Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-16 / 192. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. augusztus 16., péntek Visszafogottan. A fo­gyasztói árak júliusban 0,4 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest, s 23 szá­zalékkal az egy évvel ko­rábbihoz mérten - közölte a Központi Statisztikai Hiva­tal. Nyereségesen. Az OTP Bank Rt. 1996 első félévi, nem konszolidált, adózás előtti eredménye 6 milliárd 239 millió forint, ami meg­felel az egész évre tervezett eredmény időarányos részé­nek, és 71,7 százalékkal na­gyobb, mint 1995 első fél évében, adta hírül a tőzsdei gyorsjelentés. Tüntetés. Hatvanhat könyvkiadó tüntetni akar szeptemberben az APV Rt. előtt, mert mindmáig nem rendezték a megszűnt Mű­velt Nép Könyvterjesztő adósságát. Pontosítás. Tb-alapisme- retek sorozatunk 13. folyta­tásában az utolsó bekezdés helyesen így hangzik: Ha a gyermek(ek) együtt élő szü­lők háztartásában van(nak), a szülők bármelyike igé­nyelheti a családi pótlékot, amely maximum a gyermek 20 éves koráig jár, ha a gyermek alap- vagy közép­fokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul. Eredménytelen ülés. A Hejőcsabai Cement és Mé- szipari Részvénytársaság tegnapi közgyűlésén ismét kísérletet tettek a tulajdono­sok az igazgatóság és a fel­ügyelőbizottság megválasz­tására, azonban ez nem járt sikerrel. így további egy hónapot kell várni arra, hogy az ismételten összehí­vott közgyűlés rendezze a május 31. óta tartó áldatlan állapotot Államkötvény-aukció. Kiemelkedő kereslet mutat­kozott tegnap az 1999/C ál­lamkötvény aukcióján. A befektetők 27,50 milliárd forint értékű államköt­vényre nyújtottak be ajánla­tot. Ebből mindössze 4 mil­liárd forintnyit fogadott el az államkincstár. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 239,44 Görög drachma (100) 64,88 Német márka 103,74 Olasz líra (1000) 101,70 Osztrák schilling 14,75 Spanyol peseta (100) 122,37 USA-dollár 154,48 Jön az őstermelői igazolvány Az Agrárkamara szerint 50 milliárd hibádzik a tervből A Magyar Agrárkamara (MÁK) szerint jövőre legalább 130 milliárd forint központi forrásra lenne szüksége a mezőgazda­ságnak. Ezzel szemben a Pénzügyminisztérium 1997. évi költ­ségvetés-tervezetében csupán 80-85 milliárd forintot szán az agrárgazdaság támogatására. Ez a csekély összeg szakmailag elfogadhatatlan - jelentette be Mészáros Gyula, a MÁK főtit­kára csütörtöki sajtótájékoztatóján. A főtitkár hangsúlyozta: az an­tiinflációs politika ellenére el­fogadhatatlan az agrártámoga­tások reálértékének csökke­nése, mert az az ágazat eddig is gyenge jövedelempozícióját tovább rontja. A főtitkár megítélése szerint 1997-re - a támogatások reálér­tékének megőrzése mellett - 130 milliárd forint szubvenciót kellene kapnia a mezőgazda­ságnak. Ebben az esetben nem romlana az ágazat jövedelem- pozíciója, az eddiginél jobb pi­aci munkával elérhető lenne, hogy 1-2 százalékkal záródjék az agrárolló, és talán jövedel­mezőbbé válhat a termelés. A főtitkár rámutatott, az Eu­rópai Unió országaiban az ag­rárágazat támogatottsági szintje csaknem 50 százalék, több mint hatszorosa a hazai (8 százalé­kos) adatnak. Mészáros szerint a kormány­nak el kellene végre döntenie, hogy milyen szerepet szán a mezőgazdaságnak a nemzet- gazdaságon belül. Ha a stabili­zációs folyamatban kiemelt szerepre érdemesíti az ágazatot, akkor e célhoz hozzá kell ren­delnie a szükséges anyagi esz­közöket is. Ellenkező esetben kevesebb támogatás is ele­gendő, de