Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-12 / 239. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. október 12., szombat Károly Irma nem cserélt irodát Pályázat és próbatétel Károly Irma a megyei művelődési központ új igazgatója Alig hiszem, hogy a közművelődésben dolgozók közül sokan irigykednének Károly Irmára, a Somogy Megyei Művelődési Központ újonnan kinevezett igazgatójára. S talán nem is amiatt elsősorban, mert megválasztását viharos vita kísérte a megyegyűlésen, ahol nem csupán a személyes alkalmassága volt a tét, hanem a poszt is. Tehát az, hogy kell-e a megyének ez az intézmény. A voksok döntöttek, Károly Irma lett az igazgató, s ez egyúttal a további működést is jelenti. Ám éppen ez a helyzet a legkevésbé irigylésre méltó, ugyanis radikálisan csökkentett létszámmal, megnyirbált költségvetéssel „startolnak” januárban. Biztosan ez is közrejátszott abban, hogy ő volt az egyedüli pályázó, tudatában annak, hogy az intézményvezetés nehéz dolga lesz a régi munkatársak elküldése, s a kénytelen-kelletlen alkalmazkodás a pénzszűkéhez. A pályázat körülményeiről ezt mondta Károly Irma: — Nem csodálom, hogy nem volt több „induló”, ugyanis a helyzet eléggé világos és felmérhető volt. Számomra különösen, hiszen korábban már igazgatóhelyettesként dolgoztam itt, aztán megbízott igazgatóként. Sokáig vívódtam azon, hogy beadjam-e a pályázatot. Közrejátszott ebben az is, hogy munkatársaim bíztak bennem, többen ösztönöztek is. — Tudatában annak, hogy lesz akitől a kényszerű létszámcsökkentés miatt majd meg kell válni? — Igen, megtudtuk, hogy a kilenc népművelőből januárra öten maradhatunk. Sajátos volt a helyzet, mert ha egy kívülről jelentkező szakember pályázatát fogadták volna el, akkor eggyel többnek kellett volna közülünk távoznia. Ezzel is számolni kellett, meg azzal is, hogy a költségvetésből a bérre futja és az intézmény fenntartására: fűtésre, világításra és kész. Másra, tehát a szakmai, a szolgáltatási, a módszertani feladatokra, a rendezvényekre magunknak kell előteremteni a pénzt, bevételekből, pályázatokból. — Kétségkívül ezen sok múlik most, de ilyen forrásokat már korábban is igénybe vettek. Gondolom a megyei művelődési központnál töltött évek adnak némi muníciót ehhez, hiszen a Janus Pannonius Tudományegyetem humán szervezői szakán, ahol tavaly kiváló minősítésű diplomát szerzett, a diplomadolgozatát is a Somogy megyei művelődési központ történetéből, szerepének, funkcióinak változásairól írta. — Valóban, én végigjártam a grádicsokat. Őreiből származom, a Munkácsyban érettségiztem, s 1972-ben szereztem diplomát népművelő-könyvtáros szakon Szombathelyen. A taranyi klubkönyvtárban kezdtem, aztán hívtak a megyei művelődési központba. Helye, szerepköre jó párszor változott, s benne a feladatköröm is. Az ismeretterjesztéssel kezdtem, akkoriban ezt „osztották” a kezdőkre, kiválóan alkalmas arra, hogy az ember megtanulja a lótással-futással járó szervezőmunkát, s ellássa a gyakran nem látványos, nagyon is hétköznapi feladatokat. Jó iskola volt. Az már nagy megtiszteltetésnek számított, amikor a honismeret területét is megkaptam, ugyanis az időben Kanyar József irányításával már tekintélyesen kibontakozó mozgalom volt Somogybán. Úgy is fel akartam nőni ehhez, hogy elvégeztem még a történelem szakot is. — Az ajtaján most is ott a „reszort”: honismeret, népművészet. És az irodája is a régi. Nem megy át a korábbi igazgatói övezetbe? — Nekem mindenféle oknál fogva jobb itt. Maradok,s maradnak az igazgatás mellett a területeim is. Most