Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-17 / 166. szám

1996. július 17., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 101. országos atlétikai bajnokság, Budapest Kaposvári érmek Három napon át Budapesten a felújított Csepel-stadionban rendezték meg a 101. országos atlétikai bajnokságot. A leg­jobbak seregszemléjén a két kaposvári egyesület, az Építők SC és az Adnoc-Favorit AC at­létái is részt vettek. Különösen az Építők SC számára marad emlékezetes ez az OB, hiszen az elmúlt évtized legsikere­sebb versenyét zárták. Az alaphangot Torma Angelika adta meg, aki a juniorok között 10 000 méteren remek verseny­zéssel, I. osztályú eredménnyel aranyérmet szerzett. A felnőt­tek mezőnyében Barta Viktória mindkét középtávfutó számban az utolsó méterekig harcban volt az aranyért: végül 800-on második, a hosszabbik távon, 1500-on pedig harmadik lett nagy taktikai csatában. Értékes helyezéseket ért el Csizi Réka, Kovács Réka, Tóth Mónika, Nemes Gyöngyvér, Gere Fride­rika, valamint a Nemes, Csizi, Czipó, Barta alkotta 4x400-as váltó is. Jutott érem az Adnoc-Favorit AC-nek is, akik megismételték tavalyi eredményeiket: a bronz mellett további két döntős he­lyezést könyvelhettek el. A so­káig sérült dr. Pénzes Tamás­nak ez az OB volt idén a máso­dik versenye. Sokáig a második helyen állt, az utolsó sorozat­ban azonban fiatal szolnoki el­lenfele hét centivel túldobta őt, s így végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel. 110 méteres gátfutásban a fiatal Kilvinger Attila hetedikként jutott be a fi­náléba, ahol aztán még sikerült egy helyet előrébb lépnie. Hogy mekkora csatát hozott a döntő, azt jól bizonyítja: csak a célfotó döntött, s a negyedik helyezett három, az ötödik pedig mind­össze egyetlen századdal ért el jobb időt, mint a kaposvári at­léta. A serdülő korú Benke Ju­dit súlylökésben került be a döntőbe, ahol végül a nyolcadik helyen zárt. A sokáig sérült dr. Pénzes Tamás bronzérmes lett A somogyi döntős eredmé­nyek. Junior OB — leányok. 10 000 m: 1. Torma Angelika (Ka­posvári Építők SC, edzője Acs Lajosné) 35,35:70, ... 5. Gere Friderika (Kaposvári Építők SC) 46,07:88. Felnőtt OB — nők. 800 m: ... 2. Barta Viktória (Kaposvári Építők SC) 2,06:70, ... 4. Csizi Réka (Kaposvári Építők SC) 2,09:50. 1500 m: ... 3. Barta Viktória (Kaposvári Építők SC) 4,26:60, ... 5. Csizi Réka (Ka­posvári Építők SC) 4,29:30. 5000 m: ... 8. Torma Angelika (Kaposvári Építők SC) 17,26:64. 10 000 m: ... 7. Torma Angelika (Kaposvári Építők SC) 35,35:70, 8. Tóth Mónika (Kaposvári Építők SC) 36,02:43. 400 m gát: ... 5. Ne­mes Gyöngyvér (Kaposvári Épí­tők SC) 64:54. 4x400 m váltó: ... 7. Kaposvári Építők SC csa­pata (Nemes, Csizi, Czipó, Barta) 4,01:50. Gerelyhajítás: ... 6. Kovács Réka (Kaposvári Építők SC) 49,70 m. Súlylökés: ... 5. Kovács Réka (Kaposvári Építők SC) 13,66 m, ... 8. Benke Judit (Kaposvári Adnoc- Favorit AC) 12,12 m. Felnőtt OB — férfiak. 110 m gát: ... 6. Kilvinger Attila (Kaposvári Adnoc-Favorit AC) 14:44. Súlylökés: ... 3. dr. Pén­zes Tamás (Kaposvári Adnoc- Favorit AC) 17,45 m. Hétközi sportajánlatunk SZERDA CSÜTÖRTÖK Vitorlázás Nagyhajós Yolle vitorlás or­szágos bajnokság. Fonyód, Port Lacaj. Verseny: 10 órától. Hajóosztályok: 25-ös Yolle és összevont Yolle. Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mér­kőzés: Rákóczi-Kaposcukor FC- Fehérvár Parmalat '96 FC. Ka­posvár, Rákóczi-stadion, 18 óra. Vitorlázás Nagyhajós Yolle vitorlás or­szágos bajnokság. Fonyód, Port Lacaj. Verseny: 10 órától. Hajóosztályok: 25-ös Yolle és összevont Yolle. Labdarúgás Előkészületi labdarúgó-mér­kőzés: Rákóczi-Kaposcukor FC- Hévíz. Kaposvár, Rákóczi-sta­dion, 17 óra. Változások a Rákóczi-Kaposcukor FC csapatában Hárman búcsúztak, még többen jöttek Július 15-én, hétfőn kezdte meg a felkészülést a Rákóczi-Ka­poscukor FC NB Il-es labdarúgócsapata. Bőzsöny János edző naponta két edzést vezényel játékosainak, s az augusz­tus 11-ei bajnoki rajtig több mint 10 (edzőjmérkőzést ter­veznek. A csapatnál történt változásokról és a felkészülés menetrendjéről Pál Attila technikai igazgatót kérdeztük. — A hétfői első közös edzé­sen összesen 28-an húztak magukra szerelést — kezdte Pál Attila. — Az NB II Nyu­gati csoportban bronzérmet szerzett társaság tagjai közül Milinte Árpád, Házi László, Szabó Miklós, Novák László, Itvás Attila, Mező Tamás, Kiss Ferenc, Papp Árpád, Horváth Zoltán, Tóth Gábor, Ruszlan Csemyijenko, Szarvas Zsolt, Meksz Gyula, Miovecz Zoltán, László Tamás, Deme Norbert és Waltner Róbert továbbra is a Rákóczi-Kaposcukor FC já­tékosa, azonban Miovecz és Deme további sorsa még kér­déses. Miovecz Zoltán ugyanis az Újpesti TE, Deme Norbert pedig az Innstadt Stadler FC játékosa, s csak kölcsönben szerepeltek Ka­posváron. Azt szeretnék, ha mindketten továbbra is ma­radnának: ez ügyben a közeli napokban várható végleges döntés. — A távozók? — Hárman vannak: Szintai Zsoltnak és Nagy Gábornak le­járt a szerződése, s mindketten csapatot keresnek. A híreink szerint Szintai a Budafokkal, az Érddel és a Diósgyőrrel tárgyal. Priol Norbert pedig visszatért volt csapatához, az NB III-as Komlói Bányász­hoz. — Sok új arc tűnt fel az első edzésen. — Jó néhány játékos van most nálunk próbajátékon. A szerb Mirko Kovács és Zoran Popovics — az előbbi csatár, utóbbi pedig középpályás — Szabadkáról érkezett. Kapos­váron edz a szarvasi Bányi Tamás (támadó középpályás), a balatonlellei Pusztai Tamás (középpályás), a siófoki Köves Roland (védő) és egy ukrán középpályás is. A megyei I. osztályú bajnokságban szere­pelt második csapat öt játé­kosa is a nagyokkal együtt ké­szül: Poór Tamás kapus, va­lamint Szentgróti Zoltán, Szo- ták Richárd, Illés Tamás és Tóth András. — További változások? — Elképzelhető, hiszen mindenképpen — főleg a kö­zéppályán és a támadósorban — szeretnénk megerősíteni a csapatot. — Hány előkészületi mér­kőzésen lép pályára az együt­tes? — Vasárnap Kadarkúton „hangoltunk” az alapozásra, ahol jótékonysági mérkőzésen léptünk pályára. A végered­mény 9-2 lett, de ezúttal nem ez volt a legfontosabb. Augusz­tus 3-áig további 10 mérkőzést tervezünk — ebből három Ma­gyar Kupa-találkozó lesz —, s leendő ellenfeleink között olyan NB I-es csapatok szere­pelnek, mint ma este a Fehér­vár Parmalat '96 FC, a Szom­bathelyi Haladás VFC és a Za­laegerszegi FC. A bajnoki rajt előtt — amikor is Érdre uta­zunk majd — augusztus 7-én is szeretnénk még pályára lépni; hogy ki ellen tartjuk a főpróbát, az most dől majd el. A hazai mérkőzéseinket egyébként a Rákóczi-stadionban játszuk. Fenyő Gábor Négy somogyi a legjobb 64 között A Rákóczi-Kaposcukor FC mellett — amelyet az 1. cso­portba soroltak a Zalaeger­szegi FC, a Répcelak és a Ko- roncó társaságában — még a Siófoki Bányász, a Balaton- lelle SE és a Fonyódi Petőfi SE képviseli a somogyi színe­ket a Samsung Magyar Kupa legjobb 64 csapata között. A mérkőzések időpontjai. 3. csoport: Szentgott- hárd-Siófoki Bányász (július 27., szombat, 17 óra), Jutas- Veszprém-Siófoki Bányász (július 31., szerda, 17 óra) és Matáv SC-Sopron-Siófoki Bányász (augusztus 3., szom­bat, 17 óra). 