Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. augusztus 3., szombat Befejezéséhez közeledik az alkotóidény Három szobor Nagyatádnak A horvát Mato Tijardovics most először Nagyatád vendége A Székelyföldről jött Vargha Mihály a három halom egyikét faragja Varga Géza Ferenc - A láncfűrész is kelléke az alkotó munkának A huszonkettedik nagyatádi faszobrász alkotótáborban három szobrászművész farag. Munkáik közül kettőt a szoborparkban állítanak majd fel, egy pedig a Honfoglalás terére kerül. A Dózsa György úti katolikus kápolna melletti kis tér ekkor kapja meg majd hivatalosan is a nevét. Az idei szimpoziont a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Turisztikai Szolgálat is támogatja, és szervesen illeszkedik a Magyarország 96 rendezvénysorozatába. A horvát Ma to Tijardovics először jár Nagyatádon. Az ernesztinovói alkotótelep igazgatója kész tervvel érkezett. A tölgyfából készült három méteres Anyai becsület című szobrával a boldog asz- szonyt, a szerető anyát két gyermekével ábrázolja. Azt is ki akarja fejezni, hogy a Horvátországban dúlt háborúban az anyák nem adták fel reményt. Ragaszkodott ahhoz, hogy szobra a művésztelepen maradjon, a helyet ezután jelölik ki neki. — A szimpozi- onról idő előtt haza kell utaznom — mondja, mert Emesz- tinovón a jövő héten megnyitjuk az alkotóidényt. A szobromat nyolc nap alatt sikerült befejeznem. Mato Tijardovics a legismertebb horvát faszobrász, aki sokat dolgozik az egyházaknak. Munkáját dicséri az eszéki templomkapu is. Eddig mintegy 1500 szobrot, kisplasztikát készített. Sajátos stílusban dolgozik. Világszerte kiállított már, művei monográfiákban is megjelentek. A régi hagyományok ápolója, műveiben a családot állítja a középpontba. Legközelebb emesztinovóban alkot, hagyományok szerint készít el tizenöt fejet, ami a nemzetiségeket jelképezi. Vargha Mihály ezer kilométert utazott a székelyföldről a nagyatádi alkotótelepre. Művének — melyet a héten befejez — a Térbeli tájkép címet adta. Ez a munka folytatása lesz a három éve készülő Halom-sorozatának. — Ezek az alkotások installációként készültek a sorozatban, zárt formavilágú kompozíciók. A mostani művem jelképesen a három halomra emlékeztető, egy monolit tömbből faragott vízszintes kompozíció. Most olyat akarok produkálni, melyben a néző szabadjára engedheti fantáziáját a me- legded formák kapcsán. Gondolhatnak akár a nőiességre, vagy az anya-föld kapcsolatára is. Az előző alkotások egy-egy eleme mindig megtalálható a következőben. A szobrot az alkotótelepen helyezik el. Vargha Mihály szeretné, ha magyar képzőművészek Sepsiszentgyör- gyön, a városi képtárban — ahol menedzser igazgató — kiállíthatnák műveiket. A dombóvári Varga Géza Ferenc szobra a város kisatádi kápolnája elé kerül. A Nagyatádra érkezőket harmonikus tér fogadja majd. Ennek megtervezésében nagy szerepe volt a művésznek. Mint mondta, az ősszel elültetnek egy fát. Később ez elé kerül egy rusztikus áldozati kő, mely úgy lesz megfaragva, hogy az éltető vizet a fához vezesse. Egy sétálóút köti össze azzal a múltidéző hét méteres Sámánfával, mely honfoglaló pogány őseinknek állít emléket, és kapcsolódást jelent a magyarság őstörténete és az európai lét között. A művész még javában dolgozik. A szobor augusztus 20-án kerül a helyére, s ekkor avatják fel. Az emlékmű néhány eleme az elkövetkező években készül el. Többek között az üzenetet betöltő rusztikus kő is és a szobornak azon részei, melyeket később időtálló rézre, bronzra cserélnek. A festett Sámánfa tetejét aranyfüstlemezzel vonja be az alkotó. Varga Géza Ferenc még néhány hetet Nagyatádon tölt, tervei között szerepel, hogy az idén Izraelben is dolgozik. Németh István Variációk a nyári szabadságra Ez egy ilyen nyár, csupa szórakozás... — a sláger szerint. De valójában milyen? Tényleg szórjuk a pénzt, gondtalanul nyaralunk?! Ami a lehetőségeinket illeti valóban ezt tehetnénk: Görögország, horvát, spanyol tengerpart, esetleg Atlanta és az Olimpia? Az utazási irodáknál a kínálat óriási, csak tudjunk választani! A hétköznapi embernek nincsenek nagy igényei, igaz, pénze sem igen. Ki, hol tölti hát a szabadságát? Pacskó ]enőné, nyugdíjas