Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-10 / 211. szám
1996. szeptember 10., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Üzletközpont segíti a kezdő vállalkozókat Inkubátor az induláshoz (Folytatás az 1. oldalról) A szerződés aláírását követő sajtótájékoztatón dr. Kolber István a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: a beruházásban kiemelkedő szerepet vállalt magára a flamand kormány. Összesen harmincmillió belga frankkal — százötvenmillió forinttal — támogatja a beruházást, amelyből 25 millió frankot az építésre és a felszerelésre, 5 milliót pedig a beindulás után a fenntartásra fordíthat az üzemeltető cég. A Somogy megyei Vállalkozói Központ Alapítvány tizennyolcmillió forinttal járul hozzá a beruházáshoz, amihez Kaposvár megyei jogú város ingyen bocsátotta rendelkezésre az Arai benzinkút melletti tizenhétmillió forint forgalmi értékű területet. Az ipari minisztérium is támogatja a külföldi alapítású inkubátorházakat, így az IKM- pályázatok segítségével az alaptőke további huszonöt százalékával növelhetők a pénzügyi lehetőségek. Alfons Maes azt hangsúlyozta: 1994-ben Flandria a volt szocialista országok közül elsőként Magyarországgal vette fel a kapcsolatot, ezért hazánk elsőbbséget élvez a flamand kormány által finanszírozott programokban. Hozzátette: ez a beruházás az első lépés, de ez a két ország vállalkozóinak olyan találkozóhelyévé válhat, ahol hosszú távú együttműködések születhetnek. — Maga az épület modul rendszerű, szükség szerint bővíthető lesz — mondta Jákli Péter. — Ezért minél előbb tudnunk kell, mekkorát tervezzünk, és már most felhívjuk azon vállalkozók figyelmét, akik cégüket nyugaton is versenyképesnek tartják, netán éppen Flandria fele szeretnének nyitni, jelentkezzenek a vállalkozói központnál. Az inkubátorházban előreláthatóan húsz cég kaphat majd helyet, de a helyek húsz százalékát flamand vállalatok kapják, akik Magyarországon szeretnének üzleti vállalkozásba kezdeni. Az üzletközpont egyben egy flamand-magyar gazdasági információs központ is lesz. Ezzel kapcsolatban mondta Szita Károly polgármester, hogy egy ilyen 200 milliós beruházást, amely valóban új színfoltja lesz a megyeszékhely és a régió gazdasági életének, kötelességüknek érezték támogatni. A kaposvári inkubátorházat a tervek szerint 1998 tavaszán flandria miniszterelnöke adja majd át a vállalkozóknak. Varga Ottó SOMOGYI HÍRLAP Varga Ottó jegyzete Szelektív inkubáció A kis- és középvállalkozások a gazdaság fejlődésének motorjai — mondta a minap Kaposváron az új ipari miniszter, Suchman Tamás. Ám azt is hozzátette: ezen vállalkozások közel negyven százalékát a kényszer hívta életre. Ezek a „motorok” ezért aztán meglehetősen gyengécskék, ha a humán orvoslásból vennénk az összehasonlító példát — és a végkifejlet kedvéért engedtessék meg nekem ezzel a képzavarral élni —, olyanok, mint a koraszülött csecsemők. Márpedig a koraszülött csecsemőknek inkubátorban a helyük. Egy ilyen inkubátorház építéséről született megállapodás tegnap Kaposváron, s mivel mindkét fél aláírta, biztos hogy meg is valósul. Ide kerülhetnek majd azok a vállalkozások, amelyek még újak, és ahhoz, hogy megerősödjenek segítségre van szükségük. Vannak ilyenek jó páran, ezért biztos, hogy nem lesz pusztába kiáltott szó Jákli Péter felhívása, hogy jelentkezzenek akik szeretnének bekerülni. Csakhogy, ez az „inkubátor” szó ebben az esetben kissé megtévesztő. Mert míg humán vonalon minden rászoruló csecsemő bekerül a biztonságot adó készülékbe, addig a gazdaság ma