Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-02 / 204. szám

1996. szeptember 2., hétfő SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 9 Nemzetközi modern múzeum a fürdővárosban A gyógyturizmus követe Hazánknak a nemzetközi gyógy-idegenforgalomban be­töltött szerepe tovább erősít­hető. Erről szólt Göncz Ár­pád tegnap kelet-magyaror­szági látogatása során. A köztársasági elnök szerint a hajdúszoboszlói gyógyvíz pél­dául megfelelő vonzerőt jelenthet a skandináv turistáknak. Felaján­lotta, hogy idei őszi svédországi, és finnországi látogatására olyan szoboszlói szakembert is elvisz, aki méltó követe lehet a magyar gyógy-idegenforgalomnak. A fürdőváros vezetőivel és idegenforgalmi szakemberekkel találkozva arra figyelmeztetett, hogy a turistákat inkább vonzza a kultúra, a jó ízlés, mint a sokszor tetten érhető harsányság és ízlés­telenség. Göncz Árpád ezután megnyitotta a hajdúszoboszlói nemzetközi modem múzeumot, amelyet az egykor idevaló, jelen­leg Párizsban alkotó magyar fes­tőművész, Kádár József ajándé­kozott a városnak. Az államfő a továbbiakban a tiszavasvári 115. számú Vas­vári Pál Ipari Szakközépisko­lába és Szakmunkásképző Inté­zetbe látogatott. Vitatják, de nem bojkottálják a törvényt Az orvosok érdekeit védik Nagy visszhangot váltott ki, hogy a Magyar Orvosi Kamara az egészségügy átalakításáról szóló törvény kapcsán kataszt­rófabizottságot hozott létre. A kamara - mint Gogl Árpád elnök elmondta - továbbra is több szempontból kifogásolja a törvényt. Ä katasztrófabizottság elnevezésében egyébként az egészségügy jelenlegi helyzetére utalnak. A testületet azzal a céllal hív­ták életre, hogy megfogalmazza az átalakítási törvény végrehajtá­sával kapcsolatos kamarai straté­giát. Az első ülésen arra a követ­keztetésre jutottak: a MOK-nak az egyeztetéseken mindent meg kell tennie azért, hogy kórháza­kat, illetve kórházi osztályokat ne zátjanak be. Ha ez mégis elkerülhetetlen, akkor ne pénzügyi, hanem kizá­rólag szakmai szempontok indo­kolják azt. A bizottság emellett annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a feleslegessé váló orvosok átképzési költségeit a központi költségvetésnek kell állnia. A katasztrófabizottság jelenleg azt vizsgálja, hogy alkotmányos- e a törvény ágyszámcsökkentés- ről szóló része. Szakértőik ugyanis több ponton is az alap­törvénybe ütközőnek tartják a jogszabályt. így nem elképzelhe­tetlen, hogy a kamara az Alkot­mánybírósághoz fordul jogorvos­latért. Fenntartásai ellenére az or­vosi fórum nem bojkottálja az át­alakításra létrehozandó megyei egyeztető értekezleteket. A meg­beszéléseken mindent elkövet­nek, hogy a változtatások a lehető legkisebb kárt okozzák a betegel­látásban, és védjék az orvosok érdekeit. Hazaérkeztek a katonák Az amerikai Cooperative Osprey ’96 hadgyakorlat végeztével a Kossuth Lajos Kato­nai Főiskola hallgatóiból és oktatóiból álló 37 tagú egység hazatért. A katonák a NATO Partnerség a békéért akciója keretében háromhetes békefenntartói gyakorlaton vettek részt Észak-Karolinában fotó: feb/diósi imre A baranyai megyeszékhely díszpolgára lett Ormos Mária Kitüntetések Pécs ünnepén Millecentenáriumi díjat is adományozott a hagyományos városi kitüntetések mellett legjelesebb polgárainak Pécs önkormány­zata. A díjakat a város hivatalos ünnepén - az első