kiskereskedő:- Utoljára 1989-ben nyaraltunk. A boltot nem tudom itthagyni, a forgalom visszaesne, ha elutaznék. Mindenhol nagy a drágaság, a nyugdíj kevés, a pihenés idén is elmarad. Nagy Tímea, keramikus:- A Csörge-tóhoz utazom a barátaimmal, majd a Kapolcsi Művészeti Napokra látogatok. Augusztusban felmegyek a Diákszigetre, a hónap végét pedig Herenden töltöm. Rohonczi Tamás, főiskolai hallgató:- A szüleimnek segítek a kertünkben, közben pedig készülök a szeptemberi utóvizsgáimra. Pál Imre, egyetemista:- Egy gyülekezeti táborban töltöm a júliust, augusztusban szeretnék valamilyen munkát találni és dolgozni. MezőImréné, portás:- Nagyrészt munkával telik a nyaram, a férjemmel kertészkedünk, felújítjuk a házat. Augusztus végén egy-két napra elutazunk az anyósomékhoz Győrbe. Bene Sándor, Schán Brigitta, tanulók:- Először egy életmódtáborba megyünk Zselickisfa- ludra, majd irány a Balaton, legalább két hétre. Aztán vissza a Zselicbe, a barátainkkal fogunk ott sátorozni. Farkas Krisztina Humorőrjárat Okucaniban és Slavonski Brodban Dabas, Belga Kongó, Tűzföld - hogy csak a legismertebb helyszíneket említsem - után, nemzetközi turnéja során megérkezett Okucaniba a méltán népszerű Simli-show. Előző nap még Bécs és Wien között mulattatták a nagyérdeműt, három napos és egy esős fesztiválon, ahol elnyerték Bécs város nagydíját, a bécsi szeleket - tudta meg a gyanútlan közönség tőlük az első percekben. A két „humomyik”, ahogy magukat nevezték, az IFOR kötelékében tevékenykedő Magyar Műszaki Kontingens tagjai előtt mindkét alkalommal megérdemelt sikert aratott. A rekeszizmoknak szusszanásnyi pihenőt alig hagyva sziporkáztak, hamisítatlan hazait víve a fiúknak, no meg az Okucaniban lévő táborban a lányoknak is. nyomait, de pont ez a másság volt az, ami miatt szívesen vállalkoztak a fellépésre. Egy kicsi kíváncsiság is volt bennük: látni akarták azt, amiről a hírek szóltak, de sokkal inkább szerettek volna valamit ők is adni azoknak az embereknek, akik erre a nagyszerű vállalkozásra jelentkeztek. Mikor a krónikás felhívta Orbán Béla figyelmét az igen komoly szavakra, stílszerűen válaszolt: most pedig nyilatkozatom befejeztével köszönöm a hálás tapsokat. Milyen emlékekre alapozzák a műsort? - kérdezte tőlük a tudósító. Természetesen sajátra, hiszen lassan húsz éve, hogy először felhúzták a surranót. Lajos Kalocsát, Béla Kiskőrösi jelölte meg eredeti helyőrségének. Bár lehet, hogy hájjal ke- negetné valakinek a büszkeséDerűs pillanatok a magyar konténerfaluban Röpke nyolcórás autóút után alig egy órás pihenő, majd ismét kocsiba szálltak, hogy a Slavonski Brodba települt hídépítők körletében próbálják ki a közönség reagálását poénjaikra. Este hét körül érkeztek a „fiúk” a hídtól, de az étkezdesátor mellett megtartott műsor végén vastapssal igazolták: a humor még a vacsorát is megelőzi a népszerűségi listán. Hogy tetszett-e a produkció? A szakácsnak egész biztos, mert Bari Lajosnak duplán is mért a gombás tokányból... Ezután már nem kellett nagyon sietni vissza az alaptáborba, mert ott megígérték, addig nem lesz takarodó, amíg a műsornak vége nincs. A közel 90 kilométeres visszaúton Bari Lajos és Orbán Béla elmondta: augusztustól a Honvéd Művészegyütteshez szerződtek, ami azért nem jelent olyan igazán nagy változást, hiszen addig is rendszeresen felléptek katonaközönség előtt. Jellemzőül említették meg, hogy amióta aláírták a megállapodást az együttes vezetőivel, azóta ez a „kiruccanás” a nyolcadik, csak még saját színeikben. Más azért itt, ahol még minden magán viseli a háború gét, de néhány katonatársukon kívül más nevére nem emlékeztek. Annál inkább kalandjaikra. Az okucani táborban aztán volt minden. Színpad, fényorgia, zsúfolt nézőtér, amelyen a magyar katonák mellett az épp vendégségben levő német alegység tagjai is ott szorongtak. Persze Popeye, a tábor kutyája is megtekintette a produkciót, s a művészek hozzá intézett barátságos szavait elégedett farkcsóválással nyugtázta. A rendes játékidő végén, ahogy illik, Jákob János százados, református lelkész valamennyi táborlakó nevében megköszönte a műsort, a könnyed perceket. A hosszabbítás első fele is a bevett táncrend