Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-24 / 248. szám (249. szám)
10 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1996. október 24., csütörtök Ivanisevics győzött A stuttgarti rangos tenisztornán a horvát Goran Ivanisevics (felvételünkön) két játszmában 7:6, 6:3 arányban legyőzte a svéd Stefan Edberget fotó: feb Nagybajomi ezüstérem A Csongrád Megyei Röplabda Szövetség idén is megrendezte Szegeden a hagyományos Markovics Kupát, az ország egyik legnagyobb utánpótlás röplabdatornáját. A leány mini korcsoportban (18 csapat) a somogyi színeket az AC Nagybajom első és második csapata képviselte. A bajomiak remek játékkal beverekedték magukat a döntőbe, ahol régi riválisuktól, a nyíregyházi Hunyadi iskola csapatától kikaptak, s így ezüstérmesek lettek (a második gárda a nyolcadik helyen zárt). Az ezüstérmet szerzett nagybajomi csapat játékosa, György Beáta különülj at kapott jó teljesítményéért, s külön jutalmazták Nagy Zoltán edzőt is. Három évtizede a röplabda szolgálatában Elcsábították a labdarúgástól A diákolimpiái bajnok kaposvári Honvéd utcai Általános Iskola III. korcsoportos fiú röplabdacsapata: (állnak) Bíró Márk, Vígh József, Burcsa Tibor edző, Bányász Róbert, Lakos Norbert, (guggolnak) Sipos Krisztián, Farkas Kornél, Giczi Tamás, Lénárt Attila és Giczi Balázs Aki csak egy kicsit is jártas a somogyi sport világában, annak ismerősen kell hogy csengjen a Burcsa név. A négy fiútestvér egy egész életre szóló barátságot kötött a labdával. Közülük Győző egészen a válogatottig jutott, ahol nagy sikerek részese lehetett. Béla stabil NB Il-es játékos volt, s Kaposváron érte utol a végzet: pont Győző csapatával, a Videotonnal játszottak, amikor olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy be kellett fejeznie a játékospályafutását. A harmadik testvér, Géza a kispályák királya (volt). A negyedik — egyben a legidősebb —, Tibor volt az, akit el tudtak csábítani a labdarúgástól. — Kaposváron a Munkácsy Mihály Gimnáziumban tanultam, ahol Gáspár István volt a testnevelő tanárunk. Nem kellett hozzá két év, s többed magammal együtt már az NB Il-es Kaposvári Dózsában játszottam. Mindennek már bő három évtizede — mondja Burcsa Tibor. 1966 és 1985 között — ki- sebb-nagyobb megszakításokkal — jó tíz évet húzott le az NB II- ben. Kaposváron a Dózsában mutatkozott be, s a kitérők után a somogyi megyeszékhelyre tért vissza: 1985-ben a SAEV csapatának a játékosaként búcsúzott. Közben az edzősködésbe is belekóstolt: 1982 óta dolgozik a Kaposvári Sportiskolában. Hogy milyen eredménnyel, azt a számtalan szép siker, érmek és kupák sokasága bizonyítja. A mini, gyermek és serdülő korosztályúaknái is a legjobbak között jegyezték csapatait; mindegyik korosztályban több érmet is szereztek az országos finálékban. — Az idén Debrecenben volt az országos diákolimpiái röplabdadöntő, ahol a ül. korcsoportban elsők lettünk. Érdemes ezekkel a gyerekekkel dolgozni — folytatja. Azt már mi tesszük hozzá: ebben az évben a kaposvári Honvéd Utcai Általános Iskola röplabdacsapata volt az egyetlen Somogybán, amely a diákolimpián a csapatsportágakban aranyérmet tudott szerezni. Burcsa Tibor világéletében az utánpótlással foglalkozott. De vajon megfordult-e a fejében, hogy valaha egyszer nagycsapatot „dirigáljon”? — Soha sem