középkori magyar egyetem alapításának 529. évfordulóján - tegnap adták át a képviselőtestület Nemzeti Színházban rendezett nyilvános ülésén, amelyen Pécs finn, horvát, német, osztrák és Egyesült ÁI- lamok-beli testvérvárosainak vezetői is megjelentek. Pécs díszpolgárává avatták Ormos Mária akadémikust, a Janus Pannonius Tudomány- egyetem volt rektorát, az is­mert történészt a tudomány és az oktatás területén végzett kimagasló munkásságának el­ismeréséül. Pro Civitate kitüntetést ka­pott Kelle Sándor és Valkó László festőművész, Pro Communitate díjat a Pécsi Szimfonikus Zenekar nemzet­közileg elismert tevékenysé­géért, G. Sándor Mária és Gerő Győző régész házaspár, valamint Mohai István a pécsi modellező sport nemzetközi rangra emeléséért. Pécs Mille­centenáriumi Díját adomá­nyozta a közgyűlés posztu­musz Kovács Béla egykori földművelésügyi miniszter­nek, a demokratikus Magyar- ország megteremtéséért vég­zett munkájáért, továbbá a hí­res pécsi porcelángyár alapító­jának, Zsolnay Vilmosnak a város polgárosodásának elő­mozdításáért és Zsolt Zsig- mond orvosnak iskola- és sportorvosi és egészségnevelő munkásságáért. Személyesen vehették át Pécs millecentenáriumi díját Angster József, a pécsi orgo­nagyár volt mestere, Bezerédy Győző helytörténész, Dévényi Sándor Ybl-díjas építész, Ga­lambost László költő, Hámori József, Kumik Ernő és Méhes Károly akadémikus, Maród Jolán, a Miasszonyunk kano­nokrend házfőnöke, Platthy György festőművész Reiner Ágoston pécsi Matáv-igaz- gató, Suvák György ipartestü­leti elnök, Szálai Lajos refor­mátus lelkész, Szepezdy De­zsődé szociális intézményve­zető, Szőllősi Bálint vívóedző, Tillái Aurél karnagy, Várnagy Viktor, a Filharmónia-kiren­deltség volt vezetője és Veres János nyugalmazott gimnázi­umigazgató. Az ünnepi köz­gyűlésen Pécs megújította a finnországi Lahtival negyven, s a németországi Fellbach vá­rosával tíz éve kötött testvér- városi együttműködési szer­ződését. * Pártok az alapszerződésről Koalíciós és ellenzéki pártok hétvégéje Kiálltak a magyar-román alapszerződés aláírása mellett a hét végén tartott fórumaikon a koalíciós pártok, az ellenzé­kiek viszont változatlanul megkérdőjelezik azt. Tölgyessy Pé­ter, az SZDSZ egykori elnöke bejelentette: kilép a pártból, mert nem ért egyet annak irányvonalával. Az MSZP Országos Választ­mánya az ország és a határon túli magyarság szempontjából szükséges és vállalható komp­romisszumnak tartja a ma­gyar-román alapszerződés szövegét, ezért támogatja a dokumentum aláírását - is­mertette a testület véleményét Baja Ferenc elnök a tanácsko­zást követően. Nem okozott meglepetést Tölgyessy Péter távozása a pártból, a kérdés csak az volt, hogy mikor kerül rá sor - mondta az SZDSZ Országos Tanácsának ülésén Pető Iván. A szabaddemokraták legfőbb testületének döntése értelmé­ben a frakció tagjai elfogadják a magyar-román alapszerző­dést az országgyűlésben. Az FKGP a Romániával kö­tendő alapszerződést nemzet- árulásnak tartja - jelentette ki Torgyán József pártelnök szombaton, az FKGP szakér­tőkkel kibővített frakcióülése után. A keddi rendkívüli par­lamenti ülésnapon a kisgazda képviselők a nemzeti gyász je­leit viselik majd. A jelenlegi kormánykoalí­ció család-, önkormányzat-, település- és nemzetellenes politikát folytat - közölte Le- zsák Sándor, az MDF elnöke egy hétvégi fórumon. Mint ki­jelentette, az alapszerződés a kádári külpolitikára emlé­kezteti. Az egészségügyi szerkezet- átalakításról szóló törvény kri­tikája állt az MDNP szombati fórumának középpontjában. Sikerül-e Aprófalva népének összegyűjtenie kétmillió egyforintost? Sok kicsi rengeteg aprót gyűjt Finiséhez érkezett a budapesti Aprófalva Óvoda Guinness- rekordkísérlete. Korábban beszámoltunk a kicsik és az in­tézmény vezetőjének vállalkozásáról: kereken kétmillió egy­forintos érmét szeretnének összegyűjteni, s a befolyt összeg­ből pedig kerékpár- és rollerpályát építeni. Tavaly ősz óta csak 900 ezer da­rab apró érmét zsákolt és jelen­tett a Guinness magyarországi képviselőjének az óvodát segítő bank. A szeptember végi határ­idő mindjárt itt van, Dúró Lász- lóné óvodavezető bizakodó:- Nem adjuk fel! Már eddig is rengetegen küldtek egyforin­tosokat az ország minden tájá­ról. Nem akarunk csalódást okozni sem nekik, sem azoknak a szervezeteknek, intézmények­nek, amelyek rendezvényeiken a gyűjtéshez lehetőséget adtak. A siker érdekében képzőművé­szeti árverést tartunk a rádión keresztül, s jótékonysági kon­certet is szervezünk. Ha Koncz Zsuzsa, Bródy János, a Repub­lic együttes és a többi híresség „beszáll” a buliba, nincs okunk aggodalomra. A már regisztrált pénzből megvették a sportudvar építésé­hez szükséges alapanyagokat, így hamarosan megkezdődhet a munka. Most már csak szeren­csén múlik, hogy a hó végén ünnepélyesen jelentsék be: a zuglói Áprófalva Óvoda beküz- dötte magát a Rekordok Köny­vébe. Takács Mariann Nem várható nem. Az ellen­zék által kezdeményezett rend­kívüli ülés nagy valószínűség szerint nem változtatja meg a kormány véleményét a ma­gyar-román alapszerződéssel kapcsolatosan. Ezt Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke jelen­tette ki a hétvégén. Százötven éve. A Tisza szabá­lyozásának 150. évfordulója al­kalmából emlékeztek meg szombaton Tiszadobon arról, hogy 1846. augusztus 27-én gróf Széchenyi István első ka­pavágásával megkezdődött a második honfoglalásnak is em­legetett folyószabályozási munka. A Vásárhelyi Pál em­lékművénél tartott ünnepségen Göncz Árpád köztársasági el­nök méltatta a Tisza-szabályo- zás óriási munkáját. Marad a hivatal. Cáfolja a Határon Túli Magyarok Hiva­tala azokat a híreket, amelyek szerint rövidesen átszervezik, esetleg megszüntetik a szerve­zetet. Úgy ítélik meg, hogy bármilyen átszervezés politikai szempontból hátrányos lenne nemcsak a határon túli magya­rok, hanem a hazai kisebbségek számára is. A kormány egyéb­ként már jóváhagyta, hogy az intézmény jövőre az ideinél több pénzből gazdálkodjék. Bazilika-évforduló. Száz­negyven évvel ezelőtt, 1856. augusztus 31-én avatták fel az esztergomi bazilikát, hazánk mindmáig legnagyobb római katolikus főszékesegyházát. Az eseményen részt vett Ferenc József császár és népes kísérete is. A jubileumról valamennyi szombati szentmisén megemlé­keztek. Irány a Sínai-félsziget! Ün­nepélyesen búcsúztatták a hét végén a Közel-Keleten tavaly szeptember óta szolgálatot tel­jesítő magyar katonairendész- alakulat tagjait. Összesen ti­zenöt rendőr, valamint tizenhá­rom hivatásos honvédtiszt és szerződéses katona utazott el állomáshelyére, leváltani a ko­rábban ott szolgáló társait. Fel­készítésüket új-zélandi és ame­rikai kiképzők