ugyanis ötünk között kell szétosztani azt a munkát, amelyet korábban kilencen láttunk el, nem beszélve a szervezői-ügyintézői teendőkről. Lehetne még egy ideig siránkozni, de ez most a realitás, ebből kell kiindulni. Tudom, hogy sokkal több jó ötletre, kezdeményezésre kell majd nemet mondani mint korábban, de azt is tudom, hogy meg kell próbálni jó, elfogadott megyei művelődési központként dolgoznunk. Ez elsősorban azt jelenti, hogy megtartjuk a partnerkapcsolatot azokkal a városi, községi intézményekkel akikkel eddig is szép eredményeket értünk el, közösen. Elsősorban a helyi közművelődés felkarolásában, az értékőrzésben, hagyományápolásában, az amatőr művészeti kultúra szinte minden területén. Ugyanakkor úgy kell tovább nyitnunk a megye felé, hogy pontos képünk legyen arról is ami nincs, vagy hiányzik, s legyen szolgáltató,információs kapcsolatunk a helyi önkormányzatokkal. Ma úgy ítélem meg, hogy elősor- ban az itteni, házon belüli rendezvények száma sínyli majd meg a létszámbeli és költségvetési karcsúsítást, de feladni csak akkor fogunk bármit is, ha végképp nem sikerül pályázati vagy más úton biztosítani a rá valót. — Országos kitekintésben, januártól, milyen helyet foglal el az SMK a más megyei intézmények sorában?-— Nehéz pontos választ adni, mert felettébb változatos a kép. Vannak megyék ahol ma is a régi szerepkörben és teljes vértezetben dolgoznak az intézmények, mint például Debrecenben vagy Szombathelyen. Van ahol a városi-megyei intézmények összevonásában látták a megoldást, van ahol a megyei pedagógiai intézettel házasították a művelődési központot. A szomszédos Tolnában pár éve teljesen felszámolták, most újra munkába állítottak módszeitanosokat, merthogy az önkormányzati törvény kiegészítése rendelkezik erről a feladatról. Mi, talán nem szerénytelenség így mondani, amolyan „középmezőnyös” felállásban leszünk januártól. Bízva abban, hogy az új közművelődési törvény megerősíti a megyei módszertani feladatköröket. — Ezt most nagy optimizmussal mondja? — Inkább némi kételyek között, mert jól tudom, a'korábbi tapasztalatokból is, hogy a szép tervezetek, koncepciók menynyit változhatnak mire elfogadják azokat. Mi számolunk ezzel, és nem ülünk ölbe tett kézzel. Akik az SMK-ban maradtunk, abból a pénzből ami megmaradt próbálunk továbbra is otthont adni azoknak a közösségeknek akik jól érzik magukat nálunk, és próbálunk „otthon lenni” Somogybán is. Talán szerencse is kíséri majd a próbát. Tröszt Tibor s Államtitkár a romaélet „sűrűjében” Pénz helyett lehetőséget Tabajdi Csaba politikai államtitkár fotó: török anett — Szociális és foglalkoztatási ügyekben nem azért kell gondolkodni a cigányságról, mert cigányok, hanem azért, mert a hátrányos réteghez tartoznak. Elfogadhatatlan volna, hogy a cigányok azért élvezzenek előnyt, mert ők a kisebbséghez tartoznak. A szociális helyzet, a foglalkoztatási állapot a válogatási elv. — Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára mondta ezt a Somogyi Hírlapnak Bányán, ahol a kistérség és a cigány kisebbség lehetőségeivel ismerkedett. — A kormány elfogadott egy átfogó cselekvési programot, amelynek számos részterületén vannak már eredmények — mondta az államtitkár. — Azért dolgozunk, hogy a cigányságnak az a része, amely maga is változtatni akar az életén és dolgozni szeretne, esélyt kapjon. A Magyarországi Cigányokért Közalapítvány akciókat indított: ha a falun élő cigányközösség kap az önkormányzattól egy földterületet, akkor az alapítvány vetőmaggal, tenyészállattal segít. Hasonlót csinál a