Somogyi Hírlap, 1996. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1996-10-01 / 229. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. október 1., kedd Göncz Árpád köztársasági elnök kedden háromnapos hivatalos látogatásra Svédországba érkezik. Az államfőt fogadja XVI. Károly Gusztáv svéd uralkodó. 40 tonna élelmiszerből álló segélyt juttatott el a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat a hét végén Groznijba. A da- gesztáni Haszavürtből indított, lisztből, cukorból, száraztésztából és más létfontosságú cikkből álló szállítmány sikeresen célba ért, és megkezdődött szétosztása a rommá lőtt csecsen fővárosban. Nagy arányú kommunista győzelmet hozott a hét végi helyhatósági választás a lening- rádi megyében. A rosztovi területen nem sikerült a kommunista előretörés: a dél-oroszor- szági körzetben a reformernek tartott eddigi kormányzót választották újra. Oroszországban ez az ősz a helyhatósági választások évszaka: minden hét végére jut valamilyen szavazás a föderációban. Biztonsági okokból októberre halasztották a korrupcióval gyanúsított Naraszimha Rao volt indiai miniszterelnök hétfőre kitűzött meghallgatását. A 75 éves politikus az ország 20 legjobban őrzött embere közé tartozik, mivel mind a szikh szeparatisták, mind pedig a kasmíri muzulmán szélsőségesek halállistáján szerepel. Az Európai Unió nem akarja elszigetelni Törökországot, de a jelenlegi körülmények között nem könnyű elmélyítenie kapcsolatait Ankarával - fejtette ki Hans van den Broek, az EU külpolitikai biztosa, miután New Yorkban megbeszélést folytatott Tansu Ciller török külügyminiszterrel. Brüsszel mindenekelőtt az emberi jogok megsértését, valamint a ciprusi török közösség által a közelmúltban végrehajtott incidenseket nehezményezi. Az egység hirdetésének jegyében, mégis kétségek közepette vágott bele az általános választások előtti utolsó országos kongresszusába a brit parlamenti ellenzék vezető ereje, a 17 éve ellenzékben politizáló Munkáspárt. A hétfőn kezdődött blackpooli rendezvénytől megfigyelők azt várják, hogy megerősíti a Tony Blair pártvezér által kezdeményezett reformista irányvonalat. Súlyos károkat okoznak az áradások Laoszban és Kambodzsában. Laoszban 30 személy életét vesztette az ország egyik legsúlyosabb áradása következtében; Kambodzsában 1,3 millió embert sújt az árvíz, s a természeti katasztrófa eddig 11 ember halálát okozta. Jasszer Arafat a washingtoni találkozó elhalasztását kéri Csúcs bizonytalanságok A palesztin vezető a kairói repülőtéren FOTO: FEB/REUTER Jasszer Arafat palesztin vezető arra kérte Bili Clinton amerikai elnököt, hogy halasszák el a keddre Washingtonba tervezett izraeli-palesztin csúcstalálkozót, amíg a napirendre vonatkozó nézeteltéréseket nem sikerül elsimítani. Arafat hétfő délelőtt az északegyiptomi Borg-al Arab támaszponton egy órán át tárgyalt Hoszni Mubarak elnökkel, igyekezvén rávenni őt a csúcson való részvételre. A palesztinok számára ez azért fontos, mert Egyiptom jelenléte ellensúlyozná az Egyesült Államok, Izrael fő szövetségese részvételét. Arafat nem nyilatkozott a megbeszélések eredményéről. A palesztin vezető szeretné, ha a véres eseményeket kirobbantó alagútügyről is szó lenne Washingtonban, Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő azonban hét végi interjúiban is nyilvánvalóvá tette: a föld alatti járat bezárásáról hallani sem akar, és a washingtoni meghívást csak akkor fogadja el, ha a találkozó elé nem támasztanak előfeltételeket. Ilyen körülmények között csodára lenne szükség, hogy Arafat elmenjen a találkozóra - állították palesztin források. Az amerikai kormány képviselői hétfőn érzékeltették, hogy Washingtonba várják Jasszer Arafatot annak ellenére