Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-25 / 224. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. szeptember 25., szerda A kisbefektetők biztonsága Felnyitható a kormányzati ügyletek zárt dossziéja? Ismét pénzügyminiszteri csomagot bontogat a Ház. Ezt azonban nem Bokros Lajos, hanem Medgyessy Péter neve fémjelzi, s nem megszorító intézkedéseket, hanem pénzpiaci folyamatokat korszerűsítő törvényjavaslatokat tartalmaz. Még egyszer emelés? Készül az új nyugdíjtörvény szövege A karácsonyfa telepítése és kitermelése között 5-6 év telik el, s ezért hátrányos a mező- gazdasági kistermelők adóztatása - mondta Barkóczy Gellért (FKGP) országgyűlési képviselő, hivatkozva a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvényre.Ez azokat sújtja, akik korábban létesítettek ilyen ültetvényt. Ezért intézett kérdést tegnap Medgyessy Péter pénzügyminiszterhez, s bírálta az említett rendelkezést, amely a karácsonyfa-termesztést kivette a kistermelői tevékenységek köréből. Árhullámok. Az utóbbi napok esőzései hatására felduzzadt Ikva Sopron környékén kilépett medréből, s víz alá került a Győr és Sopron közötti főútvonal egy szakasza is. Másodfokú árvízvédelmi készültséget léptettek érvénybe Körmend térségében a Rábán is, amelynek vízszintje megközelítette a négy métert. A folyó tegnap a Csömöc-völgyben már kilépett medréből. Kőszegnél a Gyöngyös elöntötte az ártereket. Távoktatás. Idén először kaptak diplomát a Gábor Dénes Műszaki Informatikai Alapítványi Főiskolán a távoktatásban részt vett hallgatók. Az informatikus mérnököket az ország csaknem húsz városában kihelyezett tagozatokon képezik. Széchenyi-ösztöndíj. Tizenegy tagú kuratóriumi bizottságot hozott létre a Művelődési Minisztérium a Széchenyi-ösztöndíj odaítélésének elbírálására. Az ösztöndíjjal a tárca az alkotóképes korban lévő oktatóknak és kutatóknak kíván olyan körülményeket teremteni, hogy anyagi okokból ne kelljen elhagyniuk az országot, s külföldi egyetemekre távozniuk. Évente 500 pályázó részesülhet majd négy esztendőre szóló támogatásban, amelynek havi összege a minimálbér ötszöröse lesz. Gyakorlat, autómosással. Nukleáris balesetet elhárító gyakorlatot tartanak ma a He- gyeshalom-Nickelsdorf határátkelőnél. A NATO békepartnerségi programja keretében zajló gyakorlat sugármentesítési akciójában résztvevő autósok járműveit a polgári védelmisek ingyen lemossák. Négyszeres gyilkos pere. Tegnap megkezdődött a „százhalombattai rém” néven hírhedtté vált Balogh Lajos pere a Pest Megyei Bíróságon. A vádirat szerint a 30 éves szobafestő brutálisan megölte 16 éves sógornőjét, s végzett egy 13 éves diáklánnyal is. A város menti erdőben két 19 éves lányt gyilkolt meg, akiket előzőleg megerőszakolt. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról, az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről, valamint az állami pénz- és tőkepiaci felügyeletről szóló előteljesztéseket tegnap kezdte tárgyalni az Országgyűlés plénuma. A miniszteri expozéból kitűnt: az új jogszabályok a bankfelügyelet és az értékpapír-felügyelet összevonásával megteremtik a kialakuló univerzális bankrendszer átfogó felügyeletét. A kisbefektetők érdekeit a hitelintézetekre vonatkozó szigorúbb működési feltételekkel és a betétbiztosítási, illetve a befektetővédelmi alapok kártalanítási garancia- vállalásával védi. Ellenzéki honatyák szóba hozták a kormányzati szervek pénzügyi akcióinak titkossága és a közpénzek kezelésének nyilvánossága közötti ellentmondásokat. A Budapest Bank eladásakor például a kormány állítólag titkos záradékban vállalta a befagyott követelések felének megtérítését, ami a vételár visszaadását jelenti. Megfogalmazódott többek között az a kérdés is, mit tartalmaznak az áram- és gázszolgáltatók privatizációs szerződései, s hogy miként kaphatott egy egyéni vállalkozó és titkárnője egyesztendei munkáért - a belterületi földek után járó készpénz és részvények kiadásával kapcsolatosan az önkormányzatokkal lefolytatott tárgyalásaiért - 3 milliárd (!) forintot az ÁPV Rt-től. A kormány az üzleti titokra, illetve a megkezdett vizsgálat lezáratlanságára hivatkozva