szerint történt. Legújabb összeállításuk ősbemutatójának sikerét a vörösre tapsolt tenyerek után ítélve jónak minősíthetjük. Amikor pedig végleg befejezettnek nyilváníttatott az est, akkor kezdődött az igazi találkozó. Mikrofon és távolság nélkül, s gyakran szerepet cserélt a nevettető és a hallgató. Biztos vagyok benne, hogy a műsor befejező mondatát nemcsak a rím kedvéért mondták: Visszajövünk hozzátok, viszontlátásra pajtások! Kuti Ferenc A siófoki hegyi ember Afrikát szeretné túlélni Harmadikok lettünk az országos raftingbajnokságon, a Magas-Tátra Béla nevű folyóján. Az érmet képzeletbeli vitrinem főhelyére teszem... Ezekkel a szavakkal állított be a szerkesztőségbe Banai Tibor Péter, aki 27 éves és Siófokon él, ha ugyan éppen nem mászik hegyet, nem támad kedve egy kis tűzönjárásra vagy ejtőernyőzésre. Esetleg az említett raftingra, vagyis vadvízi evezésre. A sokoldalú fiatalember egyébként eddigi legnagyobb kalandjának és sikerének azt tartja, amikor nemrég vagy fél évet töltött Nepálban és Tibetben, eközben megmászott — egyedül — három olyan hatezer méter magas hegycsúcsot a Mount Everes tőszomszédságában, amelyen még nem járt. — A legfrissebb élmény most ez a vadvízi evezősbajnokság — mondta Banai Tibor Péter. — Magyar folyók ilyesmire nem alkalmasak, ezért kellett kimennünk a Magas-Tátrába. Egy ilyen verseny nem azzal kezdődik, hogy az ember beül a gumicsónakba; előtte elméleti teszteken kell igazolni a tudást és a felkészültséget. A folyón kijelölt 12 kilométeres távot 40 perc alatt sikerült megtenni a hattagú legénységnek. Harmadikok lettünk; titokban az első Helyre pályáztunk, de azért így sem rossz. Ez egyébként kellemes túra volt a nepáli vadvizek örvényeihez képest. Évek óta vezetek vadvízi evezőstúrákat Ausztriában, így mi sem természetesebb: kipróbáltam magam a rafting paradicsomában, Nepálban is. Ezzel elérkeztünk a himalájai kalandhoz. Már az odaút is külön erőpróba volt... — Elhatároztam: segítőtárs nélkül jutok ki, s a Himalájában sem veszem igénybe a serpák szolgálatát. Amikor összegyűltek a szponzorok, felültem egy Budapestről Isztambulba tartó bevásárlóbuszra. Hosszú hetekbe telt, míg Iránon, Pakisztánon, Indián át eljutottam Kathman- duig, Nepál fővárosáig. Stoppal, busszal, szekérrel, itt-ott egészen veszélyes helyzetbe bonyolódtam, ám én készültem: hónapokig növesztettem a szakállam, katonai jellegű terepruhát viseltem, a bőröm meg különben is meglehetősen szélcserzette, napbarnított. Úgyhogy igyekeztem idomulni a környezethez, hogy ne látsszak annyira idegennek. A lényeg persze a csúcsok meghódítása volt. Hosszú időbe telt a szükséges engedélyek beszerzése — megjegyzem, sokat segített egykori orvosegye- mista évfolyamtársam, aki nepáli, s édesapja meglehetősen nagy befolyású odakint —, aztán felpakoltam a hátamra a sátramat, a felszereléseimet, az élelmiszert. Harminchárom nap után mondhattam el: teljesítettem, amire vállalkoztam. Talán ha két-három alkalommal kerültem életveszélybe a gleccserek megmászása közben... A siófoki extrém fiú azután felejthetetlen körutat tett Tibetben, a lámaizmus központjában, ahová idegen „földi halandó” nem jut be köny- nyen... Jó néhány európai „kiszögel- lés” meghódítása került be a naplójába... Nemrég próbálta ki a tűzönjárást (izzó parázson sétálni mezítláb), s az ejtőernyőzést. Ugyancsak a közelmúltban, egyedüli magyarként vett részt az Adventure Trophy osztrák szervezésű, autós túlélőfutamon a Bakonyban. Nehéz elképzelni, hogy mikor jut ideje arra, hogy beüljön az iskolapadba vagy a rádióstúdió mikrofonja elé. Pedig ez is belefér az idejébe. S ha megkérik, felrakja a siófoki evangélikus templom leesett tetőcserepeit vagy fellobogózza a város jelképét, a víztornyot... — Van egy nagy tervem — árulta el végül Banai Tibor Péter —, 1997- ben az afrikai Leshotóban rendezik meg a Raid Gaulolsest, a világ legnagyobb túlélőversenyét. Már kezemben a személyre szóló meghívó Franciaországból a szervezőbizottságtól. Pénz kérdése csak, hogy indulok-e. A program szerint hegymászás, vadvízi evezés, tájékozódási terepfutás és tereplovaglás vár a résztvevőkre. Mintha nekem találták volna ki... Fónai Imre