is, hogy a palesztin vezető a Bili Clinton elnök által kezdeményezett izraeli-palesztin csúcstalálkozó elhalasztását kezdeményezte. Nicholas Bums külügyi szóvivő nyilatkozatában azt mondta, hogy a tanácskozást erre a hétre tervezik. Benjamin Netanjahu hétfőn elutazott Washingtonba, hogy részt vegyen a közel-keleti csúcsértekezleten. Tiltakozás a Mercedes-gyárban Hétfőn kétezer dolgozó fél órára eltorlaszolta a cég düsseldorfi üzemének főbejáratát. A munkások a táppénz megkurtítása miatt tiltakoztak. A német autógyárak dolgozói sztrájkokat is kilátásba helyeztek fotó: feb/reuter HÍRHÁTTÉR Nyerésre áll a tálib Ultrakonzervatívok, fundamentalisták, a muzulmán szélsőséges áramlatok képviselői - a legtöbb megfigyelő így jellemzi az Afganisztánban az elmúlt napokban felülkerekedett tálib fegyvereseket. A felkelő csoportok alig két év alatt fokozatosan megerősödtek, a múlt hét végére elfoglalták a fővárost, most pedig megkezdték előrenyomulásukat az északi tartományok felé. Kabul tehát elesett, a hajdani szovjetbarát rendszer egyik fő alakjának számító Nadzsibullah exelnököt felakasztották; a Hek- matjar-kabinet vezetői elmenekültek; a kormányhadsereg szinte ellenállás nélkül ad fel újabb és újabb településeket. Egyelőre senki nem tudja megjósolni, milyen irányvonalra lehet számítani a szakállas, fegyverüket és Koránjukat egyaránt becsben tartó felkelő erők felülkerekedése után. A közép-ázsiai, szegény, elmaradott, s majd két évtizede polgárháborúba süppedt országot névleg egy friss, hattagú átmeneti tanács irányítja, de ténykedésük egyelőre kimerült abban, hogy bejelentették: a közép-ázsiai államot „teljesen iszlám alapokra helyezik”, s a törvénykezésben is a saria, az iszlám jogrendszer lesz ezentúl a mérvadó. Ez tiltja az alkoholt, a kábítószert, keményen szabályozza a nők öltözködési és viselkedési kötelezettségeit, megtorolja a házasságtörést, szakállviseletre kötelezi a katonákat és a közintézmények tagjait. Ha az erőviszonyokat nézzük, jelenleg a tálibok állnak nyerésre. Am annyi bizonyos, hogy jó ideig még a bizonytalanság marad jellemző az afganisztáni politikai helyzetre. Szondy Gábor Filmcsillag a politikáról Megjelent Brigitte Bardot önéletrajza „A politika is ugyanolyan szennyes, mint a pornográfia” - nyilatkozta a 61 esztendős Brigitte Bardot. Most megjelent emlékiratában még a francia államfőről is leszedte a keresztvizet a hajdani filmdíva. „Jobboldali vagyok - mondta Bardot. - Boldog lennék, ha Chirac, a várakozásoknak megfelelően, igazi jobboldali politikát folytatna. Csakhogy ő, a szavakkal ellentétben, baloldali irányt követ. Én viszont nem kedvelem azokat, akik egyszerre két széken próbálnak ülni.” A hajdani filmcsillag nem tagja egyetlen pártnak sem, és szerinte félreértés, hogy azt mondják róla, a szélsőjobboldali Le Penhez áll közel. „Le Pen egy alkalommal valóban idézett tőlem valamit, talán azért, mert talált olyan gondolatot, amelyet felhasználhat.” A kivándorlás gondolatával is foglalkozik BB, mert Franciaország túlságosan megváltozott, hiányzik közmondásos charme-ja és elapadtak érzelmei. Ha rászánná magát hazája elhagyására, Olaszország lenne úti célja. S hogy kit tart örökösének? Külalakban, a filmsztár szerint, Claudia Schiffer hasonlít egykori önmagára. A filmvásznon Isabelle Adjanit, Sophie Mar- ceau-t, Vanessa Paradist és Emanuelle Beartot kedveli. „A mi autónk” a leggazdaságosabb Amerikában nem veszik Az amerikai Környezetvédelmi Hatóság (EPA) évről évre közzéteszi toplistáját az általa legjobbnak tartott autómárkákról. Mindaddig, amíg a „zéróemisz- sziójú” azaz káros anyagot ki nem bocsátó (villany)autók nem kerülnek forgalomba, addig a leggazdaságosabb, a legkevesebbet fogyasztó autók állnak a