későbbre ígérte a választ. (Simonffy) Újabb nyugdíjemelést javasolt az idei esztendőre az Országos Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat tegnapi közgyűlésén. A Vágó János elnökletével megtartott ülésen a képviselők javaslatukat azzal indokolták, hogy a legutóbbi, félszázalékos kiegészítés nem jelentett komoly támogatást az idős embereknek. Mindemellett arra is emlékeztek - és emlékeztettek -, hogy korábban maga a pénzügyminiszter is elképzelhetőnek tartott egy rendkívüli emelést, a háromnegyed évi pénzügyi folyamatoktól függően. Az ülésen Major Mária, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára elmondta: a javaslat nem valósítható meg, leA 244 ágyas hotelt, kétszázötven személyes éttermet, hat szemináriumi termet, meditá- ciós helyiséget és sok közösségi, illetve programhelyiséget magába foglaló centrum tervezői uszodával, sportpályákkal, játszótérrel és panorámás pihenőhelyekkel tették még vonzóbbá. A bejárást követő tájékoztatón német részről Joachim Lehmann válaszolt a nonprofit vállalkozás célját firtató kérdésekre. Az önfenntartó létesítmény a nemzetközi szemináriumokból képződő nyereséget a szegénysorsú nagycsaládosok kedvezményes üdültetésére és képzésére fordítják. A világ ötvenhat országában tért hódító mozgalom hazai jegyen az bármilyen jó szándékú, mivel sem a központi költség- vetésben, sem a társadalombiztosítás kasszájában nincs pénz erre a célra. Vita után végül a testület úgy határozott, hogy megvárják a háromnegyed évi pénzügyi zárást, és októberben visszatérnek a kérdésre. A hazai biztosítók, valamint a nyugdíj- és az egészségpénztárak részvételével tegnap tartott konferencián László Csaba pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár arról szólt, hogy a kormány szándéka a tb-járu- lékok rendszerének átalakítása. Bejelentette: az új nyugdíjrendszer tervezett 1998-as bevezetése érdekében már októberre elkészül az erről szóló törvény első szöveges változata. lentőségéről dr. Körinek László, a tulajdonosi jogokat gyakorló közhasznú alapítvány elnöke beszélt. Mint mondta: a Kolping-centrumokban Dél- Amerikától Észak-Európáig eddig több mint 300 ezer ember fordult meg. Alsópáhok számára —, amelynek lakossága az idegenforgalmi adóból származó bevételben és a szálláshely-értékesítésben látja majd ennek a Kolping-komple- xumnak a hasznát — a munkahelyteremtés okán — fontos a nemzetközi mércével mérve is igazán modern létesítmény. Amelyhez jövő januárban egy, a környék fürdőkultúrájára épülő magánklinika társul majd. Csíky Kis Erika ígéretes együttműködés a kisebbségi kérdésekben Újabb átkelőket nyitnak Jegyzőkönyv aláírásával zárult tegnap Budapesten a hor- vát-magyar kisebbségi vegyes bizottság kétnapos ülése. Az ünnepélyes ceremóniát követően Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, a magyar tagozat elnöke méltatta az eseményt. A múlt év novemberében Zágrábban megtartott első tanácskozás eredményei a mostani jegyzőkönyvben foglaltakkal együtt azt bizonyítják, hogy lehet eredményes, betartható kétoldalú kisebbségvédelmi megállapodást kötni - mondta Tabajdi Csaba. Ennek persze feltétele, hogy mindkét ország kormánya kész legyen az együttműködésre. Az államtitkár számos konkrét példát említett a horvátországi magyar, illetve a magyarországi horvát kisebbség támogatására. Emlékeztetett, hogy Budapesten horvát oktatási központ, Zágrábban pedig magyar óvoda és iskola épült, és heteken belül kormánydöntés születik egy eszéki magyar iskolaközpontról is. Jelentős eredmény, hogy a kulturális autonómia mellett parlamenti képviseletet kapott a kinti magyarság - emelte ki az államtitkár, hozzátéve, hogy hasonló törekvések körvonalazódnak nálunk is. A most aláírt jegyzőkönyv - amelyet Tabajdi Csaba mellett Jaksa Muljacic horvát külügyminiszter-helyettes írt alá - konkrét teendőket sorol fel az oktatás, a kultúra és a határ menti együttműködés területén. Szorgalmazza, hogy a háború borzalmai elől menekült, még Magyarországon tartózkodó polgárok mielőbb visszatérhessenek szülőföldjükre. Az átkelést az aknamentesítés után átadott újabb határátkelők könnyítik