szociális földprogram keretében a Népjóléti Minisztérium is. — Mennyi idő kell a félmilliós cigányság látványos fejlődéséhez? — Felelőtlenség volna állítani, hogy ezt egy választási ciklus alatt meg lehet oldani, ám elindulhatnak olyan folyamatok és programok, amelyek más térségeknek példaként szolgálhatnak. A közhasznú munkából kiesők további sorsa komoly gond. A törvényi szabályok alapján egy évig lehet egy állampolgárt közhasznú munkában foglalkoztatni. Érdekes az, amit Kiskunhalason az önkormányzat és a cigány kisebbségi önkormányzat elindított, miután megtanították a cigányokat kertészkedni, vízmunkákra vagy útkarbantartásra. Közhasznú társaságot hoztak létre hogy gazdálkodási alapon munkahelyet teremtsenek cigány embereknek. Jó lenne ugyanis a pénzbeni segélyezéstől elmozdulni. A kormányzat törekvése, hogy természetben is lehessen szociális juttatásokat kapni. Az országban több helyen — Somogybán is — van arra példa, hogy az önkormányzat nem kifizeti a juttatásokat, hanem földhasználatban, vetőmagja adja. A magyaroknak is. Ennek azonban még nincs törvényi alapja. Mi szeretnénk ezt, mert sokkal inkább ki lehet fejleszteni a felelősségérzetet az állampolgárban, ha munkájával magának is hozzá kell járulnia a támogatás elnyeréséhez. — Mi lesz azokkal, akikben nem él a vágy, hogy dolgozzanak? Inkább már kora reggel elindulnak a pénzespostás elé. A kaposvári nagypostát ilyenkor legjobb, ha kikerüli az ember, annyian vannak. — Ez országos jelenség és nagy feszültségforrás a magyar és a cigány ember között. Ezért lenne jobb a természetbeni juttatás; akkor talán nem volnának ilyen kényelmesek. Az elmúlt évtizedekben sokan hozzászoktak a gondoskodó államhoz. A piacgazdaságban működni kell egy szociális hálónak, de az egyénnek is van felelőssége önmagáért. Az államnak különösen az alulképzett rétegeket kell segíteni, hogy esélyük legyen. — Gyakran találkozik a cigánykisebbség vezetőivel. Ellátogat a romaélet „sűrűjébe” is? — Én egyéni képviselő is vagyok. A körzetem néhány településén élnek cigányok. Úgy érzem, hogy ismerem a mélyrétegeket. Éz nem azt jelenti, hogy hetente látogatom őket, de tudom, hogy százezrek élnek borzasztó, embertelen körülmények között. Nem csak cigányok... —; Elégedett a kisebbségi önkormányzatok működésével? — Rendkívül vegyes a kép. Ha ez általában a kisebbségekre vonatkozik, akkor azt mondom: a rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket. A cigány kisebbségi ön- kormányzatok viszont sajátos helyzetben vannak, ugyanis a kisebbségi önkormányzati rendszert döntően az oktatásra, a kultúrára találták ki. A cigányság esetében nem ezek a fő kérdések, hanem a szociális helyzet és a foglalkoztatás. A legfőbb problémát abban látom, hogy az érintettek sokszor azt hitték: párhuzamos polgármesteri hivatal működik majd. Állandóan azt jelzik, hogy kevés a pénz. Természetesen kevés a pénz, de a kormány kisebbségpolitikája ellenezné azt, hogy a kisebbségek nyakába zúdítsuk a pénzt: csináljanak vele, amit akarnak. Éz fordított logika. Szerintem ha egy cigány kisebbségi önkormányzatnak jó ötletei vannak, akkor megtalálja a megvalósításhoz a forrásokat is. Hosszú évek alatt eljuthat majd arra a fokra a cigányság önszerveződése, hogy ha a városban tisztasági nap van, akkor a cigány kisebbségi ön- kormányzat érzi: neki is részt kell benne venni. — Ez meglehetősen utópisztikusnak hangzik. — Lehet, ám nincs más lehetőség, mint megpróbálni integrálni a cigányságot, s meggyőzni arról, hogy elfogadja a társadalom játékszabályait anélkül, hogy