akkor ezt tudatni kell a termelőkkel, hogy ne fejlesz- szék termelésüket olyan nagy­ságrendekkel, amelyekből csak veszteségük származhat. A kistermelői adózási rend­szer jövő évre tervezett változ­tatásáról, illetve az ősterme­lői igazolvány bevezetéséről szólva a főtitkár elmondta, hogy az Agrárkamara nem zár­kózik el az elől, hogy a legális gazdaság érdekében az őster- melőiigazolvány-rendszert al­kalmazzák. Nem támogat viszont sem­miféle olyan elképzelést, amely ebben a áfcférában növelné az adóterheket. Az ilyen tervek még stagnáló jövedelemszint mellett sem pártolhatók, nem hogy romló jövedelmezőség közepette. Újvári Az Apeh állásfoglalása a kulturális járulékról A reklámköltségek nem halmozódnak A reklámszakma felkéré­sére az Apeh állást foglalt a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény rendelkezésé­vel kapcsolatban, amely elő­írja, hogy a 143 szj-gyűjtő- szám alá tartozó tevékeny­ségek után kulturális járu­lékot kell fizetni. A Magyar Reklámszövetség vezetői szerint nem egyér­telmű a rendelkezés, melynek értelmében a hirdetők 0,5-1 százalék kulturális járulékot kötelesek fizetni. Úgy vélik, ez akár 2-3 szá­zalékra is fölmehet, mert a törvény nem határozza meg, hogy a médiatulajdonosnak, a laptulajdonosnak, a reklá­mügynökségnek külön-külön vagy együttesen kell-e megfi­zetnie a rendeletben előírt százalékot. Ezáltal halmo­zódnak a költségek, hiszen ahány kézen átmegy a hirde­tés, annyiszor kell megfizetni a járulékot. Az Apeh-nek a Magyar Reklámszövetséghez és szer­kesztőségünkhöz is eljuttatott állásfoglalása szerint a fize­tendő járulékokból minden esetben levonható a korábban az alvállalkozók által befize­tett összeg, s ehhez képest mindenki csak az általa hoz­záadott érték, tehát a növek­mény után köteles a 0,5-1 százalékot leróni. A járulékfizetőknek azon­ban olyan nyilvántartást kell vezetniük, amelyből egyér­telműen kiderül, mi volt a já­rulék alapja. Atlanta 1996 ÖN MIT JÓSOL ATLANTÁRA? kérdeztük kilenc megyei napilapban meghirdetett olimpiai tippjátékunkban. Sok olvasó válaszolt a kérdésre. Sportolóink teljesítménye alapján a he­lyes válaszsor a következő: I. II. III. IV. V. VI. Pont 7 4 10 8 5 7 150 A beérkezett szelvények értékelése megtörtént. Az 1000 darab OLIMPIAI SORSJEGY terjesztési rendszerünkön elindult a legjobban tippelőkhöz. Az aranyérmek számát 40-en találták el, közöttük osztottuk fel a sorsjegyek nagy részét, 855-öt. A fennmaradó 145-öt különdíjakra használtuk fel, mert voltak olyan teljesítmények, amelyeket elismerendőnek találtunk. Például nagyon kevesen találták el az ezüstérmek számát, vagy az összes pont számát. A tippjáték nyertesei a következők - zárójelben a címükre küldött sorsjegyek száma -: (50) Tóth Etelka, Újkígyós * (45) Farkas Tibor, Szárliget * (40) Farkas Lajos, Eger * (37) Keresztény Béla, Pécs * (33) Somogyi Tímea, Békéscsaba * (29) Tarján József, Orosháza * (29) Fischer Mihály, Hímesháza * (27) Szőke László, Kisújszállás * (26) Mohai Balázs, Érsekcsanád * (25) Nagy Zoltán, Pécs * (24) Rónai István, Tatabánya * (24) Király Lászlóné, Kaposvár T. (23) Varga Sándorné, Eger * (23) Nagy Gábor Csaba, Esztergom-Kertváros * (22) Keserű Lajosné, Békéscsaba * (22) Horváth Ernőné, Kaposvár * (21) Szabó Imre, Békéscsaba * (21) Ijjas Lajos, Békéscsaba * (21) Molnár Tímea, Csurgónagymarton * (20) Gyaraki Ferenc, Békéscsaba * (19) Bukta Tibor, Eger * (19) Lückl Ervinné, Györköny * (18) Matolcsy Gusztáv, Kaposvár * (18) Hajas