majd. A magyar és a horvát együttműködésben példaértékű az anyanyelvi oktatást könnyítő tankönyvcsere, amit a határon túlra küldött tanszercsomagok követnek majd. Nem vészes a vérszegénység A sürgős műtéteket mindenütt késedelem nélkül elvégzik Nincs vészes vérhiány, de tény, hogy a nyári szabadságolások miatt lecsökkent véradási kedv következtében az optimálisnál kevesebb életmentő folyadék áll a kórházak rendelkezésére - nyilatkozta lapunknak dr. Szabó János, az Országos Vérellátó Központ főigazgatója. Szó sincs arról, hogy a sürgős műtétek elmaradnának - cáfolt egyes lapértesüléseket az igazgató -, mint ahogy a mű- vesekezelések is elsőbbséget élveznek. Csupán azok a beavatkozások csúszhatnak néhány napot, vagy legrosszabb esetben egy hetet, amelyek átütemezése nem súlyosbítja a beteg állapotát. Ezek közé tartoznak például a különféle, csont- és csípőprotézis-műtétek, valamint egyes nőgyógyászati operációk. A múlt héten napi 6600, jelenleg 7200 egység vér állt, illetve áll rendelkezésre - szemben az optimális 10-12 ezerrel. A hiányt azonban októberig - mire az ellátás megbillent egyensúlya nagyjából helyreáll - a véradó állomások közötti jobb együttműködéssel mérsékelni lehel. Budapesten valamivel súlyosabb a helyzet, mint vidéken, a fővárosban végzik ugyanis a legtöbb vérigényes beavatkozást. A főigazgató szerint a vérkészletek fogyatkozásában közrejátszik, hogy csökkent az egészségileg alkalmas donorok aránya. S a lakosság romló egészségügyi állapota nyomán több operációra van szükség, mint néhány éve. Véradásban Európában így is dobogós helyen állunk - mondja dr. Szabó. Időnkénti hiány sem lenne, ha a donorok erkölcsi elismerése némi adó- kedvezménnyel vagy a majdani nagyobb nyugdíjjal járna együtt. Takács Mariann Képzőközpont és családi üdülő kétmilliárd forintért Elkészült a Kolping-modell A környezetbarát építészet európai modellje a most elkészült alsópáhoki Kolping-központ fotó: kun g. tibor Koleszterinszint-mérés otthon A szív- és érrendszeri megbetegedések többsége a vér koleszterinszintjének kóros emelkedésével függ össze. De hogy kóros-e ez a szint, immáron házilagosan is megtudhatjuk. Az egyszer használatos mérő hamarosan recept nélkül is beszerezhető lesz a patikákban. Az amerikai termék kezelése szakértelmet nem igényel, a diagnózis pár perc múlva kész. A gyógyítást azonban bízzuk az orvosra. fotó: feb/diósi imre Égi kísérőnk többször is beleszólt a történelem alakulásába Egy órán át holdtalanok leszünk Felhőtlen égboltért imádkoznak az amatőr és profi csillagászok. Holnap hajnalban ugyanis teljes holdfogyatkozás lesz. A Föld árnyéka rávetődik a telehold korongjára és égi kísérőnk kerek ábrázata fokozatosan elsötétül, eltűnik. A látvány - ha felhőfüggöny nem takarja el - megejtően szépnek ígérkezik. a következő holdtöltéig halasztotta és a késedelem miatt súlyos vereséget szenvedett. A Tiberius ellen lázadó, Pannóniában állomásozó légiók pedig holdvilágban indultak Hasonló élménynek természetesen részesei voltak már a történelem előtti korok emberei is, ám első emléke „csak” öt és fél ezer évvel ezelőttről maradt ránk - egy babilóniai agyagtáblára rótt feljegyzés formájában. Bolygónk hűséges társának időleges eltűnése többször beleszólt a történelembe is. Niki- ász athéni hadvezér például i. e. 412-ben - a spártaiakkal háborúzva - éppen holdfogyatkozáskor akart hajóra szállni. Babonás félelmében a tengeri utat A nem méretarányos ábrán a Föld teljes árnyéka (sűrűn satírozott T-vel jelölt kúp) a Holdra vetődik. A félárnyék (F) nem látható Róma felé, hogy megdöntsék a császár uralmát. De a közben bekövetkezett teljes holdfogyatkozástól megrémültek és szétfutottak, így a lázadásból nem lett semmi. Pénteken egyébként délnyugati-nyugati irányban, nem túlságosan magasan lesz a telehold, amikor hajnali 3 óra 12 perc után észlelhetjük, hogy a holdkorong oldalába „beleharap” a Föld árnyéka. Azután mind kevesebb marad belőle, végül egy óra múlva teljesen eltűnik, s már csak egy mélyvö- röses-barnás „lyukat” látunk az égen; az elszíneződés a Föld légkörének fénytörő hatása miatt keletkezik. Jankovszky János