feladná sajátos kulturális és nyelvi identitását. Lőrincz Sándor Balaton-parti műhelyek Hullámok vándora K eresztury Dezső - aki nemrég az öröklétbe távozott kedves Balaton-parti hegyei, présházai közül - Te Deum laudamus című versében „derűsen” köszönti a közeledő „rémet, a táncoló csontvázat, a Hullámok vándorai című irodalmi antológiában, amelyet a balatonfüredi önkormányzat adott ki. A költemény, mint oly sok Keresztury-vers, Füreden keletkezett, valahol a Gyógy-tér, a Szívkórház tájékán. Füreden, amelynek históriai és kulturális rangját a múlt század első felében alapozta meg a Széchenyi-Wesselényi-típusú arisztokrácia, a Berzsenyi-Kisfaludy Sándor-Deák-típusú nemesség, köztük olyanok, akik földbirtokkal már nem rendelkeztek ugyan, de Kossuth Lajosnak vagy Vörösmarty Mihálynak nevezték őket. Füred arcán ma is meghatározó (és vonzó) vonás a múlt század építészeti hagyatéka, melyhez valaha még hozzátartozott egy kőszínház is (a Dunántúl első kőszínháza!), amelynek faelemeit a bencés szerzetesek kapolyi erdejéből szállították (kompon) Tihanyba, majd (szekereken) Füredre. Itt Bihari zenéje fakasztott tettérlelő érzést a honfiszívekből, és 150 évvel ezelőtt, „a legnagyobb magyar” születése napján itt avatták, szentelték föl a Balaton első gőzhajóját, amit Széchenyi, a Himfy és a balatoni várromok, regék poétája tiszteletére a „Kisfaludy” névre keresztelt. Később a legnépszerűbb magyar író, Jókai Mór talált Füreden nyári felüdülést és rengeteg témát. A huszadik század közepén pedig egy sajátos hangulatú „irodalmi szalon” nyílt a Petőfi utcában, Lipták Gábor házában, ahol szinte valamennyi jelentős kortárs literátor megfordult. Liptákéknál mindenkinek akadt egy zúg a pihenésre, s nem sajnálták a vendégtől a fokhagymás pirí- tóst és a legendás földmázas korsóból töltött füredi rizlinget. Mindez, úgy tetszik, „beépült” az antológiába, amelyet a kőröshegyi származású író, újságíró Kellei György (füredi lakos) szerkesztett. A már említett Keresztury Dezső mellett a füredi Tamás-hegy egykori lakója, Déry Tibor is jelen van a kötetben ítélet nincs című ismert naplóregényének részletével, akárcsak néhai Lipták Gábor, akinek „Nyitott kapu,,-ján ismét beléphetünk. Az ismertebb „élők” közül Gyurkovics Tibor Bala- ton-ihlette költeményeivel, a közeli Aszófőn alkotó Gerencsér Miklós pedig novellával, történelmi esszével és grafikával szerepel. A másik festőművész-író Figel István egy régi balatoni nyár emlékét idézi, amikor meglátogatta Kisörsön mesterét: Bemáth Aurélt. Pécselyi magányából Bese- nyei György bakonszegi magányába álmodta magát Bodosi György, aki ezúttal dráma-részlettel jelentkezett. Markáns poéta-arcélek: Kondor Ilonáé, Kemény Gézáé, Gaál Antalé, Németh István Péteré, s az elbeszélő műfajban kiemelkedő Kellei György és Vass Z. Zsolt prózája. Tragikomikus aktualitása van az Európa-hírű filmrendező, Kovács András forgatókönyv-részletének, amely az Alommenedzser címet viseli, és a hírhedt Zemplényi-ügyről szól. „Zemplényit - írja - azóta sem kapták el. ” (Valóban. Önként tért haza.) Szókratész zenélj! címmel írt kitűnő esszét Cserép László filozófus - Heidegger-kutató -, aki mellesleg a balatonfüredi polgár- mesteri hivatal művelődési-, oktatási- és sportosztályának vezetője. Végül egy gondolatgazdag interjú zárja a kötetet: S. Bonnyai Eszter beszélgetett a balaton-parti város polgármesterével, dr. Szalay Lászlóval. Gerencséren kívül még négyen illusztrálták a kiadványt: Bányai Erzsébet, Gaál Eszter, Németh Árpád és Pálffy Károly. Szapudi András
