Somogyi Hírlap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-10 / 211. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. szeptember 10., kedd Pártviadal a nonprofit törvényről A jogalkotást a pénzügyi lehetőségek is befolyásolják A koncepciót ért kritikákat cáfolni látszik az a jegyzőkönyv, amely a nonprofit törvény tervezetéről a megyékben megtartott vitákat rögzíti. Csanády Dániel, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium Civil Kapcsolatok Igazgatóságának szakértője összegezte lapunknak a tapasztalatokat. A törvény célja mindenekelőtt rendezni a nonprofit szervezetek tevékenységét, és szabályozni az őket megillető kedvezményeket. A javaslatban állami felügyelet felállítása szerepel, amely az érintett szervezeteket, egyesületeket, azok szövetségeit, az alapítványokat és a közhasznú társaságokat kategóriákba sorolná, és ellenőrizné a közpénzek felhasználását. A minősítés megszerzése nem lenne kötelező, ám ez esetben a szervezet elesne a törvényben meghatározott pénzügyi engedményektől és mentességektől. A szakértők helyeselték azt a javaslatot, amely a felállítandó nonprofit- felügyelet minél nagyobb függetlenségét szorgalmazza. Egy államigazgatási szervezet ellenőrző testületét azonban szükségszerűen a minisztériumok jelölik ki. A besorolási kategóriákat is érték vádak. Valóban kérdés, hogy a részlegesen közhasznú tevékenységeket egy kalap alá lehet-e venni. Ám a túl sok kategória nehezíti a szabályozást. Indokolt az a kérés is, hogy a kölcsönös hasznú szervezeteket (pl. sportegyesületeket) illesse meg valamilyen alapszintű kedvezmény, ez azonban elsősorban a pénzügyi helyzettől és nem a törvénytől függCsanády szerint a vidéken folytatott vitákat inkább a szakmai hozzáállás, a fővárosit pedig a politikai megközelítés jellemezte. A társadalom jelentős részét kiszolgáló nonprofit szervezetek tevékenységét szabályozni törekvő törvény vitáját nem szabadna pártviadallá alacsonyítani. (Bozsó) Vetőmag-nagyhatalom vagyunk A mennyiség némileg visszaesett, a minőség azonban nem Az agrárágazat csaknem minden területe súlyos gondokkal küszködik. A vetőmagtermesztés azonban jó teljesítményekkel büszkélkedhet: az idén minden igényt kielégítő, bőséges és jó minőségű kínálatból válogathatnak a termelők. A Vetőmag Terméktanács adatai szerint eddig 75 szántóföldi növényféléből 331 hazai fajta kapott állami minősítést, a termesztett 520 zöldségféléből pedig 371. Cukorrépából és tavaszi árpából egyelőre a külföldi vetőmag a kelendőbb. Az elmúlt években a volt nagyüzemek helyét sok helyütt tőkeszegény, szakmai tapasztalatokkal alig rendelkező kistulajdonosok vették át. Visszaesett a minősített vetőmag iránti kereslet, s a pénzhiányt megsínylette a tápanyag- utánpótlás és az agrotechnika színvonala is. Mindezek nyomán csökkent a termesztett mennyiség, a minőség azonban nem. Közismert, hogy Magyarországon csak fémzárolt, államilag ellenőrzött, a minőségi követelményeknek megfelelő vetőmag kerülhet forgalomba. Az állami fajtavizsgálatokat az Országos Mezőgazdasági Minősítő- Intézet végzi. A szántóföldi ellenőrzés módszerei megfelelnek az OECD előírásainak. A vetőmag-minősítés az importra is kiterjed. Hazánkban jelenleg a szántóterület 3,9 százalékán, 180- 182 ezer hektáron termesztenek vetőmagot, a megtermelt mennyiség 23-25 százalékát exportálják. A kivitel értéke az elmúlt években átlagosan 93- 95 millió dollárt tett ki. A világ vetőmagexportőreinek sorában a mienk a hetedik hely. Ám joggal kérdezhetjük: mit ér a kiváló minőség, a bőséges választék, ha a hazai termelők pénzügyi helyzete nem teszi lehetővé, hogy fémzárolt vetőmagokkal alapozzák meg a termésüket? Ha évről évre nem jutnak olyan hitelforrásokhoz, pénzügyi garanciákhoz, amelyek fedeznék a termelés költségeit? Újvári Gizella Talajtáp. A legkorszerűbb szántóföldi tápanyag-kijuttatási rendszerrel ismerkedhetnek meg a mezőigazdák Békéscsabán, a norvég érdekeltségű Hydro Hungary Kft tulajdonába került BAGE Rt növénytáplálási telepén. A kereskedőház minap felavatott központjában a megrendelők igényeinek megfelelő minőségű és összetételű tápanyagot keverik ki s juttatják a termőföldre amerikai