Magyarországon nagyon is „reál” vonal. Es mert ilyen, bizony alapos indokkal és biztató pályázattal lehet csak ebbe a pót-anyaméhbe bekerülni. Feltehetőleg az üzletközpont működtetői szeretnék elkerülni, hogy az ő házukban menjen tönkre valaki. De azért az ellenkező véglettől, a Tajgetosztól sem kell tartani... Elmentek a menekültek Búcsú a szereitektől, akik ideiglenesen még a táborban maradhattak Átmeneti otthontól is nehéz elszakadni A 192, többségében bosnyák menedékest szállító különvonat tegnap elindult Nagyatádról, ezzel utolsó fejezetéhez érkezett az öt éve megnyitott befogadóállomás története. A táborban még 210-en maradnak, de már csak rövid ideig. Az ellátásra szoruló 62 beteg addig, amíg Debrecenben előkészítik a helyüket, további 85-en pedig a sorstársaikon segítsenek, illetve a szállás december közepére tervezett felszámolásában vesznek majd részt. A többiek két-három héten belül egy külföldi segélyszervezet közbenjárásával visszatérnek Boszniába. A volt Jugoszlávia területéről az eltelt öt év alatt 15 ezer menedékesek fordult meg a nagyatádi táborban. Az első évben főként a Baranya háromszögből érkeztek jórészt horvá- tok, kisebb számban pedig vajdasági magyarok. Alig egy évvel később megindult a bosnyák menekültek áradata, a csúcs 1992 nyarán volt, amikor 2800-an kaptak szállást. Hontalanul, számkivetetten. Útban egy új menedék felé lang Róbert képriportja s Állattenyésztési tudományos napok az egyetemen Mecénást keresnek a kutatók Állattenyésztési tudományos napok kezdődtek tegnap a Pannon Agrártudományi Egyetem kaposvári karán. A házigazdákon kívül a zágrábi, eszéki, ljubljanai egyetemek állattenyésztési fakultánsai képviseltetik magukat a rangos szakmai rendezvényen. Az első ilyen találkozó Kaposváron volt három évvel ezelőtt, majd ezt követően külföldi partnereink voltak a vendéglátók — mondta dr. Stefler József kutatási dékánhelyettes megnyitóbeszédében. — Nehéz időszak áll mögöttünk, a háború a tudományos munkában is megkövetelte a maga áldozatát. Az eszmecseréhez sokáig nem voltak meg a békés, nyugodt feltételek, de a kutatók nem tudnak létezni külföldi kapcsolatrendszer nélkül. A két napos rendezvény témája ezúttal az állattenyésztés, az egészséges táplálkozás és a környezet kapcsolata. Az előadásokon helyes takarmányozástól az igényes élelmiszerek előállításáig mindenről szó esik. Bár a szakemberek szerint erős az érdek, amely a piacot más szempontból akarja meghódítani, a húsfélék továbbra sem nélkülözhetők az étlapról. Nem az állati termékekkel, hanem a minőséghibás élelmiszerekkel van baj. A növényi táplálék is káros lehet, ha szennyezett környezetből származik. Ezért mindkettő védelme a cél és nem egymás helyettesítése. A találkozón elhangzott, hogy a kutatásokhoz szükséges források megteremtése komoly gondot jelent minden résztvevőnek. A programokat ugyan közösen tervezik és az eredményeket szabadon alkalmazzák, pénzt már nem tudnak egymásnak adni az intézmények. így a mecénások megszerzése sokszor legalább akkora fejtörést okoz a kutatóknak, mint maga a tudományos munka. (Boldizsár) Balatonfenyves gözmozdonya A balatonfenyvesi gazdasági vasút öreg mozdonyát - mint emlékezetes - tavasszal nagyjavításra vitték. Mivel a karbantartás az idegenforgalmi idény kezdetére esett, kölcsön kaptak a nagycenki MÁV-múzeumtól egy 1923-ban készült és mind a mai napig remekül dolgozó gőzmozdonyt. Ez a játékszernek tetsző gép vett részt vett a fenyvesi kisvasút nyári utasforgalmának lebonyolításában, s a gyerekek kedvence lett. A hét