vágytam arra, hogy felnőtt csapat edzője legyek — válaszolja. — Az egy teljesen más világ. Nekem ezek a gyerekek jelentenek mindent. Az évek során kialakult az a mérhetetlen birkatürelmem, ami ehhez a korosztályhoz kell. Ha egy idegen belépne, lehet, hogy rögtön azt gondolná: nem ártana némely gyereknek egy-egy igazi maka- renkói pofon. Én nem ezt vallom; lehet velük máshogy is bánni. Nála tette meg az első lépéseket Sárái Zoltán, aki sokszor szerepelt az ifjúsági válogatottban, s az Újpesti TE-nek volt a játékosa. Foglalkozott Kántor Sándorral és Mészáros Dömötörrel. Tanítványa volt többek között Erdei Tamás, Kis II. Zoltán — most mindketten az NB I- es Zalaegerszegi RC játékosai —, s a jobb sorsra érdemes Tóth György is. Most is egy egész sor tehetség, megannyi ifjú titán bontogatja nála a szárnyait. Burcsa Tibor azon kevés megszállottak közé tartozik, akik nélkül elképzelhetetlen lenne Somogybán a röplabda. Immár több mint két évtizede dolgozik a Somogy Megyei Röplabda Szövetségben, 1985 óta a főtitkára. Több évtizedes eredményes és sikeres munkáját az Eszterházy Miksa-emlékéremmel ismerték el a napokban. Fenyő Gábor O SIEMENS BEVÁSÁRLÓ HETEK AZ ARIELBEN! Kaposvár. Kossuth Lajos tér 5. Telefon 82/321-341 smut ö SIEMENS 1200 W porszívó hajszárító színes televíziók 20 I grillezős mikrosütő 160 I hűtőszekrény komb. hűtő-fagyasztó szekrények hősugárzó mosó-szárítógép takarítógép kétfejes videorecorderek ÜGYINTÉZÉS HELYBEN! O Philips színes televíziók automata hangolás, 0SD, távvezérlő Ára: 39.999 Ft-tól Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 2370 Ft-tól © SAMSUNG mikrohullámú sütő 20 literes űrtartalom, kvorcgrillezés, forgató nyél, digitális programozás Akciós ára 33.999 Ft Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 2035 Ft €> PHILIPS 1200 W hajszárító 1200 W teljesítmény, diffázor, három fokozat Bevezető óra: 3999 Ft O SIEMENS 1200 W porszívó 1200 W teljesítmény, lokozolszabályozás krómozott átél szívócső SZUPER ÁR: 19.999 Ft Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 1190 Ft 0 PHILIPS hősugárzó 2000 W teljesitmény, hőmérsékletszabólyozó Ára: 6999 Ft 0 ZANUSSI-LEHEL, SAMSUNG kombinált hűtő-fagyasztószekrények Már 44.999 Ft-tól Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 1660 Ft-tól 0 PHILIPS olajsütő hőfokszabályozó, szagszúróvei ellátót fedél, 21 úrtortalom SSQDPÜQ AÓa 9999 Ft 0 ZANUSSI-LEHEL hűtőszekrény 160 literes űrtartalom Ára: 37.999 Ft Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 1680 Ft © SAMSUNG mini Hi-Fi torony Kétkazettás deck, CO-lejátszá, digitális tuner, erősítő, távvezérlő Ára: 64.900 Ft helyett 49.999 Ft Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 2970 Ft © PHILIPS Thriathlon takarítógép 1400 W-os turbo-kompresszoros motor, Philips négyszürős rendszer, univerzális lakarilógép, száraz és samponos használatra, Ára: 62.900 Ft helyett 49.999 Ft Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 2995 Ft ® SIEMENS mosó-szárítógép Útprogram, hőfokszabályozó, WOO ford, centrifuga Ára: 20.000 Ft engedménnyel 1 39.999 Ft Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 5950 Ft © PHILIPS kétfejes videorecorder Automat fejtisztítás, Hyperband vétel, SCAKT-Euro csatlakozás Ára: 39.999 Ft-t*l Előleg: 0 Ft - Havi törlesztés: 2400 Ft Í-&AAT.