gépekkel. Külbefektetés. A Creditanstalt szervezi az első olyan befektetési alapot Magyarországon, amely révén a magyar befektetők külföldi államkötvényekbe fektethetik pénzüket. Az alap 10 ezer forintos jegyei a CA Rt irodáiban jegyezhetők, a minimális jegyzési összeg 100 ezer forint. Szüretzűr. Az esős, hideg idő miatt elengedhetetlen a korai érésű szőlőfajták mielőbbi szürete. A Pécsi Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója, Diófási Lajos azt javasolta a gazdáknak, hogy elsőként a sok csapadék miatt rothadásnak indult, majd a szí- neződő, végül pedig az érett fürtöket takarítsák be. Az árutőzsde határidős pénzpiacán hétfőn 23.095 kontraktus kelt el. így az összforgalom értéke elérte a 3,73 milliárd forintot. A német márka árfolyama valamennyi határidő esetében csökkent. Az árfolyamesés mértéke a 10 fillér és az 1 forintos sávban ingadozott. A dollár jegyzése viszont a három legközelebbi határidőre emelkedett. Az emelkedés huszonkilenc és negyvenöt fillér között mozgott. A Billerbeck Budapest Kft. teljesíteni fogja az év végéig 1,3 milliárd forintos árbevételi tervét, adózás utáni nyeresége pedig várhatóan eléri majd az 50 millió forintot. A társaság célja, hogy tovább növelje eladásait a hazai piacon. Az árbevételi terv szerint az idén 6,5 millió márka származik exportból - mondták el hétfőn a társaság vezetői sajtótájékoztatón, amelyet a cég jubileumi termékbemutatója alkalmából tartottak. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 243,06 Görög drachma (100) 65,40 Német márka 104,30 Olasz líra (1000) 102,98 Osztrák schilling 14,82 Spanyol peseta (100) 123,56 USA-dollár 155,68 Tavasz óta megélénkült a vállalatok hitelkereslete Hasznot hozott a Külker Bank A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt az ez évi első félévet mintegy 4,3 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta. Ez több mint harminc százalékkal haladta meg a múlt év hasonló időszakában elért 3,2 milliárd forintot. A pénzintézet a magyar számviteli szabályok szerint június 30-án közel 277 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta az első félévet, ami a tavaly év végi 331 milliárd forintos hasonló mutató 84 százaléka. Többek között erről számolt be az újságíróknak Erdei Tamás, az MKB vezérigazgatója tegnap Budapesten. A deviza- hitelezés területén a pénzintézet piaci részesedése június végén már 16 százalékos volt. Az üzleti aktivitás bővülését mutatja az is, hogy a devizafizetési forgalom 48 százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva. A bank üzleti eredményénekjelentős növekedésében az is szerepet játszott, hogy szigorú kockázatkezelés miatt a céltartalékképzési igény nagymértékben csökkent, így a bank nettó működési eredménye az idei első félévben 4,29 milliárd forintot tett ki. A pénzintézet tapasztalatai szerint az első félévben a hitelezésben visszafogott volt az érdeklődés, később azonban, a bejelentett jövő évi költségvetési célok azt eredményezték, hogy megélénkült a vállalkozások hitelkereslete, sőt most már egyre több igény jelentkezik a közép- lejáratú hitelekért is. A vezérigazgató elmondta: az MKB egyre inkább érdeklődik a közép-ke let-európai régió üzleti lehetőségei iránt. Bár nettó hitelfelvevő a nemzetközi pénzpiacon, a bank már részt vett horvát és szlovák bankoknak nyújtott hitelek szervezésében, a horvát államnak nyújtott szindikált hitel kiközvetítésében. Öcmit TRADÍCIÓ ÉS INNOVÁCIÓ A TETŐFEDÉSBEN A 101 éves Eternit tetőfedő anyagai kiállták a próbát! Készüljön velünk a következő évszázadra, ismerje meg az új környezetbarát tetőfedő lemezeinket! I • 15% kedvezmény az egyéni vevőnek 5% kedvezmény a kereskedőnek 1996. szeptember 15"tői október 15-ig Ajánlatunk: AC világosszürke szabvány, 40x40 AC világosszürke szabvány, felületén festett AC világosszürke hullám AZ ETERNIT AJÁNLATA: • viharálló • könnyű • környezetbarát • ellenáll a Nap UV-sugarainak • éghetetlen • gazdaságos • színes • szép • komplett tetőrendszer Megrendeléseiket a helyi Eternit-forgalmazók fogadják, illetve közvetlenül a gyár Nyergesújfalun. 