5. csoport: Fonyódi Petőfi SE-MTK FC (július 27., szombat, 17 óra), Fonyódi Pe­tőfi SE-Nagykanizsai Olajbá­nyász (július 31., szerda, 17 óra) és Fonyódi Petőfi SE-Csákvár (augusztus 3., szombat, 17 óra). 7. csoport: Balatonlelle SE-Soroksár (július 27., szombat, 17 óra), Balatonlelle SE-Fehérvár Parmalat '96 FC (július 31., szerda, 17 óra) és Perbál-Balatonlelle SE (au­gusztus 3., szombat, 17 óra). A Rákóczi-KFC menetrendje Július 17., szerda (Kaposvár): Rákóczi-Kaposcukor FC-Fehérvár Parmalat '96 FC (18 óra) Július 18., csütörtök (Kaposvár): Rákóczi-Kaposcukor FC-Hévíz (17 óra) Július 20., szombat (Szombathely): Szombathelyi Haladás VFC- Rákóczi-Kaposcukor FC (11 óra) Július 21., vasárnap (Ötvöskónyi): Ötvöskónyi-Rákóczi-Kaposcukor FC (18 óra) Július 24., szerda (Kaposvár): Rákóczi-Kaposcukor FC- Komlói Bányász (17 óra) Július 25., csütörtök (Hévíz): Hévíz-Rákóczi-Kaposcukor FC (17 óra) Július 27., szombat (Répcelak): Répcelak-Rákóczi-Kaposcukor FC (17 óra) (Magyar Kupa-mérkőzés) Július 28., vasárnap (Somogyvár): Somogyvár-Rákóczi-Kaposcukor ÉC (17 óra) Július 31., szerda (Koroncó): Koroncó-Rákóczi-Kaposcukor FC (17 óra) (Magyar Kupa-mérkőzés) Augusztus 3., szombat (Kaposvár): Rákóczi-Kaposcukor FC-ZTE (17 óra) (Magyar Kupa-mérkőzés) Fradi-varázs Balatonszárszón Szombaton este avatják fel Ba­latonszárszón a felújított labda­rúgópályát. Ebből az alkalom­ból a megyei I. osztályú baj­nokságban szereplő szárszóiak ellenfele a legnépszerűbb ma­gyar csapat, a sokszoros bajnok és Magyar Kupa-győztes Fe­rencváros lesz. A szombaton 18 órakor kezdődő találkozóra mintegy 1500-2000 nézőt vár­nak; a felnőttek 300, a nyugdí­jasok 150, míg a diákok 100 fo­rintért válthatnak belépőt. Toponári siker Nagyberkiben Nagyberkiben rendezték meg a Kaposmente Kupa serdülő nagypályás labdarúgótornát. A fiatalok hatalmas lendülettel vetették magukat a küzde­lembe, s az első helyet nagy csatában a Toponár szerezte meg. Második lett a Kapós- mérő, harmadik a Kaposfüred, míg a negyedik hely a házi­gazda Nagyberkinek jutott. A torna zárásaként több különdí- jat osztottak ki a rendezők. A legjobb kapusnak a toponári Pető István és a kaposmérői Friss Imre bizonyult, míg a gólkirály a kaposfüredi Lóki Géza lett. Tornagyőztes az Öregszem Tíz csapat vett részt Mosdóson a Parlagfű Kupa elnevezésű kispályás labdarúgótornán. A tomagyőztes végül a Kaposvári Öregszem csapata lett, meg­előzve a Mosdósi Huligans, a Sárkánytó SC és a Somszolg FC együttesét. A Parlagfű Kupa kispályás labdarúgótorna leg­jobb mezőnyjátékosának Páti Zoltánt (Sárkánytó SC), leg­jobb kapusának pedig Keserű Gábort (Kaposvári Öregszem) választották meg, míg a gólki­rályi címet Posza Tamás (Mos­dósi Huligans) hódította el. Különleges totó-kombinációk A 29. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Számítógé­pünk ennek alapján készítette húsz­oszlopos totó-kombinációját. 1.1 211x1 x121x 1212x 21xx1 2.1 21x11 xx112 12x12 112x2 3.1 1x21x 211x2 1x221 12x2x 4.1 2x112 121x2 2211x 12x1x 5.1 2x1xx x11x1 21x1x 121x1 6.1 112x2 1x2x1 12xx1 X2111 7.1 12x11 12x12 x11x2 2xxx2 8.1 211 xx 11x22 2x21 x 2xx21 9.x 12xxx 12xx2 1121x xx2x2 10.1 x21xx 11x2x X1211 21x12 11.2 x1121 12xx2 21x1x 212xx 12.2 1xx22 2xx1x 2xx2x x212x 13.1 1x2xx 112xx 2x112 1x2x1 A totó-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) készítette. Pelikán János Klíma-Vili Lovastorna Világbajnokság Kaposváron, a Pannon Lovasakadémián Tomászbravúrok ügetés közben 18 ország 11 csapata, és egyéni versenyzői, összesen több, mint kétszáz lovas valamint 86 ló vesz részt a jövő csütörtö­kön kezdődő Klíma-Vili Lovastorna Világbajnokságon, Ka­posváron, a Pannon Agrártudományi Egyetem Lovasakadé­miáján. Az olimpia ideje alatt ez lesz egyébként az egyetlen nagy világverseny. A július 25-28 közt rendezendő versenyről tagnap tartottak sajtótájékoztatót Budapesten a Nemzeti Lo­vardában.