végén, a kisvasúti napon azonban lejárt itt-tar- tózkodásának ideje: tegnap a kis gőzmozdonyt Balatonfenyvesről visszaszállították Nagy- cenkre, az államvasútak múzeumába. Lefülelték az autótolvajokat A tulajdonos éberségnek és a rendőrök gyorsaságának köszönhetően autótolvajok buktak le a Ba- laton-parton. A váci, vácrátóti és sződi elkövetők szeptember 7-én hajnalban, fél négy után a bala- tonlellei Rákóczi utca egyik nyaralójának udvarán álló személygépkocsira vetettek szemet. A zárbetétet kihúzták, és hozzá kulcsot reszeltek éppen, amikor a tulajdonos megzavarta őket, ezért elmenekültek. A gyors rendőri intézkedés miatt azonban nem jutottak messzire. Kihallgatásuk során a fiatal tettesek elismerték a bűncselekmény elkövetését, valamint azt, hogy további két gépkocsi eltulajdonításában vettek részt. Homokszentgyörgyi támogatás A homokszentgyörgyi települési önkormányzat támogatást nyújt a tanévkezdéshez a falu iskolás- és óvodás korú gyerekeinek. Az általános és középiskolás diákok 2000 forint, az óvodások 1500 forint támogatást kapnak. A helybeli iskolások családjainak ennyivel kevesebbe kerülnek a tankönyvek, a más iskolába járók a pénzt kapják meg. Összesen 190 homokszentgyörgyi gyerek kap idén támogatást a tanévkezdéshez. Testvérvárosok kirándulása Két testvérvárosának küldöttségei számára országjárást szervezett a barcsi önkormányzat. Sinsheim és Székely udvarhely küldöttei ellátogattak a Parlamentbe és Ópusztaszerre. Az országházban Francz Rezső barcsi országgyűlési képviselő kalauzolta őket, Ópusztaszeren pedig megnézték a Feszty-körképet. Mintegy negyvenen vettek részt a testvérvárosok kirándulásán. Soron kívül ülésezett a kaposvári közgyűlés Vállalkozóra vár a fürdő (Folytatás az 1. oldalról) A korábbi gyakorlattól eltérően ezentúl nem naptári évre, hanem a bajnoki idényhez alkalmazkodva támogatja az ön- kormányzat Kaposvár három nagy sportegyesületét. A labdarúgás, a kosárlabda és a röplabda sportág pénzügyi támogatása kikerül a sportbizottság kezéből. Kaposváron 92 sportegyesület működik, többsége — nagyrészt önköltséges alapon — egészségmegőrző sporttal foglalkozik. Közvetlen ön- kormányzati pénzügyi hozzájárulást 30 egyesület kap. A közgyűlés a kosárlabda, a röplabda és a labdarúgó szakosztály élvonalbeli szereplése érdekében 18 millió forint működési és 5 millió forint eredményességi támogatást szavazott meg, azzal a kikötéssel, . hogy ezzel nem csökken a többi egyesületnek juttatott pénz ösz- szege. A városatyák úgy döntöttek, hogy a Kaposvári Bala- tel Röplabda Klub 5 millió forint működési támogatást, a magyar bajnokság vagy a magyar kupa megnyerése esetén pedig 1,5 millió forint eredményességi támogatást kap. A kosárlabda szakosztály ugyancsak 5 milliós működési támogatásban és 1-8. helyezés esetén egy millió forint eredményességi támogatásban részesül. A Rá- kóczi-Kaposcukor FC részére 8 millió forint működési támogatást, az NB I-be kerülés esetén pedig 2 millió forint eredményességi támogatást hagytak jóvá a képviselők. A város idei költségvetésében ez a döntés plusz 5 millió forint kiadást jelent. A Krízis Hotel és a bölcsőde megszüntetésével üresen maradt a Béke utca 47. szám alatti épület három szárnya. Az épületrészek eladását, illetve bérbeadását nem javasolták a képviselők. A közgyűlés úgy határozott, hogy a déli épületszárnyat október 1-től — bérletmentesen — átadja az Egészséges Kaposvárért Egyesületnek. Az egyesület vállalta, hogy lakótelepi ifjúsági klubot működtet itt a 10-25 éves korú fiatalok számára. S. P. G.