150 m2 feletti vásárlásnál ingyen házhoz szállítunk az ország legtávolabbi pontjára is. A BNV ideje alatt 1996. szeptember 20-29-ig a C pavilon 3/E1 standján önálló kiállítóként minden érdeklődőt várunk. Cím: 2536 Nyergesújfalu, Pf. 1. 1037 Budapest, Bécsi út 85. Tel./fax: 33/355-744 1-250-8134/1-250-8135 (29079) CC6 Határidők cégvezetőknek Szeptember 10.- A társadalombiztosítási kötelezettségek teljesítése;- a társasági adó előlegének befizetése. Szeptember 12.-A munkáltatók által levont szja-előleg befizetése. Szeptember 13.-Jövedéki elszámolás benyújtása a vámhivatalhoz. Szeptember 15.- A gépjárműadó befizetése;- a helyi adók befizetése;-a fogyasztási adó befizetése, a visszatérítés igénylése;- a fogyasztói árkiegészítés igénylése;- az útalap-hozzájárulás befizetése;- a környezetvédelmi termékdíj befizetése;- mezőgazdasági támogatások igénylése. Munkavédelem A 25/1996. (VIII. 28.) NM rendelet az egészséget nem veszélyeztető munkavégzés és a munkakörülmények általános egészségügyi követelményeit határozta meg. A munkaadókat szervezeti, illetve tulajdoni formájuktól függetlenül 1996. szeptember 5-étől kötelező jogszabály rendelkezései közül az alábbiakat emeljük ki: A rendelet konkrét szabványra utalással határozza meg a munkahely megvilágítása, levegőjének tisztasága, zajszintje, illetve a dolgozókat érő rezgésterhelés során figyelembe veendő határértékeket. A munkavédelmi törvény 45. §-ában meghatározott mentési tervben a munkáltatónak rögzítenie kell az általa alkalmazott vegyi anyag olyan légtéri koncentrációját jelölő riasztási értéket, amelynek tíz percnél tovább tartó fennállása, illetőleg belégzése esetén heveny, gyakran halálos kimenetelű mérgezés következik be. (A figyelmeztető és a riasztási értékeket a rendelet melléklete tartalmazza, a mellékletben nem szereplő anyagok esetén ezeket az értékeket a munkáltatónak a mentési terv részeként kell meghatároznia.) A mentésre vonatkozó fontos szabály, hogy a mentés, illetve a menekülés céljára szolgáló eszközöket minden esetben könnyen hozzáférhető helyen és üzemképes állapotban kell tartani. A rendeletben külön cím foglalkozik a munkáltatóknak és a munkavállalóknak az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeinek . megvalósításában való szerepével. Az egyéni védőeszköz juttatása és használata feltételeinek előírásakor a munkáltatónak munkahelyenként, illetve munkakörönként meg kell határoznia azokat a munkafolyamatokat, technológiákat, munkaeszközöket, anyagokat, amelyekhez egyéni védőeszköz szükséges, a veszélyforrások jellegét és mértékét. Abban az esetben, ha a veszélyforrások jellegében és mértékében változás következik be, a munkáltatónak meg kell ismételnie az ezek meghatározására irányuló vizsgálatokat. A munkáltató által biztosított egyéni védőeszköznek - amely személyi használatra szolgál, kihordási ideje nincs - a megfelelő védelmi képességgel kell rendelkeznie, továbbá a munkavállaló által végzett fizikai munka mértékének és a klimatikus környezetnek is meg kell felelnie. A fentieken túl a munkáltatónak meg kell határoznia a védőeszközök használata oktatásának, gyakoroltatásának, a védőeszközök rendeltetésszerű használatára vonatkozó tájékoztatóban foglaltak megtartásának és megtartatásának (védőeszközök ellenőrzése, tárolása, cseréje, karbantartása) rendjét, valamint azokat az eseteket, amikor az elhasználódott védőeszközök hulladékként (veszélyes hulladékként) kezelendők. Szükség esetén meg kell határozni az egyéni védőeszközök használatának egészségi alkalmassági feltételeit, valamint a védőeszköz használatának egészségi korlátáit is. Apeh-ra vár a Posta A Magyar Posta Rt felkészülten várja az adóigazolványok tömeges kikézbesítését. Áz Apeh a kártyákat szeptember közepén kezdi postázni. A posta magánküldemények elsőbbségének biztosítása érdekében szerződést kötött az adókártyákat gyártó, MPC Card Kft-vel, valamint az Apeh-hel - közölte Horváth Tibor, a Magyar Posta Rt főelőadója. Elmondta azt is, hogy a posta a gyártóval együttműködve a küldeményeket naponta, szombat, vasárnap is felveszi, és folyamatosan szállítja ki a helyi, illetve a hivatalokhoz. A megkötött szerződés garantálja a számára, hogy az ország egy-egy részébe szóló adókártyákat egyszerre továbbíthassa.