Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-17 / 244. szám

1996. október 17., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A pénzcsináló ne lehessen politikacsináló Csökkenő úti kedvezmény ősz, koalíciós válság nélkül Szekeres Imre és Pető Iván riporterek gyűrűjében fotó: feb/diósi imre További konzultációk várhatók, mivel idő hiányában több kérdés nyitott maradt - közölte a Koalíciós Egyeztető Ta­nács ülését követően Pető Iván, az SZDSZ elnöke. Szekeres Imrének, a szocialisták frakcióvezetőjének megfogalmazása szerint közös szándék volt annak a jóslatnak a megcáfolása, hogy az idei ősz a koalíciós válság időszaka lesz. Akar László pénzügyi állam­titkár expozéjával a parlament tegnap megkezdte az áfatör­vény és a fogyasztási adóról szóló törvény módosításának általános vitáját, majd a kép­viselői összeférhetetlenségi törvénytervezetről tárgyalt. A 25 százalékos normál és a 12 százalékos kedvezményes áfa­kulcs a tervek szerint jövőre nem változik - mondta az ál­lamtitkár. Emelkednek a kő- olajtermékek, a szeszes italok, a cigaretta fogyasztási adótéte­lei, átlag 14,4 százalékkal. A költségvetés csökkenti hozzájárulását egyes utazási kedvezményekhez, így a nyug­díjas- és a tanulóbérletek ára 50 forinttal emelkedik majd. Bizonyos termékek - a já­tékkártya, a fűszerpaprika, a csokoládé, a rágógumi, vala­mint a kozmetikumok - fo­gyasztási adóját megszüntetik, a nemesfémek és a kávé adóját pedig a felére csökkentik. Az országgyűlés - 1990 óta sokadjára - ismét nekirugasz­kodott a képviselők összeférhe­tetlenségéről szóló szabály megalkotásának. Az előter­Több mint kilenc órán át tar­tott Tocsik Márta kihallga­tása. A „sikerdíjas” jogásznő szerdán hajnali 4-kor hagyta el az ORFK vizsgálati főosz­tályának épületét. Nem sok­kal később a Parlamentben az Országgyűlés alkotmány- ügyi bizottsága folytatta az ügy vizsgálatát. Szogyényi József ügyvéd kije­lentette: száz százalékig bizo­nyítható, hogy Tocsik Márta nem követte el sem az adócsa­lás bűntettét, sem a zugírászat vétségét. A rendőrségnek az áfaátutalások bizonylatait is bemutatták. Az alkotmányügyi bizottság ülésén ezek után hiába várták Tocsik Mártát. Ki sem mentette jesztő Bihari Mihály (MSZP) rámutatott: ennek az a célja, hogy a képviselők függetlensé­gének biztosításával egyidejű­leg megakadályozza a hatáskö­rök koncentrálását, és szétvá­lassza a politikát a gazdaságtól. Heves vita alakult ki arról a javaslatról, hogy gazdasági ve­zetők ne lehessenek képviselők. Egyesek amellett kardoskod­tak, hogy a tilalom csak az ál­lami cégek vezetőire vonatkoz­zon, mások szerint a magánvál­lalatoknál tevékenykedőkre is ki kellene terjeszteni. Felmerült az is, hogy a kép­viselők netán semmilyen más kereső foglalkozást ne űzhes­senek. Vitatéma volt a törvény hatályba lépésének az ideje is. Napirend előtt Torgyán Jó­zsef kisgazda frakcióvezető arra szólította fel Horn Gyula mi­niszterelnököt, hogy ellen­őrizze: maga mögött tudhatja-e az országgyűlési képviselők többségének bizalmát. Burány Sándor (MSZP) ja­vasolta, ha Torgyán kétséges­nek tartja ilyen szavazás vég­eredményét, esetleg nyújtson be konstruktív bizalmatlansági indítványt. S. A. magát. Kuncze Gábor belügy­miniszter viszont megjelent és egyebek között elmondta: a kormány nem kapott tájékozta­tást arról, hogy az ÁPV Rt. és az önkormányzatok közötti egyezkedés közvetítők útján történik. Az önkormányzatok semmilyen formában nem kér­ték a BM segítségét, hanem jogi útra terelték követeléseik érvényesítését. A belterületi földek ügyének rendezésére egyébként is az ÁPV Rt. az ille­tékes szervezet. Az alkotmányügyi bizottság - több más személy meghallga­tása után, Hack Péter