában Tizenegy napirendi pontot tárgyalt tegnap délutáni ülésén Tab város képviselő-tes- tülete. A városatyák egyebek között megtárgyalták az állatok tartásáról szóló rendelettervezetet és az önkormányzat tulajdonában levő mezőgazdasági területen áthaladó utak rendezetlen helyzetét is. Húszezer új áUomást kapcsol be az idén a Matáv Somogy megyében. Ezzel a kaposvári, a marcali és a siófoki térségben is az országos átlagnál jobb lett az ellátottság, s a megyében befejeződött a teljes automatizálás is. Cikkünk a 3. oldalon fotó: török anett A privatizációt folytatni kell Felmentették tisztségéből Kocsis Istvánt, az ÁPV Rt vezér- igazgatóját. Helyét november elsejétől Szabó Pál foglalja el - jelentette be a kabinet tegnapi ülését követő sajtótájékoztatón Kiss Elemér államtitkár. A kormány a privatizációs szervezet elnökének Kovács Árpádot nevezte ki, és a tizenegyből igazgatósági tagsági helyből 8- at betöltött. A jövő hét közepéig remélhetően befejeződnek a még hiányzó személyekre vonatkozó nemzetbiztonsági vizsgálatok, és a kormány legkésőbb csütörtökön dönthet a további tagokról. A kormány nyilatkozatban is nyomatékkai megerősítette, hogy fontos a privatizáció folytatása, az ÁPV Rt jogszerű működése. A SOMOGYI HÍRLAP kérdésstafétája A látszatmunka fárasztó Dr. Németh Jenő: Vonzom az új feladatokat Vonzom az új feladatokat. Amikor a barcsi tanácshoz kerültem, akkor indult az új gazdasági mechanizmus minden gondjával, bajával. A minisztériumban az önkormányzatiság feltételein dolgoztam. Most a területi közigazgatás átalakítása ad leckét. Mégsem fáraszt a munka. Akkor érzem lehangoltnak magam, amikor tehetetlen vagyok, pedig tudom, hogy mit kellene tennem. A látszatmunkánál ugyanis nincs fárasztóbb — felelte a Somogyi Hírlap kérdésstafétájára dr. Németh Jenó', a megyei közigazgatási hivatal vezetője. Interjúnk a 4. oldalon. Dr. Németh Jenő