János, Kaposvár * (18) Harcos László, Kislippó * (18) Egri Jánosné, Komárom * (17) Horváth Ferencné, Lakitelek * (17) Szabóné Rozsnyai Gabriella, Tatabánya * (16) Petrus Krisztina, Kaposvár-Füred * (16) Csirmaz Ágoston, Tarnalelesz * (15) Ezer Fe­renc, Tolna * (15) Bozó István, Tata * (15) Kis Ferenc, Gyöngyös * (14) Zerinváry La­jos, Békéscsaba * (12) Jártás Tamás, Kisbárapáti * (11) Szarka Attila, Csanádapáca * (11) Tóth József, Kaposvár * (11) Bencs János, Osztopán * (8) Horváth Ferenc, Nagy­atád * (5) Vakarcsné Leszkó Ágnes, Békéscsaba. Különdíjakat nyertek: Az ezüstérmek számát eltalálok (10-10 sorsjegyet): Lénárt Istvánné, Elek * Zahorán Andrea, Békéscsaba * Párkányi György, Békéscsaba * Tóthné Halász Judit, Tengelic * Király Zsolt, Helvécia * Patkó Norbert, Pécs. A bron­zérmekre helyesen tippelők legjobbjai (10-10 sorsjegyet): Szőke László, Kisújszállás * Zerinváry Lajos, Békéscsaba * Nagy Gábor Csaba, Esztergom-Kertváros. Olimpiai pon­tok alapján (15 sorsjegyet): Légrádiné Czombos Anett, Helvécia (10 sorsjegyet): Both László, Cikó * Zahorán Pálné, Békéscsaba. A legpesszimistább tippelő (5 sorsjegyet): Szabó Viktor, Békéscsaba. A legoptimistábbak (5-5 sorsjegyet): Csáki Róbert, Kiskun­félegyháza * Siska Ferenc, Eger. Nógrád legjobbja (5 sorsjegyet): Fodor Sándor, Karancsberény. A nyerteseknek gratulálunk és szerencsét kívánunk a sorsjegyekhez... Rendszeresen ellenőrzik a Kaposvári Vízművek kft Dombóvári úti szennyvíztelepének tisztaságát. A képünkön látható berendezés óránkén négyszer vesz mintát amiből a laboratóriumi vizsgálatot végzik fotó: kovács tibor TB-ALAPISMERETEK (14.) Egészségbiztosítás Sorozatunkban az egészségbiztosítási alapfogalmakkal is­mertetjük meg olvasóinkat. Temetési segély 1993-tól a temetési segély szociális ellátásnak minősül, ezért a települési önkormányzat képviselő-testülete dönt arról, hogy az elhunyt eltemetéséről gondoskodóknak nyújt-e segélyt a teme­tési költségekhez vagy sem. A döntés előtt a képviselő-testület­nek meg kell vizsgálnia, hogy az eltemettetőnek kötelessége-e gondoskodni az elhunytról (pl. érvényes tartási szerződés ér­telmében) vagy nem. Ha az önkormányzat megállapítja, hogy erre nem volt köte­les, vagy ugyan tartásra kötelezett, de a temetési költségek kifi­zetése létfenntartását veszélyezteti, úgy temetkezési segélyt utalhat ki a testület. Nem fizethető ki temetési segély annak, akinek családjában az egy főre jutó jövedelem eléri az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát. A jogosultság esetén nem állapíthat meg a legolcsóbb temetés költségének 10 százaléká­nál kevesebbet, de akár a teljes összeget is megítélheti az ön- kormányzat képviselő-testülete. Most akár 500 000 forintot is nyerhet a Szalon sör kupakjaival! A kupakokban a francia kártya figuráit találhatja. Rakjon ki belőlük egy pókert (azonos figura - mind a négy színben) és máris nyert! Ha kijött a PÓKER, tegye a négy kupakot, valamint az üzletekben kapható nye­reményszelvényt egy borítékba és küldje el szeptember 30-ig címünkre. Nyere­ményéről postán értesítjük. PÉCSI SÖRFŐZDE RT., Pécs, 7601 Postafiók: 125. A tét 500 000 forint ÁSZ PÓKER: KIRÁLY PÓKER: DÁMA PÓKER: ^ BUBI PÓKER: 10 000 forint it 1 rekesz Szalon sör 10-ES PÓKER: - Ini' őt 1 Szalon Póker póló A térgynyeremények ÁFA-t tartalmaznak, a pénznyeremények személyi jövedelemadó kötelesek 9-ES PÓKER: •' ( jjjjL \ fát . 1 Szalon PÓker SÖrÖS kofSÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom