Somogyi Hírlap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-10 / 187. szám
1996. augusztus 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Budapest és a Balaton együtt csalogathatna Földvár polgármesterének az a véleménye, hogy a Balaton arculatának, kínálatának le- sajnálásában, bizony, alaposan benne van a Budapest érdekeit védők keze. — Természetes, hogy léteznek eltérő érdekek — mondta Berkes László. — A rendszerváltás előtt nem volt harc a turistákért, hiszen olyan sokan jöttek, hogy mindenhová jutott. Akkor is a főváros és a Balaton volt a legvonzóbb. Ahogy csökkent a vendégek száma, éles verseny alakult ki; ebben azonban nem adják meg mindenkinek az egyenlő esélyt. Több fővárosi fórumon is részt vettem, és nagyon furának tartom, hogy ott még mindig egy nagy lavórnak gondolják a Balatont. Egyértelműen megállapítható pél-. dául, hogy az elmúlt háromnégy évben Földvárra egyre több vendég érkezik. Ugyanakkor egymás után látnak napvilágot olyan értesülések, amelyek szerint kevés a turista. Hogy nem megfelelő a Balaton infrastruktúrája és hogy magasak az árak. Egyfajta valóság- tartalma van ennek a megállapításnak, de szerintem önmagában nem alkalmas a vendégek elriasztására. Berkes László beszélt arról is: a budapesti, egész évben üzemeltethető szállodák komfortosabbak, s ott több a történelmi látványosság. Ugyanakkor a balatoni táj, a víz, az itteni környezet is vonzza az embereket. Ha a közterületeket nézzük, egyik fél sem büszkélkedhet; itt is, ott is sok a bódé. A közbiztonság is mindenütt problémás. — Senki részéről nem helyes, ha lejáratja a másikat — mondta Földvár polgármestere. — Kevesebb a pénzünk, mint Budapestnek, a jelenlegi körülmények között nehéz jó helyzetbe hozni az apróbb településeket. Ha vidékiek is vagyunk, szeretnénk az életkörülményeket jobbá formálni. Az árak és szolgáltatások kialakításában azonban nemcsak a helybeliek vesznek részt: főképp a Budapestről érkező vállalkozók kaszálnak a szezonban nagyot, aztán hazatérve minden gondot itt hagynak. Nem érződik, hogy az ország két legjelentősebb turisztikai célpontja, Budapest és a Balaton között megfelelő kapcsolat lenne .— mondta Berkes László. — Jó lenne, ha párbeszédet kezdenénk. Együtt kellene eladni a turistáknak a fővárost és a Balatont, kedvet kellene adni a vendégeknek, hogy átlátogassanak a másik területére. Czene Attila 13 millió forint kurtaxából Zamárdi önkormányzata 13 millió forint bevételt tervezett az idén idegenforgalmi adóból. Döme Ferencné, a pénzügyi iroda vezetője elmondta: a teljesítés csaknem tíz százalékkal jobb a tavalyinál. Hogy ez minek köszönhető? A vendég is több, és az ellenőrök is rutinosabbak. No, és az adóterheket is fölemelte némiképp az önkormányzat a főszezonra. — Tizenkét ellenőrünk járja az utcákat — mondta Döme Ferencné. -— Az elsőnapi adókedvezmény is megszűnt, emiatt jobban kell figyelni, hogy a szobakiadók ne tudjanak eltitkolni egyetlen vendégéjszakát sem. C. A. SZABAD KEMPINGHELYEK lakókocsihely sátorhely Ifjúság Kemping, Siófok-Sóstó 257 100 Aranypart Kemping, Siófok 90 120 Autós 1. Kemping, Zamárdi megtelt megtelt Autós II. Kemping, Zamárdi 70 80 Rév Kemping, Szántód 50 50 Magyar Tenger Kemping, B.földvár 32 123 Hullám Kemping, Balatonszárszó 52 215 Lidó Kemping, Baiatonszemes 10 21 Vadvirág Kemping, Baiatonszemes 160 53 Aranytűd Kemping, Balatonlelle 38 10 Napsugár Kemping, Fonyód-Bélatelep 39 347 Hőforrás Kemping, Igái 36 36 Deseda Kemping, Kaposvár-Toponár 40 20 Kék-Tó Kemping, Lengyeltóti 61 117 Egy nap hatezer autó a kompokon Az idén július 24-én regisztrálták a legnagyobb forgalmat a Mahart Balatoni Hajózási Részvénytársaságnál. Aznap több mint húszezer utas, és mintegy hatezer gépjármű kelt át a kompon Szántód-rév és a Tihanyi félsziget között. Főszezonban tizenhat