- A Pannon Lovasakadémia már jónéhány nemzetközi lo­vasversenyt rendezett, mégpe­dig sikerrel. így történhetett, hogy a Magyarországon alig 12 éves múlttal rendelkező lovas- torna nemzetközi vezetői el­nyerhette a rendezés jogát. Az amúgy sem túl régi sportágról — 25 éve jegyzik hivatalosan is a világon — csak vajmi keveset lehet hallani hazánkban, pedig a magyar csapat a nemzetközi mezőnyben is megállja a he­lyét. Ráadásul igen látványos, gyakran a cirkuszi akrobatákat megszégyenítő ügyességgel hajtják végre a gyakorlatokat a — elsősorban — lányok. Teg­nap a sajtótájékoztatót köve­tően rögtönzött bemutatót is tar­tott a válogatott csapat, s a vb­kűrjüket látva mindenki egyet­értett: igen látványos és izgal­mas versenyre számíthatunk. Hogy ezzel milyen helye­zésben reménykedhet a csapa­tunk, arról Laurencz Eszter a válogatott edzője beszélt. Sze­rinte megismételhető az a ha­talmas siker, amit a csapatunk 1990-ben aratott, amikor is a roppant erős mezőnyben, ahol sokkal nagyobb hagyomá­nyokkal rendelkező országo­kat megelőzve, alig 2 tized ponttal lemaradva a 4. helyen végzett. Két egyéni verseny­zőnk is döntőbejutott, egyikük pedig 4. helyezést ért el. Az idei vb-n már kedden megkez­dődnek a szabadedzések, a verseny csütörtökön a férfi-női kötelező szabadgyakorlatokkal indul. Pénteken a csapatgya­korlatokra kerül sor, ami foly­tatódik szombaton is. Vasár­nap a kűröket mutatják be a csapatok, és a gálával zárul a kaposvári világbajnokság. A versenyek mellett számos szórakoztató program is várja egyébként a nézőket. Lesz Manhattan és D. Nagy Lajos koncert, aerobic-show, gu­lyásparti, szabadtéri diszkó, tűzijáték, és természetesen nem maradhatnak el a lovas­programok sem: a pónibemu­tató, a fogatos körutak, csikós­bemutató, és western lovagló- show is. V. O. Rohtmer kilencedik Az ausztriai Linzben rendezett kerékpáros Világ Kupa-futa- mon a sérüléssel és gépgon­dokkal küszködő Rohtmer Ba­lázs, a Kaposvári Kerékpáros SC válogatottja az utolsó napon a kilencedik helyet szerezte meg az erős mezőnyben. A napokban véget ért Tour De Hongrie nemzetközi kerékpár- versenyen rajthoz állt a Kiss Miklós, Légrádi Péter, Rohtmer Balázs, Kristóf Róbert alkotta Kaposvári Kerékpáros SC csa­pata is. Meglehetősen balul sike­rült kezdés után — az első napot a 14. helyen zárták — egyre jobban jött fel a kaposvári együt­tes, s a verseny harmadik napján már az ötödik helyen álltak. Utána viszont a Veszp- rém-Kecskemét közötti szaka­szon Dunaföldvámál Kiss Mik­lós kényszerült kiállásra, majd a hídon az addig jól szereplő Kris­tóf Róbert bukott, így elúszott a csapat. A versenyben maradt Rohtmer Balázs végül a 12., Légrádi Péter pedig a 20. helyen zárta a Tour De Hongrie nem­zetközi kerékpárversenyt. A Siófoki KSC bringása, Arany Gábor a 25. lett a végelszámo­lásnál. Két érdekesség: Rothmer több mint két perccel verte az egyetlen magyar atlantai részt­vevőt, Bodrogi Lászlót, Légrádi pedig nem kevesebb, mint 48 helyet lépett előre, miután tavaly a 68. helyen végzett. ❖ Szép kaposvári siker született a nemzetközi Gemenc Kupán. A kezdő korosztály kritériumver­senyét Esküdt Roland nyerte.

Next

/
Oldalképek
Tartalom