elnök ja­vaslatára - úgy döntött: bizott­ságot alakít az eddigi meghall­gatások tapasztalatainak ösz- szegző megszövegezésére. A tegnapi, csaknem kétórás ülésen az MSZP-t Horn Gyula elnök, Kósáné Kovács Magda ügyvezető alel nők és Szekeres Imre; az SZDSZ-t Pető Iván, Kuncze Gábor koalíciós minisz­terelnök-helyettes és Magyar Bálint ügyvivő képviselte. Pető a rögtönzött parlamenti sajtótájékoztatón kitért rá: az SZDSZ szerint arra lenne szük­ség, hogy az SZDSZ ügyvivői testületé és az MSZP országos­elnöksége rendszeresen talál­Az Európai Unió országaiban egyébként — mutatott rá — a miniszter, ma a szállítások nyolcvan százaléka a közuta­kon történik, és csak húsz százalék a vasúton, ez az arány pedig, főleg környe­kozzanak - mintegy a Koalí­ciós Egyeztető Tanács in­tézményének kibővítéseként. Megerősítette, hogy a To- csik-ügy teljes kivizsgálását szorgalmazzák. Szükséges­nek tartják a személyi fele­lősség megállapításán kívül a privatizációs konstrukció megváltoztatását is. A priva­tizációs miniszter kinevezé­séről csak az Állami Privati­zációs és Vagyonkezelő Rt egészét érintő személyi vál­zetvédelmi szempontból el­fogadhatatlan. Nálunk hetven százalék a közúti és harminc százalék a vasúti szállítás aránya: ezzel együtt Magyar- országon is vissza kellene fordítani az áruk egy részét a toztatásokkal együtt lehet szó. Az SZDSZ ismét felve­tette, hogy mielőbbi parla­menti döntést tart szükséges­nek a képviselői összeférhe­tetlenségi törvény ügyében. Szekeres úgy nyilatkozott, hogy a privatizáció kor­mányzati felügyeletének fel­adatát önállóan funkcionáló miniszternek kell ellátnia. Az SZDSZ ezt a javaslatot tudomásul vette, a személyi egyeztetés később várható. A frakcióvezető elmondta: az MSZP elfogadta az SZDSZ indítványát, hogy a koalíciós egyeztetés intéz­ményes formáit meg kell szi­lárdítani, s várják az erre vo­natkozó konkrét javaslatot. vasútra. A miniszter fontos­nak tartja továbbá a logiszti­kai központok kiépítésével a kombinált szállítás megvaló­sítását. Arról is szólt, hogy az el­múlt évek bizonyították: a tőkebefektetés az infrastruk­túra kiépítettségének is függ­vénye, márpedig az utóbbi öt évben Kelet-Európa térségé­ben a befektetett huszon­nyolc milliárd dollár fele Magyarországra jutott. Elismerés a közeledésért. Az Alkotmánybíróság közle­ményben deklarálta: az ellen­zék példamutató magatartást tanúsított, amikor korábbi je­löltjeit visszavonva, Bruhács János mellett a koalíció jelölt­jeként szereplő Holló Andrást javasolta az alkotmánybírói tisztségre. Hasonlóan jogál­lami szellemben reagált a jelö­lés eredményére a Magyar Szocialista Párt - írták. Öt év ráadás. Várhatóan még­sem lesz kötelező, hogy a civi­leknél öt évvel korábban nyugdíjba vonuljanak a kato­nák, a rendőrök, a határőrök, a vámosok, illetve a polgári vé­delem és a titkosszolgálatok alkalmazottjai. Az Országgyű­lés honvédelmi bizottságában ugyanis támogatást kapott az a módosító indítvány, amely feloldaná a szolgálati törvény jelenlegi előírását. Szakadásra számítanak. Az MDF országos elnöksége sze­rint fel kell készülni arra, hogy az MSZP egyedül fog kormá­nyozni, és arra is, hogy az MSZP-n belüli küzdelmek a párton belüli szakadáshoz ve­zethetnek. Az MDF emiatt megalakította a kormányzást előkészítő irodát, amely kidol­gozza a politikai, gazdasági ka­tasztrófaelhárítás programját. Olajgate. Újabb zárt ülést tar­tott a magyar-orosz olajszállí­tások, valamint a politikai döntéshozók és a gazdasági élet részvevőinek esetleges összefonódását vizsgáló bi­zottság. A testület a jövő héten megbeszélést kíván folytatni a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli minisz­terrel, mert kevesli