útvonalon nyolcvanöt menetrend szerinti hajójáratot indít a vállalat, s ez behálózza az egész tavat. A legkedveltebb járatok Fonyód-Badacsony, illetve Sió- fok-Tihany-Füred között közlekednek fotó- lang Róbert Sok a barack, alacsony ár - hiányzik a vásárló Fél lábon áll a gazdaság A siófoki az ország utolsó, még át nem szervezett állami gazdasága. Privatizáció előtt áll, s ennek érdekében szeptember 1-jétől valószínűleg részvénytársasággá alakul. Gondot jelent, hogy korábbi, szociálpolitikai megfontolások miatt Balatonszéplakról a gazdaság szolgáltat a 15 kilométerre eső Tekeresre vizet, de a széplaki városrészben rendelkezik villanyhálózattal is. Az új tulajdonos minden bizonnyal leválasztja a cégről a gazdaságtalan részeket - a hatékonyság érdekében. Jelenleg 620 hektáron gazdálkodnak; a terület kétharmadán gyümölcsfákat nevelnek. — Nagyon gyenge ez az év, a gyümölcs alacsony felvásárlási ára miatt — mondta Gelencsér József igazgató. — Barackból a tavalyinak a duplája terem, de az értékesítési nehézségek miatt, meglehet, kevesebb bevételhez jutunk, mint a múlt évben. A belföldi kereslet híján nehéz jövedelmező gazdálkodást folytatni. Sok a gyümölcsfa mindenütt, s mindenkinek jól termett. Kiszolgáltatottá vált az ágazat, az árakat alapvetően a feldolgozóipar szabja meg. Nyugatra az Európai Unió belső szabályai miatt szinte lehetetlen szállítani, s az idén még az exporttámogatás is elmaradt. Gelencsér József beszélt arról is: egyre kevesebb a nagy ültetvénygazda. Hogy miért nem fognak össze, mint a felvásárlók? Tettek már kísérletet erre, de a termelői oldalról nem tudatosult ennek szükségessége. Pedig csak ez lehet a jövő útja; erősödnie kell az érdek- képviseletnek. Amíg működő piacgazdaságban a termelők, Magyarországon a kereskedők gyakorolnak nagy hatást az árak alakulására. — Módosítanunk kell a termelési szerkezetet — mondta az igazgató. — Az étkezési gyümölcs értékesítését hátráltatja, hogy nincs válogatónk és hűtőházunk. Pedig ennek arányát növelnünk kell. A lakosságot nyáron folyamatosan a Szedd magad! akcióval csalogatjuk kertjeinkbe, itt a piaci ár töredékéért jutnak gyümölcshöz. Nekünk nem kell munkabért fizetnünk; azonnal készpénzhez jutunk. Az állami gazdaság korábban több lábon állt, de korszerű egységeit, például a gyümölcsfeldolgozót leválasztották róla. Most a legkockázatosabb ágazatot, a gyümölcstermesztést műveljük. Állami támogatás nélkül nincs értelme gyümölcsöt telepíteni. Ennek költsége ugyanis hektáronként egymillió forint. Öt év alatt, amíg termőre fordul, újabb egymillió forintot kell rákölteni. S a termelő végül teljesen kiszolgáltatottá válik a piacon. Czene Attila Halálos vízi baleset Zamárdinál Zamárdinál a Balatonba fulladt egy 42 éves budapesti férfi. A fürdőzők vették észre, amint belebukott a vízbe, s azonnal értesítették az SOS segélyhívó alapítványt. A szabadstrandon levő bázisról az orvos azonnal a riasztás helyére sietett, nyolc perc múlva már megkísérelte az újraélesztést, ám ez sajnos, sikertelennek bizonyult. Az SOS erre az évre sem kapott engedélyt vízi mentésre a hajózási felügyelettől. Felmerül a kérdés: ha állandóan a vízen járőrözhetnek motorcsónakjukkal, akkor mennyivel előbb érnek oda a partra kihúzott áldozathoz? Néhány perc az életet jelentheti. F. I. Emlékművet állítanak Kerekében Hetvenhatezer forinttal járultak hozzá a kis település lakói a II. világháborúban elesettek emlékére felállítandó emlékmű költségeihez. Ennek tervét az ön- kormányzat már jóváhagyta, s az összeget a hivatal 63 ezer forinttal toldotta meg. A Mihályfy Sándor faragta alkotást a templom s óvoda elé, az I. világháborús emlékmű mellett állítják fel. Siómarosról utaztak Ópusztaszerre A Siófoktól nyolc kilométerre levő Siómaros lakói, a Kossuth Kör tagjai Ópusztaszerre látogattak. A 42 kiránduló megtekintette a nemzeti parkot, és megcsodálta a Feszty-körképet. Ötszázhetven tonna búza Zamárdiban A zamárdi Magyar Tenger szövetkezet négy kombájnnal takarította be a 300 hektáron termelt kenyérgabonát és a 460 hektáron vetett sörárpát. Az búza 1,9 tonnás és az árpa 1,6 tonnás hozamával elégedetlenek Zamárdiban; a nyár eleji jégverés ebben a két növényben 15 millió forint kárt okozott. Hiányzó külföldiek a Kerámiából Szinte csak magyar beutalt vendégek vannak a 170 személyes zamárdi Kerámia hotelben. Az egységben panaszkodnak: az üdülő előtt motorosok, autósok várják az esetleg betérni akaró turistákat, s magánházhoz közvetítik a külföldi vendégeket. Korszerűsítik a fűtést a siófoki iskolákban A Siókom Rt szakemberei folyamatosan dolgoznak a siófoki Tanácsház utcai lapostetős 1-es és 2-es számú épületegyüttes fűtésének korszerűsítésén. Szétválasztják a két iskola és a közös étterem rendszerét: a hőmennyiségmérő felszerelésével a későbbiekben a fogyasztott hő külön is mérhetővé válik. A 4,4 millió forintos beruházást a városi önkormányzat finanszírozza. Táborozó diákok tisztítják a Balaton partját Naponta négy Ifa szemét Egy nap alatt négy, alaposan megrakott IFA tehergépkocsi szemetet szednek ki a Balatonból a Siófokra telepített környezetvédelmi tábor lakói. Kéthetente 30 diák kezdi a munkát az Aranypart végén, a Mici néni saroknál. Kosziés József, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség munkavezetője elmondta: ezen az aranyparti helyen túl az Ezüstparton és Zamárdiban, illetve Balatonföldvár és Szárszó partjainál találhatók azok az öblök, ahová a víz leginkább kihordja a szemetet. Ezeknek a tisztává tétele a harminc táborozó diák feladata. Amúgy pedig körbejárják - lapáttal, gereblyével és vasvillával - az egész tavat. Tapasztalataik szerint a külföldi nyaralók szívesen beállnak a gyerekek közé segíteni. A hazai vendégek azonban inkább bosszankodnak, hogy zavarják őket a pihenésben. A Vasi Diákszövetség már a harmadik turnust szervezte az idén Siófokra. Major Ágota és Márkus Ferenc tanár elmondta: napi hat órányi munkájukkal szívesen segítik a Balaton környezetvédelmét. A tizenéves gyerekeknek - a drágaság miatt - ez az egyetlen lehetőségük, hogy a Balatonnál nyaralhassanak. A táborlakók a munkájukért teljes ellátását kapnak. C. A. Környezetvédők szedik össze a szemetet fotó: czene attila Máriafűrdő számvetése Kis parti faluból egyre korszerűbbé váló balatoni üdülőfalu - röviden így jellemzi Szirják László polgármester Balaton- máriafürdőt. A ma hatszázötven lakost és 245 üdülőtelket számláló település száz éve létezik, s 1926-ban lett község. Most e kettős jubileum s a mil- lecentenárium okán' van oka ünneplésre.- Községünk 7,5 kilométeres partszakasszal, egy fizető- és hat szabadstranddal rendelkezik - mondta Szirják László. - Honfoglalásunk 1100. évének méltó megünneplése Máriafür- dőn ilyen körülmények között történik; így kezdtük ezt az évet Balatonkeresztúrral közösen rendezett nyitókoncerttel, s került sor legutóbb a Hajas Béla által rendezett, tízezreket vonzó, hatalmas sikerű, háromnapos nemzetközi koncertsorozatra. A két pólust jelentő esemény között tartottuk ünnepi testületi ülésünket, melyen először adományoztunk díszpolgári címet az arra legérdemesebbeknek.- Igazán örömteli akkor lehet minden ünnep, ha mögötte eredmények is vannak.- Szerénytelenség nélkül mondhatom: Máriafűrdő - különösen az utóbbi hat esztendőben elért - fejlődésére, növekvő idegenforgalmi vonzerejére büszke lehet. Csak ez idő alatt 300 millió forintot fordítottunk az infrastruktúra kiépítésére. Rengeteget fejlődtek strandjaink, az úthálózatunk; bővült, korszerűbb lett a villanyhálózat, teljesen megoldottnak tekinthető az egészségügyi ellátás. Ezek után következhet a kellemes folytatás. Kun G. Tibor