lista élén. Az EPA hétfőn nyilvánosságra hozott listájának éllovasa a Geo Metro. Ez a kocsi, és hagyományos sebességváltóval fölszerelt társa, a nálunk is közismert Suzuki Swift („a mi autónk”) azonban közel sem áll ilyen jól az eladási kimutatáson. Az idén augusztusban mindössze 76 Swiftet adtak el az amerikai üzletkötők, ami igen gyatra teljesítmény, összehasonlítva a tavaly augusztusi 534-gyel. Hiába a csekély benzinigény, az amerikai vásárlók nem érdeklődnek a kiskocsik és az alacsony fogyasztás iránt - védekeznek az eladók. Amíg 1980-ban az autó fogyasztása a kiválasztás második legfontosabb szempontja volt, addig ma mindössze a tizenötödik (!) a vásárlók követelménylistáján. Ferenczy Furopress űk ^ , Beléptem a NATO-ba (1.) T" Edzenek, hogy győzzenek A páncélautó vezető ülése meglehetősen szűk. Nem is ülés, inkább fekhely ez, amibe nagy nehezen belepréselem magam. Orrom előtt kormány, lábam alatt két pedál, fülemen fejhallgató - szemben az ellenség. „Vezető, induljon! - jön az utasítás. A Boszniába induló IFOR-katonákat is itt képzik ki Amint parancsot kapok, rátaposok a gázra, társam közben az ellenségre céloz - sajnos elvéti a találatot. Köröttünk ropognak a fegyverek, látom, hogy porzik az út, lángba borul egy jármű, a rádió hullámai idegtépő beszélgetésfoszlányokat továbbítanak. Megkönnyebbülök, amint „elöljáróm” leállítja a támadást. Bár a heves tankcsatát csak eljátszottuk, a harc mégis valóságosnak tűnt. Az Európában állomásozó 7. amerikai hadsereg grafenwöhri kiképzőbázisán - ahová egy magyar újságírócsoport tagjaként látogathattam - évente több ezer katonának adatik meg ez az élmény. Élmény? Ami számunkra a legizgalmasabb számítógépes játékot is felülmúló kaland volt, az nekik a kiképzés, a felkészülés elengedhetetlen része. A hatalmas szimulátorközpontban 42 tank és 27 páncélozott harci jármű élethű belsejét építették föl az amerikai hadsereg szakértői. A Nümbergtől bő hatvan kilométerre fekvő támaszpont igazi szenzációja kétségtelenül a komputervezérlésű „tankcsata”, ám Grafenwöhr sokoldalú és korszerű kiképzést nyújt azoknak gz amerikai katonáknak is, akik más európai támaszpontokon teljesítenek szolgálatot. „Train to win” (Eddz, hogy győzz) olvasható a 21 ezer négyzetkilométer területű bázis bejáratán. A katonák 44 éles lőtéren tökéletesíthetik tudásukat, köztük a kontinens legnagyobbikán, ahol ottj ártunkkor helikopterek gyakorolták földi célpontok megsemmisítését. Hall ezredes, a bázis parancsnokhelyettese igen büszke az ebédlő falát díszítő szarvasagancsra: a támaszponton lőtt trófea nemcsak leküzdhetetlen vadászszenvedélyét bizonyítja, hanem azt is, hogy a 7. amerikai hadsereg igyekszik megóvni a környezetet. Egykori hazánkfia, Waldman János, a bázis környezetvédelmi részlegének munkatársa megerősíti a hallottakat: a katonai lőtéren kívül eső területeken sok a védett, ritka állat. Kollégáival nemrégiben egy elhagyatott pincét „rendezett be” a hontalan denevéreknek, az úton kószáló és ezért balesetveszélyes hódok, valamint vaddisznók elterelésére pedig alagutat építettek. Gondoskodnak a veszélyes hulladékok biztonságos tárolásáról, elszállításáról is. Grafenwöhrben a családosok három, az egyedülállók két évet töltenek. Utóbbiak egyszobás, fürdőszobás lakásokban laknak, s ha igénylik, a saját bútoraikat ideszállíttatja a hadsereg. A közös konyhában gáztűzhely, mikrohullámú sütő és jégkoc- kakészítő gép működik, ám ha a bentlakóknak nincs kedvük főzőcskézni, az étteremben naponta többször is ingyen végig- ehetik a háromfogásos menüt. A parancsnokok együü étkeznek a közkatonákkal, s együtt élvezik a szabadidőt is: a sportpályák, a játékterem, a mozi és a Burger King idevarázsol egy kis Amerikát. H. K.