is segítették. Kolbászcsúcs. Guinness-re- kord született tegnap Keszthe­lyen, a Georgikon Majormú­zeum udvarán. Az Egyed-napi vigasságok keretében a Zalahús Rt. nyolctagú gárdája két és fél óra alatt készítette el a világ leghosszabb, 201,2 méteres, 180 kilós kolbászát. Jackson-party. A világsztár közelgő budapesti fellépése előtt Michael Jackson-partyt rendeznek szeptember 7-én, szombaton a budapesti Petőfi Csarnokban, ahol megválaszt­ják a szupersztár legjobb ma­gyar hasonmását is. MAGYAR NEMZETI BANK . SOMOGY MEGYE! IGAZGATÓSÁG » DISZKONT-KINCSTÁR JEGY-A UKCIÓK EREDMÉNYE 1 hó 1996. aug. 27. 3 hó 1996. aug. 28. 6 hó 1996. aug. 22. 12 hó 1996. aug. Aukción értékesítendő menny. Mó Ft 940,03 5.000,00 14.000,00 14.000,00 Benyújtott ajánlatok Mó Ft 940,03 20.415,80 38.049,46 45.942,58 Elfogadott ajánlatok Mó Ft 940,03 5.000,00 14.000,00 14.000,00 Maximális hozam (%) 23,43 22,88 23,63 23,71 Minimális hozam (%) 22,50 21,02 23,20 23,03 Átlagos hozam (%) 22,84 22,80 23,53 23,69 Aukció átlagára (%) 98,2781 94,6214 89,5509 80,9747 A következő 1 hónapos (1996. szeptember 3-ikai) lejáratú diszkont kincstárjegy aukcióra plusz 1,0%, mínusz 2,0% pontos sávon belül, a 3 hónapos (1996. szeptember 4-ikei) lejáratú diszkont kincstárjegy aukcióra plusz 0,5% mínusz 2,0% pontos sávon belül, a 6 hónapos (1996. szeptember 5-ikei) és 12 hónapos (1996. szeptember 6-ikai) lejáratú diszkont kincstárjegy aukciókra plusz 0,1% mínusz 1% pontos sávon belül nyújthatnak be az ajánlattevők. A 6 és 12 hónapos diszkont kincstárjegyek a kibocsátást követő hét szerdájától folyamatosan megvásárolhatók a Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatóságán. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., telefon: 82/419-411, fax: 82/412-959) Demokrácia és napenergia Nemzetközi felnőttoktatási konferencia kezdődött tegnap Sopronban, a Németh László Közép-európai Népi Akadé­mia szervezésében. A három­napos tanácskozás résztvevői egyebek között az oktatás és a demokrácia összefüggéseiről, a demokrácia és a globalizáció viszonyrendszerérői, a helyi, a nemzeti és a globális gondol­kodás kérdésköréről cserélik ki véleményüket. A tegnapi tá­jékoztatón bemutatták az Eu­rópai Napenergia Chartát, az Európai Napenergia Társaság, az Eurosolar munkáját, mely most jelent meg magyar nyel­ven. Elhangzott: a soproni akadémia közreműködésével létrejött az Eurosolar magyar tagozata. MAGYAR NEMZETI BANK « SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG * MNB KÖZLEMÉNY A Magyar Nemzeti Bank Somogy Megyei Igazgatósága ezúton tájékoztatja tisztelt befektetőit, hogy az 1996. szeptember 1-1996. szeptember 30-i közötti időszakban az alábbi állampapírok kamat-, illetve tőketörlesztése esedékes: Diszkont kincstárjegy: 1996. 09. 12. 1996. 09. 13. 1996. 09. 26. 1996. 09. 27. Magyar Államkötvény: 1996. 09. 18. 1996. 09. 20. 1996.09.23. 1996.09. 30. 1996. 09. 30. D5 lejárat K18 lejárat D6 lejárat K19 lejárat 1997/E kamatfizetés 1997/X kamatfizetés 1998/H kamatfizetés 1998/G kamatfizetés 1998/G2 kamatfizetés Az esedékes kamat-, illetve tőketörlesztés összegét a megjelölt naptól kezdődően fizetjük ki az állampapír tulajdonosok részére. H-7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. Telefon: (82)419-612. Telefax: (82)412-959 (28346)

Next

/
Oldalképek
Tartalom