a kapott in­formációt. Elutasított járulék. A tudo­mány művelői és intézményei elleni hadüzenetnek tekinti a honoráriumok tervezett tb-já- rulékoltatását az MDNP. Úgy véli: bevezetése indokolatla­nul magas terheket róna az érintettekre, veszélyeztetné a kulturális intézmények mű­ködtetését, és tovább rontaná a társadalom művelődési esé­lyeit. Ráadásul az Alkotmány- bíróság egyszer már alkot­mányellenesnek minősítette a honoráriumok után fizetendő járulékot. A Tocsik-ügyben mindenkinek tiszta a lelkiismerete Az önkormányzatok nem kérték a BM segítségét Szállításszervezésről Aligán Magyarországon párhuzamosan kell fejleszteni a vasutat és a közutakat, ez nincs ellentmondásban az Európai Unió tag­országaiban tapasztalható vasútpárti tendenciákkal — mondta Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi mi­niszter a Balatonaligán tegnap kezdődött Nemzetközi Szállí­tásszervezési Konferencián. MAGYAR OLAJ- és GÁZIPARI ITIVh Részvénytársaság 0 ö 0 ■ i 0 i □ □ □ □ □ □ 0 □ i 0 a a 0 □ o B ■fl U 0 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! H MÓL i Magyar Olaj és Gázipari Részvénytársaság i Töltőállomás Üzletága q (1093 Budapest IX., Közraktár u. 30.) pályázatot hirdet a tulajdonában álló, Kaposvár, Füredi u. kimenő (jobb) Siófok, 7-es út Északi Kadarkút, Kaposvári úti # töltőállomásainak bérleti rendszerben történő üzemeltetésére. A töltőállomás jellemző adatait és a pályázati feltételeket tartalmazó tájékoztató átvehető, valamint információ kérhető: MÓL Rt. Belföldi Vállalkozások Osztálya 1093 Bp., Közraktár u. 30. V. emelet 506. Telefon: 215-5555/20408, 20448, 20154 A pályázat benyújtásának határideje: 1996. november 1-lg beérkezőleg. □ □ □ □ 0 □ 0 □ 0 □ 0 0 □ H 0 i B ■ FELHÍVÁS Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése rendeletet alkotott "Kaposvár Város Dísz­polgára" kitüntető cím, valamint "Kaposvár Városért" kitüntetés adományozásáról. A rendelet értelmében "Kaposvár Város Díszpolgára" kitüntető cím adományozható azoknak, akik- a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy műszaki életében maradandót alkottak, illetve- egész életművükkel szolgálták az egyetemes haladás, a kultúra vagy a művészet ügyét hozzájárulva városunk tekintélyének, jó hírnevének növeléséhez. A "Kaposvár Városért" kitüntetés azoknak a személyeknek, közösségeknek és szervezeteknek adományozható, akik (amelyek) a tudományok, a művészetek, a fejlesztés, a kutatás, a gyógyítás, az oktatás-nevelés vagy a gazdasági élet terén járultak hozzá Kaposvár tekintélyének, jó hírnevének növeléséhez. A díszpolgári cím adományozására a közgyűlés bizottságai és a képviselők mellett legalább 500 kaposvári állandó lakos; a "Kaposvár Városért" kitüntetés adományozására legalább 100 kaposvári állandó lakos tehet javaslatot. A javaslathoz csatolni kell a javaslettevők nevét, pontos lakcímét és aláírását. Ezúton kérjük a város lakosságát, hogy javaslataikat a díszpolgári cím, illetve a kitüntetés elnyerésére 1996. október 31-ig a polgármesteri hivatal titkárságára eljuttatni szíveskedjenek. (32385) KAMAT- ÉS KÖLTSÉGMENTESEN!* Az Astra Light modellekre is érvényes az Oepl őszi biztosítási akciója! Minden december 31-ig átvett új Astra Light gépkocsihoz ingyenes, 1997. március 31-ig érvényes gépjármű-felelősségbiz- tósítás jár, valamint 1 éves kedvezményes CASCO köthető. * Az 1996. dec.31-ig átvett Astra Light gépkocsikra! OPEL.-©­OPEL MARCALI 8700 MARCALI Berzsenyi u. 97. Tel.: 85/312-422 Fax: 85/312-020 OPEL MOLNÁR 7400 KAPOSVÁR Füredi út 153. Tel.: 82/422-227, 82/422-228, 82/314-425, Fax:82/319-425 Astra Light 10.406 Ft/hó 65% első befizetéssel 60 hónapos futamidőre

Next

/
Oldalképek
Tartalom